Mindent a zárt ë hangról
Olvasónk nem csupán tudni akar a zárt ë-ről, de rá is mer kérdezni. Elmondunk minden lényegeset, amit erről a hangról és fonémáról tudni érdemes.
E sorok írója általános iskolás korában az Országh-féle angol-magyar kisszótár előszava segítségével próbált eligazodni az angol kiejtés rejtelmeiben, amikor zavarba ejtő dologra bukkant. A magánhangzó-jelek magyarázatánál ugyanis azt találta, hogy az [æ] úgy ejtendő, mint a magyar ember szó első e-je, az [e] viszont úgy, ahogy az ember szó második e-je. Mivel sosem gondolta volna, hogy a két e között különbség van, sokszor megpróbálta kimondani a szót és meghallani a különbséget, de sehogy sem sikerült különbséget találnia. Végül családtagjait kérdezte körbe, de senki nem tudta, hogy mi lehet a különbség – nem csoda, hiszen az egész család olyan nyelvváltozatot beszél, amelyben nincs is semmilyen különbség. Persze ebben nincs semmi különös: a második Budapesti Szociolingvisztikai Interjú szerint a budapestiek alig harmada-negyede tesz köztük különbséget, ezek nagy része is bevándorló (nem Budapesten született és nőtt fel). Sok magyar anyanyelvű nem is tud arról, hogy mások ezt a két hangot megkülönböztetik.
(Forrás: Wikimedia Commons / Kleszczu / GNU-FDL 1.2)
Éppen ezért már régen szerettünk volna írni a jelenségről, és örömmel fogadtuk Áron nevű olvasónk javaslatát, hogy írjunk átfogó cikket a zárt ë-ről (ez lenne az ember szó második e-je: embër). (Egy másik témajavaslatát kevésbé tartottuk szerencsésnek.)
A másik [javasolt téma – a szerk] egy „nagy zárt ë betűs cikk” lenne, melyben össze lehetne szedni a hangról tudottakat, a magyar nyelvben való jelenvalóságának bemutatását, hogy hol ejtik és hol nem (mind területileg, mind a szavakat tekintve), hogy milyen érvek és ellenérvek vannak a magyar ABC-hez való hozzáadása mellett és ellen.
Nekiláttunk a feladatnak, de az ë-ről két cikknyi anyag is összegyűlt. Ebben a cikkben azt tisztázzuk, mi is az [ë] hang, és mit is értünk azalatt, amikor azt mondjuk, hogy megvan valamelyik nyelvváltozatban. Kitérünk arra is, hogy miként szokták még jelölni ezt a hangot. A zárt ë betűre, a helyesírásba való bevezetése mellett és ellen szóló érvekről a következő részben szólunk.
Mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy van egyfelől a zárt [ë] hang, másfelől van az ë betű, amivel ezt a hangot a magyar nyelvjárástanban jelöljük. Vegyük a dolgokat sorjában!
A zárt [ë] mint hang
Bár következetesen „zárt ë”-ről írunk, ez a kifejezés redundáns: az ë eleve ezt a hangot jelöli. Írhatnánk „zárt e”-t is, de ez meg azért lenne pontatlan, mert az e nem ezt a hangot jelöli. (Ezt a kijelentést azért még pontosítjuk.) Írhatnánk egyszerűen ë-t, de mivel szóban úgy szoktuk megkülönböztetni, hogy elé tesszük a „zárt” jelzőt, ezt itt sem hagyjuk el.
Az világos, hogy a hangot azért jelöljük ë-vel, mert az e által jelölt hanghoz van köze, ahhoz hasonlít. De miért „zárt”? Azért, mert amikor ejtjük, akkor a szájüregünk szűkebb, az állkapcsunk zártabb, mint amikor a közönséges [e] hangot ejtjük. (Ugyanekkor persze nyelvünk „feljebb”, a szájpadláshoz közelebb van, éppen ezért az [e]-t alsó, az [ë]-t középső, a z [i]-t pedig felső nyelvállású hangnak is nevezik. Más terminusokkal az [e] nyílt, az [ë] középzárt, az [i] pedig zárt.) Lehet, hogy ezt elsőre nehéz elképzelni, de nem túl bonyolult dologról van szó: ez a hang körülbelül úgy hangzik, mint az [é], csak rövid.
Szokás azt mondani, hogy a magyar irodalmi nyelvben (a normatív kiejtésben) nincs zárt ë, de ez így ebben a formájában nem teljesen igaz. Ez a hang időnként felbukkan olyan szavakban, amikor é-nek írjuk, de a hangkörnyezet hatására lerövidül. Ez például az ért, élt, éppen szavakban fordul elő (tehát leginkább mássalhangzó-kapcsolat előtt). Valamilyen értelemben mégis elmondhatjuk, hogy zárt ë nincs a köznyelvben.
(Forrás: Wikimedia Commons / Wing-Chi Poon / CC BY-SA 3.0)
A zárt ë mint fonéma
Láthattuk, hogy a normatív kiejtésben az [ë] csak az é változataként fordul elő. Azt, hogy az é változata, onnan tudjuk, hogy bizonyos szavakban az [é]-vel váltakozik: [é]lek, de [ë]ltem. Amikor nem váltakozik, mindig olyan környezetben van, amikor az é is rövidülne: például az ért szó – beleértve ennek ragozott alakjait és a belőle képzett szavakat – mindig [ërt]-nek hangzik, de egy ilyen környezetben nem is ejtenénk [é]-t. (Legalábbis a mai köznyelvi ejtésre nem jellemző, nyelvjárásokban persze előfordulhat. Amikor a hírolvasók megnyújtják az ilyen magánhangzókat, az meglehetősen mesterkélten hangzik.)
Ezzel szemben vannak nyelvjárások – sőt, a nyelvjárások többsége ilyen, l. lejjebb –, amelyekben az [ë] hang nem (csak) ilyen pozíciókban jelenik meg, hanem ott is, ahol az irodalmi nyelvben e van – ráadásul pusztán a hangkörnyezetből meg sem tudjuk állapítani, Mi a fonéma?Az [ŋ] hang megvan a magyarban és az angolban is, de a magyarban megjósolható, hogy hol fordul elő ([k] vagy [g] előtt: itt az n más, a szájüregben az [n]-nél hátrébb képzett hangot jelöl, ezt szokás [ŋ]-nel jelölni) – ahol pedig előfordul, sosem áll [n]. (Azaz az [n] és az [ŋ] kiegészítő megoszlásban, idegen szavakkal komplementáris disztribúcióban áll egymással.) Éppen ezért azt mondjuk, hogy a [ŋ] a magyarban nem fonéma, hanem az n változata, szakszóval allofónja.
Az angolban viszont a két hang képes szavakat megkülönböztetni: sin ’bűn’, sing ’énekel’ – vigyázat, utóbbi végén nem [ng]-t vagy [ŋg]-t ejtünk, hanem [ŋ]-t! Az angolban nem tudjuk a hangkörnyezetből megjósolni, hol lesz [n], és hol [ŋ], a két hang nincs kiegészítő megoszlásban, ezért külön fonémának tekintjük őket. Fonémáknak a hangok olyan elvont egységeit nevezzük, melyek képesek szavakat megkülönböztetni egymástól. hol van ilyen hang. Mi több, egyébként teljesen megegyező alakú szavak is különbözhetnek csupán abban, hogy ë vagy e van-e bennük – azaz ezekben a nyelvváltozatokban az e és az ë (és persze az é) egymással szembeállítható fonémák. Lássunk egy klasszikus példát! Az irodalmi nyelvi mentek szóalaknak három jelentése van: lehet a megy ige többes szám második személyű, jelen idejű alakja; a megy ige többes szám harmadik személyű, múlt idejű alakja; a ment ige egyes szám első személyű, jelen idejű alakja. Ezen kívül felbukkanhat irodalmi szövegben ’mentesek’ jelentésben is, bár ez a használata ritka és régies. A zárt és a nyílt e-t megkülönböztető nyelvjárásokban itt négy különböző alakot találunk:
(ti most) mëntëk
(ők korábban) mëntek
(én most) mentëk
mentek ’mentesek’
Amikor tehát arról beszélünk, hogy egy nyelvjárásban „van zárt ë”, akkor tulajdonképpen arra gondolunk, hogy az ë és az e szemben áll egymással, külön fonémák. Ez azért is lényeges, mert a szembenállás nem mindig úgy valósul meg, ahogyan leírtuk, azaz az ë nem mindig úgy (az [é]-hez hasonlóan) hangzik, ahogy ezt fent leírtuk. Bár a nyelvterület nagy részére ez jellemző, a Dunántúlon, különösen annak nyugati részén más a helyzet. Itt az ë körülbelül úgy hangzik, mint a köznyelvi [e], viszont az e ennél is nyíltabb: kb. annyira nyílt, mint az [a] – ennek jele ä. Az ilyen ejtésen szoktak az „a mint Alamér” típusú viccekkel gúnyolódni, a köznyelvi beszélők számára ugyanis az [ä] már-már [a]-nak hangzik. Két hang között tehát itt is az a különbség, hogy az egyik zártabb, a másik nyíltabb (de mindig mindkettő elöl képzett, iskolai szóhasználattal élve „magas”), de a Dunántúlon mindkettő nyíltabb, mint a nyelvterület fennmaradó részén.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ritucim71 / CC BY-SA 3.)
A zárt ë jelölése
Az ë jelölésmód a magyar nyelvjárástanra jellemző. A magyar nyelvjárástan hangjelölése meglehetősen hibrid: általában a magyar helyesírásra épül, ám mindig a kiejtést tükrözi, sosem szóelemző (tehát a lejegyzésekben a tudják helyett a tuggyák alakot írják – kivéve persze, ha Kádár János „nyelvjárását” jegyzik le). Azokat a hangokat, amelyet a magyar helyesírás nem jelöl, általában valamilyen újonnan alkotott, vagy máshonnan (fonetikai átírásokból) vett jelekkel jegyzik le.
Az ë nem mondható különösebben szerencsés jelnek. A két pont a magyar helyesírásban olyan hangot jelöl, mely hasonlít a két pont nélküli betű által jelölt hanghoz, ám abban különbözik tőle, hogy nem hátul, hanem elöl képzett (iskolásan „nem mély, hanem magas”): vö. u – ü, o – ö, de ilyen a már említett a – ä is. Igen ám, de az e már eleve elöl képzett („magas”) magánhangzót jelöl; ilyen esetekben jelölhetné a betű a hasonló, de hátul képzett („mély”) hangot (tehát azt jelölné, hogy a képzés helye tekintetében a hang „fordítottja” a mellékjel nélküli betű által jelölt hangnak): erre van is példa, a hátul képzett [i]-szerű hangot szokták ï-vel is jelölni. Az ë azonban éppúgy elöl képzett hangot jelöl, mint az e, csak éppen az állkapocs nyílásszöge szűkebb. Ilyen tekintetben tehát az ë jelölés teljesen szabálytalan. (A legtöbb nyelv ábécéjében, ahol előfordul, a svát jelöli: ez valóban hasonlít az [e]-re, és ha nem is hátul, de hátrébb képzett.)
Mi indokolhatja mégis? Talán az, hogy a köznyelvi e toldalékokban kétféle váltakozásban vesz rész: ahol nyelvjárásokban zárt ë van (ill. a korábbi nyelvállapotokban volt), ott o-val és ö-vel (-hoz : -hez : -höz), ahol nyílt e, ott a-val (-ba : -be). Az előbbi esetben az egyik hang jelében ott a két pont: ez pedig felhasználható arra, hogy az ezzel a hanggal váltakozó e-t jelöljük vele. (Egy másik oka lehet, hogy több nyelvjárásban ö jelenik meg az ë helyén – erről majd a következő részben esik szó.)
A bevezetőben említett angol fonetikai átírás is az IPA-n alapszik, ezért az embër [ë]-jének ott az [e] jelölés fele meg. Az [æ] megfelelője inkább az a hang, amelyet a magyar nyelvjárások lejegyzésénél ä-vel jelölnek.
De hogyan jelölik az [ë]-t a nagy fonetikai átírások? Mind a Nemzetközi Fonetikai Ábécé (IPA), mind a finnugrisztikában használt Setälä-féle átírás az e betűt használja erre – a köznyelvi magyar [e] jele viszont mindkét átírásban az ɛ (a finnugrisztikában ezt inkább csak akkor használják, ha szükség van az e-től való megkülönböztetésre, egyébként ezt is e-vel jelölik).
(Forrás: Wikimedia Commons / Aucassin / CC BY-SA 3.0)
A következő rész tartalmából...
Kiderül, hol van a magyar nyelvterületen megkülönböztető szerepe a zárt ë-nek; hogy miért nem jelöli a magyar helyesírás, és kik akarnak ezen változtatni; hogy honnan tudhatják azok, akiknek anyanyelvváltozatában nem szerepel, hogy hol kellene az írásban jelölniük.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (39):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Galván Tivadar: Ez a négy példa a cikkben is olvasható, az utolsó előtti keretes írásban külön is kiemelve.
Csak erről a mëntëk, mëntek párosról jut eszembe Lőrincze tanár úr, aki egyszer egy ötperces műsort szentelt a kérdésnek; ő hozott két további példát is: mentëk, amikor én valakit a vízből kimentëk, ill. ők mentek, azaz mentesëk valamitől.
@Székej Atilla: Azt én sem mondom, hogy ebből a hosszú válaszcikkből semmi hasznosítható információmorzsát nem lehet kihámozni, a "Helyesbítés, észrevétel" részből a 35.* pl. kifejezetten érdekes adalék Fejes László cikkeihez (bár megcáfolni ez sem cáfol meg semmit, de legalább érdemi kiegészítés). Csak az a baj, hogy erre a néhány hasznos információmorzsára jut kb. két-háromszor annyi "olyan" megjegyzés, amitől az ember legszívesebben a falba verné a fejét.
*"35. (...) Azért a magyar nyelv és a magyar nyelvtörténet is megérdemel annyit, hogy bemutassuk az e-féle hangok négyféle jelölését a következő példaszavakon: ember, kenyereket, ti mentek, ők mentek.
a) Tatrosi (Müncheni) Kódex (1416-1466) nyílt è-je és zárt e-je így fest: èmber, kenyèrèkèt, ti mentek, ők mentèk. A kódex feltehetően cseh mintára alkotott helyesírása nem terjedt el."
[Mj: az è a mai franciában is a nyíltabb e-t jelöli az é-hez képest - I.B.]
"b) Vadnai Rudolf a finn helyesírás mintája szerint jelölte a magyar nyílt és zárt e-féle hangokat: ämber, kenyäräkät, ti mentek, ők mentäk (1882). Utánzókra nem talált."
[Mj: az ä-t a szlovák és a német helyesírás is használja; bár ezekben a kiejtése ma már nem mindig tér el az e-től, viszont ha mégis, akkor az ä jelöli a két betű által jelölt e hangok viszonylatában a nyíltabbikat; persze ezek mellett a német e lehet svá [ə] is, ill. az -er-ben ált. [ɐ] - I.B.]
"c) Egypontos ė-vel jelölte a Czuczor-Vörösmarty nyelvtan és a Czuczor-Fogarasi szótár, imigyen: embėr, kėnyereket, ti mėntėk, ők mėntek. Többek között Kriza János is alkalmazta – a Vadrózsákban. Elég könnyen összetéveszthető az é-vel.
d) Az ë hangra a kétpontos betűt elsőként Kalmár György (Tapolcafő, 1726–?, 18. század vége) Veszprém megyei születésű nyelvtudósunk Prodromvs… címkezdetű munkájában (Pozsony, 1770) alkalmazta, az ö ékezetének mintájára. Ésszerű ez a két pont, hiszen ö-szerűen képezzük nevezetes hangunkat: embër, kënyereket, ti mëntëk, ők mëntek.
@Irgun Baklav:
"FEJES LÁSZLÓ TANULSÁGOS TÉVEDÉSEI PONTOKBA SZEDVE
kiejtes.hu/hirek/fejes-laszlo-tanulsagos...esei-pontokba-szedve"
Elolvastam. Tipikus tudálékos fogalmazvány, még nem nagyon láttam ilyet élőben. Két-három helyen viszont igaza van.
@mondoga: „Ha volt "következő rész", örülnék, ha segítenél megtalálni. Ha nem volt, akkor röviden vázolhatnád, hogy milyen az a "keleti szem".”
De hát itt van, ebben a cikkben:
„Amikor tehát arról beszélünk, hogy egy nyelvjárásban „van zárt ë”, akkor tulajdonképpen arra gondolunk, hogy az ë és az e szemben áll egymással, külön fonémák. Ez azért is lényeges, mert a szembenállás nem mindig úgy valósul meg, ahogyan leírtuk, azaz az ë nem mindig úgy (az [é]-hez hasonlóan) hangzik, ahogy ezt fent leírtuk. Bár a nyelvterület nagy részére ez jellemző, a Dunántúlon, különösen annak nyugati részén más a helyzet. Itt az ë körülbelül úgy hangzik, mint a köznyelvi [e], viszont az e ennél is nyíltabb: kb. annyira nyílt, mint az [a] – ennek jele ä. Az ilyen ejtésen szoktak az „a mint Alamér” típusú viccekkel gúnyolódni, a köznyelvi beszélők számára ugyanis az [ä] már-már [a]-nak hangzik. Két hang között tehát itt is az a különbség, hogy az egyik zártabb, a másik nyíltabb (de mindig mindkettő elöl képzett, iskolai szóhasználattal élve „magas”), de a Dunántúlon mindkettő nyíltabb, mint a nyelvterület fennmaradó részén.”
@Irgun Baklav: Láttam annak idején, sajnos az ember nem tud túllépni a saját korlátain.
@Irgun Baklav:
"Én ezt nem így értelmeztem, hanem ..."
Igen, ez lehetséges, bár voltaképpen mindegy. Fejes hozzászólásának vonatkozó része:
"A magyar nyelvészeti hagyomány a zárt [ë]-t tekinti „hiányzónak” a köznyelvben, de ezt keleti szemmel teszi."
Én úgy fogtam fel, hogy a köznyelvet beszélők "határozták meg", hogy melyik [e] veszett ki, vagy "hiányzik" a köznyelvből, nem pedig a nyelvjárást beszélők, mert hát az utóbbiak nyelvéből nem veszett ki egyik sem, megvan mindkettő (bár azok megfeleltethetők egymásnak, de nem azonosak).
Kodály nyelvjárását hallgatva nekem leginkább az ingadozás, a bizonytalanság tűnt fel. Mintha ő is elindult volna egy "fővárosi köznyelv" irányában, de helyenként átüt a nyelvjárási változat a beszédében. Általában enyhén eltérő [e]-[ë] hangokat használ, de néha erősebben hajlik az [ë] használatára, viszont ritkán, kb. minden harmadik-negyedik mondatában váratlanul feltűnik egy [ä] hang, csak egy-egy szóban. De mint tudjuk, ez a megítélés erősen szubjektív, pusztán érdekességből jegyeztem meg. :D
"„nem követtem a szélsőségesen zárt ë hangot használó pësti társaimat”"
Itt elkövettem azt a hibát, amit általában írásbeli társalgás során az ember figyelmetlenül elkövetni szokott. :D
Nem figyeltem arra, hogy az írás nem tükrözi a hangsúlyokat. Szóval itt nem azt akartam mondani, hogy a pesti társaim szélsőségesen zárt ë hangot használnak, hanem arról volna szó hogy a "szélsőségeseket" nem követtem. Mert voltak olyanok is. Mifelénk ezt a beszédet mondták pestiesnek, erősen [é]-be hajló zárt [ë]-vel, és ha jól tudom, akkor ezt mondják bizonyos helyeken Erdélyben nyávogós pesti beszédnek.
Amúgy Mészáros cikkét is köszönöm, nekem hasznos volt.
@mondoga: „Ezek szerint a "keleti szem" a pesti és az észak-keleti vidéket jelenti, no meg az erdélyi Mezőséget.”
Én ezt nem így értelmeztem, hanem úgy, hogy a „keleti szem” azon, a Dunántúltól keletre fekvő, ë-ző nyelvjárások beszélőire jellemző (pl. Kodályéra), akiknek a nyílt e-je kb. megegyezik a „köznyelvi” e-vel és a zárt ë-je ennél zártabb, az é-vel kb. azonos helyen képzett. A „nyugati szem” meg Pusztay vagy a te szempontod (meg persze más nyugat-dunántúliaké) lehetne, akik a „köznyelvi” e-vel kb. megegyező zárt e-t, de annál nyíltabb „nyílt e-t” (kb. IPA [æ]) ejtenek. A pesti köznyelvben pedig „semleges nézőpontból” nem mondható meg, hogy a nyílt vagy a zárt e hiányzik-e, csak az, hogy ez a különbségtétel hiányzik, és egyetlen e van ott, ahol máshol nyílt vagy zárt. (Persze ebben tévedhetek, elvégre azt Fejes László tudhatja, hogy ő mire gondolt.)
„nem követtem a szélsőségesen zárt ë hangot használó pësti társaimat”
Nekem az új információ, hogy a pesti e szélsőségesen zárt lenne. Nyilván pesti beszélőként csak a saját dialektusomon keresztül érzékelem más nyelvjárások beszélőit, de nekem nem tűnt úgy, hogy az én e-m (vagy a környezetemé) a nem nyugat-dunántúli ë-ző nyelvjárások zárt ë-jével egyezne meg. Relatív összehasonlításban az egyértelmű, hogy a saját hosszú e-m (pl. az E-vitamin vagy az e-kereskedelem szóban) sokkal nyíltabb, mint az é-m (pl. az éles vagy ének szavakban).
Amúgy Mészáros András, aki Fejes második cikkében elő is került, írt egy viszontválaszt/kritikát ehhez a két cikkhez. (Nyest-szerkesztőknek csak aszpirinnel ajánlom, mert fájni fog:)
FEJES LÁSZLÓ TANULSÁGOS TÉVEDÉSEI PONTOKBA SZEDVE
kiejtes.hu/hirek/fejes-laszlo-tanulsagos...esei-pontokba-szedve
@Irgun Baklav: Köszönöm. Átsiklottam felette.
Ezek szerint a "keleti szem" a pesti és az észak-keleti vidéket jelenti, no meg az erdélyi Mezőséget.
A miértre azonban nem kaptam direkt választ. Úgy érzékelem, hogy a cikk néha bizonytalan abban a vonatkozásban, hogy az érvelése a hangra vagy annak a jelölésére vonatkozik. Előbb a hangról van szó, annak elterjedéséről az egyes nyelvjárásokban, később a jelölésre megy át a hangsúly, annak nehézségeit sorolja, aztán visszatér a hangra.
Szóval az nem derült ki, hogy miért a zárt ë hang eltűnéséről beszélnek a "nyelvtörténeti hagyományt" követők, miért nem az á-ba hajló nyílt e [ä] eltűnéséről. Pusztay ebben a kisebbséget képviseli, Fejes ezt rosszallotta - legalábbis én rosszallásnak érzékeltem F.L. megjegyzését.
Az a magyarázat, ami az "Ilyen lënne az új helyësírás" c. cikkben olvasható, miszerint a kérdésben megnyilatkozó hírességek maguk is a Felső-Tisza vidékéről v. környékéről valók, csak a megkülönböztető jelölést, írást ellenezték, úgy általában, nem pedig abban foglaltak állást, hogy a zárt, avagy a nyílt e hangot kellene-e másképp jelölni.
Meglátásom szerint mindkét jelölési formának van racionális alapja.
A zárt ë jelölést a szögedi tájszólás indokolja, vagyis az, hogy a szegedi nyelvjárásban a zárt e helyett jellemzően ö hangot ejtenek.
A nyílt ä jelölést nyilvánvalóan az á-ba hajló kiejtés indokolhatja, valamint esetleg külföldi párhuzamok, pl. finn.
Szóval szerintem mindazoknak, akik a két hang megkülönböztetésére nem képesek, az írásban való megkülönböztetés értelmetlen és hátrányos, kirekesztő volna.
Ettől függetlenül a kérdésben elfogadhatnák az autentikus Pusztay-féle megközelítést. Vagyis hogy a nyílt ä hang van kiveszőben. Egyébként ebben is vitatkozom Fejes Lászlóval, mert a saját nyelvhasználatomon keresztül tudom, hogy az ä hang kiesett, eltűnt, amikor egyetemre, fővárosi környezetbe kerültem. Nem követtem a szélsőségesen zárt ë hangot használó pësti társaimat, a kiejtésem a köznyelvi e-hez idomult, ami korábban az én kiejtésemben az ë-nek felelt meg.
MIndezzel együtt nem állíthatom, ezt minden "két äë-s" ugyanígy élte volna meg, ezt talán a keleti nyelvjárásrokon beszélőtársaink (dunántúli nyelvjárást beszélő erdélyiek) tudnák megerősíteni v. cáfolni. Ha van itt ilyen, talán segít nekünk eligazodni...
@Irgun Baklav: asztal gépen a normál nézethez www.nyest.hu/hirek/ilyen-lenne-az-uj-helyesiras
@mondoga: A sori kövi része:
m.nyest.hu/hirek/ilyen-lenne-az-uj-helyesiras
(Egyébként a szlovákban is a nyílt e <ä> /æ/ vált mára a legtöbb nyelvjárásban és a köznyelvben a „normál” <e>-hez hasonlóvá.)
@Fejes László (nyest.hu): Az azért elég vicces, hogy egy ilyen kérdésben az adott nyelvjárást ismerő és beszélő személy véleményét olyanok véleményezik, kritizálják, akik a nyelvjárást nem beszélik, egyik nagyon jellemző vonását - a zárt és nyílt e hang használatát - pedig fel sem ismerik, mert a kétféle e számukra egyféleképpen hangzik.
Az előző válaszod jobban tetszett:
"@mondoga: Igen, ez nagyon pontos észrevétel. A magyar nyelvészeti hagyomány a zárt [ë]-t tekinti „hiányzónak” a köznyelvben, de ezt keleti szemmel teszi. Talán a következő részből kiderül valami, ami alapján meg lehet tippelni, miért."
Valószínűleg elkerülhette a figyelmedet, ezért megismétlem:
"Sajnos nem találtam következő részt, így a miértre se kaptam választ."
Ha volt "következő rész", örülnék, ha segítenél megtalálni. Ha nem volt, akkor röviden vázolhatnád, hogy milyen az a "keleti szem".
Egyébként a személyes véleményem az, éppen itt volna az ideje a magyar nyelvészeti hagyományt e kérdésben jobban megismerni, és jobban hallgatni az autentikus (értő) véleményekre.
@mondoga: „Egy korábbi hozzászólásomban már hivatkoztam Pusztay János E-Nyelv Magazin rovatára”
Azért ez elég vicces, Pusztay a maga dunántúli változatából kiindulva azt hiszi, hogy a nyílt e veszett ki, és a zárt vált általánossá – ezt általában fordítva szokták megfogalmazni. Persze az igazság az, hogy egyik sem veszett ki, hanem a kettő egybeesett.
2889 pages
@mondoga: jól hangzik, rá fogok nézni.
@szigetva: ezekkel a random ember által írt kisszótárakkal az a baj, hogy nem nagyszótárak, nem elég átfogók, így ha nem szerepel benne egy alak, arról nem lehet eldönteni, hogy nem létezik, vagy csak a szerző kihagyta, nem gondolt rá, nem tud róla. Ugyanez az átka egyébként az MTA helyesírási szótárának is.
@szigetva: Ilyen is van:
Magyar kiejtési nagyszótár : a 20-21. század magyar köznyelvi kiejtés szótára
Responsibility
Dr. Fekete László.
Publication
Budapest : Püski Kiadó, 2016.
Physical description
2 volumes (xiv, 2889 pages) ; 25 cm