Hős honvédek nyomában
„Ha ezek a falak mesélni tudnának!” – kiáltunk fel, ha fontos történelmi események helyszínére látogatunk. De az iskolák falai is sokat mesélnek a történelemről – halljuk csak, hogyan!
Az intézmények zászlóhasználatát törvény szabályozza. Ennek értelmében az iskolákra is érvényes, hogy Magyarország zászlaját „állandó jelleggel ki kell tűzni, illetve fel kell vonni”. A korábbi gyakorlat az volt, hogy csak nemzeti ünnepek alkalmával láthattuk közintézményeinket fellobogózva.
Előző cikkünkben felvetettük, hogy egy közösség értékrendjéről sokat elárulnak azok a feliratok és kulturális szimbólumok, amelyek az iskolában láthatók, olvashatók. Sorozatunk második részében barangolni kezdünk magyarországi általános és középiskolákban. Elsőként – az ünnep után nem sokkal – a március 15-i dekorációk jelentőségével foglalkozunk.
(Forrás: Szabó Tamás Péter)
Nemzeti történetek
Az iskola falán lengedező magyar és EU-zászló vagy a termekben megtalálható magyar címer – az egyházi iskolákban megtalálható feszületekhez hasonlóan – a tágabb, nemzeti vagy vallási hovatartozást jelzik. Nemcsak azt teszik egyértelművé, hogy az iskola az azt fenntartó magyar állam (mint EU-tagállam) vagy az egyház fennhatósága alá tartozik, hanem azt is, hogy ezeken a megjelölt helyeken nem lehet kérdéses, hogy miért esik szó nemzeti ünnepekről, hazafiságról, nemzeti történelemről, nemzeti kultúráról vagy éppen szentekről, hithősökről, és miért kell elfogadni egyes játékszabályokat, elvi, erkölcsi értékeket.
Az állami és egyházi szimbólumok tehát mintegy kijelölik az életvitelről és a kultúráról folyó párbeszéd kereteit. Ezeket a kereteket azonban időről időre ki is kell tölteni: nem lehet mindig általánosságban beszélni a magyarságról, konkrét fogódzókra van szükség. Ilyen fogódzók a nemzeti ünnepek, a hozzájuk kapcsolódó szöveges és képi hagyománnyal.
(Forrás: Szabó Tamás Péter)
Nemzeti ünnepek
A nemzeti ünnepek lehetőséget adnak arra, hogy a közösség újra és újra meghatározza önmagát (nem véletlen, hogy a politikai életben kiemelt figyelmet kapnak az ilyenkor elhangzó szónoklatok). A fordulópontnak tekintett események felidézése segítségével újra és újra hangsúlyozni lehet, hogy mit is jelent magyarnak lenni és Magyarországon élni – illetve határon túli magyarnak lenni –, ki lehet emelni, miért fontos a megünnepelt esemény. A diákok persze halálosan unni szokták az ünnepségek gyorsan kopó frázisait, nem véletlen azonban, hogy az iskolák nem mulasztják el, hogy valamilyen formában ne kezdeményezzenek diskurzust a magyar közösséghez tartozásról – ehhez pedig a vizuális történetmesélés különböző hagyományait szorgalmazzák.
Hagyomány, hogy az iskolákban a nemzeti ünnepek és a fontosabb vallási ünnepek közeledtével dekorációk készülnek. Március 15-e környékén Petőfit ábrázoló nyomatok, hatalmas kokárdák, boltban vásárolt Nemzeti dal-nyomatok, a forradalommal foglalkozó újságkivágások és más dekorációk lepik el a folyosókat és a termeket. Kedvelt – és, mint látni fogjuk, nem véletlenül kedvelt – megoldás, hogy a diákok saját készítésű ünnepi dekorációval díszítik az iskolát.
Annak, hogy a diákok maguk is bekapcsolódnak az iskola vizuális arculatának formálásába, különös jelentősége van. Ez esetben ugyanis nem passzív befogadói – fogyasztói – egy bolti árunak, amit a tanár kiakaszt a falra, hanem önmaguknak kell újraalkotniuk az általuk ismert ünnepi hagyomány egyes elemeit. A plakátot vagy tablót meg kell tervezni, koncepció kell hozzá, keresni kell szimbólumokat, amelyeket középpontba lehet helyezni stb., ráadásul az alkotások elkészítése akár jelentős időbe is telhet, és az alatt az idő alatt a feladatra – a szimbólumok kifejezte értékekre, történetekre – kell koncentrálni. Az ünnep előtt készített diákmunkák felkészülést, gyakorlást jelentenek, mintegy előkészületként szolgálnak a történelemórákon és ünnepélyeken elhangzó szövegek befogadásához, a nevezetes nap elmúltával pedig még néhány hétig a falon maradnak, és segítenek emlékezetben tartani a felidézett tudnivalókat.
Az alábbi képen egy alsó tagozatos diák által készített plakátot látunk:
(Forrás: Szabó Tamás Péter)
Különlegességként a Nemzeti Múzeum bejárata fölött az EU zászlaja is lengedezik. Ez érthető, hiszen a diák tapasztalhatja, hogy a közintézményeken – mint amilyen egy múzeum – mindkét zászló megtalálható, az EU-lobogó azonban nem szerves kelléke a március 15-i dekorációknak: a nemzeti történelem jelenlegi szakaszával kapcsolatos, és elsősorban a magyarság nemzetközi beágyazódását hangsúlyozza.
A rajzon a nemzeti színek – a kokárda és a nevezetes dátum piros-fehér-zöld betűi – dominálnak, de a kultikus jelentőségű Nemzeti Múzeum és (jobbra) egy ágyúzó honvéd is megjelenik. A kép jól tükrözi azokat a hagyományozódott elbeszéléseket, amelyek ismerősek lehetnek minden iskolai ünnepélyről: a forradalmárok kokárdát tűztek a ruhájukra, Petőfi a múzeum lépcsőjén elszavalta a Nemzeti dalt, a szabadságharc során pedig hősiesen harcoltak a katonák. Még ha a hagyománynak nem is minden részlete vitathatatlan (Petőfi például valószínűleg nem szavalt a múzeum lépcsőjén), a rajz jelzi, hogy a diák járatos a márciusi eseményeket leíró szövegekben. Az alsó tagozatos munkák között ritkaságként a rajz készítője ráadásul Juhász Gyula versének (Március idusára) kezdősorait is feltüntette: „Vannak napok, melyek nem szállnak el, de az idők végéig megmaradnak”. Ebben az esetben tehát a hagyományozódott elbeszélést – lehet, hogy tanítói sugallatra – tágabb kulturális keretbe illesztette. Az elismert költő méltatása érv amellett, hogy március 15-ével foglalkozni kell. A kisdiák tehát a kép megalkotásakor a tekintélyre hivatkozás retorikai eszközét is bevetette.
(Forrás: Szabó Tamás Péter)
Talpra, magyar!
Egy budapesti gimnázium tanárai régóta tudták, hogy a hagyományos iskolai ünnepségek unalmasak, a diákok nagy része nem figyel a megemlékezés szövegére, ezért úgy döntöttek, másképp vonják be őket a nemzeti kultuszba. Minden osztály számára emlékséta-útvonalat jelölnek ki: az osztálynak el kell látogatnia a környéken található emlékhelyekhez, ezzel megidézve a forradalmat, majd közös csoportképet és néhány további képet kell készíteniük. A forradalomhoz tehát közösségi élményt csatolnak, az osztály sétájáról készült tabló pedig – amelyen helyet kaphatnak a bevett szimbólumok is – alkalmas arra, hogy újra és újra elmesélhető legyen a közös kirándulás.
A fenti tabló címe („Márciusi ifjak”) az 1848-as forradalom hőseire és az osztályra is utalhat, hiszen az osztály tagjai is fiatalok, és márciusban látogatták meg a képeken látható kultikus helyszíneket. A címadáson keresztül megvalósuló azonosságvállalás azonban folytatódik: a képeket a forradalmárok vérének szimbolikus megjelenítése uralja. A nagy vérfoltok az osztályfotókat is átszínezik, a diákok tehát úgy ábrázolják az osztály történelmének egy szeletét (a kirándulást), hogy azt a nemzet történelmével kapcsolják össze. A két narratíva itt összeér.
(Forrás: Szabó Tamás Péter)
Alternatívák után kutatva
A nemzeti ünnepek kapcsán elbeszélt történetek képi megjelenítése, mint láthattuk, jelentős szerepet játszik abban a folyamatban, amely során az iskola a diákok nemzeti identitását formálja. A diákok és a tanárok azonban természetesen nem csak a nemzetiségükön keresztül határozzák meg önmagukat, ezért az iskola különböző módokat kínál fel a csoporthoz tartozás kifejezésére. Ugyanakkor gátat is szab, és bizonyos önkifejezési formákat kifejezetten tilt.
A Himnusz- és Szózat-reprodukciók szomszédságában minden mennyiségben fellelhető vicces osztálytablókkal és padfirkákkal jelentkezünk legközelebb.