0:05
Főoldal | Rénhírek
Önök írták...

Kinek mi egyenlőbb az egyenlőek között

Olvasóink közül sokan hajlandóak megvédeni egy megbélyegzett nyelvhasználót és nyelvváltozatát. Ez kétségkívül örvendetes. Az már kevésbé, hogy rögtön kihasználják az alkalmat, hogy más formákat megbélyegezhessenek, ráadásul áltudományos indokokkal.

Fejes László | 2015. március 30.

Nemrégiben arról írtunk, hogy ezentúl nem láthatjuk a köztévé képernyőjén a palócos tájszólással beszélő Reisz András meteorológust. A cikkben főleg a 444 kommentjeit elemeztük, abban mutattunk rá téves, a nyelvtudomány eredményeivel össze nem egyeztethető kijelentésekre. Cikkünkre a Facebookon szokatlanul sok komment érkezett, most ezekből válogatunk.

Az olvasók többsége kifejezte szimpátiáját Reisz András, illetve az általa használt tájszólás iránt. Kisebbségben voltak azok, akik valamilyen nyelvhasználati szokással szemben fogalmaztak meg véleményt. A legmeglepőbb, és a legtöbb hozzászólást kiváltó megjegyzés azonban az volt, melyben olvasónk megvédte Reiszt, beszámolt arról, hogyan bántották őt tájszólása miatt, majd ezek után ő támadta meg beszélők egy harmadik csoportját.

Kinek mi egyenlőbb az egyenlőek között

A hozzászóló valamiért úgy gondolhatja, hogy a 444 idézett kommentelői budapestiek – hogy ezt mire alapozza, azt nem tudjuk. Ráadásul valamiért azt hiszi, hogy Budapesten tejfelnek mondják a tejfölt, holott ennek semmi alapja nincs: előfordul ugyan a tejfel, de ez csak nagyon választékos kifejezésként, nagyjából úgy, ahogy a sör helyett a ser – a semleges Budapesten is a tejföl. Viszont azok számára, akik a tejfelt használják semlegesként, valószínűleg a tejnek is fele, nem pedig föle van.  A szó eredetét tekintve azonos a fel ~ föl határozószóval, illetve igekötővel: a tej felszínén összegyűlő anyag kapta a nevet (a tejföl tehát tulajdonképpen ’a tej felső része’).

Az egyik reakció a pesti nyelvhasználati szokásokkal kapcsolatos.

Azt rögtön tisztázhatjuk, hogy pesti tájszólásról nem igazán beszélhetünk, mivel Budapesten folyamatosan keveredett a különböző nyelvjárási hátterű beszélők nyelve. A felsorolt jellemzők közül a pósta biztosan előfordul. E sorok írója például emlékszik iskoláskori megdöbbenésére, hogy hiába van az ábécében hosszú ó betű, vannak szavak, melyekben rövid o-t kell írnunk annak ellenére, hogy egyértelműen hosszú [ó]-t ejtünk. Ennek ellenére Budapesten sem ejti így mindenki, és Budapesten kívül is előfordul. Valószínűleg nagyon régóta előfordul mindkét változat, a 20. század elején még gyakran találkozhattunk írásban is a pósta alakkal, csak azóta a helyesírás a posta formát szentesítette, és ezzel a póstát burkoltan helytelennek mondta ki.

A budafoki pósta
A budafoki pósta
(Forrás: Wikimedia Commons / VinceB / CC BY-SA 3.0)

Ezzel szemben a Písta alakkal a szerkesztőség budapesti születésű munkatársai még sosem találkoztak, sem Budapesten, sem azon kívül. A neten van rá néhány találat, így feltehetően van, ahol tényleg előfordul, de Budapesten nem általános. Az viszont érthetetlen, hogy a hosszú [í]-s Nyíregyházával mi a baj, hiszen a helyesírás is ezt az ejtésmódot veszi figyelembe. A név nyír- eleme pedig a nyír fanévvel azonosítható, melyben szintén í van.

Egyház és nyír Nyííregyházán
Egyház és nyír Nyííregyházán
(Forrás: Wikimedia Commons / PM)

Más kommentelők másban látják a budapesti nyelvhasználat fő jellemzőjét, illetve hibáját:

Kinek mi egyenlőbb az egyenlőek között

Természetesen nem igaz, hogy megtévesztő például a Pista odaadta nekem a könyvet mondat, hiszen pontosan érthető, hogy a könyv kihez került. Erről a kérdésről korábban már részletesen írtunk. Ráadásul sosem hallottunk olyasmiről, hogy ez a budapesti nyelv jellemzője lenne.

Bár mi Reisz András nyelvhasználatából elsősorban az a ejtésmódját emeltük ki, a palócnak jellemzője a nyílt e és a zárt ë megkülönböztetése is. Erre utal olvasónk, aki éppen ezért dicséri Reiszt, nem hagyva ki a lehetőséget, hogy belerúgjon azokba, akik más nyelvváltozatot beszélnek.

Olvasónk mekegésnek bizonyára azt a nyelvváltozatot nevezi, melyben az e és az ë egybeesett. Ez azonban nem csupán „városi”, hiszen a Felső-Tisza vidékén már régóta így beszélnek, ma pedig a lakosság nagy része ilyen változatot használ. Szintén nagyon elterjedt az ö-zés is, azaz amikor az ë helyén a szavak nagy részében ö jelenik meg. Ezek közül pedig egyik sem „tisztább” a másiknál, az pedig, hogy kinek melyik a szebb, ízlés kérdése.

Nem csoda, ha akad olvasónk, aki ellenvéleményt fogalmaz meg. Kár, hogy rögtön egy csokor téves állítással fűszerezve.

Egyfelől a nyelvészek semmi ilyesmit nem szoktak ajánlani, ahogyan a biológusok sem ajánlják a koaláknak, hogy ne csak eukaliptuszt fogyasszanak. Legfeljebb a nyelvművelők között akad, aki ilyesmiket ajánlgat, de ők is csak az olyan szavak esetében, melyeknek e-s és ö-s változatuk is van, és ezek stílusértékükben is hasonlóak: csepp ~ csöpp, csend ~ csönd, seprű ~ söprű, zsemle ~ zsömle, s persze a fel ~ föl. Ők sem azt szokták ajánlani, hogy mindig az ö-s változatot használjuk, hanem azt, hogy kerüljük a monotonitást, és ezért válasszuk azt a változatot, mely jobban elüt a környezetétől. Mivel a magyarban az e gyakoribb, mint az ö, ez általában az ö-s változatot jelenti, de például a felseper mellett a fölsöpör is monoton, tehát az ő logikájukat követve a a fölseper vagy a felsöpör lenne kívánatos. Ez az okoskodás azonban semmiképpen nem használható az ë-ző nyelvjárással szemben, elvégre ott az e és az ë váltakozása ugyanolyan változatosságot biztosít, mint az e és az ö váltakozása az ö-ző nyelvjárásokban.

Mindettől függetlenül maga az okoskodás eleve hibás. Magyar anyanyelvűek számára az olyan mondatokban, mint a Nekem eleve el kellett mennem Debrecenbe természetes kommunikációban semmi furcsa nincs, fel sem tűnik, hogy csak egyetlen magánhangzót használtunk. Lehet, hogy idegen anyanyelvűeknek feltűnik, de mivel sok idegen nyelvben nincs [ö] hang, ilyen alapon amellett is érvelhetnénk, hogy az ö használatát kerüljük. De mióta szempont az, hogy idegenek milyennek hallják nyelvünket?

Vannak, akik úgy gondolják, nem baj, ha valakik tájszólásban beszélnek, de csinálják a négy fal között.

Sajnos olvasónk nem fejti ki, miért gondolja így. Talán úgy képzeli, hogy a nyelvjárás csupán dekorációs eszköz, pántlika az irodalmi nyelv kalapján, melyet meg kell őrizni, de lehetőleg úgy, hogy távol tartjuk az irodalmi nyelvtől. Ahogy az indiánok kultúráját is meg kell őrizni – a rezervátum falain belül.

Volt olyan komment is, mely egyszerre próbálta meg filozófiai, illetve aktuálpolitikai síkra terelni a kérdést. Sajnos azonban nem értjük, miféle összefüggéseket láthat.

A liberalizmus többféle gondolkodási irányzat összefoglaló neve, ezekben azonban éppen az a közös, hogy a szabadságot állítják előtérbe – szó sincs tehát benne olyanról, hogy bármelyik nyelv vagy nyelvváltozat használatát korlátozni akarnák. Persze nyilván vannak magukat liberálisnak nevező politikusok, akik úgy beszélnek vagy cselekszenek, ami ezzel nem egyeztethető össze, de ugyanúgy vannak magukat kereszténynek valló politikusok, akiknek tettei és cselekedetei nehezen egyeztethetőek össze a kereszténységgel. Ahogy az sem a kereszténység hibája, ennek sincs köze a liberalizmushoz.

Ráadásul olvasónk nem egyszerűen liberális, hanem neoliberális diktatúráról beszél. A neoliberalizmus (más néven neokonzervativizmus) azonban nem igazán foglalkozik nyelvi kérdésekkel, hiszen kifejezetten gazdaságpolitikai irányzat. Az sem világos, hogyan jut a kommentelő a nyelvjárások elleni támadások kapcsán a Jobbikhoz. Tudomásunk szerint a nyelvjárások és a nyelvi sokszínűség megőrzésének kérdése sosem szerepelt a Jobbik programjában – ahogyan más pártokéban sem. A Jobbik viszont egyébként sem arról ismert, hogy a sokszínűséget, pláne arról, hogy a „másság elfogadását” hirdeti.

De nem tudunk mit kezdeni a kommentelővel vitába szálló olvasónk állításával sem. Reisz András nyelvhasználatának legfőbb jellegzetességét olyan kiejtésbeli sajátságok adják, melyeknek nincs bevett jelölési módszerük. Tájszavakat, nyelvjárásias szóalakokat vagy mondatszerkezeteket fel lehet olvasni, de az a ajakkerekítés nélküli képzését nem.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (3):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
4 éve 2015. március 31. 09:40
3 Fejes László (nyest.hu)

@gorilla: Ez egy rendkívül érdekes gondolat. A magam részéről sosem hallottam olyanról, hogy a neo- rosszallást jelentene. Van ugyan neonáci meg neofasiszta, de van neoreneszánsz, neobarokk, neoklasszicista, neoavantgard stb. is. Kellenének meggyőzőbb adatok arra, hogy a neo- ilyesmit jelent.

Még azt inkább el tudnám képzelni, hogy a neoliberálist az illiberálissal keveli, elvégre a kormány a saját definíciója szerint is illiberális. De a többire ez sem magyarázat.

@deakt: Erről nem velünk kellene vitatkozni: „Az Amerikai Egyesült Államokban a neoliberalizmust gyakran neokonzervativizmusnak nevezik. Több konzervatív állítja, hogy ők közelebb vannak a klasszikus liberalizmushoz, mint a libertariánusok.” (hu.wikipedia.org/wiki/Neoliberalizmus)

4 éve 2015. március 31. 09:12
2 deakt

neoliberalizmus=neokonzervativizmus ...???

4 éve 2015. március 31. 03:16
1 gorilla

Megint ez az értetlenkedő hangnem... A neoliberálist nyilván nem a gazdaságpolitikai irányzatra értette, hanem a neo- előtagot egyfajta rosszallásként használja, ami a neonáci és a neofasiszta kifejezésekből ered. Sok ember számára a neo- pusztán negatívabbá teszi a kifejezést és nem feltétlenül kötik össze azzal, hogy "új".