A helyesírás és az egyetemes kultúra
A Queen's English Society feloszlásának híre semmiképp nem volt tragikusnak tekinthető, sokan még mosolyogtak is. Vannak azonban érvek a társaság által végzett feladatok ellátása mellett is.
Arról már beszámoltunk nemrégiben, hogy a Queen's English Society (QES), a brit nyelvművelő társaság érdeklődés hiányában beszüntette működésért. A legfőbb érv a feloszlás mellett az volt, hogy a társaság utolsó gyűlésére mindössze néhány tag érkezett meg. Így a jelenlévők úgy döntöttek, hogy a társaság nyelvművelő és nyelvápoló tevékenységére az internet korában nem mutatkozik igény.
A társaság feloszlását egyetértő, kissé gúnyos mosollyal vette tudomásul a nagy-britanniai közélet. A hírt közlő sajtótermékek szerzői nem hullattak sok könnyet a 40 éves múltra visszatekintő QES temetésén. Racionális (vagy legalábbis annak látszó) érvekkel támasztható alá, hogy a standard angolnak semmi szüksége a piros tollal felvértezett védelmezőkre, akik a helyesírási és a nyelvi-nyelvtani hibákat lesik és javítják. Ez a küzdelem ugyanis úgyis halálra van ítélve az internet, a csetelés, az sms-nyelv korában. Az akadémiailag helytelen alakok ugyanis olyan változatosan és olyan gyakran fordulnak elő, hogy reménytelen ellenük küzdeni.
Volt azonban olyan újságíró is, aki ezt az érvelést elfogadhatatlannak tartotta. A spiked publicistája, Brendan O’Neill az ügy kapcsán amellett érvel, hogy igenis szükség van arra a fajta tevékenységre, amit a QES folytatott.
A QES megszűnése szerinte abból következik, hogy manapság egyre inkább irtóznak az emberek a – bármilyen értelemben vett – standardoktól, így a nyelvi standard elképzelésétől is. Ma mindenki a saját nyelvét, nyelvváltozatát beszéli, és ezek a változatok egyenrangúak. O’Neill rámutat azonban arra, hogy az ilyenfajta „relativizálás” az univerzális értékek megkérdőjelezésével és hagyományozásuk megszakadásával jár. A közös kultúra, amit a közös nyelvi standard közvetít, „forradalmi” szerepet játszik abban, hogy az emberek megértsék egymást. A hagyományokhoz való ragaszkodás szerinte nem fafejű preskriptivitást jelent, hanem pontosságot, tisztán érthetőséget. Azaz szerinte, ha mindenki a saját változatát használja, az érthetetlenséghez, pontatlansághoz vezet. Ez az érve empirikus úton cáfolható: a hétköznapokban egyelőre nem okoz fennakadást, hogy nem mindenki beszéli a királynő-féle angolt.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A szerző a példáit jórészt az angol helyesírás területéről hozza: szerinte nem mindegy például, hogy potato vagy potatoe (’krumpli’; az előbbi a standard írásforma, bár a többes számú alak: potatoes), hogy truly vagy truely (’igazán, őszintén’; az előbbi a helyes írásforma, bár a melléknév true). Ezzel azonban hatalmas öngólt lő. Egyrészt azért, mert az érthetőséget és a pontosságot ezek az apró helyesírási tévedések aligha akadályozzák. Másrészt pedig azért, mert a helyesírást és a nyelvi jelenségeket összekeveri.
Az ilyenfajta „helyesírási hibák” ugyanis nem változtatják meg a nyelvi standardot, maximum annak mindennapi írásos gyakorlatát. De attól még, hogy több ember ír potatoe-t, mint potato-t, az angol helyesírás nem fog megváltozni. Ugyanis ez nem a nyelvhasználók szokásaitól, hanem az akadémiai standardizáló célú kiadványoktól függ. Természetesen ezeken is lehet változtatni, de a szerző nem ilyesmiről beszél.
Szerinte elengedhetetlen tudni a nyelvi szabályokat ahhoz, hogy azokat kreatívan alkalmazzuk, vagy akár megszegve őket felülbíráljuk. Állítása szerint ma „a fiatalok körében” nem ez a helyzet, hanem tudatlanságról, műveletlenségről van szó. – És ezt a maga elitizmusával elutasítja. Ebben azonban szintén túloz: a helyesírási hibára ugyanis nincs ráírva, hogy az elkövetője, miért szegett szabályt; az ok több minden lehet – a „műveletlenség” mellett : figyelmetlenség, rossz helyesírás-ellenőrző, gyakori helytelen alak, egyszerű elgépelés.
O’Neill elitista és finnyás dühvel ítéli el a fiatalokat és a társadalom peremén élőket, akik „mindig is kialakítottak egy maguk közt használt, a többiek számára érthetetlen kódot” a kultúra és a közvetíthetőség nevében. Sajnos azonban hamarosan kénytelen lesz beletörődni, hogy a potatoe-k ugyanúgy a kultúra részei lesznek, mint a potato-k.
Forrás
A Nyest alapállása az, hogy nemcsak a nemzeti nyelv elavult dolog, hanem a NEMZET is az. Szóval a nemzet is elavult dolog.
Nekem csak TÚLÉLÉSI érveim vannak. Ha a nemzet se fontos, akkor nincs, ami egy adott életközösséget KÜLÖNVÁLASSZA a "nagyáradattól". S akkor az előregedő paraszt ugyanúgy, mint az ország vezetői a saját érdekeik szerint - szét hagyják cincálni az egészet. Ha nincsenek törvények, amik az KM-beli "nagycsoport" különvalóságát védelmezzék pl. a spanyol mezőgazdaság piaci érdekektől - akkor egyénekre esel szét, akiknek valóban csak az egyéni érdekeik működnek.
Nem lesz (már nincs) MALÉV-ed, de már országod és annak földje sem. S nem amiatt, hogy bárki megvásárolja, hanem amiatt, hogy nem csináltál nemzeti törvényeket a talpad alatti föld védelmére. Vagyis nem jár bilincs annak, aki ELADJA. Egyáltalán, miért szabad megvásárolni bárkinek az ország földjét? Izraelben az állam tulajdona a föld minden centimétere és aki rajta lakik, munkálkodik, stb. csak használatra kapja. Amit 50 évenként meg lehet (ha megengedik!) újítani. Másképp automatikusan visszaszáll az államra. Ennyi eszed sincs?
A magyarostorténetre feltett írásom címe csak részben humoros:
Légy "kiválasztott" nemzet!
A héber nyelv a 2000 éves szétszórattatásban sem változott. A Tórát (az Ószövetséget) még én is gond nélkül olvasom és fordítom, akárhol nyitom ki. Pedig én csak a jelenkori nyelvet tanultam és azt is csak 35 éves koromtól kezdtem (még Magyaroszágon).
A héber nyelv őrizte meg a héber nemzetet.
Tény, hogy még a 19. századi felújításakor és azóta sem (nagyon kicsit) változott. Hát ez meg hogy lehet? Mivel a zsidó vallás szerint a Fennvaló "adta" a Tórát, NEM SZABAD rajta még egy vesszőcskét sem változtatni. S akkor már az egész ókori Ószövetségen sem. S tovább: az ókori, hatalmas könyvtárnyi jogi, közismereti, mezőgazdasági, kereskedelmi, egészségvédelmi, stb. szövegeken sem változtatnak semmit.
Dehát ez manapság egy "modernizált" nyelv! Csakhogy a felújításához is szigorúan az ókori nyelvállapotot vették alapul. S akkor most egyetlen újkori szakkifejezést, tudományos "jövevényszót" sem használnak? Hát dehogynem. Csakhogy az ilyenek mindig idegen elemek maradnak a héberben. Nem épülnek be a nyelv rendszerébe. A szavakat – A MÁSSALHANGZÓ VÁZAKAT – soha nem változtatják. Csak a nyelvtant modernizálták némileg, pl. újabb igemódokat fejlesztettek ki. De minden újításnak megtalálhatjuk a kezdeti nyomait már az ókori héberben is – s pont ilyeneket vettek alapul a modernizáláshoz.
2000 éve elhagyni kényszerültek, azóta nem volt még saját országuk sem. Szétszórva éltek (a nép 30-40%-a ma is szétszórva él) a világban. A könyezettel való kommunikáció számára a héber szavakkal jócskán kevert ónémet alapú jiddist és a spanyol alapú ladínót használták. Majd, az újkortól, már mindenhol megtanulták az adott ország nyelvét is.
A mindennapos vallásgyakorlására azonban – ami hétköznapokon legalább egy óra, a többnapos ünnepeiken pedig sokkal több – 2000 éve mindvégig a tiszta héber nyelvet használták. Amit (legalábbis a kisfiúk) 3 éves kortól tanulták a héderben (tanszobában). Igaz, a kislányokat csak a művelt, igényesebb anyák tanították 6 éves kor előtt. Az olvasás-írás legalkalmasabb ideje nem a 6, hanem a 3-4 éves életkor. S a zsidóknál (hébereknél) ez a norma.
A nyelv mentette meg a hébert – s a nemzetet – a kipusztulástól. Legyen a hébernél biztosan idősebb magyar is "kiválasztott" (nyelv)!
Ehhez elsősorban az szükséges, hogy az iskolában a magyar nyelv szabályait tanítsák és ne az angol (indoeurópai) nyelvtant, szórendet. Meg ne a 15, nagyrészt már kihalt finnugor nyelvecskéhez kínkeservesen, pár kósza szóval rokonítgató - szét-dűletet. Holott ilyen kis mértékben a világ minden más nyelve is sikeresen rokonítható a magyarral. Csak arra nem kaptok... fizetést.
@Krizsa: Logikus, kedves Krizsa,
a világban, természetesen, mindösszesen két féle ember létezik.
Ha valakit zavar a (nyelvi) igénytelenség, akkor egész biztosan a hóbortos, magyarkodó eredetmítoszok lelkesült híve.
Mint ahogyan, ha valaki nem vörös hajú, akkor egész biztosan szőke; vagy, ha nem szereti a lecsót, akkor egész biztosan él-hal a káposztás cvekedliért.
Nyilván a QES is valójában hungarista irányultságú szervezet volt - igaz, kitalált ehhez valami átlátszó fedősztorit, de hát a dörzsöltebb nyelvészeket ilyen ócska trükkökkel nem lehet az orruknál fogva vezetni.
@Roquentin: Bravó!
See: magyarostortenet.gportal.hu/gindex.php?pg=34874670
Ott pont ezzel foglalkozunk, puszika:-)
Az ember azt hihetné, hogy világunkban szüntelenül minden változik; hogy lehetetlen dolog - akár csak néhány pillanatra - megállítani az idő kerekét. Kivételes alkalmakkor érinti meg csupán az örökkévalóság fuvallata, és lobban fel benne a gyanú: talán mégiscsak létezhet valami örök és változhatatlan lényeg a jelenségek villódzó zűrzavara mögött.
Ilyen kivételes pillanatot élhettem át a jóvoltotokból, amikor erre a blogra látogattam. Úgy látom, itt aztán tényleg nem változott semmi az elmúlt hat esztendőben. Talán csak még izzóbb lett időközben az anti-nyelvvédő szenvedély, amely bámulatos módon képes összeegyeztetni a közönségességgel szemben tanúsított végtelen empátiát - a kérlelhetetlen és ellentmondást nem tűrő szigorral, amivel viszont mindazokra tekint, akikben mérsékeltebb lelkesedést kelt csupán az önkifejezési módok totális nivellációjának mindennapi tapasztalata.
Úgyhogy az ámulattól szavakat is alig találok. Csupán az a lehetőség tűnik picit aggasztónak, ha - a korszellem előtt meghajolva - nem csupán a QES, de még jó néhány, ehhez hasonló mentalitású szervezet is megszüntetné a tevékenységét. Hiszen így mihez kezd majd ez a hadseregnyi nyelvi szabadságharcos keresztes-lovag? Rossz belegondolni, mi történhetik, ha egyszerre csak ezt a rengeteg sok agressziót - ellenség hiányában - valahogyan egymás között kéne kiélni.
Üdvözlettel:
Roquentin
@Fejes László (nyest.hu): "Olyan pedig nincs, hogy társadalmilag széttartó csoportokra közös nyelvet kényszerítünk, és ennek köszönhetően egységes társadalom jön létre."
De van. Kis túlzással állítható, hogy Olaszországban a 19. század második és a 20. század első felében ez történt.
@DJS: > Ez nagyon hihetőnek látszik, de az is következne belőle, hogy az amerikaiak saját nyelvet hoznak létre.
Létre is hozták az amerikai angolt. Az, hogy a „az összetartozó csoportok alakítanak ki-többé-kevésbé egységes nyelvet” nem azt jelenti, hogy egy bizottság kitalál egy új nyelvet, hanem azt, hogy a lokális normaképző centrumok közti kapcsolat megszakad, már nem lesznek tekintette az egymás változásaira, így idővel a helyi normák közti távolság akkora lesz, hogy külön nyelvről beszélhetünk.
Ez egyébként a német vonatkozásában megtörtént: az amerikai pennsilfaanischt már a hochdeutschtól külön nyelvnek tekinthetjük. A két német centrum között a kapcsolat lazább volt, mint az amerikai és a brit angol közt (mert az ellentétek ellenére a kapcsolat meglehetősen élénk maradt).
.
> Egyébként ha ez a mai közeledés azt jelenti, hogy az angolok átvesznek amerikai jellegzetességeket, akkor ez a Queen's English számára rémálom lehet.
Igen, a folyamat megfordult: az amerikai és a brit angol újra közeledik egymáshoz, de most már viszony fordított: az erősebb normacentrum az amerikai.
és az is igaz, hogy a Queen's English Society nem az egységes brit nyelvet siratja, még ha a felszínen ezt is hangoztatják, hanem azt, hogy már nem a Queen's English a mérvadó normaképző centrum.
De ez is megtörténik sokszor a nyelvekben katasztrófa nélkül. A korai magyar műveltségnyelvet inkább a nyugati (dunántúli) nyelvjárások uralták, később azonban a keleti nyelvjárások kaptak hangsúlyt. Ilyen szempontból ez utóbbit is értékelhette volna tragédiaként valamely korabeli filosz.
.
> Elég, ha már nem éri meg azt használni, mert nem divatos, esetleg gazdaságilag vagy társadalmilag hátrányos, stb
Úgy hiszem, ez is a „nyelvirtás” fogalmi körében vonandó. Az ember első nagy szocializációja az anyanyelv elsajátítása, igen erős nyomásnak kell ahhoz lenni, hogy ezt otthagyjuk.
.
> Ma sem külső kényszer hatására lett a világnyelv az angol
Lingua francák mindig is voltak, azonban jellemzően nem ezek veszélyeztetik a periférikus idiómákat.
"A nyelv lehet csoportképző erő, de sokkal inkább fordítva igaz: az összetartozó csoportok alakítanak ki-többé-kevésbé egységes nyelvet."
Érdekes. Ez nagyon hihetőnek látszik, de az is következne belőle, hogy az amerikaiak saját nyelvet hoznak létre. Azt mondják, főleg a függetlenségi háború után elég erős volt náluk az Anglia-ellenesség. Talán egyfajta közvetítő nyelvként szükségük volt az angolra?
"Az angol szétesésétől való félelem pedig egyáltalán nem reális: a hatvanas évekig arról beszéltek, hogy miként távolodik a brit és az amerikai angol, aztán a folyamat megfordult, és ma a közeledés a döntő tendencia."
Ez lehet, hogy csak egy mozgó állandó: néha nő, néha csökken. De alapvetően a kölcsönös érthetőség nagymértékben támaszkodik a gyors közlekedésre és a közös médiahasználatra, valamint a közös kultúrára. Ha ezek bármi okból sérülnének a jövőben, akkor az angol nyelv szerepe is átértékelődhet (igaz, akkor meg már nem az lesz a legnagyobb bajuk).
Egyébként ha ez a mai közeledés azt jelenti, hogy az angolok átvesznek amerikai jellegzetességeket, akkor ez a Queen's English számára rémálom lehet.
"Olyan pedig nincs, hogy társadalmilag széttartó csoportokra közös nyelvet kényszerítünk, és ennek köszönhetően egységes társadalom jön létre. Ez az érvelés kifejezetten veszélyes is, hiszen alátámasztaná akár a nyelvirtó politikát is."
Szerintem nem muszáj irtani egy nyelvet ahhoz, hogy kivesszen. Elég, ha már nem éri meg azt használni, mert nem divatos, esetleg gazdaságilag vagy társadalmilag hátrányos, stb. Így egy állam akkor is képes lehet nyelvirtó politikát folytatni, ha az írott törvények liberálisak. Ma sem külső kényszer hatására lett a világnyelv az angol, vagy a legelterjedtebb államforma a képviseleti demokrácia, hanem mert mindenkinek ez érte meg.
@Földönkívüli: „De a csoportok között éppen azért van folyamatos érintkezés, mert a nyelv rendelkezik írott sztenderd változattal, sajtóval stb. Ha az angol nem lenne írott nyelv, nem lennének újságok, tévécsatornák angolul (vagyis nem lenne semmilyen módja, hogy a változatok érintkezzenek egymással), akkor nem biztos, hogy a kölcsönös érthetőség még mindig fennálna.”
Itt valami hatalmas félreértés van. A sajtó, a filmek stb. egyáltalán nem a Queen's Englisht használják, sőt, egészen különböző változatokat használnak. Az érintkezés nem abban áll, hogy mindenki egy sztenderdet használ a csoporton kívüli érintkezésben, hanem abban, hogy mindenki találkozik más csoportok nyelvével is.
A latin esetében nincs értelme az írásos kapcsolatról beszélni, hiszen a nyelvhasználók túlnyomó többsége analfabéta volt, és az írni tudók életében is sokkal kisebb szerepet játszott az írás, mint ma egy kevéssé literátus ember életében. A germánok és arabok meg aztán sok mindent pusztítottak, de a latin írásbeliséget nem: a latin még olyan területeken is a hivatalos adminisztráció nyelve lett, ahol nem újlatin nyelvet beszéltek.
@Veronka: Jogos, elnézést, nem figyeltem oda.
@Fejes László (nyest.hu): "Az egységességet az őrzi meg, hogy a csoportok között folyamatos érintkezés és átjárás van." De a csoportok között éppen azért van folyamatos érintkezés, mert a nyelv rendelkezik írott sztenderd változattal, sajtóval stb. Ha az angol nem lenne írott nyelv, nem lennének újságok, tévécsatornák angolul (vagyis nem lenne semmilyen módja, hogy a változatok érintkezzenek egymással), akkor nem biztos, hogy a kölcsönös érthetőség még mindig fennálna.
Nagyon jó példa erre a latin, melynek változatai feltehetően egészen az 5-6. századig kölcsönösen érthetőek voltak. Miért? Mert megvolt az írásbeliség és a kapcsolat a latint anyanyelvként beszélő népek között. Aztán jöttek a germánok, arabok stb., megszűnt az irodalmi latin összetartó ereje, és szétesett több különálló nyelvre...
@DJS: A nyelv lehet csoportképző erő (de nem mindig, a svájciak sem akarnak a nyelvük „anyaállamához” csatlakozni, a belgák között a vallonok is „utálják” a franciákat stb.), de sokkal inkább fordítva igaz: az összetartozó csoportok alakítanak ki-többé-kevésbé egységes nyelvet. Az angol szétesésétől való félelem pedig egyáltalán nem reális: a hatvanas évekig arról beszéltek, hogy miként távolodik a brit és az amerikai angol, aztán a folyamat megfordult, és ma a közeledés a döntő tendencia.
Olyan pedig nincs, hogy társadalmilag széttartó csoportokra közös nyelvet kényszerítünk, és ennek köszönhetően egységes társadalom jön létre. Ez az érvelés kifejezetten veszélyes is, hiszen alátámasztaná akár a nyelvirtó politikát is. A szomszéd államokat meg egyenesen arra biztatná, hogy erőszakkal asszimilálja a magyarságot, így teremtve meg államának egységét.
@Fejes László (nyest.hu):
"Attól még, hogy nyelvi változatok alakulnak ki, nem biztos, hogy ezek kölcsönösen érthetetlenné válnak. Ez akkor következik be, ha a társadalmi csoportok elszigetelődnek, akár földrajzilag, akár gazdaságilag, akár kulturálisan. ... Egyébként vicces, hogy az emberek hol frászban vannak attól, hogy valami egység végleg megszűnik, máskor meg annak tapsikolnak, hogy végre elismerték, hogy egy változat nem nyelvjárás, hanem önálló nyelv..."
Azt azért el kell ismerni, hogy a nyelv rendkívül jó csoportképző erő. Manapság kb. 7 milliárd ember van a világon, annyi, amennyi még sohasem; és ez a rengeteg ember jogilag mégis csak kb. 200 államba tagozódik - a történelem során szinte sohase volt ilyen kevés jogi közösség. Ezek az államok pedig nagyon gyakran nyelvi alapon szerveződnek. Ahol nem, ott gyakran erős harcok dúlnak az önállóság vagy a nyelvi egyenjogúság megteremtéséért.
Úgyhogy valamennyire mégiscsak reális az angol úr félelme. Nyilvánvaló, hogy az angol nyelv egysége mai formájában sérülékeny: akár azt is gondolhatjuk, hogy csak idő kérdése, mikorra fog megszűnni. Ezt a megszűnést akarják elkerülni, akik ma az angol érthetőségének előnyeit élvezik.
Általában is, az emberek a meglévő csoportjaikat akarják minél tovább fenntartani. Erre pedig jó eszköz a nyelv. Amikor arról beszélnek, hogy az angol széteshet dialektusokra, akkor az angolul beszélők ma meglévő közösségét féltik. Amikor kisebbségek küzdenek a dialektusuk önálló nyelvként való elismertetéséért, akkor is a dialektus mögött ma meglévő közösséget féltik. Amikor arról beszélnek, hogy a határon túli magyar gyerekeket jobban megéri nem magyar nyelvű iskolába íratni, akkor a magyarok ma meglévő közösségét féltik. Lehet, hogy ez a viselkedés teljesen következetes, nincs benne semmi önellentmondás.
@Földönkívüli: „szét fog esni a nyelv és megszűnik a kölcsönös érthetőség a változatok között”
Hasonlatos ez az állítás ahhoz, mint amikor valaki azt mondja, hogy minden sarokra rendőr kell, különben rossz lesz a közbiztonság. Valójában a közbiztonságot az határozza meg, hogy a társadalom minden tagja, de legalábbis túlnyomó többsége megtalálja-e a saját boldogulását, célszerűbbnek látja-e legális úton megszerezni a javakat, mint törvényt szegni. Természetesen lehet olyan helyzet, amikor éppen a sarokra állított rendőr segít, de hosszú távon ez nem oldja meg a problémát. (Pl. a bűnözők összefognak és elkezdik lelődösni a rendőröket.)
Attól még, hogy nyelvi változatok alakulnak ki, nem biztos, hogy ezek kölcsönösen érthetetlenné válnak. Ez akkor következik be, ha a társadalmi csoportok elszigetelődnek, akár földrajzilag, akár gazdaságilag, akár kulturálisan. Ebben az esetben az, hogy egyesek kikiáltanak valami standardot, teljesen hatástalan marad. Az egységességet az őrzi meg, hogy a csoportok között folyamatos érintkezés és átjárás van. Ez nem jelenti, hogy nem lesznek különbségek, nem fordulhatnak elő helyzetek, amikor a megértés nehézségbe ütközik, de a nyelvváltozatok között mégis fennmarad egy egyensúlyi állapot: nem olvadnak össze, de nem is távolodnak el.
Egyébként vicces, hogy az emberek hol frászban vannak attól, hogy valami egység végleg megszűnik, máskor meg annak tapsikolnak, hogy végre elismerték, hogy egy változat nem nyelvjárás, hanem önálló nyelv...
@Földönkívüli: „a nyelvjárások nem érthetőek kölcsönösen” akkor miért gondolod, hogy ezek egy nyelv nyelvjárásai?
@Földönkívüli: "Valóban, EGYENLŐRE, ez a kulcsszó." És ezt így most hogy??? :)) Brendan ha magyar lenne, eklatáns példának hozhatná a hibás használatra..... Ezért is értelmetlen a "védelem", mindenki máshol tér el az általa vélelmezett standardtól, csak ő pont azt nem érzi hibának, másnak meg más a mániája.
Én részben egyetértek Brendan O'Neillel. "Azaz szerinte, ha mindenki a saját változatát használja, az érthetetlenséghez, pontatlansághoz vezet. Ez az érve empirikus úton cáfolható: a hétköznapokban egyelőre nem okoz fennakadást, hogy nem mindenki beszéli a királynő-féle angolt." Valóban, EGYENLŐRE, ez a kulcsszó. De idővel ez azt eredményezi, hogy szét fog esni a nyelv és megszűnik a kölcsönös érthetőség a változatok között. Nem véletlen az, hogy az íráshagyománnyal nem rendelkező nyelvek többségénél (és ehhez nem kell világnyelvnek sem lenni, egészen kis nyelvek esetében is igaz) a nyelvjárások nem érthetőek kölcsönösen (lásd pl. kecsua), de nem is kell olyan messzire menni, ott vannak a kisebb finnugor nyelvek is, pl. a lapp...