0:05
Főoldal | Rénhírek

Élnek-e még a magyar nyelvjárások?

Nem kell, sőt, nem is szabad lenézni a nyelvjárásban beszélőket: más, „nálunk fejlettebb” országokban kifejezetten támogatják a helyi változatokat. Ugyanakkor természetes folyamat, hogy a nyelvjárási különbségek eltűnnek: tévedés azt hinni, hogy korábban nem változtak folyamatosan.

nyest.hu | 2011. február 22.

Róbert nevű olvasónk írja:

Nem tudom, hogy a tisztelt szerkesztőurak mennyire figyelték meg, de én többször vettem észre, hogy a magyar nyelvjárásokat lenézik. Itt Baranyában a déli nyelvjárást beszélték régen, de ha manapság valaki ő-zik, azt kinevetik, megszólják, hogy ne beszéljen ilyen parasztosan. Szerintem ez a magyarok szegénységi bizonyítványa/szégyene.

Mennyire élnek még a magyar nyelvjárások? Erről mit tudnak Önök?

Változik az élet, változik a nyelv is
Változik az élet, változik a nyelv is
(Forrás: Wikimedia commons / Kimnach László)

Természetesen nem csupán észrevettük a nyelvjárások megbélyegzését, hanem többször is felszólaltunk ellene, ahogyan a nyelvi megbélyegzés más formái ellen is. Az a kérdés azonban, hogy mennyire élnek még a magyar nyelvjárások, nem is olyan egyszerű.

Mik azok a nyelvjárások?

A hétköznapi emberek, de gyakran a nyelvészek is hajlamosak úgy gondolni a nyelvre, mint egy objektumra, amely mindentől függetlenül létezik. Valójában a nyelv nem más, mint az emberi viselkedés egy szelete, s máshol, mint az egyes emberekben, nem is létezik. Viszont minden ember nyelvi viselkedése különböző, így amikor egy nyelvről (pl. a magyar nyelvről) beszélünk, akkor az egyedi nyelvi viselkedésmódok közös jellemzőit próbáljuk megragadni. De egy nyelv beszélői (tehát a nyelvi szempontból hasonlóan viselkedők) is alkotnak olyan csoportokat, melyeken belül sokkal inkább hasonlóan használják a nyelvet, mint az adott csoporton kívüliek. Ezek a csoportok különböző szempontok alapján állíthatóak fel, pl. a beszélők műveltsége, szakmája, kora stb. alapján, és természetesen ezek a csoportok metszik is egymást egy-egy egyén több csoportba is tartozhat.

Nyelvjárásoknak azon változatokat nevezzük, melyeket területileg, földrajzilag tudunk meghatározni. Természetes, hogy az egymás közelében lakó emberek többet érintkeznek, így nyelvi viselkedésük is egymáshoz hasonul. Azonban a területi alapon elkülöníthető csoportok között csak ritkán van éles határ, pl. a palócnak nevezett nyelvterület északi és keleti vége között nagyobb különbség van, mint a nyelvjáráshatár két oldalán fekvő települések között. Az ilyen elnevezések inkább csak a nyelvészek által kijelölt néhány sajátos tulajdonság összefoglaló neveként szolgálnak (pl. a palócban az a ajakkerekítés nélküli ejtése vagy az ly megőrzése), de ezek sem mindig találhatók meg a teljes területen.

A magyar nyelvjárásokat valamikor a 19. században határozták meg, és a 20. század folyamán módosították, pontosították. Hajlamosak vagyunk úgy képzelni, hogy ezen nyelvjárások határai és jellemzői időben állandóak, pedig ez nem így van. Az idők folyamán ezek mindig változtak, átrendeződtek: a nyelvjárások hol elaprózódtak, több, egymástól távolabb álló változat alakult ki, hol egységesültek. A régi nyelvjárások „kihaltak”, mások „megszülettek”. Valójában tehát az, hogy a jelenlegi társadalmi körülmények között a magyar nyelv területileg egységesül, egészen természetes folyamat.

Kihalnak vagy sem?

Vegyes benyomásaink lehetnek azzal kapcsolatban, hogy kihalnak-e, vagy tovább élnek a nyelvjárások. Talán egyszerűbb válaszolni arra a kérdésre, hogy kihalnak-e a nyelvjárási jelenségek. Nos, egészen biztosan vannak olyanok, amelyek idővel kihalnak (mint ahogyan idővel minden megváltozik), valószínűleg azonban lesznek olyanok, melyek legalábbis meglehetősen tartósan, mondjuk századunk végéig) meg fognak maradni. Sőt, lehetnek olyan jelenségek is, melyek ma nyelvjárásinak minősülnek, de idővel kiszorítják a ma köznyelvinek tekintett alakokat.

Azonban a mobilitásunknak, a tömegkommunikációs eszközöknek köszönhetően valószínűsíthető, hogy a területi különbségek sokkal kisebbek lesznek. Lehetséges azonban, hogy más szempontok mentén (pl. szakmai, társadalmi csoportok között) a különbség mértéke hosszú távon nőni fog. Ez elsősorban a társadalmi változások függvénye.

Mit tehetünk a helyi változatokért?

Vannak országok, ahol fontosnak érzik a helyi változatok megőrzését. Bár a standard brit angol kiejtést gyakran nevezik BBC Englishnek, ma a BBC nyelvezete is igen változatos, sőt, a helyi állomásaikon dolgozó bemondókat igyekeznek úgy kiválasztani, hogy azok a helyi nyelvjárás beszélői legyenek. Mint arról korábban beszámoltunk, a British Library külön kiállítást szervezett az angol változatainak megismertetéséért és népszerűsítéséért.

Ajánlott olvasmány

The degree of institutionalisation and acceptance of certain English dialects

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (10):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
8 éve 2011. március 1. 15:13
10 Olman

@NP: tehát az egy hipotézis, hogy a határozott névelő szerepe a kiemelés?

8 éve 2011. március 1. 14:16
9 Fejes László (nyest.hu)

@maxval: Ez Budapesten valóban jellemző, de ez egyáltalán nem jelenti, hogy Budapestről indult. Ennek megállapításához pontosabb, részletesebb adatokra lenne szükség.

8 éve 2011. március 1. 14:02
8 maxval

@Pesta:

A "budapesti nyelvjárás" egyik sajátossága éppen ez a névelőzés a tulajdonnevek előtt. S lassan terjedt Budapestről más területekre is.

8 éve 2011. február 23. 11:16
7 NP

@Olman: A nyelv "szabályai" úgy "keletkeznek", hogy megfigyeljük a nyelvet (= hogyan beszélnek az anyanyelvi beszélők), és a megfigyelések alapján absztraháljuk a szabályt. Persze nem baj, ha a megfigyelés előtt az ember felállít egy hipotézist, aztán az adatok ismeretében vagy beigazolódik a sejtése, vagy korrekcióra szorul. Az adatgyűjtést te is elvégezted (tévésorozat nézése, plusz nyitott fül a mindennapokban). A gyűjtött adataid nem támasztották alá a hipotézisedet. Eddig semmi rendkívüli nincs a módszerben. Ám ezen a ponton súlyos hibát követtél el: a hipotézised fenntartása érdekében az adatok egy (nagy) részét hibásnak minősítetted. Ez így tudománytalan...

8 éve 2011. február 23. 10:11
6 Olman

@elhe taifin: nem azzal van gond, ha valakit határozott névelővel kiemelnek a sok társa közül, hanem amikor szükségtelenül is kirakják a név elé (lásd a kereskedelmi csatornán futó, a többezredik rész óta is névelőző magyar sorozatot).

Példák:

1.

Piros arcú a Géza. --- itt szükséges, ha a társai közül egyedül Gézának piros az arca.

2.

Megkérdeztem a Gézát. --- itt nem szükséges, névelő nélkül is világos, de nyomatékosíthatja a tényt, hogy társai közül egyedül Gézát kérdezték meg.

3.

Megkérdeztem mindhármat, a Gézát, a Marit, a Pistit. --- na itt már teljesen szükségtelen kitenni, mert ha a három közül mind a hármat kiemeli, akkor senkit sem emel ki.

4.

Megmondtam már a férjednek, a Gézának, hogy... --- hacsak az illetőnek nincs több férje, felesleges kiemelni a névelővel is, mert a "férjed" már egyértelműen azonosította, kiről van szó.

8 éve 2011. február 23. 03:47
5 elhe taifin
8 éve 2011. február 22. 21:32
4 Pesta

Ez tényleg megérne egy misét: szeretjük a nyelvjárásokat, de ne keverjük össze a sajátos nyelvhasználatot a nyelvi igénytelenséggel!

Csak egy példa: ha véletlenül névelőt tettünk a keresztnevek elé, már általános elsőben-másodikban kijavítottak minket. Ezt mindig is a „mucsaiság", műveletlenség jelének tartottam. Hihetetlenül megdöbbentem, amikor elkezdték adni az egyik ker. csatornán az azóta is futó teleregényt, ahol lépten-nyomon ilyen bárdolatlanul beszélnek -- a fővárosiak! Akadt is már belőle nézeteltérésem, amikor ki kellett javítanom emberkéket, hogy én nem „az István" vagyok, mert nem vagyok tárgy, hanem személy.

8 éve 2011. február 22. 21:11
3 hegyaljai

Zempléni születésem, neveltetésem révén Kazinczy, Kossuth, és az Anrássyak nyelvét hallottam gyermekkoromban. Állítólag ez a helyi nyelvjárás vált az irodalmi nyelvvé. Szüleim a Felső-Szabolcsból települtek ide, apám már kisdiákként is itt tanult. A legnagyobb nyelvi élmény és játék gyermekkoromban az volt, amikor megpróbáltam a szabolcsi unokatestvéreim nyújtott kettős magánhangzóit utánozni a nyári szünetben a nagymamánál, a nyaralások közban. A hegyközből származó félig szlovák osztálytársaimat kijavítani, amikor a szóvégi "ó" helyett "o-t" mondtak is érdekes kihívás volt. Sajnos budapestre kerülve egyetemistaként, majd 20 év szünet után dolgozni, nyelvi-kiejtési szempontból csak a flusztráltság maradt. A "kőőrutat" mondó, nyávogó, a szó végén a hangsúlyt megemelő, helyenként a jiddis elemeit felvonultató beszédmód a mai napig is zavar, és ezt nem nyelvromlásként, vagy a tv-rádió által generált egységesülésként, hanem a nyelvi igénytelenség uralmaként élem meg. Jó zenei hallásom révén angol és német kiejtésemet dícsérik a külföldiek, ezért néha érthető, hogy az igénytelenség fáj. Többet kellene énekelni, ahhoz, hogy beszélt nyelvünk javuljon!

8 éve 2011. február 22. 17:28
2 Fejes László (nyest.hu)

@tarto: Sajnos több ponton sem értek önnel egyet. Én szinte csak olyan külföldivel találkoztam, aki ha megismerte a magyar nyelvet, meg is szerette. Persze ez általában nem a nyelv érdeme, hanem beszélőié. Az természetes, hogy amikor valaki már jól ismeri a sztenderd változatot, akkor érdekesebbnek tartja a nyelvjárásokat, hiszen azok jelentik számára az újdonságot.

Én nem tartom utópiának, hogy akár a helyi, akár országos csatornákon nyelvjárásban beszélők szólaljanak meg. Ehhez csak annyi kell, hogy a beszélők attitűdje megváltozzon, és nem kevesen munkálkodunk ezért. A legnagyobb segítség persze az lenen, ha a nyelvjárási beszélők öntudata nőne.

Mint azt a cikkben megírtuk, a magyar nyelv egységesülése természetes folyamat, ugyanakkor a nyelvjárások egyáltalán nem "ősi"-ek. Megmaradásukhoz az is hozzájárulhat, ha újabb jellegzetességek születnek bennük. Ez is természetes folyamat.

8 éve 2011. február 22. 15:42
1 tarto

Szeretem a magyar nyelvjárásokat, és nemigen kedvelem a hivatalosnak tartott, az audiovizuális médiában használt magyar kiejtést. Ennek oka nemcsak az, hogy szülőhazám, a palócföld dialektusát érte, éri a legtöbb gúny, és emiatt talán kialakult bennem egy kis sértődöttséggel vegyes fájdalom. A fő ok a hivatalos verzió elszíntelenedése. A valaha szépnek tartott magyar nyelvet ma nem sokra értékelik külföldön, ha hallják. Mivel sokszor kerültem kapcsolatba idegen ajkúakkal életem során, és mivel érzékenyen figyelem nyelvünk megítélését, számos helyen és számos alkalommal kértem véleményt külföldi barátaimtól, ismerőseimtől. Egyöntetűnek mondható az ítélet, miszerint a tájnyelvi kiejtés szebb, kellemesebb a fülnek, mint a hivatalos magyar. Tudom, hiába következne ebből, hogy ezentúl valamely kiválasztott tájnyelven, tájnyelveken szóljon a média, ez csupán utópia. Talán a helyi, regionális állomások fordulhatnának a terület jellegzetes nyelve felé, tehetnék helyileg legalább a hivatalos alternatívájává. A tájnyelvek változását én leginkább abban látom, hogy lassan belesimulnak a hivatalosba, a határon túl pedig közelednek szóhasználatban és hangsúlyozásban az uralkodó államnyelvhez. A nyelvek változnak, ez megkerülhetetlen tény, de a kis, különleges, nemzetőrző nyelvekre, - mint amilyen a magyar - valamint a nyelv ősi változataira fokozottabban kellene ügyelni.