Kicserélt tapasztalatok
Az „Elcserélt lányok” című tévésorozat nemcsak a nézők gondolkodásmódját tudja megváltoztatni, hanem a képernyőn látható karakterek is folyamatosan változtatják, alakítják a siket kultúrához való viszonyukat. Illetve a siket kultúrákhoz, hiszen a siketek sem egyfélék...
A tömegmédiában a kisebbségi csoportok gyakran nem vagy csak torzított formában jelennek meg a többség számára. A magyar tévéműsorokban például, ahogy arról korábban írtunk, a cigányságot szinte sosem kapcsolják pozitív értékekhez (legfeljebb akkor, ha zenéről van szó), de az amerikai filmek pozitív színesbőrű hősei is gyakran „kifehérednek”. Más etnikai vagy kulturális kisebbségek szereplői sem könnyen törnek ki bizonyos klisészerű szerepekből, éppen ezért üdítő, ha egy sorozatban a maga összetettségében mutatnak be egy csoportot. A Magyarországon Elcserélt lányok címmel sugárzott sorozat segítségével a siketek életébe pillanthatunk bele.
(Forrás: Wikimedia Commons / ABC Family/Andrew Eccles)
Bonyodalmak a kezdet kezdetén
Bay Kennish, a művészi tehetséggel megáldott tizenéves lány jómódú szülők gyermekeként nevelkedik a kansasi Mission Hills előkelő negyedében. Egy biológiaórán végzett vércsoport-tesztet követően felfedezi, hogy szüleinek nem lehet a vér szerinti gyermeke. Mint később kiderül, születése után, a kórházban összecserélték egy másik lánnyal, Daphne Vasquezzel, aki Missouriban, Riverside munkásnegyedében él egyedülálló édesanyjával és Puerto Rico-i nagyanyjával. Hogy jobban megismerjék egymást, a Kennishék telkén álló kihasználatlan épületbe költöznek Vasquezék, ezzel megindul az újdonsült családtagok ismerkedése.
Az ismerkedés során nemcsak személyek, hanem kultúrák között is párbeszéd indul. Bár a sorozat készítői több potenciális feszültségforrással is operálnak – Kennishék gazdagok, Vasquezék anyagi gondokkal küzdenek, a fehér Kennishékkel szemben Vasquezék latin-amerikai bevándorlók –, cikkünkben a nyelvi különbségekre koncentrálunk. Daphe ugyanis hároméves korában egy fertőzés szövődményeként elvesztette a hallását, és a helyi siketek iskolájában tanult, így teljesen más nyelvi és kulturális háttérrel rendelkezik, mint halló biológiai szülei. Daphne tehát új környezete – és természetesen a tévénézők számára is – számos új ismeretet tud közvetíteni egy meglehetősen ismeretlen, illetve félreismert közösségről.
(Forrás: Wikimedia Commons / Seanberdy)
Siketek a középpontban
A sorozat talán legnagyobb előnye, hogy készítői nem abból a szokásos, általában hallókra jellemző attitűdből indultak ki, amely a siketeket fogyatékosaknak, elesetteknek látja, és a hátrányként kezelt halláskárosodásukon kívül sok mást nem vesz belőlük észre. A filmben megjelenő halló és siket szereplők egyaránt egyénítettek, karakteresek, mindnyájuknak megvannak a maguk személyes céljai, adottságai, problémái, és mindkét csoport sokszínűsége feltárul. Lássuk, milyen kommunikációs stratégiákat követnek a sorozat hősei!
A siketiskolába járó Daphne rendelkezik minimális hallásmaradvánnyal, amit hallókészülék támogat, de elsősorban nem erre, hanem a jelnyelvre és a szájról olvasásra épül a kommunikációja. Édesanyja, Regina és nagyanyja, Adriana hallóként megtanulta az amerikai jelnyelvet, a családban és az iskolában tehát elsődlegesen ezt tanulta meg, azonban beszédterápiára is járt, így különösebb fennakadás nélkül tud hallókkal kommunikálni. A sorozatban ezért is alkalmas a „siketek szószólója” szerepre, mivel újonnan megismert biológiai családjának már kezdettől fogva át tud adni a saját kultúrájával kapcsolatos alapvető ismereteket.
Daphne iskolatársa és legjobb barátja, Emmett a siketeknek abba a csoportjába tartozik, aki elvből nem használja a hangzó nyelvet, és csak siket barátai vannak. A sorozat későbbi részeiből kiderül, hogy ez a beállítódás elsősorban siket édesanyjától, Melodytól származik, akit az úgynevezett oralista módszer szerint neveltek, tehát hangzó nyelven tanították az iskolában, és rendszeresen ütötték, ha jelelni próbált. Ez a trauma késztette arra, hogy – élve a jelnyelv egyre erősödő elismertsége nyújtotta lehetőségekkel – fiát olyan siketnek nevelje, aki kizárólag jelel. Nem véletlen, hogy Emmett a sorozat elején csak siket barátnőt tud elképzelni magának.
Ez a helyzet azonban megváltozik, amikor megismerkedik a halló Bay-jel. Bay, hogy jobban megértse a fiút, egyre intenzívebben tanul jelelni. Ő a sorozat második olyan karaktere, aki hallóként jelentős sikereket ér el a jelnyelvtanulásban. Az első, Regina már a sorozat elején folyékonyan jelel, Bay példája pedig azt mutatja be, hogy milyen gyorsan lehet haladni a tanulásban, ha valakinek komoly motivációja van. Az idő előrehaladtával Emmett gondolkodása is megváltozik. Egy jelenetben megvallja Baynek, hogy soha nem érezte magát jól hallók társaságában, de Bay-re nem mint hallóra tekint, hanem – nyelvi vagy kulturális háttértől függetlenül – őt magát szeretné jobban megismerni: nem egy halló lányba, hanem Bay-be magába szerelmes, és nem akar helyette siket lányt keresni. A következő videón a 30. másodperctől követhetjük a vallomást, 1:07-nél pedig Emmett, korábbi elveit felfüggesztve, hangzó nyelven vall szerelmet: I just want you (’csak téged akarlak’) – mondja.
Ez a gesztus, amely jelzi, hogy nem a nyelvi háttér a legfontosabb egy kapcsolatban, egyébként szinte egyszeri: Emmett a sorozat későbbi részében nem nagyon szólal meg hangzó nyelven, folyamatosan jelel, csak annyit tudunk meg ebből a vallomásból, hogy a számára a halló kontra siket kettősség már egyre kevésbé fontos, egyre mesterségesebbnek tűnik, és a gyakorlati jelentősége is egyre csekélyebb. A készítők tehát elkerülték azt a csapdát, hogy esetleg azzal tegyék vonzóbbá a karaktert a halló nézők számára, hogy bemutatják a hangzó beszédben való előrehaladását. Ehelyett Bay egyre gyarapodó jelnyelvi rutinját csodálhatjuk.
Emmett édesanyja számára a siket–halló ellentét nehezebben épül le: kezdetben ellenzi fia Bay-jel való kapcsolatát, különösen, amikor a fiú azt fontolgatja, hogy beiratkozik beszédterápiára. Az ellenszenv abban is megnyilvánul, hogy amikor Bay egy látogatás alkalmával beszéd közben összekever két jelet, Melody nevetéssel szégyeníti meg a lányt, ahelyett, hogy elismerné a jelelés terén elért haladását. Később azonban, miután egy konfliktus rendezése kapcsán jobban megismeri, a siket édesanya egyre inkább elfogadja a halló barátnőt.
(Forrás: Wikimedia Commons / Larry D. Moore / CC BY-SA 3.0)
Az implantátumtól a jeltanulásig
A siket Daphne biológiai szülei kezdetben tragikusan élik meg, hogy lányuk elvesztette a hallását, és gondatlansággal vádolják Reginát, amiért hagyta, hogy a lány kisgyermekkori betegsége válságosra forduljon. Kezdetben a biológiai szülők azt javasolják, ültessenek be Daphne-nek implantátumot, amely korlátozott hallásélményt ad, és – mint arról már írtunk – erős népszerűtlenség övezi a siketek körében. Tehát hallóvá akarják tenni, a siketséget mint akadályt akarják leküzdeni. Egy darabig Daphne is játszik a műtét gondolatával, Regina azonban szenvedélyesen védi a siketek kultúráját, hangsúlyozva, hogy a siketség nem fogyatékosság, hanem kulturális adottság. Regina azt is hangsúlyozza, hogy a siketek és a hallók közül állandóan a siketek vannak alkalmazkodásra kényszerítve: milyen jó lenne, ha most a hallók tennék könnyebbé a lány dolgát. Ennek hatására a Kennish-családtagok elkezdenek jelelni tanulni. Az első évadban Daphne biológiai édesanyja, Kathryn halad a legjobban, de kezdő szinten marad, és sokat hibázik. Daphne bátyja, Toby a maga lezser módján hébe-hóba jeleket is kever a beszédébe, az apa, John azonban szinte csak hangzó nyelvet használ: az első évadban az ő hozzáállása marad a legmerevebb.
Ahogy az idő halad...
A sorozatnak nemcsak az az előnye, hogy az egyénített és önmagukban is érdekes karaktereken keresztül mutatja be a siketek hétköznapjait, hanem az is, hogy a siketség egyre természetesebbé válik, és az első évad vége felé szinte szóba se kerül. A sorozat elején, persze, szinte ez az egyetlen téma, hiszen Daphne új családja – a nézőkkel párhuzamosan – próbálja megérteni, mi is az a siketség, és mit lehet vele kezdeni. Később azonban már a személyes konfliktusok, vágyak, ambíciók kerülnek középpontba, és a néző számára teljesen természetessé válik, hogy az egyik szereplő hangzó nyelven, a másik jelelve, a harmadik a két rendszert ötvözve fejezi ki magát.
A siketség a kuriózum, a látványosság szintjéről a mindennapi rutin szintjére helyeződik át, miközben a nyomon követhetjük, hogyan dolgozzák fel a legkülönbözőbb karakterek a számukra korábban ismeretlen kultúrával való találkozást. Egy tévésorozattól talán nem is várható több, mint hogy egy kisebbségi közösséget ilyen komplex és magától értetődő módon állítson az érdeklődés középpontjába.
A sorozat népszerűségének köszönhetően Amerikában hallók tömegei kezdtek jelelni tanulni, és elkezdték felfedezni a maguk számára a sorozatban szereplő siket és hallássérült sztárokat, elsősorban az Oscar-díjas Marlee Matlint (Melody), a komikusként is népszerű Sean Berdyt (Emmett) és Katie Leclercet (Daphne). A következő cikkben róluk lesz szó. Egyebek mellett arra is fény fog derülni, hogy van olyan színész, akinek a siketséghez való személyes viszonya gyökeresen más, mint amit a sorozatban kell sugároznia.
Források