Védd magad! – A nyelvi protektivizmus
A magyar nyelvnek valóban állandó védelemre van szüksége ahhoz, hogy megfelelően működjön? Nyelvpolitikai és korpusztervezési intézkedésekkel kell gondoskodni arról, hogy megfelelően fejlődjön? Óvni kell a rá leselkedő veszélyektől? Vannak olyanok, akiktől muszáj megvédenünk? Igen vagy nem, és ha igen, miért nem? Cikksorozatunkban ezúttal a nyelvi protektivizmus kerül terítékre.
Nagyon sokan úgy vélik, hogy az anyanyelvük állandó védelemre szorul. Óvni kell valamitől vagy valakiktől, mert elromolhat, és nem fog megfelelően működni. Vagy csak egyszerűen veszélyben van és nagyon sok veszedelem leselkedik rá. Az ilyen gondolatok mind-mind a nyelvi protektivizmus ideológiájának feleltethetőek meg. Cikkünkben ennek működéséről és alapjairól lesz szó, valamint néhány konkrét hozzászóláson keresztül mutatjuk be az ideológia megjelenését.
Kitől vagy mitől kell megvédeni egy nyelvet?
„Nos, én suksükölök, tehát nem a köznyelvet beszélem, akkor nem vagyok magyar vagy tőlem kell megvédeni a magyar nyelvet?” – teszi fel joggal kissé ironikus kérdését az egyik hozzászóló, egy nyelvhelyességgel kapcsolatos fórumon. Akik a nyelvet meg szeretnék védeni, azok nyilván nem konkrét személyektől, hanem sokkal inkább nyelvi formáktól, jelenségektől igyekeznek óvni anyanyelvünket. A kérdés az, hogy mik lehetnek ezek.
(Forrás: Wikimedia Commons / DVIDSHUB / CC BY 2.0)
Minden bizonnyal a magyar nyelv védői potenciális veszélyforrást látnak az idegen hatásokban, szavakban. Ezekről már többször szó volt itt a nyesten, és többször leírtuk, hogy nem kell tőlük tartanunk. Számtalan – magyarnak vagy magyar eredetűnek vélt – szavunk (pl. az iskola) idegen eredetű, csak ez ma már nem tűnik fel senkinek. Így működik a nyelv, így működnek a nyelvhasználók, így természetes. Ez ellen kár tiltakozni, ez ellen felesleges védekezni.
A nyelvvédők védekezni szoktak még a standardtól eltérő nyelvi formák ellen is. Erről is sokat cikkeztünk már; leírtuk, hogy miért nincs értelme, miért káros. Erről most csak annyit idézünk föl, hogy a magyar nyelv nem azonos a köznyelvvel, hiszen sok-sok változatban él. A standardtól eltérő nyelvváltozatokat, kifejezéseket elítélni vagy azoktól óvni az anyanyelvünket, nagyjából annyira abszurd, mintha a magyar kultúrát védenénk a bajai halászlétől, mondván, hogy a szegedi halászlé az egyetlen igazi magyar halászlé.
(Forrás: Wikimedia Commons / Themightyquill / CC BY-SA 2.5)
Végül az sem ritka, hogy egyáltalán nincs megjelölve, kifejtve az, hogy mitől kell védenünk a nyelvünket. A nyelvvédők gyakran csak a tényt közlik (sokszor egy természetből vett példával párhuzamot vonva), hogy szükség van a nyelvvédelemre. Ám arról nem esik szó, hogy miért, és hogy mivel szemben.
Akkor nincs nyelvvédelem?
A fentiek arra próbáltak rávilágítani, hogy a magyar nyelvnek az ország határain belül jelenleg semmiféle védelemre nincs szüksége. (Legfeljebb a határon túli magyarok esetében lehet más a helyzet.) Nem fenyegeti semmilyen veszély. Ettől függetlenül lehet beszélni a nyelvvédelem létjogosultságáról, de ahhoz teljesen más körülmények kellenek.
Nyelvvédelemre akkor van szüksége egy nyelvnek, ha az kihalóban van. Ez általában akkor következik be, ha a szülők, nagyszülők nem adják tovább az adott nyelvet gyerekeiknek. Ennek oka az lehet, hogy az adott nyelv alacsonyabb presztízsértékkel bír, kisebbségben van egy másik, többségi nyelvvel szemben. Ennek következtében a szülők úgy érezhetik, hogy a gyerek az utóbbival könnyebben érvényesül mind az iskolában, mind a munkahelyen.
Tehát akkor beszélhetünk veszélyeztetett nyelvről, ha a beszélőinek száma történelmi, politikai vagy kulturális okoknál fogva folyamatosan csökken. Ilyenkor valóban szükséges a nyelvvédelem. De még ekkor sem a saját beszélőitől kell megóvni a nyelvet, hanem azt a helyzetet kell orvosolni, hogy egyre kevesebben beszélik azt anyanyelvükként. Vagyis az a gondolat, hogy a magyar nyelvet az egyes anyanyelvi beszélőitől kellene megvédeni, több sebből is vérzik.
(Forrás: Wikimedia Commons / Pawyi Lee)
A nyelvi protektivizmus
A nyelvi protektivizmus az eddig tárgyalt tévhitek, naiv vélekedések összefoglaló ideológiája. Egy olyan meggyőződés, melynek értelmében a nyelvnek – nyelvpolitikai helyzetétől függetlenül – állandó védelemre van szüksége ahhoz, hogy megfelelően működjön. Erről nyelvpolitikai és korpusztervezési intézkedésekkel kell gondoskodni, mivel a nyelvre különböző veszélyek leselkednek.
A nyelvi formákra kivetítve mindez úgy fogalmazható meg, hogy vannak olyan konkrét nyelvi formák, amelyeket óvni kell (nehogy más nyelvi formák kiszorítsák őket). Tipikus példája ennek, amikor valaki az internetkorszak hozta szavak ellen ágál, és mondjuk a like szót visszautasítja, helyette pedig a tetszik kifejezést használatát várja el, mivel az előbbi veszélybe sodorja a magyar nyelvet. Szerinte.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Nyelvi protektivizmus a hozzászólásokban
A nyelvi protektivizmus megjelenése elég gyakori akár a nyesten, akár más nyelvészeti témájú blogokon, fórumokon. Nem ritka továbbá, hogy ezzel a nyelvi ideológiával együtt egy-egy természettel kapcsolatos analógia is felbukkan a hozzászólásokban, mint például a Korrektorblog Isten nyelvi ostora című posztja kapcsán:
Terézágyú: Védeni, fejleszteni, ápolni mindent lehet. Hangsúlyozom: MINDENT.
A levelibékákat, a réti kikericset, a Hortobágyot, a Balatont, az utakat, a zenét, mindent.
Persze van, amire azt lehetne mondani, hogy nem érdemes védeni, olyan az, amilyen, ha változik, hát változik, (hiszen minden változik), na bumm, szerinted a változással rosszabb lett, szerintem meg nem, ez van. […] Urambocsá van aki sittet hord a Balatonba, mondván, hogy amúgyis természetes folyamat az, hogy csökken a vízterület, meg változik a Balaton külseje, na bumm, mit számít az, hogy ő maga is csökkentette egy picit, neki így tetszik és kész...
Nagyon tetszetős és elgondolkodtató a párhuzam. Való igaz, hogy lehet védeni a nyelvet (ahogy már fentebb szó volt róla), ám nem abban az értelemben, ahogy a fórumozó gondolja. Az ugyan pontosan nem derül ki, hogy mitől is szeretné megóvni anyanyelvünket, de feltételezhető – a Balatonba sittet hordó párhuzama alapján –, hogy egyes nyelvi formáktól, amik számára kevésbé szimpatikusak és szerinte károsak, romboló, rontó hatásúak a nyelvünkre.
(Forrás: Wikimedia Commons / Susulyka / GNU-FDL 1.2)
Egy másik fórumozó egy nyestes cikk kapcsán már konkrét példát is tud mondani, hogy mitől kellene megóvnunk a nyelvet:
A nyelv védelmére nyilván szükség van, hiszen ez ugyanolyan természetes dolog, mint a nyelv fejlődése. Igaz, a nyelvész szerint „nincs helytelen, csak nyelvi szokás”, ugyanakkor szerintem a nyelvi szokások közül sem mindegyiket kellene feltétlenül elfogadni és tolerálni. Képzeljük el a következő extrém példát: valaki alpári stílusban, durva szavakat használva, udvariatlanul, modortalanul beszél.
Nincs igaza a fórumozónak abban, hogy a nyelv védelmére nyilvánvalóan szükség van. Ahogy már leírtuk, csak akkor szükségszerű, ha egy nyelv kihalófélben van. És még ekkor sem feltétlenül természetes a dolog, akkor meg végképp nem az, ha egy nyelvnek nincs szüksége védelemre – mint például a magyar nyelv esetében. Ha meg valaki alpári stílusban beszél és alpári szavakat használ, akkor csupán bizonyos illemet sért. Ettől még nem rontja el a nyelvet, nem pusztítja. Nem tesz olyat, amitől meg kell védeni a nyelvet. Legfeljebb nem a környezete elvárásainak megfelelően választja ki a nyelvhasználatot, stílust, nyelvi formát stb.
Összefoglalva az eddigieket: lehet beszélni nyelvvédelemről, ha egy nyelv beszélőinek száma rohamosan csökken, ha veszélyeztetett nyelvről van szó. A magyar nem ilyen. Ezért arra kérünk mindenkit, ne aggódjon a magyar nyelvért. Ne okozzon senkinek álmatlan éjszakákat, ha a kebabosnál elcsíp egy-két idegen kifejezést néhány hipstertől. A nyelvet ezektől szükségtelen foggal-körömmel védeni. A magyar nyelv jól elvan, köszöni szépen.
Felhasznált irodalom
Lanstyák István (2011): A nyelvi ideológiák néhány általános kérdéséről
A magyar esetében valóban nincs értelme nyelvvédelemről beszélni, mivel nem fenyegeti a kihalás veszélye, másrészt meglehetősen egységes és viszonylag kis területen beszélik. Az ilyen értelemben vett nyelvvédők egyszerűen a változást ellenzik, ami szerintem ahhoz hasonlítható, mint amikor az ember nem akar megöregedni.
A nagy, egymástól távoli területeken beszélt nyelvek esetén viszont lehet létjogosultsága a nyelvvédelemnek: igaz, hogy ezeknél nem fenyeget a kihalás veszélye olyan értelemben, hogy nagyon sok beszélőjük van, viszont a nagy távolságok miatt a nyelvjárások elszakadhatnak egymástól, vagyis "széteshet" a nyelv több nyelvre, és ez képletesen mégiscsak egy nyelv(állapot) kihalását jelenti.
Gondoljunk csak a latinra, amit ma mindenki holt nyelvként emleget. Pedig tudományos értelemben véve soha nem halt ki, sőt: azért "halt ki", mert egyre többen beszélték egyre nagyobb területen, így szétesett több nyelvre. (Persze van ennek egy olyan olvasata is, és én inkább ezzel értek egyet, hogy a latin -- amit ma így nevezünk -- valójában sosem létezett beszélt nyelvként, az egy mesterségesen kialakított írott nyelv.)
A "nagy nyelvek" védőmozgalmai tehát ezt akarják elkerülni, nem pedig a nyelvváltozást.
akkor képzeljük el a következő extrém példát: valaki nem tud magyarul választékosan káromkodni...
a balatonos példát vissza is lehet fordítani - lehet vizet is hordani a tóba. szókincsbővítés...