Jeltolmács az Oscar-gálán
Az Elcserélt lányok karakterei – az őket alakító színészekkel együtt – folyamatosan különböző nyelvek és kultúrák között járnak át. Hogyan élik meg ezt a helyzetet? Személyes életük és a velük készült interjúk segítenek a válaszadásban.
Mint arról korábban írtunk, az Elcserélt lányok című tévésorozat segítségével összetett képet kaphatunk a siketek életéről. A sorozatban megjelenő karakterek változatos társadalmi és kulturális háttere, a siketségről vallott különböző felfogása izgalmas konfliktushelyzeteket eredményez. De vajon a színészek, a forgatáson kívül, hogyan viszonyulnak a siketséghez? Mi teszi számukra könnyűvé vagy éppen nehézzé a karakterek megformálását?
(Forrás: Wikipédia)
Az aktivista
Az Elcserélt lányok legelismertebb színészének valószínűleg Marlee Matlin tekinthető, aki 1987-ben a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat kapta. Ő volt az első siket színész, aki ebben az elismerésben részesült, így ő mondta az első jelnyelvi köszönőbeszédet, amit jeltolmács fordított angolra (az alábbi videón 1:29-től látható-hallható).
Marlee Matlin a sorozatban Melodyt, a lelkes siket tanárnőt alakítja, aki többek között a siket kultúráról tart kurzusokat. Egyik fő célja, hogy a siketek ne fogyatékos embert lássanak magukban, hanem olyasvalakit, akinek egy egészen különleges, sokszínű kultúrában van alkalmuk elmélyedni.
Marlee Matlin számára valószínűleg nem okoz gondot ez az aktivista szerep, mert évtizedek óta, különböző fórumokon próbál tenni kultúrája meg- és elismertetéséért. Hosszasan harcolt például azért, hogy az amerikai tévéműsorokat feliratozzák, és többek között neki is köszönhető, hogy ez a cél azóta már meg is valósult.
Az Elcserélt lányok 2011-es indulása előtt Marlee Matlin saját sorozatot is tervezett indítani. Ez afféle valóságshow lett volna egy család életéről, amelyben siket szülők siket és halló gyerekeiket nevelik, de csak egy pilot készült belőle. Bár sokan lelkesedtek a kezdeményezésért, valóban nem csoda, hogy nem figyeltek fel rá a tévétársaságok. Ahogy egy siket blogger is írja, a rövidke bemutatkozó részben alig történik valami érdekes:
DO SOMETHING! The family seems to sit around a lot talking and signing about deaf deaf deaf.
CSINÁLJATOK VALAMIT! A család úgy tűnik, csak ül, beszél és jelel, hogy siketség így, siketség úgy, siketség amúgy.
Az Elcserélt lányokkal valószínűleg Marlee Matlin is elégedettebb, hiszen jóval szélesebb közönséget tud megszólítani, és nem a riporter vagy moderátor szerepében lép fel, hanem magát adhatja: az alábbi, dedikáláson készült videóban legalábbis úgy nyilatkozik (8:30-tól), hogy számára igazán testhezálló ez a karakter: csak a megszokott módon jelel, az pedig, hogy siket gyerek siket édesanyját alakítja, közel áll hozzá, hiszen a valóságban is betölti ezt a szerepet.
A hallás és a siketség között
A siket főszereplő, Daphne alakítója Katie Leclerc. 17 évesen már folyékonyan tudott jelelni, pedig akkor még nem tudta, hogy a hallása veszélyben van: csak 20 évesen diagnosztizálták nála a Ménière-szindrómát. Ez a rendellenesség a belső fülben található folyadék áramlásával függ össze, és egyensúlyzavart, halláskiesést, fülcsöngést, illetve tériszonyt okoz. A halláskiesés mértéke egyénenként változó lehet, akár teljes hallásvesztés is előfordulhat. Katie Leclercnek tehát, a sorozat más szereplőihez hasonlóan, szintén közvetlen tapasztalata van a(z időleges) siketségről. Gyermekkorában kifejlesztett jelelési gyakorlata, valamint a sorozatban szándékosan használt siketes akcentusa segítségével hitelesen tudja alakítani Daphnét.
A sorozat második évadjában egyébként helyet kapott a Ménière-szindróma. A Carlton siketiskola megnyitja kapuit halló diákok előtt is, hogy ők is közeledhessenek a siket kultúrához. Noah-t a szülei azért küldik ebbe az intézménybe, hogy jól megtanuljon jelelni: mivel Ménière-szindrómás, meg kell barátkoznia azzal a gondolattal, hogy bármikor elvesztheti a hallását. Ennek a karakternek a beemelése tovább gazdagítja a siketséghez való viszonyulások lehetséges skáláját: ő olyan halló, akit megrémít a siketség gondolata, kétségbeesik, amikor halláskiesést tapasztal, ezért nem sok pozitív érzelem fűzi a jeleléshez – amivel ráadásul nem is a kellő tempóban halad.
(Forrás: Wikimedia Commons / ABC Family/Andrew Eccles)
A hallók
A fenti interjút nézve a sorozatban játszó halló színészeknek a siketséghez való hozzáállását részben a mondanivalójuk jelzi, részben pedig az, hogy használják-e a jelnyelvet az interjú során.
A Bayt alakító Vanessa Marano (1:40-től) például nem tekinti magát rutinos jelelőnek, annak ellenére, hogy a sorozatban ő az első karakter, aki a szemünk láttára tanul meg jelelni. Arról is beszámol, hogy ha a film miatt nem kapta volna ezt a feladatot, nem jutott volna eszébe amerikai jelnyelvet tanulni, és bár élvezi ezt a feladatot, akadnak problémái a jeleléssel. Filmbéli szerelmét, Sean Berdyt például nem mindig érti tökéletesen a forgatások során, ami talán nem csoda, hiszen az anyanyelvi jelelő Berdy máshogyan – például gyorsabban, lazábban – jelel, mint az, aki felnőttként és csak rövid ideje kezdte a nyelvet tanulni.
Tobyt Lucas Grabeel személyesíti meg, aki az interjú elején (3:54-től) nevének elbetűzésével demonstrálja, hogy tud jelelni, és később is arról számol be, hogy beleszeretett az amerikai jelnyelvbe, bár a karaktere – ahogy ő maga is – csak lassan szerez gyakorlatot.
Constance Marie (9:19-től), akárcsak a sorozatban általa megformált Regina, az interjú során folyamatosan jelel, a jeltolmács ezért zavarban is van, hogy van-e rá szükség. A folyamatos jeleléssel a színésznő a sorozatbeli karakterének egyik vonását teremti újra: hallóként teljes szolidaritást vállal a siketekkel, és amiben tud, közelít hozzájuk és próbálja megérteni őket.
A John Kennish szerepében látható D. W. Moffett (6:34-től) nagyon szereti a nyelveket, ezért azonnal a jelnyelv tanulásába vetette volna magát, az általa alakított karakter azonban nehezen tudja elfogadni azt a helyzetet, hogy a biológiai lánya siket, ezért elég sokáig nem kezd el jelelni tanulni, és akkor is csak nehezen halad előre, általában pocsékul jelel. A megformált apafigura, John Kennish tehát épp ellenkezőleg áll a jelnyelvhez, mint a színész – aki azonban addig is, amíg maga is profibban jelelhet a sorozatban, szívesen nézi a többiek produkcióját, és sokat tanul belőle.
Növekvő érdeklődés
A fentiekben csak néhány mozzanatot ragadtunk ki a sorozatban szereplő színészek életéből, illetve csak egy rövid interjút mutattunk be, de talán már ez is szemléltette, hogy nemcsak a sorozat, hanem az aköré szervezett közönségtalálkozók és médiaanyagok is milyen sokat segíthetnek a siket kultúra közvetítésében – akár azzal az üzenettel, hogy jelelni jó, akár azzal, hogy a jeleléshez, ugyanúgy, mint az élet bármely más, természetes jelenségéhez, személyesen és sokféleképpen lehet viszonyulni.
Mint az interjúban Marlee Matlin kiemelte, az Elcserélt lányok hatására sokan kezdtek el jelelni tanulni. Reméljük, hogy a sorozat itthon is meghozza a közönség kedvét a siketek világának megismeréséhez.