A tolerancia napjának margójára
1996 óta november 16-án ünneplik világszerte a toleranciát. Ennek kapcsán annak gondoltunk utána, hogy mi is a tolerancia, és hogy lehet-e tolerálni az intoleranciát.
November 16-a a tolerancia nemzetközi napja (International Day for Tolerance). Az ünnep legfontosabb üzenete, hogy felhívja a figyelmet az intolerancia veszélyeire. Tizenhét éve ünneplik világszerte; az ENSZ nevelésügyi, kulturális és tudományos szervezete, az UNESCO 1995-ös nagyszabású toleranciára nevelő kampánysorozata óta. A tolerancia – talán ezt senki nem kérdőjelezi meg – alapvető és fontos érték. Az azonban valószínűleg már korántsem ilyen egyértelmű, hogy mi is pontosan a tolerancia, meddig terjednek a határai. – „Van, amit nem lehet tolerálni!” Tényleg van?
Mit jelent a tolerancia szó? A latinból származó kifejezés jelentése ’türelem, tűrőképesség’. Ha például vallási toleranciáról beszélünk, akkor a más világnézetet vallók iránti türelmességet, elfogadást, békés együttélést értjük. De a szónak van biológiai értelmezése is: ha egy szervezet tolerál valamit, akkor képes vele együtt élni, reagálni rá stb. Mind gyakrabban hallani az utóbbi időben például a laktózintoleranciáról – aki ebben szenved, annak a szervezete nem tudja lebontani a tejben található tejcukrot, a laktózt. A szervezete intoleráns ezzel a vegyülettel szemben. És ehhez hasonlóan képzelhetjük el a vallási vagy világnézeti intoleranciát is: valaki nem képes elfogadni, megemészteni, hogy valaki olyan nézetet vall, amivel ő maga nem ért egyet.
Mi történik akkor, ha valaki intoleráns, azaz ha nem képes valamit tűrni, megemészteni? – A laktózintolerancia esetében például emésztési problémák lépnek fel: az illetőnek fájni fog a hasa és hasmenése lesz, egészen addig, amíg ki nem ürül a szervezetéből az anyag (a laktóz), amit nem bír. Ha valaki nem egy anyagot, hanem egy gondolatot nem tud tolerálni, akkor is igyekszik tőle megszabadulni. Lehetséges például, hogy elzárkózik az ilyen gondolatokat vallóktól, távol tartja magát tőlük. Az is előfordul, hogy megpróbálja elhallgattatni a neki nem tetsző nézeteket vallókat. Utóbbi esetben az intolerancia erőszakhoz vezet – vagy mentális/verbális, vagy fizikai értelemben.
Tolerálni az intoleranciát?
Nyelvi tolerancia és intolerancia
A tolerancia kérdése a nyelvhasználattal kapcsolatban is felmerül. Nem elég ugyanis, hogy léteznek különféle nyelvek, még egy-egy nyelvnek is különböző változatai vannak területek és társadalmi csoportok szerint. És ráadásul még minden egyes ember is egy kicsit másképp beszél... A nyelvhasználat – enyhén szólva – nem homogén.
Vannak azonban, akik ezt nem veszik túl jó néven. És nem bírják, hogy mások másképp használják „ő anyanyelvüket”. Van aki csak szimplán intoleráns, vannak azonban olyanok is, akik a nyelvhasználatuk szerint diszkriminálnak egyéneket, sőt csoportokat is. (Őket hívjuk lingvicistáknak.)
A nyest rendszeresen kap olyan olvasói kérdéseket, amelyekben a levélíró azt kéri tőlünk, hogy nyugtassuk meg afelől, hogy embertársa rosszul, hibásan, bunkó módon használja az anyanyelvét. Rendszeresen írunk olyan jelenségekről, amelyek kiváltói a nyelvi intoleranciának. Szemezgessen a cikk alatti gyűjteményünkből!
Némileg ironikus, ugyanakkor elgondolkodtató az a mondás, hogy „csak az intoleranciát nem tudom tolerálni”. Mit is jelent ez? Valami olyasmit, hogy aki toleráns, az el is várja a toleranciát másoktól, tehát ha intoleranciát tapasztal, arra ő is intoleránsan reagál. Azaz: ő mégsem toleráns. A kígyó a saját farkába harapott. Aki valóban toleráns, az az intoleranciával szemben is toleráns kell, hogy legyen. (Persze csak akkor, ha nem akarunk képmutatóak lenni.)
Ezt a gondolatot azonban – ha konkrét példákat nézünk – nem is olyan könnyű elfogadni. Lássunk tehát egy fiktív (és talán abszurdnak tűnő) példát: képzeljük el, hogy vannak emberek, akik nem fogadják el, hogy vannak olyan emberek, akik szemüveget viselnek. Idegesíti őket a tudat, hogy ezek az illetők segédeszközzel látnak. Ráadásul elég sok negatív tapasztalatuk van a szemüveget viselőkkel: okoskodóak, felsőbbrendűek, állandóan nekimennek másoknak a metrón vagy a villamoson, rendszeresen panaszkodnak, sajnáltatják magukat a rossz látásuk miatt. És sokszor idegesítően hunyorognak, amivel ki tudja, mit akarnak kifejezni. Az ilyen emberek így gondolkodnak: „Miért nem képesek ezek szemüveg nélkül látni normálisan?” „Meg sem próbálják!” „Ők tehetnek róla, hogy szemüvegesek, a saját hibájukból lettek azzá.” „Miért nem hordanak legalább kontaktlencsét, az legalább nem látszik messziről! Mit kell hivalkodni azzal, hogy valakinek rossz a látása?Hordják otthon a szemüvegüket, nekem azzal semmi bajom nincs.” Igazságtalannak tartják, hogy az ő pénzükből támogatja a társadalombiztosító ezeknek az illetőknek a szemészeti vizsgálatát és esetenként a szemüvegét. Előfordul, hogy azok az emberek, akik sokat gondolkodnak a számukra elfogadhatatlan szemüvegeseken, hogyha összetalálkoznak egy szemüveges emberrel, akkor beszólnak neki: „Mi nézel, te szemüveges?” – És az ő szájukból a „szemüveges” már nem leíró kifejezés, hanem mindaz a negatív gondolat és hozzáállás ott van a hátterében, amit az előbb idéztünk.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jan van Eyck (k. 1390–1441))
Intellektuális intolerancia
Ismeretterjesztő oldal vagyunk, így sok olvasói hozzászólás, vita kerekedik nálunk, amelyben az olvasók műveltségüket, logikai képességeiket, tájékozottságukat latba vetve „beszélgetnek egymással”.
Ezekben sajnos gyakran figyelhetünk fel arra a fajta intoleranciára, amely a mások intellektusának, műveltségének, gondolkodásának, hitének az el nem fogadása szül. Ezt saját használatra intellektuális intoleranciának nevezzük. Talán majd még írunk róla később.
Ezt a teljesen alaptalan negatív hozzáállást, intoleranciát is tolerálnunk kéne? A szemüvegesekkel kapcsolatban természetesen nem! Szemüveggyűlölet nincs (vagy legalábbis nem tudunk róla). De más, nagyon hasonló dolgokat miért gyűlölnek sokan?
Mit kéne tennünk a szemüvegfóbokkal? – Elmagyarázhatnák, hogy a szemüvegesség nem betegség, megcáfolhatnánk a szemüveg-intoleránsok tévedéseit. S ha azok fogékonyak lennének az érvelésre, akkor megszűnne a szemüveg-intolerancia, és mindenkinek nyert ügye lenne. De a valóságban sokszor nem ez történik! Hanem...
„Én nem állok szóba egy szemüveg-intoleránssal!” „Mindennek van határa: engem senki nem kényszeríthet arra, hogy leüljek egy asztalhoz egy szemüvegfóbbal!” „Undorítóak ezek!” – És máris újra az intoleranciánál vagyunk, és ennél nem is nagyon tudunk tovább jutni.
Könnyű vagy nehéz toleránsnak lenni?
A toleranciára gyakran gondolunk valamilyen minimumként, alapként. Toleránsnak lenni tényleg könnyebb, mint például empatikusnak. A toleranciához „csak” türelem kell, az, hogy elviseljük egy gondolat, hit, jelenség (pl. nyelvi), embercsoport létezését. Nem kell elfogadnunk azt, nem kell beleképzelnünk magunkat, nem kell szőröstől-bőröstől megértenünk. Csak hagynunk kell létezni. Akkor miért nehéz mégis?