Klubtagsági
A rokonaidat nem te választod meg, a barátaidat azonban igen. De mi történik, ha a kiszemelt új barátok nem akarnak téged választani?
Jó lenne tartozni valahová: egy klubba, egy munkacsoportba, egy baráti társaságba, bárhova. Egyszerűen jó dolog csoporttagnak lenni, mégis van, amikor falakba ütközünk: elutasítanak minket vagy feltételeket szabnak, amelyeknek nem tudunk megfelelni. Erőlködjünk vagy álljunk tovább?
(Forrás: Wikimedia commons)
A dilemma sok formában áll előttünk. Érdemes-e részt venni egy törzsvásárlói programban? Belépjünk-e egy egyházba? Váltsunk-e munkahelyet? A döntés látszólag egyszerű. Mérlegelhető, hogy megéri-e annyi pénzt költeni az áruházban, amiért cserébe kedvezményt kaphatok; vonzóak-e számunkra azok a hitelvek és életviteli szabályok, amiket egy egyház megkövetel; milyen előnyei lehetnek annak, ha munkaközösséget váltunk stb. A gondolkodást tetszőleges irányban lehet folytatni, egy alapvető kérdés azonban gyakran kimarad. Meg kell-e változnom és meg akarok-e változni ahhoz, hogy bekerülhessek abba a csoportba?
Igényesen beszélők klubja
Nyelvről beszélve gyakran előkerül az az érvelés, hogy azért érdemes „szépen, tisztán” megtanulni beszélni, mert akkor megnyílnak előttünk bizonyos kapuk, és számos vágyott társaságba bekerülhetünk. Egy vizsgálat során egy magyartanár így nyilatkozott erről:
Azt szoktam tudatosítani bennük, már akibe lehet, hogy igen, suksüköljél nyugodtan, de azért jól nézd meg, hogy hol teszed ezt. Tehát hogy ha nem akarod, hogy kinézzenek egy kulturált társaságból, ott ne suksüköljél. Tehát azt azért tudd, hogy azért nem comme il faut. Énfelőlem beszélhetsz úgy, hogy inekció, csak azért legyél tisztában azzal, hogy az valójában injekció és sznobok között ne mondd ezt, meg kultúrkörben, mert nem fognak veled szóba állni. Most az értelmesebbje megérti.
Megszokott érvelés, teljesen logikusan is hangzik. Ha X módon viselkedsz, elfogad a társaság, ha Y módon, akkor nem. Így aztán minél inkább X-hez kell közelíteni a viselkedésedet, az Y-t meg kerülnöd kell. Ráadásul ez az egész csak észkérdés, tiszta logika. Aki ezt nem fogja fel, az gügye. Ez azonban talán mégsem ilyen egyszerű.
Egy újabb szociálpszichológiai elmélet szerint döntéshelyzetekben – például abban a kérdésben, hogy valaki szimpatikus, elfogadható-e számunkra – először döntünk, majd elkezdjük igazolni a döntésünket. Az igazolásnak – tkp. érvelésnek – bevett módjai léteznek egy-egy közösségben. Például ha – bármi miatt – elutasítunk valakit (gyakran a magunk számára sem világos, hogy miért), megideologizálhatjuk, hogy miért nem szimpatikus nekünk. Mivel a nyugat-európai típusú társadalmakban tilos a bőrszín, a származás, a vallás, az etnikum stb. miatt elítélni valakit, mifelénk a nyelvhasználatra, az illemszabályok (közösségi normák) megsértésére szokás leggyakrabban hivatkozni. Így tesz az idézett tanár is: arra készíti fel a tanulókat, hogy ebben a normarendszerben – a nyelvhasználat alapján kirekesztő rendszerben – tanuljanak meg otthonosan mozogni, ehhez igazodjanak – pl. asszimilálódás révén –, ha jó pozíciókat szeretnének maguknak.
Mondhatjuk, hogy a diák dolga pofonegyszerű. A siker érdekében ezentúl meglássuk még, ki jön helyett meglátjuk még, ki jön-t kell mondania. Nem az inekció, hanem az injekció okozta fájdalomra fog panaszkodni. De ha így tesz, még mindig nem biztos, hogy megnyílnak előtte azok a kívánatos kapuk.
Újabb és újabb feltételek
Az említett vizsgálatban alsó tagozatos diákokat is kérdeztek kommunikációs szokásaikról. Az egyik csoportban egy negyedikes kislány arról számolt be, hogy az ő osztályuk klubokra tagolódik (ezt felnőttesen klikkesedésnek neveznénk). Egyes vezető személyiségek klubfüzetet vezetnek, oda felírják a tagok nevét. Ha valakivel baj van, kirúgják, még a nevét is kihúzzák a füzetből. A klubtagság kívánatos, a gyerekek nagy része szeretne tag lenni, de ez nem mindenkinek adatik meg:
Hát nekem volt olyan, hogy mi is csináltunk egy ilyen klubot, és akkor voltak ilyen bizonyos szabályok, és akkor kitaláltunk olyasmit – mert nem akartuk, hogy ő benne legyen –, kitaláltunk újabb szabályokat, amiket ő csinál, és akkor persze rögtön azt mondtuk, hogy „megsértetted a szabályokat, ezért nem lehetsz benne a klubban”.
A felnőttek nem szoktak ilyen őszinték lenni, ezért talán tőlük nem lehetne ilyen egyenes nyilatkozatot kapni, de ez a kislány rátapintott a fent említett döntési, illetve döntésigazolási mechanizmusra. A klubtagok nem akarták, hogy az új jelentkező tag legyen. Mivel megfelelt a már lefektetett szabályoknak, újakat kellett hozni annak érdekében, hogy legyen hivatkozási alap az elutasításához. A gyerekek biztosra mentek: az új tiltó szabályokat a jelentkező viselkedése alapján formálták meg.
Bár egy klub működését írta le, ez a kislány kiválóan modellezte, miért változnak a nyelvhelyességi szabályok. Amíg bevett gyakorlat az embereket nyelvi érvek alapján minősíteni, addig nyelvi érvekre is szükség van. És mivel az emberek nyelvhasználata változik, az érveknek is változniuk kell.
Az elfogadás pillanata
Az említett vizsgálat során megkérdezett magyartanárok személyes, gyerekkori élményeikről is beszámoltak. Egy tanárnő elmesélte, hogy tanyavilágban felnőve nyelvjárásban tanult meg beszélni, és amikor gimnáziumba került, a diáktársai rászóltak, hogy beszéljen máshogy.
Nagyon rossz volt, hirtelen nem tudtam, hogy mit is csináljak, hogy kéne beszélni. Hát persze olvasni – tehát azért én tudtam azt valahol [ti. hogy mik a köznyelv szabályai], aztán úgy vigyázgattam rá, és utána meg úgy gondoltam, hogy mégiscsak, ha már tudom mind a kettőt, akkor mégiscsak tájszólásba fogok beszélni, és akkor visszatértem hozzá egy pár év múlva. És akkor meg már ők is nagyobbak voltak, negyedikesek, és akkor meg már tetszett nekik, „jaj, de aranyos” meg „milyen jó”.
A tanárnő tizenéves korában új közösségbe került. A másság kezelésének Magyarországon legdominánsabb gyakorlatával találkozott: az asszimilációs kényszerrel. A diáktársak igyekeztek eltüntetni az új osztálytárs nyelvi másságát. Ő eleinte alávetette magát ennek: a beilleszkedés érdekében kerülte a rá eredetileg jellemző nyelvi jegyeket, néhány év elteltével azonban maga kezdeményezett egy másik megoldást. Úgy döntött, hogy vállalja az eredeti nyelvi identitását. Az osztálytársak addigra már befogadták őt, így nem volt szükség arra, hogy nyelvi feltételeket szabjanak a csoporttagsága érdekében. Sőt, új koncepciót alkottak arról, hogyan kell viszonyulni a régi-új beszédgyakorlathoz. Most az elfogadás megideologizálása volt a feladat, ezért nem meglepő, hogy ugyanazt a nyelvhasználatot, amit kezdetben megbélyegeztek, az új felállásban érdekes kuriózumnak: pozitív értéknek minősítették. Ezzel a másság kezelésének egy Magyarországon döntően csak jelszavakban és hivatalos dokumentumokban tetten érhető formáját, az integrációt valósították meg.
@Annie: "Nem hiszem egyébként, hogy az injekciót mondók azért néznék le az inekciót mondókat, mert az nem helyes latin ejtés, ez csak így alakult ki, hogy az injekció a társadalmilag elfogadottabb."
Ezzel teljesen egyetértek! Csakhogy mi is ez a társadalmi elfogadottság? Nem arról van szó, hogy az emberek 95%-a szerint nem helyes az inekció. Szinte senkit sem zavar (ahogy a tejföl/tejfel különbség sem), egészen addig, míg nem jön valaki, és el nem kezdi mondogatni, hogy csak a műveletlenek beszélnek így. (L. www.nyest.hu/hirek/vagy-de-vagy-viszont-vagy-de-viszont) És aztán lesznek, akik ezt elhiszik, egyesek terjesztik is, meg rászólnak másokra, hogy "nem helyes", mások csak félnek kimondani a helytelenített alakot, és jönnek azok is, akik elismerik, hogy semmi alapja nincs a megbélyegzésnek, de ha egyszer „társadalmi elvárás”, akkor úgy kell, és punktum.
– Van a faluban antiszemitizmus?
– Nincs, de igény az volna rá!
"Az ember szereti kategóriákba sorolni a világ jelenségeit, és vannak ilyen prekoncepciók, amiken nehéz tudatosan változtatni." – A nyelvhasználaton is nehéz változtatni. Különösen annak, aki az elvárttól távol álló nyelvváltozatot tanult meg. És a megbélyegzés sem úgy működik, hogy csak azt tartják műveletlennek, aki folyamatosan suksüköl: elég valakinek egyszer elsuksükölnie magát, és máris megbélyegzik, hogy paraszt.
Ha egyszer azt látjuk, hogy nem minden suksükölő ostoba és nem minden nem suksükölő okos, akkor miért azt várjuk, hogy a suksükölők ne suksüköljenek, ha nem akarják, hogy butának tartsák őket? Miért ne lehetne egyszerűen felismerni, hogy a suksükölése miatt senkit sem kell butának gondolni?
Ha csupa fehér ember között mőttünk fel, akkor furcsa, hogy valaki fekete. "Miért nem tud ez rendesen fehér lenni, mint más normális emberek?" – kérdezzük magunkban, és igen, valahol ez természetes. De ugyanakkor az a racionális és emberséges, ha el tudjuk fogadni, hogy ő is ugyanolyan ember, mint mi, bármennyire is mások egyes tulajdonságai.
Ráadásul a sok "nyelvi fehér" valamikor maga is "fekete" volt, csak időközben "kifehéredett". Az ilyenek aztán duplán gyalázzák a "feketéket": egyrészt ha a "feketék" anélkül befogadást nyernének, hogy "kifehérednének", akkor az ő erőlködésük, kemény munkájuk semmibe vész. Másrészt számukra a "kiemelkedés" sem lenne kiemelkedés, ha bárki utánuk csinálhatná. Két parasztfiú felmegy Pestre, kitanulnak orvosnak, mérnöknek: az egyik továbbra is suksüköl, a másiknak ez nagy elégtétel: hiszen amaz akárhogy kitanult, megmaradt parasztnak, bezzeg belőle úr vált!
@Fejes László: „Ki lenne olyan hülye, hogy valakinek a szóhasználatából a szakmai kvalitására vonatkozó következtetést vonna le?”
Jelzem, például én. Az ember szereti kategóriákba sorolni a világ jelenségeit, és vannak ilyen prekoncepciók, amiken nehéz tudatosan változtatni. Ha valaki azt mondja, magyartanár, akkor automatikusan besorolom a művelt értelmiség körébe. Ha valaki suksüköl, inekciót mond és hasonlók, akkor automatikusan a műveletlenek közé sorolom. Ha valaki egyik viselkedése alapján a művelt, másik alapján a műveletlenbe sorolódik, az a műveletlen kategóriába kerül. Ezek a kategóriák nem véletlenszerűen alakultak ki, mert a magyartanárok túlnyomó többsége valóban művelt, a suksükölők nagy része meg valóban nem az.
A besorolásokon később persze tud változtatni az így besorolt ember, de akkor már le kell küzdenie egy téves első benyomást. Magyarán saját magának nehezíti meg a dolgát.
Nem hiszem egyébként, hogy az injekciót mondók azért néznék le az inekciót mondókat, mert az nem helyes latin ejtés, ez csak így alakult ki, hogy az injekció a társadalmilag elfogadottabb. (Mondjuk annyiban lehet rá hatással a latin kiejtés, hogy a szó eleve az orvosi szaknyelvből terjedt el, az orvosok meg jobban tisztában vannak a latin kiejtéssel.)
(A közmédium engem is állami pénzen fenntartott szellemidézőkre asszociáltat, nem vagy egyedül, Nyelvőr :)
Teljesen elbeszélünk egymás mellett, sajnálom, hogy nem értitek (de inkább nem akarjátok érteni). A továbbiakban nem kívánok vitatkozni erről.
@El Mexicano: Szerintem a spanyol is inkább [nygy]-vel ejti, mint [ngy]-vel...
De ez meg a latin kiejtés is csak annyira releváns a magyar kiejtés szempontjából, mint az, hogy a latinban a medium tsz-a media. Nálunk meg van médiumok meg médiák is. Nekem mondjuk a mai napig a közmédium/-okról egy vagy több közpénzből eltartott, sötét szobában halottakkal beszélgető személy jut eszembe, de alighanem kisebbségben vagyok ezzel, ez legyen az én bajom... ;)
Az /nj/ kapcsolattal valamit kezdenünk kell: vagy összeolvad [nny]-nyé, vagy leegyszerűsödik [n]-né. Az, hogy neked az utóbbi nem tetsztik, az meg legyen a te bajod ;) De ez alapján talán nem kéne messzemenő következtetéseket levonnod a beszélőről.
Megint az az érzésem támadt, mintha a helyesírásból indulnál ki, és elvárnád, hogy úgy ejtsünk ki egy szót, ahogy le van írva. De ilyen alapon az 'egy' kiejtése is "hibás", hiszen [eggy]-nek ejtjük, nem [egy]-nek.
@El Mexicano: Nem az a érdekes, h eredetileg hogy hangozhatott latinul, hanem ma mi a "latinos" kiejtés. Tudtommal ma sehol nem tanítják, hogy a latinban ejts [ny]-t vagy [gy]-t.
Miféle társadalmi normák vannak, ha egyszer tömegek mondanak inekciót? Az van, hogy egy darabig senki nem törődik az ilyen különbségekkel, aztán jön egy marha, és kitalálja, h az egyik "helytelen", a többi meg megy utána. Még hogy társadalmi elvárás!
Minden diszkrimináció erre hivatkozik! Társadalmi elvárás, hogy – legalábbis ha bizonyos körökben meg akarsz jelenni – milyen legyen a származásod, a bőrszíned, a szexuális orientációd, a vallásod, ne legyél rokkant, siket, vagy vak stb. Ebbe ugyanígy beletartozik a nyelvhasználat is! Ezek a dolgok semmit nem mondanak arról, hogy valaki hogyan képes ellátni a munkáját, mennyire okos, rátermett stb.
Neked persze lehetnek elvárásaid, de egyéni ízlésedet ne próbáld másra erőltetni, és ne várd el, hogy mi is megbélyegezzünk másokat! Ha nem tetszik, ahogy egy műsorvezető vagy bemondó beszél, akkor ne nézd a műsorait. Ha meg mindegyik így beszél, akkor gondolkodj el azon, hogy ki is követ el hibát.
Nem mellesleg: olvasóink közül is nem kevés lehet, akinek édesanyja inekciót mond. Szerinted ezek az édesanyák ugye nem alkalmasak az anyaszerepre, hiszen a gyerek tőlük tanulja meg "anya"-nyelvét, és akkor az anyuka nem jól tanította nekik! Milyen anya az ilyen, ugye?
@Fejes László (nyest.hu): Latinul ez kb. [ingyekció]-nak vagy [innyekció]-nak hangzott, de semmiképpen sem [inekció]-nak. Ahogy ma spanyolul is (inyección – [ingyekszión].
Amúgy szó sincs róla, hogy megfutamodtam volna a válasz elől, vagy ne érteném a probléma lényegét. Neked kellene azt elfogadnod, hogy egy dolog, hogy a nyelvészek hogy látnak valamit tudományos szemszögből, de vannak kialakult társadalmi normák és elvásárok a nyelvhasználattal kapcsolatban a művelt regiszterekben és a médiában, és ezt is tiszteletben kellene tartani.
@El Mexicano: Látod, megint megfutamodsz a válasz elől! :D Pedig nem véletlenül kérdezem! Csak ugye ha válaszolni akarnál, akkor rá kéne jönnöd, hogy lehetőség sincs az ideáljaid követésére!
Magyarul i[nj]ekciót NEM LEHET mondani, mert egy szón belül az n+j [nny] lesz. Azaz marad a lehetőség az i[nny]ekció ejtésre. Hát az aztán nagyon autentikus, latinos! :D
Egyébként sajnállak, nehéz lehet neked ebben az országban, ahol a sok tanulatlan, (sőt, tanult!) paraszt azt mondja, hogy patika! Pedig hát biztos tudod, hogy az helyesen apotéka! De hát nem mindenki olyan művelt, még akkor sem, ha magyar szakot végzett!
Ami igazán elszomorít, az az, hogy szerintem ez egy remek cikksorozat, amely nagyon sok oldalról megvilágította már ezt a problémát. De úgy látszik, mégsem olyan remek, hiszen pl. te sem értetted meg a lényegét, és nem értetted meg azokat a dolgokat sem, amiket én eddig ide írtam.. Azt írod: "szerinted az injekciót mindenkinek úgy kellene mondania, hogy inekció" – holott én is, ez a cikksorozat is mindig azt mondtuk, hogy nincs olyan, hogy egyedüli helyes, és nincs olyan, hogy valaki megmondhatja a másiknak, hogy hogyan beszéljen.
Szóval igyekszem levonni a tanulságot, oda fogok figyelni, hogy sokkal érthetőbben írjunk...
@Fejes László (nyest.hu): Oké, akkor légy szíves hirdetsd ezt máshol is, hogy szerinted az injekciót mindenkinek úgy kellene mondania, hogy inekció, kíváncsi vagyok, mit szólnának ehhez egy médiaszakon... Részemről a vita lezárva.
@El Mexicano: Ez egyre izgalmasabb!
1. Nem tudom, milyen elképzeléseid vannak a magyartanárok képzéséről, de elmesélem, hogy alapvetően két dolgot tanulnak (a kifejezetten a tanárképzésez kapcsolódó dolhgok mellett: nyelvészetet és nyelvtudományt. Akkor mi az, hogy "Nem lehet – és nem kellene – mindent csak nyelvészeti oldalról megközelíteni" – amikor hangsúlyozod, h azért kifogásolod a dolgot, mert magyartanárról van szó???
2. "Társadalomban élünk, ahol vannak bizonyos elvárások bizonyos szakképzettségű emberekkel szemben." – Nem tudom, milyen elvárásokról beszélsz.
3. "S ha én egyszer vállalom, hogy valamit tanítok vagy tanítottam, akkor utána nem olyat nyilvánosan, amiről épp azt kellene, hogy tanítsam, hogy ezt nem így mondják." – Ez a csúcs. Te azt hiszed, egy magyartanár feladata az, hogy megmondja, mit hogy mondunk és nem mondunk? Ráadásul ezt igenis így mondják, általánosan elterjedt forma, miért kellene a magyartanárnak azt hazudnia, hogy ezt nem így mondják?
4. "A hallgatóközönség, aki ezt összerakja (magyartanárnő + "inekció") pedig majd szépen levonja a következtetést, hogy ezek alapján milyen magyartanár lehetett az illető." – Nem tudlak követni. Ki lenne olyan hülye, hogy valakinek a szóhasználatából a szakmai kvalitására vonatkozó következtetést vonna le? Ha mégis akad, hát magára vessen.
5. "Mivel nem mindenki nyelvész a társadalomban, épp ezért nem mindenki tudja, hogyan "kellene gondolkozni" a nyelvvel kapcsolatban." – Ááá, ez végre logikus. Mivel nem mindenki tudja, hogy minden ember egyenlő, megengedett a rasszizmus.
Most már csak arra lennék kíváncsi, szerinted hogy kell mondani az inekciót...
@Fejes László (nyest.hu): Nem lehet – és nem kellene – mindent csak nyelvészeti oldalról megközelíteni. Társadalomban élünk, ahol vannak bizonyos elvárások bizonyos szakképzettségű emberekkel szemben. S ha én egyszer vállalom, hogy valamit tanítok vagy tanítottam, akkor utána nem olyat nyilvánosan, amiről épp azt kellene, hogy tanítsam, hogy ezt nem így mondják. Csupán a koherenciára világítok rá. A hallgatóközönség, aki ezt összerakja (magyartanárnő + "inekció") pedig majd szépen levonja a következtetést, hogy ezek alapján milyen magyartanár lehetett az illető. Szép dolog vagy sem, elítélendő vagy sem, ez van, ilyenek az emberek. Mivel nem mindenki nyelvész a társadalomban, épp ezért nem mindenki tudja, hogyan "kellene gondolkozni" a nyelvvel kapcsolatban.
@El Mexicano: Bocsánat, de ha valaki magyar szakos tanárnő, akkor miért ne mondhassa, h magyar szakos tanárnő? Hogy kapcsolódik össze a kettő?
@Fejes László (nyest.hu): Önmagában semmi bajom nincs vele, mondja úgy, ahogy akarja. De akkor ne mondja el előtte, hogy magyar szakos tanárnő. Mert szerintem így ez eléggé ciki, főleg egy közmédiumban.
@El Mexicano: Nem tudom, mi bajod van az inekcióval, ha egyszer sokan így mondják. Különösen nem értem, hogy jön ide az illető végzettsége és foglalkozása.
Na és mi van akkor, amikor egy bizonyos rádióműsor riporternője, akinek szakképzettsége – saját állítása szerint – magyar szakos tanár, ejt ki olyat az élő műsorban, hogy [inekció]... Az még szerintem megbocsátható, szerinte "a bálna az hal" (hiszen nem biológiatanár), de az előbbihez inkább no comment.