Jellempróba csoportmunkában, avagy szövegfeldolgozás másokkal, másképp
Szövegeket feldolgozni, értelmezni nemcsak egyénileg lehet, hanem csoportban is. Ennek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de annyi biztos, hogy az előbbiek sokkal többet nyomnak a latba. Ezúttal Örkény egyik egypercesét dolgozzuk fel csoportmunkában, kétféle megközelítéssel, többféle tananyagrészhez ajánlva.
Örkény István Jellempróba című egyperces novellája igen szórakoztató, akárcsak az író összes többi groteszk műve. Éppen ezért egyrészt bátran ajánljuk ezek feldolgozását a magyarórákon (Örkénytől függetlenül), másrészt szívesen mutatjuk be a Jellempróba című novellán keresztül, hogy hogyan lehet sokoldalúan csoportmunkát végezni. Kitérünk arra is, hogy ennek milyen előnyei és hátrányai vannak, ahogy arra is, hogy az irodalomtanításnak nem kell feltétlenül elkülönülnie a nyelvtantól. Következzen egy minta minderre, ahol a szöveg szabadon változtatható, így kisebb módosításokkal sokoldalúan felhasználható.
A csoportról és a csoportmunkáról
A hétköznapi jelentésében a csoportban történő munkavégzés sokszor csupán annyit tesz, hogy több ember dolgozik valamin, de nem feltétlenül közösen, összedolgozva. Inkább egymás mellett, mintsem ténylegesen együttműködve, így nem alkotva valódi csapatot, csoportot sem. Egy-egy biztostócég esetében például gyakran csoportról beszélnek, de azt is sokszor hallani, hogy fiatalok csoportja ezt vagy azt tette. A szó nyilván helyénvaló ezekben az esetekben is, de azt nem árt tudni, hogy pedagógiailag mást jelent a csoport és a csoportmunka, mint az általános nyelvhasználatban.
Pszichológiai értelemben a csoport kettőnél több főből álló pszichológiai egység, melyben a tagoknak vannak közös céljaik; közöttük viszonylag stabil kapcsolatok fedezhetőek föl; illetve az egyének kölcsönösen függenek egymástól; és kommunikálnak egymással. A csoportmunka ennek megfelelően egy olyan oktatási munkaforma, amelyben 3–6 fő egy közös cél elérése érdekében, egymással kooperálva közösen hajt végre valamilyen feladatot. Ha a tanár kioszt egy-egy szöveget és egy ahhoz tartozó feladatsort több gyereknek, hogy azt közösen oldják meg, könnyen meglehet, hogy csak a csoportmunka látszata lesz meg. Ennek az az oka, hogy nincs meg a kooperáció, gyakran csak egy-két fő dolgozik, a többiek pedig lazsálnak.
(Forrás: demotiváló.net)
A kooperáció hiányának és a csoportmunka hatékonyságának egyik központi tényezője a létszám. A csoport(munka) létszámának felső határa azért nagyon lényeges, mert 6 (egyes szakemberek szerint 5) főnél több személy esetében a csoporton belüli kommunikáció nem kellőképpen hatékony. Elég csak egy olyan összejövetelre gondolni, amin 6–8 főnél többen vesznek részt. Ilyenkor igen gyakran kisebb csoportokban zajlik a társalgás, kisebb klikkek alakulnak ki. Míg ez egy baráti társaságnál általában nem probléma, addig az oktatásban igencsak az, ugyanis a csoportmunka egyik legfőbb célja, a kooperáció csak részben vagy egyáltalán nem valósul meg.
A csoportmunka másik nagyon lényeges eleme a végzendő feladat. Ha ez nem megfelelő, túl bonyolult vagy unalmas, akkor szintén nem fog megvalósulni valódi csoportmunka. Persze nagyon nehéz olyan csoportfeladatot kitalálni, ami minden tag számára megfelelő (nehézségben, érdekességben stb.), és nem teszi lehetővé a (társas) lazsálást, vagyis, hogy a csoport egy része ne dolgozzon. Ebben segíthet nekünk egy csoportmunkában végezhető módszer, melyet egy konkrét példán keresztül mutatunk be.
Mozaik
Ha csoportmunkában szeretnénk foglalkozni szövegekkel (legyen az a Jellempróba vagy bármi egyéb), akkor nem árt tudatosítani néhány dolgot. Első körben például azt, hogy ezzel a munkaformával bizony lassabban „haladunk” majd, mint a hagyományos, frontálissal, ráadásul a felkészülési idő is több. Ha azonban nem a tananyag „leadása” a cél, hanem a tananyagon keresztül történő kompetenciafejlesztés, kiváltképp a szociális képességek fejlesztése, akkor a plusz idő és energia befektetése megtérül. De lássuk a konkrét példánkat!
A Jellempróba azért jó választás, mert kellően rövid, elgondolkodtató, és többféle felhasználást tesz lehetővé. Az egyik lehetőség, hogy a szöveget részekre bontjuk, és az egyes részeket kiosztjuk először egyéni értelmezésre, majd csoportos megbeszélésre. Ez a Jellempróba esetében 4 vagy 5 egységet, ezáltal 4 vagy 5 csoportot jelent. Először az azonos szöveggel (pl. első bekezdés) rendelkezők alkotnak egy csoportot és beszélik meg az adott szövegrészt. Ehhez célszerű segítő kérdéseket feltenni, például hogy ki írhatta a szöveget, mi lehet a folytatása/befejezése, mi a témája stb. (ez nyilván a tanított anyagrésztől, az óra céljától függ).
Miután elolvasták és megbeszélték egymás közt a tanulók az azonos szövegrészeket, új csoportokat hozunk létre. Az új csoportokban mindegyik szövegrészletből lenni kell egynek, így összeáll (optimális esetben) az egész mű. Ehhez csupán egy olyan instrukció szükséges, hogy meséljék el egymásnak a saját szövegük tartalmát, s vitassák meg (a kérdések mentén).
(Forrás: Wikimedia Commons / plentyofants / CC BY-SA 2.0)
Az eddig felvázoltakat mozaik (I.) módszernek hívjuk. Ennek nagy előnye, hogy mindenkinek dolgoznia kell, nincs potyautas. Az egyetlen probléma, hogy a diák a saját részére nagyobb hangsúlyt fektet, így a tudása egyenetlen lesz. Aki a Jellempróba első bekezdését kapta, kevésbé fog arra emlékezni, hogy „a puli nagyobbik fele vérszomj és álnokság”, hiába derül ez ki a csoportos megbeszélésnél. (Nem nehéz elképzelni, hogy ugyanez egy hosszabb szöveg esetében mennyivel nagyobb problémát okozhat.) Ezt orvosolja a mozaik II., ami az előző módszer javított változata. Ezzel sikerült kiküszöbölni az egyes részekkel való foglalkozásból fakadó egyenetlenséget. Minden tanuló ugyanazzal a szöveggel dolgozik, nincs az adott szöveg részekre osztva, viszont más a szemszög, a nézőpont. A Jellempróba esetében például egyesek foglalkozhatnak a puli vagy az elbeszélő jellemzésével, míg mások a groteszk megjelenésével, a lehetséges értelmezésekkel stb.
Nyelvtanba integrált irodalom, irodalomba integrált nyelvtan
A fenti csoportmunka jó választás például az életrajzok feldolgozásánál, egy-egy vers vagy kisebb prózai művek elemzésénél, de akár némely tankönyvi fejezettel való megismerkedésnél is. Ha pedig merészebbek vagyunk, akkor az irodalmat és a nyelvtant együtt is taníthatjuk ilyen módon. Ehhez nem kell más, mint megfelelően kiválasztott szövegek és a tananyag hagyományos elrendezésétől való elszakadás.
(Forrás: Wikimedia Commons / Leo Hidalgo / CC BY 2.0)
Ha így döntünk, akkor a Jellempróba mellé választanunk kell még néhány teljesen más stílusú szöveget vagy szövegrészletet (pl. tudományos, publicisztikai, hivatalos, szónoki), esetlegesen megadhatjuk a különféle stílusrétegeket a meghatározásukkal együtt. A bekezdések helyett ezeket osztjuk ki a tanulóknak, ezeket kell átbeszélniük, kérdések segítségével. A kérdések lehetnek szövegekre szabottak vagy általánosabbak, amik minden szöveghez illeszkednek (pl.: Ki írhatta?; Kihez szólhat?; Hol hangozhat el?; Mi a témája?; Mik a sajátosságai, jellemzői?).
A kérdésekre adott válaszokból és az írásművek összevetéséből kiindulva eljuthatunk a stílus, a stílusrétegek vagy az adott beszédhelyzetnek való megfelelés fogalmáig. Ha ez megtörtént, akkor az adott stílusrétegre jellemző jegyekkel folytathatjuk. Meg lehet kérdezni, hogy miből jöttek rá, mi alapján gondolták, hogy a Jellempróba szépirodalmi, a többi szöveg pedig más stílusréteg. Mik azok a jegyek, amelyek csak a Jellempróbán, és mik azok, amelyek csak a másik szövegekben fordulnak elő.
Ezáltal sokkal több haszon származik a tanórából, hiszen ha a frontális munkával tanítanánk mindezt, akkor többnyire csupán ismeretekkel gazdagodnának a tanulók, míg ennél a módszernél a képességeken és a tevékenységen alapuló megismerésen van a fő hangsúly. Természetesen az ismereteket ugyanúgy átadjuk a gyerekeknek, azonban induktív módon, azaz az egyedi esetből jutva el az általános törvényszerűségig, szabályig. Ez azért jó, mert kézzelfoghatóbbá válik a diák számára a tananyag, az új fogalmakat lehet valamihez kötni, ezáltal könnyebben érthetőek és jobban is rögzülnek.
Azonban a csoportmunkának nemcsak az a célja, hogy az oktatás hatékonyságát növelje, hanem hogy az együttműködés képességét (is) fejlessze. Ez az evidensnek tűnő tény azonban kiemelt jelentőségű, hiszen a szociális kompetencia fejlesztése a Nemzeti alaptanterv szerint is kulcsfontosságú. A kooperáció társadalmi hasznosulása megkérdőjelezhetetlen, mivel az ember társas lény, ezzel összefüggésben a boldogulása nagyban függ a többiektől, a másokkal való együttműködéstől. Vagyis ezáltal leképezhetővé válik a társadalmi működés, és bizonyos szempontból megkezdődik a felnőtt létre való felkészítés is.
(Forrás: Wikimedia Commons / The Official CTBTO Photostream / CC BY 2.0)
Míg a frontális vagy egyéni munka alkalmával a szociális kompetenciára, ismeretekre kevésbé esik hangsúly, addig a csoportmunka során a szociális ismeretek közvetítése közvetlenül történik. A jó csoportmunka által a tanulók megtanulják, hogy milyen a kollektív, megosztott felelősség, milyen az amikor nem csak önmagamért felelek, hanem másokért is. Azaz az egyéni felelősség mellett megjelenik a csoport tagjai iránti felelősségvállalás is, ami a későbbiekben, például egy munkahelyen alapvető feltétel.
Felhasznált irodalom
Mészáros Aranka (1998): Az osztály csoportszerkezete és hatékonysága
N. Kollár Katalin (2004): Feladatvégzés csoportban, versengés és együttműködés. In: N. Kollár Katalin és Szabó Éva (szerk.): Pszichológia pedagógusoknak. Osiris Kiadó, Budapest, 324–350.