A siket és a néma: kommunikáció a tolerancia jegyében
Mit tehet egy magyartanár annak érdekében, hogy diákjai toleránsabbak, együttérzőbbek legyenek kisebbségi helyzetben lévőkkel? Egyrészt tarthat osztályfőnöki órát ennek kapcsán, szépen fölvázolva, hogy miért kell a tőlünk különbözőekkel is ugyanúgy bánni. Vagy tarthat a tolerancia jegyében órát a kommunikációról. Bár ez kétségtelenül a nehezebb út.
A kommunikáció (pláne a nem verbális kommunikáció) azon kevés nyelvtani anyagrészek közé tartozik, amelyek könnyedén érdekessé, izgalmassá tehetőek. Egyrészt azért, mert a témakör a hétköznapi életből is jól ismert tudásanyagra épül; másrészt azért, mert nem kell bonyolult szabályokat megtanulniuk a gyerekeknek hozzá. Többek között ezért lehet ez a tananyagegység jó terep a toleranciára való nevelésre, feltéve, hogy képesek vagyunk elszakadni a megszokott ismeret- és tanárközpontú óravezetéstől.
A tolerancia
A demokrácia egyik nagyon fontos megnyilvánulási módja a tolerancia. Ez nem más, mint a másság elfogadásának, illetve az azzal való együttélésnek a képessége. Ennek minden társadalomban, azon belül minden réteg és minden egyén életében meghatározó jelentősége van. Azon csoportok, amelyek kirekesztetté és jogfosztottá válnak az adott társadalomban, magukon viselik a másság stigmáját. Ez folyamatos veszélyeztetettséggel, fenyegetettséggel jár: elnyomással, hátrányos megkülönböztetéssel vagy szegregációval.
(Forrás: Wikimedia Commons / Sailingseb / CC BY 3 0)
Különösen furcsa ez annak fényében, hogy tulajdonképpen mindenki kisebbségi helyzetben van. Nem csak bőrszín, nyelvhasználat vagy vallás alapján diszkriminálnak az emberek. A testsúly, az öltözet, a foglalkozás, de még a hajszín is lehet egy-egy sztereotípia alapja, és ez könnyedén diszkriminatív tevékenységbe fordulhat át. A gyermekeknél éppannyira (ha nem jobban), mint a felnőtteknél.
A fentiek miatt rendkívül lényeges, hogy a pedagógus – a tanított tantárgytól függetlenül – úgy foglalkozzon ezzel a problémával, hogy a gyerekek ne csak halljanak arról, hogy vannak különböző hátrányokkal küzdő társaik. Ne csak hallják és lássák, hogy léteznek mozgáskorlátozottak, vakok, siketek, és még hosszasan sorolhatnánk. Kapjanak valódi betekintést abba, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük a mindennapok során, érezzék át, hogy mennyire nehéz a helyzetük, helyezkedjenek bele a „mások” világába. Ehhez mutatunk be néhány lehetőséget a kommunikáció témájának tanításával kapcsolatban.
(Forrás: Wikimedia Commons / mw238 / CC BY-SA 2.0)
Alapszituáció
Fontos megjegyezni, hogy a következő feladatok nem csupán a magyarórán alkalmazhatóak. Felhasználhatóak például az osztályfőnöki óra keretein belül is, de kisebb módosításokkal és nagyobb kreativitással más tantárgyaknál is. Ennek kulcsa, hogy megfelelő utasítást rendeljünk hozzájuk, és a szituációt a tantárgynak megfelelően módosítsuk. Minden feladat egy-egy szerepjáték vagy szituációs gyakorlat. A különböző szerepekhez különböző utasítások tartoznak, amelyek csupán a kiválasztott színészek számára ismeretesek. A szereplőknek néhány perc felkészülési időt hagyunk, ezalatt a megfigyelőknek (azaz azoknak, akik nem szerepelnek a szituációban) kiosztunk néhány megfigyelési szempontot. Ez szabadon változtatható: a kommunikáció kapcsán például érdemes a nem verbális kommunikáció fajtáit vagy a stílusra jellemző jegyeket választani. De természetesen olyan szempontok sem maradhatnak el, mint például a probléma forrása, annak lehetséges feloldása stb.
(Forrás: Wikimedia Commons / Abellman / GNU-FDL 1.2)
A gyakorlat után lényeges, hogy a diákok megbeszéljék a szituációt. Egyfelől az egyik vezérfonal az, hogy a valamilyen formában akadályozott szereplő miként élte meg a helyzetet. Milyen érzés volt számára? Mire gondolt? Mit tanult belőle? Stb. Másfelől nyilvánvalóan maga a tananyag is előkerül, ami a megfigyelők bevonásával könnyedén tárgyalható és átadható. De lássuk közelebbről, hogyan is néz ki egy-egy ilyen feladat!
A néma
Az alapszituáció a következő: egy néma vevő a hétvégi bevásárlását végzi a közeli áruházban. Amikor a pénztáros bemondja a végösszeget, a vevő rájön, hogy 500 Ft-tal kevesebb pénz van nála, mint amennyit fizetnie kellene. Három főszereplőre lesz szükségünk (ha több tanulót kívánunk bevonni, lehetnek mellékszereplők is): egy néma vevőre, egy pénztárosra, valamint egy biztonsági őrre. Mindhárman különféle szerep- és szituációleírást kapnak, aminek lényege, hogy a kialakult konfliktus minél hitelesebb legyen.
1. szerep: a néma vevő
Szituáció: A hétvégi bevásárlásod végzed a Tescóban. Amikor a pénztáros bemondja a végösszeget, rájössz, hogy 500 Ft-tal kevesebb pénz van nálad, mint amennyit fizetned kellene.
Szabályok: nem beszélhetsz és nem írhatsz!
Instrukciók: Használd a nem verbális kommunikációt! Gesztikulálj sokat! Próbálj meg minél kétségbeesettebbnek tűnni!
2. szerep: a pénztáros
Szituáció: Egy vevő 2000 Ft-ért vásárol a te kasszádnál. Bemondod a végösszeget, de a vásárló csak kotorászik a pénztárcájában, furán viselkedik, nem válaszol.
Instrukciók: Ülj le a tanári asztalhoz (az lesz a kasszád)! Egyre feszültebb vagy, mivel a vásárló feltartja a sort, és nem válaszol. Intézz minél több kérdést a vevőhöz! Sürgesd, figyelmeztesd, hogy feltartja a sort! Légy értetlen, hangoztasd, hogy mondja már meg, ugyan miért nem válaszol!
3. szerep: a biztonsági őr
Szituáció: Egy vevő 2000 Ft-ért vásárol a kasszánál. A pénztáros bemondja a végösszeget, de a vásárló csak kotorászik a pénztárcájában, furán viselkedik, nem válaszol. Egyre gyanúsabbá válik, úgy véled, hogy alkoholt vagy drogot fogyasztott.
Instrukciók: Minél határozottabban szólítsd fel a fizetésre. Fenyegetőzz, hogy ha nem fizet, értesíted a rendőrséget, és kénytelen lesz veled menni a hátsó helyiségbe! Éreztesd vele, hogy fogytán a türelmed! Légy egyre agresszívabb!
A siket
A gyakorlat nagyban hasonlít az előzőhöz. Egy siket személy a postán csekket fizet be. Távozáskor az ablaknál hagyja a pénztárcáját, mivel nagyon siet. A postai alkalmazott észreveszi ezt, de a helyét nem hagyhatja el, ezért szól az egyik asztalnál ajánlószelvényt kitöltő személynek: figyelmeztesse a távozót, hogy ott maradt a tárcája. Ismét három szereplő szükséges mindenképp: egy csekket befizető személy (siket), a postai alkalmazott és az ajánlószelvényt töltögető személy.
1. szerep: a siket személy
Szituáció: A postán csekket fizetsz be. Már a postára való belépésedkor észreveszed, hogy egy személy az egyik asztalnál valamit ír, és igen furcsán néz feléd, mintha haragudna rád. Befizeted a csekket, majd sietve távozol, mivel öt perc múlva be kell érned a munkahelyedre, de az illető utánad szalad és hevesen mutogat, illetve elkezd erőteljesen magyarázni.
Instrukciók: Dugd be a füldugót a füledbe! Mostantól siket vagy. Fizess be egy csekket, köszönj el és indulj el a kijárat felé. Sietned kell a munkahelyedre. Az utánad szaladó személy félelmet kelt benned és nemigen tudsz szóhoz jutni, leblokkolsz. Csupán azt hangsúlyozod, hogy sietsz, menned kell a munkahelyedre, el fogsz késni. Nagyon szeretnéd, ha békén hagyna, és elindulhatnál végre.
2. szerep: a postai alkalmazott
Szituáció: Egy személy a postán csekket fizet be a nálad. Elköszön, majd elindul a kijárat felé, amikor te észreveszed, hogy az ablakodnál hagyta a pénztárcáját. A helyedről nem mehetsz el (mivel jelenleg te vagy bent egyedül), ezért megkéred az egyik asztalnál ajánlószelvényt kitöltő személyt, hogy szóljon a távozónak, hogy otthagyta a tárcáját.
Instrukciók: Ülj le a tanári asztalhoz! Légy kedves a csekket befizetővel! Amikor távozik, és az ajtónál jár, szólj utána! Mivel nem hallja meg, és kimegy, kérd meg gyorsan az ajánlószelvényt kitöltőt, hogy szóljon neki!
3. szerep: az ajánlószelvényt kitöltő személy
Szituáció: Ajánlószelvényt töltesz ki a postán az egyik asztalnál. Belép valaki, aki nagyon ismerősnek tűnik, de valahogy nem tudod hova tenni. Emiatt kissé zavarba jössz, és furcsán nézel rá. Amikor távozik, a postai alkalmazott szól, hogy menj utána, és figyelmeztesd, hogy ottmaradt a pénztárcája.
Instrukciók: Csinálj úgy, mintha egy ajánlószelvényt töltenél ki, állj az egyik pad mellé és irkálj! A postára belépő személyre nézz furcsán, fürkészően, majd zavarodottan! Amikor a postai alkalmazott szól, akkor menj utána, és tudasd vele, hogy ottmaradt a tárcája! Magyarázz neki erőteljesen, használj gesztusokat! Próbálj meg kissé csapongó előadásmódot alkalmazni! Ne hagyd szóhoz jutni!
Mindkét gyakorlat a másság elfogadását célozza, de mindezt úgy teszi, hogy a tananyag egyes részeit is feldolgozza. A két feladat a kommunikáció legtöbb egységénél – pl. sikeres kommunikáció, nonverbális kommunikáció, kommunikáció tényezői – felhasználható, de stílusgyakorlatnak sem utolsó. A kommunikációt helyezi középpontba (a grammatika helyett), játékos formában tanít, így a diákok motiváltságát is javítja.
(Forrás: Wikimedia Commons / The Conmunity - Pop Culture Geek / CC BY 2.0)
A feladatok természetesen csak kiinduló ötletként szolgálnak. Számtalan módon variálhatóak, módosíthatók. Lehetnek egy nagyobb csoportmunka részei, módosításukkal és újragondolásukkal pedig új feladatokat lehet létrehozni (pl. vakok, mozgássérültek, cukorbetegek helyzetét modellezve). A lényeg azonban ugyanaz: a diákok toleranciájának fejlesztése, ezáltal pedig egy elfogadóbb, élhetőbb társadalom létrejöttéhez való hozzájárulás.
Felhasznált irodalom
Durkó Mátyás (1998): Társadalmi kihívások és a felnőttnevelés, Pécs, JPTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet, 19–101.
Mendi Rózsa (2008): A kirekesztettség mint lélektani probléma. In: Szilvási Léna (szerk.): Módszerek a hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének segítésére, Budapest, Educatio, 47–53.
Az egyik hallgatóm ezt használta fel egy óratervében. De be kell, hogy valljam, nem tetszik. Ha a tanulók nem láttak még siket embert, nem tudják hitelesen eljátszani, és valami olyasmit szűrnek le, hogy a sikert ember nonverbális jeleket használ. Ami éppen az a sztereotípia, amit el akarnánk kerülni. Meglátásom szerint az ilyen feladat megfelelő előkészítés nélkül inkább káros. Természetesen ha a diákok előtte olvastak a jelnyelvről, megnéztek egy videót, (mondjuk ezt: www.youtube.com/watch?v=w3_9iiOWEw0), és utána jeleket is tanultak (mondjuk a hallatlan.hu segítségével), már közelebb vannak ahhoz, hogy belehelyezkedjenek a kitalált helyzetbe. Az érzékenyítést szerintem nagyon okosan kell csinálni.
Ha nagyon ráijesztenek, akkor a kezdő néma, vagy valami miatt beszédképtelen vásárló otthagy mindent és mindenkit, kivéve a saját pénzét, megfogadva, hogy máskor mindig könnyen elővehető helyen tartja az írókészletét.
@Szalakóta: 5-re:
Teljesen igazad van. :)
Javítás: a jelelés talán még régebbi, mint a hangzó beszéd.
Bocs, hogy így felaprózom, de be vagyok pörögve.
@mederi: Ezek az ősi kommunikációs eszközök: arcjáték, mutogatás, beszéd; de például írni is lehet, meg jelelni, bár ezek az iskolai nyelvtan szóhasználata szerint a beszédhez tartoznak.
Ha siketet nem hagyják szóhoz jutni, akkor elkezd jeleket használni. Még akkor is, ha a partner nem tud jelelni. Nem kell sokat magyarázkodni, egyszerűen oda kell adni neki, amit otthagyott.
Ha megkérdik, hogy miért nem válaszol, vagy miért nem beszél, akkor mutatja a néma vagyok jelet, és akkortól már mindenki tudja, mi van vele.
Vagy csak elkezdené visszapakolni a nem lényeges cuccokat a pénztárhoz. A többiek pedig a beszéd hiánya miatt elkezdenének gyanakodni, hogy ő esetleg képtelen a beszédre.
Egyszer volt egy hosszabb hangelmenésem. Be kellett utaznom. Vettem bérleteket, és gyógyszert beszéd nélkül, csak írva. Írásban válaszoltak. A BKV jegyárusnak telefonáltak, de ő azt mondta be, hogy éppen egy siketnémát szolgál ki. A gyógyszertárban megkérdezték, hogy olvasok-e szájról.
,,Nem beszélhetsz, és nem írhatsz."
Az írást miért kell megtiltani? Egy néma ebben a helyzetben valószínűleg írni kezdene.
"Emberi kifejezésformák: arcjáték, mutogatás, beszéd."
Ezt a mondatot minden kisiskolás szerintem megérti. Legfeljebb zárójelbe tenném, hogy "Emberi kommunikáció formák:mimika, verbális kommunikáció, nem verbális kommunikáció", mint idegen kifejezések.
A "szituáció"-ra is van magyar kifejezés: "helyzet"..
Nem értem, hogy miért kell folyton idegen kifejezéseket használni, ha van magyar megfelelője, ráadásul a köznevelésben használva csupán arra jó, hogy elriassza a gyerekeket a tananyagtól..