0:05
Főoldal | Rénhírek
Nyelvi ideológiák 2.

Egységben az erő – A nyelvi homogenizmus

Szükségünk van-e egységes magyar nyelvre? És igaz-e az, hogy ha a nyelvváltozatok eltérnek, akkor az problémákat okozhat? A nyelvi homogenizmus szemüvegén keresztül nézve igen. De vigyázat! Akárcsak a legtöbb szemüveg, ez sem segít mindenkinek a tisztánlátásban. Az ideológiát többek között a nyest olvasóinak kommentjein keresztül mutatjuk be. Olvassa el, hátha Ön is szerepel!

Jánk István | 2014. június 4.

Sorozatunk előző részéből már kiderült, hogy mik azok a nyelvi ideológiák, miként működnek, milyen típusaik lehetnek. Ahogy már ott is szó volt róla, az egyik ilyen típusba a nyelvi sokféleséghez (változatossághoz és változásokhoz) negatívan viszonyuló nyelvi ideológiák tartoznak. Ide sorolunk minden olyan ideológiát, amely egy nyelvet vagy nyelvváltozatot helyez előtérbe vagy emel a többi fölé, és ezáltal (a nyelvi sokféleséggel szemben) a nyelvi egységet támogatja. Éppen ezért az első konkrét nyelvi ideológia, amit bemutatunk, a nagyon sok esetben más nyelvi ideológiák mögött, a háttérben meghúzódó nyelvi homogenizmus.

Egységben az erő
Egységben az erő
(Forrás: Wikimedia Commons / Frerieke / CC BY 2.0)

Nyelvi egység, nyelvi változatosság

A nyelvészeti szakkönyvek a világ nyelveinek számát általában 4 és 5 ezer közé teszik, de a becslések 3 és 10 ezer között változnak a szakirodalomtól függően. Ennek a bizonytalanságnak több oka is van. Az egyik ezek közül, hogy sok nyelvben a nyelv és nyelvjárás között nehéz különbséget tenni. A leggyakoribb eset az, amikor két vagy több nyelvváltozat kölcsönösen érthető, azonban történelmi, politikai okokból mégis önálló nyelveknek tekintik azokat. Például a skandináv nyelvnél, ha az érthetőséget vesszük alapul, két nyelvről beszélhetünk. Az egyik egy kontinentális, a dán, a svéd és a norvég standard irodalmi, a másik egy szigeti, az izlandi és a färöi változat. Ám más szempontból vizsgálva a kérdést, rögtön legalább öt különálló nyelvvel állunk szemben. A svédek, dánok és norvégok többé-kevésbé megértik egymást, de egy norvégnak norvégul kell beszélnie, egy svédnek svédül és így tovább.

Bár a magyarban néha – az eltérő szókincsből és kiejtésbeli sajátosságokból adódóan – találkozhattunk kisebb megértésbeli problémákkal, tisztán érthetőségi szempontból többnyire egységes nyelvről beszélhetünk. Ha egy Budapesten élő, standard nyelvváltozatban beszélő személy vidékre vagy egy határon túli magyar ajkú településre látogat, nem okoz neki különösebb nehézséget a kommunikáció az ottaniakkal. Elképzelhető, hogy lesz néhány kifejezés, melyet nem ért, de azokat a kontextusból kikövetkeztetheti vagy a visszakérdezve kiderítheti.

A fentiek szerint tehát a magyar nyelv egységesnek mondható, de más nézőpontból is megközelíthetjük a témakört. Ha a nyelv területi vagy társadalmi tagolódásából indulunk ki, akkor nyelvi változatosságról és sokféleségről beszélhetünk. Másképp beszél a Vas megyében élő diák, mint a szegedi orvos vagy a kárpátaljai hentes. Másképp beszél Reisz András és másképp Hajdú B. István. Ám ha az itt felsorolt személyek egy asztalhoz ülnének, aligha jelentene nekik problémát, hogy egymással elbeszélgessenek.

Egységes sokszínűség
Egységes sokszínűség
(Forrás: eddypua.deviantart.com)

A nyelvi homogenizmus fogalma

„Egységben az erő” – tartja a mondás. Sok esetben valóban igaz ez, elég csak egy-egy kisebb közösség (például egy labdarúgócsapat) eredményes működésére, közös céljaira gondolni. Ha egy csapat tagjainak közösek a céljai, erős a csoporton belüli összetartás, egységben, és nem egyénben gondolkodnak, akkor valószínűsíthető, hogy hatékonyabban fognak működni. De mennyiben áll ez a gondolat a nyelv esetében?

A magyar nyelvhasználók közül sokan vélik úgy, hogy ha a nyelvváltozatok nagyon eltérnek, akkor az komoly problémákhoz vezethet. Ezen gondolat hátterében a nyelvi homogenizmus ideológiája húzódik meg. A nyelvi homogenizmus azon meggyőződés, amely szerint a nyelvi és nyelvváltozati sokféleség negatív jelenség, éppen ezért az ideológia hívei a nyelvi egységet, az egységes nyelvet szorgalmazzák a nyelvi változatosság rovására. Úgy vélik, hogy a nyelvileg egységesebb nyelvváltozatok értékesebbek a valamilyen szempontból kevert nyelvváltozatoknál. Ez a szempont nagyon gyakran az érthetőség, a nyelv kommunikációs funkciója, csakhogy a nyelvi homogenizmus híveinél általában a valósággal ellentétes értelemben. Az egységet egy nyelvváltozatban (általában a standardban) látják megvalósulni, amit a többi nyelvváltozatnál értékesebbnek tartanak, a többi nyelvváltozatra mint az egységet és a kommunikációt gátló tényezőre tekintenek.

Uniformis
Uniformis
(Forrás: Wikimedia Commons / Ministerstwo Obrony Narodowej)

A nyelvi homogenizmus a kommentekben

Miután megismerkedtünk a nyelvi homogenizmus fogalmával, célszerűnek látszik konkrét példákkal is szemléltetni azt. Erre az egyik legkézenfekvőbb mód, ha az interneten található fórumok hozzászólásai közül szemezgetünk. Elsőként a Korrektorblog Joaquin nevű fórumhasználójának Nádasdy Ádám Búcsú a nyelvhelyességtől című cikkével kapcsolatos reakció közül válogattunk ki kettőt:

„Vannak kisebb falvak Makó környékén ahol a beszédet alig értem. Biztos vagyok benne hogy ezzel nem csak én vagyok így. Hozzá lehet szokni, de minek? A nyelvi eltérések mellett nem nagyon látok érvet, de szólj ha van.”

„ha a nyelvi változatok nagyon eltérnek, akkor az problémákat okozhat, ezért a többség továbbra is rá fogja kényszeríteni a kisebbségre valós vagy vélt szabályait a magyar nyelvvel kapcsolatban.”

Mindkét idézet a nyelvi homogenizmus egyik lényegi elemére, a nyelvi egységességnek a nyelvi sokféleség rovására történő szorgalmazására világít rá. Az érvelés szerves részét képezi az érthetőség szempontja, ám a gondolatsor abból a hamis előfeltevésből indul ki, hogy Magyarországon gondot okoz a megértésben, ha valaki bizonyos nyelvjárásban beszél egy olyannak, aki az adott változatot nem ismeri. Az még csak-csak előfordulhat, hogy vannak bizonyos szókincsbeli különbségek (például tájszavak), de az, hogy ezek az egymás megértését olyannyira akadályozzák, hogy a kommunikáció ne legyen sikeres, már egyáltalán nem reális. Ennek oka, hogy a kommunikáció egy beszélgetésben kétirányú, így lehetőség van a visszacsatolásra. Ha nem értjük, mit jelent az adott szó, visszakérdezhetünk, és olyan nagy különbségek nincsenek az itthoni nyelvváltozatok között, hogy ne tehessük ezt meg.

Vajon Makó környékén másképp kérnek egy kiló hagymát?
Vajon Makó környékén másképp kérnek egy kiló hagymát?
(Forrás: Wikimedia Commons / Andrew c / GNU-FDL 1.2)

A következő példák már a nyest cikkeire érkező hozzászólások közül valók. Az első a Lingvicista fröcsögés a hvg.hu-n, míg a második az Idegen szavak: károsak? című cikk kapcsán érkezett.

O:cSi: „A kommunikációnak vannak tényezői, de alapfeltétele, hogy a nyelv, jelrendszer közös legyen. Ha mindenki úgy beszél majd, ahogy akar, akkor lesz – kis túlzással – 10 millió magyar nyelv. Ez önt nyilván nem fogja zavarni, egészen addig, amíg egy önnek fontos üzenetet nem tud majd dekódolni.”

Arafuraferi: [az ember] „nyelvet művel (azaz nyelvjárásoktól független, mindenki számára érthető nyelvet hoz létre. Hogy miért csinálja? Azért, mert igény van rá, mert igénylik az emberek, igénylik a határon túliak, igényli a művelt értelmiség, azaz a nyelvészeken kívül mindenki igényli, hogy legyen egy egységes magyar köznyelv.”

Az első hozzászóló a fent idézettekhez hasonlóan a kommunikatív funkciót emeli ki, és e szempont mentén fejezi ki ellenszenvét a nyelvi sokféleség iránt. A kommentelőnek igaza van abban, hogy a kommunikációnak alapfeltétele a közös jelrendszer, viszont ez a közös jelrendszer a különböző nyelvváltozatok miatt nem kerül veszélybe. Az alapvető nyelvi elemek közösek, legfeljebb minimális számú elemekben különböznek. Ha például egy nógrádi ismerősünk azt mondja, hogy felmegyek nálad, akkor a kontextusból mindenképp kitaláljuk (annak ellenére, hogy mi nem ismerjük az adott kifejezést), hogy az illető fel szeretne jönni hozzánk. Ha egy gyulai férfiú azt mondja egy csinos, fővárosban élő hölgynek, hogy szép a fülgőd, a lány nagy valószínűséggel nem fogja tudni, mire gondol. Éppen ezért némi gondolkodás után visszakérdez, mire a fiú kicsit zavarba jön, majd közli, hogy náluk így mondják a fülbevalót. Tehát ez esetben sem lehet szó arról, hogy az üzenetet ne tudjuk dekódolni.

Szép a fülgőd...vidéki vagy?
Szép a fülgőd...vidéki vagy?
(Forrás: pixabay.com)

A második hozzászóló az egységes nyelvváltozat, a magyar köznyelv megteremtését, létét szorgalmazza, ugyanis úgy véli, hogy erre minden nyelvhasználónak igénye van – leszámítva a nyelvészeket. Ennek kapcsán két fő probléma merül fel. Egyrészt nem igényli mindenki, hogy legyen egy egységes magyar köznyelv. A 80. életévét betöltő, világéletében állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkozó nagyszüleink éppúgy nem, mint a tizenéves gördeszkások.

Másrészt az egységes (köz)nyelvre azért nem tartanak igényt a nyelvészek, mert tudják, hogy az – a nyelvi változások és változatok miatt – nem igazán létezhet. Egy nyelv vagy nyelvváltozat, amint többen kezdik el beszélni, már nem lehet egységes, maximum az érthetőség szempontjából, ami az egész magyar nyelvre szociolektusaival és dialektusaival együtt igaz. Ilyen szempontból tehát nem lehet szükség egy egységes magyar köznyelvre.

Felhasznált irodalom

Crystal, David: A nyelv enciklopédiája. Osiris Kiadó, Budapest, 2003-

Lanstyák István: A nyelvi ideológiák néhány általános kérdéséről

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
5 éve 2014. június 5. 12:09
1 Untermensch4

esetleg más megközelítésben az "eltérő" nyelvváltozatok tanulása/megismerése törli a megértési aggodalmat. nem értem miért elképzelhetetlen a "nyelvvédőknek" hogy pl a tájszavak széles körű elterjesztése jobban segítené az "érthetőséget" mint a betiltásuk...