Magyartanárok zavarban
Ha a diák nem érzi igazán motiváltnak magát, amikor a magyar határozórendszert kell bifláznia, vagy ha gyakran fordul meg a fejében, hogy mégis miért kell nyelvtanleckét írnia, akkor nincs egyedül. Magyartanára lehet, hogy épp olyan tanácstalan, mint ő.
Időről időre előtérbe kerülnek a nyelvtanoktatás problémái: a Magyartanárok Egyesülete konferenciát, a nyest.hu vitanapot szentelt a témának. Bár az anyanyelvi nevelés innovatív szemléletéről és megújuló gyakorlatáról is hallani, egy átlagos magyar iskolában még nem a felfedeztető, kompetenciafejlesztő módszertan dominál. A Magyartanárok Egyesületének múlt év végi konferenciáját hatalmas érdeklődés kísérte: már a tömeg is mutatta, hogy a kérdés – „Mire való a nyelvtanóra?” – sok tanárt foglalkoztat.
Persze a kérdés nemcsak tanárok, hanem kutatók számára is érdekes. Egy 2009-ben végzett vizsgálat során 7. és 11. évfolyamon tanító magyartanárokkal készítettek interjút. A beszélgetés során szóba került az is, hogy a megkérdezett tanár szerint mi a legfontosabb célja a nyelvtanórának.
(Forrás: Wikimedia commons / Vasárnapi Újság 1875/2)
Miért? Csak
Több tanár arról számolt be, hogy a gyerekek gyakran megkérdőjelezik, miért kell helyesírást meg leíró nyelvtant tanulni. Egy szakközépiskolai tanárnő arról beszélt, hogy a jó helyesírás fontosságára még tud észérvet felhozni – azt szokta hangsúlyozni, hogy erre leginkább azért van szükség, hogy ha írnak pl. egy hivatalos levelet, komolyan vegye őket a hivatal –, a leíró nyelvtan, például a mondatelemzés hasznosságáról nem tud mit mondani a diákoknak:
Tanárnő: A mondatelemzést azt nem tudom bebizonyítani, hogy az miért jó nekik.
Kutató: És Tanárnő mit gondol róla, hogy az miért jó nekik?
Tanárnő: Ez egy nagyon jó kérdés. Tananyag. Tehát én se tudok igazságot tenni, hogy miért kell a gyerekeknek mondatelemzést tanítani. Hozzájárul, vagy hozzátartozik ahhoz, hogy egy magyar ember le tudjon elemezni egy mondatot, hogy mi az alany, mi az állítmány, mi a tárgy, mi a határozó. Tudja kötni a gyermek, hogy tudjon helyes mondatokat gyártani, mert csak a helyes mondatokat tudjuk nyelvtanilag elemezni. És ezek azok a szabályok, amiket ugye tananyagként előírnak, nekünk meg kell tanítani. De én attól függetlenül, tehát én imádom tanítani, tehát ez az érdekes, még ha nem is mindig tudom megmagyarázni, hogy miért kell ezt. Miért, biológiából miért tanulod a citromsav-ciklust? Hát most körülbelül ugyanez.
A kutató arra volt kíváncsi, hogy ha már a diákok számára nincsen elsöprő érve, mivel magyarázza a maga számára a tanárnő az elvégzendő feladatok szükségességét. A kérdezett egyszerre több érvet is felsorakoztatott. Az első vitathatatlan: benne van a tananyagban. A második szerint az általános műveltség része („egy magyar ember le tudjon elemezni egy mondatot”). Az általános műveltségnek bármi a része lehet, amire rámondják, ez tehát egy elég rugalmas érv.
Az persze külön cikket érdemelne, hogy van-e bármiféle haszna a hagyományos mondatelemzésnek. A tanárnő véleményével szemben ez a módszer éppen hogy nem ad fogódzót annak eldöntésében, hogy egy mondat helyes (grammatikus)-e vagy sem. Így a Tegnap új törvény megszavazták a parlament mondat szavait kedvünkre aláhúzhatjuk egyenes, dupla, hullámos és más vonalakkal, sőt, az ágrajzunk is szép lesz, csak arra nem fog fény derülni, hogy valami gond van az egyeztetéssel.
A harmadik, kissé különös érv szerint egy magyar anyanyelvű, már majdnem nagykorú diáknak formális ismeretekre van szüksége ahhoz, hogy a saját anyanyelvén helyes mondatokat tudjon alkotni („hogy tudjon helyes mondatokat gyártani”). Persze az anyanyelvi képzés normaközpontúságát ismerve ez az érv máris nem furcsa, ha hozzávesszük azt a kiegészítést, hogy a helyesség mérlegelésében szintén a tananyag írja elő a szempontokat, az elemzendő mondatok pedig mintaszerűek kell hogy legyenek („csak a helyes mondatokat tudjuk nyelvtanilag elemezni”). A negyedik érv személyes („imádom tanítani”). Az ötödik, a biológiatanítással párhuzamot vonó érvet úgy lehetne összefoglalni, hogy „Miért? Csak”. Ezzel a tanárnő visszatért oda, ahonnan kiindult: azért kell mondatelemzést tanítani, mert kell. Elő van írva. Hogy egy másik tanárnő hasonló válaszát idézzük: „Úgyis számon fogják kérni az érettségin, nem?”.
Érzékek iskolája?
A legtöbb tanár a kompetenciafejlesztést jelöli meg a legfontosabb nyelvtanórai feladatnak, ugyanakkor többen idegenkednek tőle. Gyakran hivatkoznak arra, hogy az dönt el mindent, hogy mihez van a diáknak érzéke – ez pedig akár meg is hiúsíthatja a törekvéseiket. Az érzék mintha a transzcendencia szintjén jelenne meg a beszámolóikban: olyan, mint a végzet. Kár harcolni ellene (vagy érte). Egy gimnáziumi tanárnő például így fogalmazott:
Én nem hiszek abban, hogy érvelésre például meg lehet tanítani valakit jól. Ha valakinek van érzéke ahhoz, hogy egy megírjon egy érvelő szöveget, az akkor is meg fogja tudni írni, ha soha nem tanítottak neki érvelést. Ha meg valakinek nincsen ehhez érzéke, akkor se lesz egy közepesnél jobb, ha belevertem a fejébe, hogy „állítás” meg „érvek” meg „ok–okozaton alapuló” meg „cáfolat” [...].
A megfogalmazás persze nem valódi kompetenciafejlesztést sejtet, inkább valamiféle ismeretátadást arról, hogy milyen egy érvelő szöveg. Mások hasonló szövegeinek olvasása vagy az adott szövegtípus jellemzőinek tudatosítása sokat segíthet, de nem pótolja a szöveg létrehozását. A diáknak akkor lesz „érzéke” ahhoz, hogy érveljen, ha gyakran kerül olyan helyzetbe, hogy érvelnie kelljen, és ehhez segítséget is kap. Ez a megoldás persze időigényes, hiszen akkor mindenkinek rövidebb-hosszabb ideig beszélnie kellene órán, erre pedig csak korlátozottan van mód.
Több tanár is szóba hozza, hogy szívesen fejlesztene kompetenciát, de a középiskolában szokásos heti egy óra vajmi kevés a tantervekben előírt ezirányú feladatok megvalósításához. Egy szakközépiskolai tanárnő beszél:
Szóval aki kitalált heti félórás vagy heti egyórás tantárgyat, annak fogalma nincs arról, hogy tulajdonképpen ha félreraknánk és valami mást csinálnánk, mondjuk kötögetnénk, vagy mit tudom én, beszélgetnénk, sokkal többet érne. Szóval ez a probléma.
A tanárnő talán viccesnek szánt megjegyzése komolyan vehető. Valóban hasznosabb lehet egy beszélgetős – a szövegalkotást intenzíven gyakoroltató – óra, mint egy olyan, ahol a beszéd és írás gyakorlata helyett arról hallanak és olvasnak a diákok, hogy hogyan kell beszélni és írni.
(Forrás: Wikimedia commons)
Oldottan könnyebb
Többen felismerték, hogy a diákok teljesítményét leginkább az a környezet fogja vissza, amelyben fejleszteni és mérni szokták: a hagyományos iskolai óra. Egy 7. osztályban tanító gimnáziumi tanárnő tapasztalata:
Nekem például van egy önképző köröm [...] és ott azt látom – ott játszunk a versekkel meg szövegekkel, találok ki feladatokat és akkor együtt írunk – és azt látom, hogy olyan gyerekek, akiknek mondjuk papírjuk van arról, hogy diszgráfiások, ott hosszú prózai szövegeket is könnyedén megírnak. Miközben valószínűleg nem tőlem stresszelnek, de a helyzettől órán: hogyha számonkérem vagy ha dolgozatot kell írni, akkor képtelen megfogalmazni a gondolatait, zavarosak lesznek a mondatai.
Kevés helyen – de remélhetőleg egyre gyakrabban – nyúlnak egy pofonegyszerű, triviális megoldáshoz: ahhoz, hogy időt hagynak a gyerekeknek arra, hogy gyakorlatot szerezzenek a beszédben és írásban, a nyelvi jelenségek felfedezésében, az általuk felfedezett összefüggések megfogalmazásában és alkalmazásában. Az életszerűség és a stressz kerülése két fontos alapeleme az efféle oktatási programoknak. A diákok olyan témákról olvasnak, amelyek érdeklik őket, és a tanórákba akár egy kevés testmozgás, helyváltoztatás is belefér, hogy az egy helyben ülés monotóniája ne fárassza őket túlságosan. Bár rendszerint nehezen szokják meg, hogyan kell felfedezéseket tenni, ezért a tanítás kezdetben lassabban megy, később felgyorsul a tanulás üteme. Egy általános iskolai tanárnő, aki már több alternatív módszert is kipróbált, nagyon kedvezően nyilatkozott az eredményekről:
Én tartok felnőttképzéseket is és [...] megcsináltam azt, hogy ugyanazt az órát, amit a hetedikesekkel – egy érvelés témájú órát – megcsináltam a felnőttképzési csoportommal, s a gyerekek gyorsabban megfogalmazták a szabályt, hiszen az agyuk erre állt rá, mint a felnőttek, akiknek, őszintén, valami séma volt a fejükben és megpróbáltak onnan közelíteni.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (32):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Szabó Tamás Péter: Az "idegen nyelvű diákok" természetesen "nem magyar anyanyelvű diákok" akart lenni.
@zildi:
Kedves Zildi!
Az Ön által felvetett kérdésben úgy érzem, hogy a személyes viszonyok tisztázottsága az igazán fontos (erről bővebben egy korábbi cikkemben írtam: www.nyest.hu/hirek/amikor-a-tanar-javit). A diák a számára elfogadható tanárral szemben nem kell hogy jogok felemlegetésével és hasonlókkal támadjon. Akit elfogadok, azzal szemben nem harcolok. A követelményekkel kapcsolatban osztom a véleményét: az egyértelmű követelmények, a világos menetrend tervezhetővé teszi a tanár és a diák közös munkáját. De bármilyen egyértelmű a követelményrendszer, a lényeg mégis csak az, hogy a teljesítendő feladatnak valami értelme legyen! Ebben bizonytalanodott el sok tanár és diák.
A szabályokkal kapcsolatban annyit jegyeznék meg, hogy az iskolában tanított "szabályok" voltaképpen elméletek a nyelv működéséről. A nyelvi elméletek piacán pedig hatalmas a kínálat: egymással versengő modellek teljesen eltérő magyarázatokat adnak akár ugyanannak a megnyilatkozásnak az értelmezésére. Kár lenne szűkíteni a kínálatot! Az iskolában pedig ez történik, ráadásul pl. a mondatelemzés vagy a szófaji felosztás terén olyan elméleteknek biztosítanak hegemóniát, amelyeket a szakma nagy része régóta -- joggal -- hasznavehetetlennek tart. A diákok döntő többségben magyar anyanyelvűek, akiknek a tankönyvi szabályokra semmi szükségük ahhoz, hogy jól tudjanak beszélni. Az idegen nyelvű diákoknak szintén nem segítenek az iskolai felosztások, definíciók. Igazuk van, amikor nem értik, miért tanítják nekik az anyagot és igazuk van, ha tiltakoznak az ellen, hogy értelmetlen tevékenységet végezzenek csak azért, mert követelmény.
A bizonytalanság, a kételkedés, az útkeresés a tudományos gondolkodás alapja. Ha nem kételkedhet valaki, akkor legfeljebb mások véleményét ismételgetheti. Szerintem hatalmas eredmény, hogy magyartanárok tömegei tettek fel maguknak a hivatásukra vonatkozó alapvető kérdéseket (akár az interjúalanyaimra, akár a Magyartanárok Egyesülete 2010 telén tartott konferenciáján megjelent tömegre gondolok). Még nagyobb eredmény, hogy többen be merték ismerni a tanácstalanságukat, ráadásul egy interjúban. Ha pedagógusok nagy számban bizonytalanodnak el, elsősorban választ kell adni nekik: a kérdések elhallgatása nem vezet jóra.
Én 38 évig tanítottam a magyar nyelv és irodalom tantárgyat.
Gondjaim az utóbbi időben növekedtek meg, amikor a pedagógiába is betört az elvtelen, rosszul értelmezett liberalizmus.
Kötelesség semmi, jogok minden mennyiségben!
Ez rontotta el a pedagógia világát.
Addig megértették a tanulók, hogy ha a szabályokat nem ismerik, akkor nem is tudják azokat alkalmazni!
Ilyen egyszerű a magyarázat, és ezt a diák megérti.
HA HITELES A PEDAGÓGUS, ÉS MAGA IS MÁR NEM EZEN A LIBERALIZÁLT EMLŐN NEVELKEDETT!
Ez utóbbi pedig a legnagyobb hiba! Ez okozza, hogy egy pedagógus elbizonytalanodik. Ilyen nem lehetséges, ha maga is nem vitatja, amit tanít.
HA EGY TANÁRNAK VAN HÍVATÁSTUDATA, SZERETETTEL, DE KÖVETKEZETES, ALAPOS KÖVETELMÉNYEK MENTÉN TANÍT, AKKOR NINCS GOND A TANÍTÁSBAN, - MÉG MA SEM -
A DIÁKOK ELFOGADJÁK A TANÁRT, HA AZ KÉPES MINDEN ÓRÁN SZINTE MEGÚJULÓ HITTEL, LELKESEDÉSSEL TANÍTANI.
MÉG EGY DOLOG.
A LEGELVETEMÜLTEBB LURKÓ IS ELISMERI KÖZÉPISKOLA NEGYEDIK ÉVÉRE A JÓ PEDAGÓGUS MUNKÁJÁT.
PERSZE, HA JÓ A PEDAGÓGUS. NEM ZSARNOK, DE ALAPVETŐEN KÖVETELŐ.Mert érzi az eredményt, hogy felkészült valóban az érettségire, és nem lesz gondja.
Az én jelszavam első órán elhangzott, volt, hogy a táblára írtam:
"KÖVETELEK TŐLED, MERT TISZTELLEK! "
Ez a makarenkói mondat mindig bevált, és később hivatkozási alap volt, ha nehezültek az órák.
DE EGY PEDAGÓGUS RÖPÜLJÖN MINDEN ÓRÁN MAGASBA A LELKÜLETÉVEL! Vagy hagyja el a pályát, mert nem oda való!
@pap anna: A szakértő válasza: "Előírták, hogy a tankönyvlistára csak kompetenciaalapú tankönyvek kerülhetnek fel, van valami bizottság, ami ezt megítéli, de a korrupció, a sógor-koma viszonyok és általában ez az egész [moderálva] ország természetesen oda vezetett, hogy minden [moderálva]ra rányomják a "kompetenciaalapú" pecsétet..."
@Fejes László (nyest.hu): "Igen, meg lehetne tanítani az ë vagy az ly ejtését, csak aztán azt ne várjuk el, hogy használják is a gyerekek" – egy magyar származású argentin–spanyol ismerősöm mesélte, hogy Argentínában a gyerekeknek az LL klasszikus ejtését [λ] tanítják az iskolákban (és gondolom nincs ez másképp a többi spanyol nyelvű országban sem), ez a hang mégis majdnem teljesen kiveszett a mai nyelvből.
@Fejes László (nyest.hu): Nem kell elvárni, élveznék biztos a répa retek mogyorót egyperdületű r-ekkel kimondva. A magánhangzók meg azért lennének fontosak, mert az idegen nyelv tanulásánál nagyrészt azoknak a helytelen kiejtéséből adódik az akcentus (mivel a magyar nyelv mássalhangzórendszere eléggé lefedi az európai átlagnyelvek mássalhangzórendszerét, egy-két kivételtől eltekintve). A városrész-földrajzi képződmény különféle írása elég bizarr, az biztos, sokszor az az érzése az embernek, hogy szivatásból találták ki.
Az irodalmi művek elemzésére nincs szükség egy átlagembernek, az már művészeti téma. A legjobb magyar nyelvtan könyv Szende Aladár: A magyar nyelv tankönyve középiskolásoknak, vagy a Kis magyar nyelvtan, ebben előfordul bőven irodalmi példaszöveg. Persze a magyar irodalom oktatására (de nem műelemzésekre) szükség van ezt valahogy úgy tudnám elképzelni, hogy egy összevont magyarságtudomány címen magyar történelemmel együtt, és még sok minden fontos dolgot, amit egy magyar nemzetiségű embernek nem árt tudni.
@pap anna: Ezt a könyvet, ill. a szerzőit nem ismerem. Sajnos a jogi kérdésre sem tudok válaszolni, de próbálok küldeni egy szakértőt... :)
@Fejes László (nyest.hu): "Később, fáradtan már azt is, hogy a kit?, mit?, kiket?, miket?, kérdésre válaszoló szavakban az ó, ő mindig hosszú." Hát már a többi szabállyal sem értek egyet, de azokat legalább értelmezni tudom. Ebből viszont semmit nem értek.
:)Persze, én fogalmaztam félreérthetően: ezt a "szabályt" arra írtam példának, hogy már a végén teljesen összemosott egymástól független szabályokat, csak darálta, darálta, szabálynak hangzott, az elejét is tanulta valahol, a végét is, hogy értelme nincs, azt meg nem vette észre.
""Ez a tankönyv. (Kompetenciaalapú.)" – Csak azért, mert ez van ráírva, még nem feltétlenül az. Az idézetek nem erre utalank. "
Hát, hogy ez a könyv valójában kompetenciaalapú-e, azt én nem ítélhetem meg, mert nem értek hozzá, de... szóval nem vagyok elragadtatva tőle.
A könyv egyébként: Fülöp Mária-Szilágyi Ferencné: Nyelvtan és helyesírás 2. évfolyam Apáczai Kiadó, Celdömölk
Naív kérdés a részemről, hogy nincs szabályozva, mire írhatja rá egy kiadó, hogy kompetenciaalapú?
@arafuraferi: Igen, meg lehetne tanítani az ë vagy az ly ejtését, csak aztán azt ne várjuk el, hogy használják is a gyerekek. Meg egy csomó beszédhanggal el lehet játszani, biztos élveznék is, hogy miylen hangok vannak egyes nyelvekben – az már inkább kérdés, hogy ki tanítaná ezeket (mert a tanárok erre nincsenek felkészítve!), ill. hogy miként lenen ellenőrizhető.
A helyesírás helyett én sokkal inkább a fogalmazásra helyezném a hangsúlyt. Annak kapcsán meg lehetne tanítani a valóban fontos szabályokat. Miközben sokan a legalapvetőbb egybe- és különírási szabályokat nem ismerik (gyakran a megfejthetetlenségig nehéz olyan szövegeket értelmezni, melyekben "látvány pékség"-szerű írásmódok szerepelnek), addig a földrajzi neveken egy csomót lovagolnak (Nap-hegy mint domborzati elem, de Naphegy, mint városrész: az ember találja ki, hogy Nap-hegy tér vagy Naphegy tér – és akkor már miért ne lehetne Naphegy-tér?)
Az irodalom azért erősen kötődik a szövegalkotáshoz, szövegértelmezéshez, bár az tény, hogy ezeket meg nem feltétlenül irodalmi szövegeken kellene tanítani.
@Fejes László (nyest.hu): A második gondolatmeneteddel egyetértek, az elsővel nem teljesen, illetve nem tudom mennyire, ugyanis nem tudom mit oktatnak ma. Amit nekem oktattak, nem volt haszontalan, csak kevés, bár lehet, hogy elfogult vagyok, mert én szerettem a nyelvtant.Szófajokat felismerni nem árt, helyesírást oktatni szintén nem árt. Valószínűleg ezzel nem értesz velem egyet (én meg szeretek kicsit provokatív lenni), de én a magyar nyelvet még keményebben oktatnám, ha tanár lennék. Gyakorlatilag a teljes körű elméletét megtanítanám, megtanítanék olyan dolgokat, mint a zárt ë kiejtése, a 200 évvel ezelőtti ly kiejtése (ha már ly-ozunk helyesírásban, tudják, hogy mi volt az a hang), ezt mindkettőt teljesen misztikusnak gondolják, még ha hallanak is róla. A helyesírást régen viszonylag jól megkövetelték, én is megkövetelném, ha lehet még keményebben (nehogy már csak a piros hullámvonalakra bízzák magukat az emberek.)
Szóval a második gondolatmeneteddel egyetértek, alapvető nyelvészeti ismereteket kellene oktatni, mert fogalmuk sincs -ahogy említetted - a nyelvek "rendszertanáról", és hogy ebben a "rendszertanban" hova helyezzék az egyes nyelveket. De megtanítanám az alap IPA táblázatot is, megtanítanám a nyelvek alaptípusait, és még sok más hasznos dolgot, hiszen az emberi kultúrában egyik sarkalatos pontja a beszéd és az írás. Nyelvtan-matematika-természetismeret, ez a három a legfontosabb, ami az alapja mindennek. Szándékosan nem biológiát írtam, mert az embert mondjuk egy fehérjeszintézis, vagy egy citromsavciklus sokkal kevésbé érinti, mint az, hogy a saját testét ismerje (egészségmegőrzés), vagy az őt közvetlenül körülvevő élőlényeket. Az ember a természet része, de néhányan meg vannak győződve róla, hogy fontosabb, hogy tudjanak egy új autómárkáról, mint mondjuk arról, hogy mi az a gaz a kertben.
Az irodalmat meg kivenném a kötelező érettségi tantárgyak közül, úgy igazságos (mert a rajz-képzőművészet sincs benne).
@Fejes László (nyest.hu): Ebben én is maximálisan egyetértek. Nem lenne olyan tájékozatlanság, hogy egyesek szerint a perzsa az arab, a kínai és a japán rokonok, a román meg szláv nyelv. :)
@arafuraferi: "A nyelvtan az egyik legfontosabb tantárgy kellene, hogy legyen, ennek ellenére úgy érzem a legkevésbé megkövetelt, és eléggé félvállról vett a tantárgyak közül. " Ennek feltehetően az is a fő oka, hogy az a dolog, amit ma nyelvtan címen tanítani szoktak, teljesen haszontalan és buta dolog. Viszont szerintem nagyon hiányoznak olyan, a nyelvvel kapcsolatos ismeretek, melyek hozzátartoznának a minimális tájékozottsághoz. Olyasmire gondolo, mint a világ nyelvi képe. Sokaknak fogalmuk sincs arról, hol milyen nyelveket beszélnek, hányan, mely nyelvek mennyire hasonlítanak egymásra, milyen kapcsolatban voltak stb.
@El Mexicano: Ráadásul a gyerek ötéves kori fogékonysága a nyelvtanulásra nem ugyanaz, mint egy felnőtt (anyanyelvileg is kifejlődött) ember meglévő vagy nem meglévő nyelvérzéke. A nyelvtan-oktatás meggyorsítja az idegennyelv oktatást, hiszen tényleg nincs 10-20 év rá, de ennek ellenére népszerűek az ilyen módszerek, mint a "villám" nyelvoktatás, ami egyébként nem rossz, az egyik legjobb hanganyaga van, annyira sulykolja beléd a nyelvet, hogy akaratlanul is megjegyzed, de mindenképp szükség van nyelvtan tanításra is, persze, ha valaki csak tanárral tudja ezt elképzelni, hiszen nyelvtant magától is meg tud tanulni az ember (a nyelvtanár inkább a beszéltetés miatt fontos), ha jól le van írva.
A nyelvtan az egyik legfontosabb tantárgy kellene, hogy legyen, ennek ellenére úgy érzem a legkevésbé megkövetelt, és eléggé félvállról vett a tantárgyak közül. Ugyanolyan alapvető dolog, mint a matematika. Mind a magyar nyelv tanítása fontos, hiszen ezen a nyelven kommunikálunk nagyrészt (feltéve, ha nem vándorol ki valaki), ugyanakkor amiatt, hogy idegen nyelvek tanulására vagyunk kényszerülve, alapvető nyelvészeti fogalmak tanítása is fontos lenne. Pl. ha megtanítanák a hangokat (IPA), akkor könnyebb lenne bármilyen nyelv tanulása, sokkal jobban el tudnák sajátítani egy idegen nyelv hangjainak helyes kiejtését, és nem beszélnének húsz év angol tanulás után is akcentussal.
Érthetetlen, hogy amennyire kis hangsúlyt kap a nyelvtan tanítás, annyira nagy energiát fektetnek az irodalom oktatásba. Az irodalom egy művészeti ág, milyen jogon kap pozitívabb megkülönböztetést bármely más művészeti ágtól, olyanoktól, mint a rajz és a zene, ami tudjuk, hogy az iskolában büfé az irodalomhoz képest. Műveket elemezni, és azt leosztályozni elég abszurd egy alapoktatásban. Arany János megmondta "gondolta a fene", pedig az irodalom órán pont ezt csinálják, megmagyarázzák, mit gondolt a költő. Velem sikerült megutáltatniuk rendesen az iskolában, de szerencsére utána azért megszerettem a szépirodalmi műveket is. A magyar tanárok nyelvtan és irodalom tanárok is egyben, és érthetetlen módon az irodalmat preferálják, mikor a sokkal gyakorlatiasabb és hasznosabb nyelvtan tanításra kellene fektetni a hangsúlyt. Dehát tudjuk, hogy az oktatás mennyire gyakorlatiatlan.
@Epau: A mostani érettségi azért erősen kompetencialapú! Főleg szövegértés és szövegalkotás van benne, nem írók születési évszámait kell tudni. (Írásbelin legalábbis biztosan.)
@El Mexicano: "na de mi van akkor, ha az alapján sem ismeri fel a szabályokat?" Neki nem kell felismernie a szabályokat, ahogy a csecsemő sem ismeri fel, csak alkalmazza őket. És gyakorolni kell, sokat gyakorolni. (Mellesleg a példádban két órát tanítottál! Nem hagytál sok időt a szabályfelismerésre!)
@pap anna: "Később, fáradtan már azt is, hogy a kit?, mit?, kiket?, miket?, kérdésre válaszoló szavakban az ó, ő mindig hosszú." Hát már a többi szabállyal sem értek egyet, de azokat legalább értelmezni tudom. Ebből viszont semmit nem értek.
"Ez a tankönyv. (Kompetenciaalapú.)" – Csak azért, mert ez van ráírva, még nem feltétlenül az. Az idézetek nem erre utalank. A kompetencialapú oktatásnak az a lényege, hogy a gyerekek maguk jönnek rá a szabályokra. Lehet, h aztán össze van foglalva, h mire kellett rájönniük, de a tanár csinálja rosszul, ha ezeket bifláztatja be. Egyébként melyik könyv az?
@tenegri: Az valóban igaz, hogy a nyelvtan tudatosítása nagyon sokat segít a nyelvtanulásban. De ehhez nem az iskolában tanított magyar nyelvtanra van szükség! (Elég ara gondolni, micsoda különbség van a tárgy fogalma között az angol és a magyar nyelvtanban.) Amit az idegen nyelv nyelvtanából tudni kell, azt könnyen meg lehet tanítani a nyelvtanulás közben. Ami meg az anyanyelvet illeti, ott nem az a fontos, hogy a terminusokkal legyen tisztában az illető, hanem hogy legyen rálátása a nyelv szerkezetére, képes legyen elemezni: abban az értelemben, hogy rájönni, hogyan alakítja a struktúrákat, nem abban az értelemben, h tudja, mit kell aláhúzni szaggatott, mit hullámos vonallal.