Ien, oan

Ugye meglepő, ha valaki már a hatvanas években sms-nyelven beszél? Az időutazáson kívül azért vannak más magyarázatok is.

Bizonyára mindenki találkozott már az interneten olyan szöveggel, melyben az ilyen, illetve olyan szó sajátos, az akadémiaitól eltérő helyesírással szerepel: ien, illetve oan. Bár ez az írásmód rendkívül szokatlan, tulajdonképpen egyszerű magyarázata van.

A magyar helyesírásban a ly betű a [j] hangot jelöli, akárcsak a j. A [j] hang azonban beszédünkben olyan helyeken is elő szokott fordulni, ahol írásban semmi nyoma: leginkább magánhangzók között. Egyes kutatások szerint a magyar természetes beszédben nem is állhat egymás mellett két magánhangzó anélkül, hogy közéjük valamilyen mássalhangzó, leginkább [j] ne tolódna. Ezt általában észre sem vesszük, bár vannak egyes esetek, amelyeknek tudatában vagyunk, pl. a tea [teja] ejtése – vannak, akik ezt ki is gúnyolják, de ha nem figyelnek oda, maguk is így ejtik.

Ez persze számtalan érdekes kérdést felvet, hiszen ha ez így van, nem csoda, ha időnként azt írjuk, hogy kecskéjét, ahelyett hogy kecskéét (esetleg fordítva): ha ugyanis a [j] mindig betoldódik a magánhangzók közé, akkor a két alak között a kiejtésben nem lehet különbség. Mindenesetre ha a magánhangzók közé amúgy is betoldjuk a [j]-t, akkor tulajdonképpen oda sem kell írnunk: az ien kiejtése eleve csak [ijen], az oan kiejtése csak [ojan] lehet.

Lehetséges azonban, hogy ennek az írásmódnak nem ez a magyarázata, ráadásul az internetkorszáknál jóval korábbi. Gazdag Gyula 1969-es Hosszú futásodra mindig számíthatunk című dokumentumfilmjében figyelhetünk fel az alábbi részletre.

Az alig 5 másodperces részletben a megszólaló férfi kétszer is kiejti az olyan szót, ám igen feltűnő, hogy [j] nélkül, tehát valóban [oan] hangzik el. Érdekes módon ugyanez a férfi valamivel korábban (10:40-nél) még [ojan]-nak ejti a szót.

Többféle magyarázat is elképzelhető. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a férfi valóban olyan nyelvváltozatot beszél, ahol a szóból kiesett a [j]. Ebből persze az is következik, hogy ebben a nyelvváltozatban nem kötelező a magánhangzók közé [j]-t toldani. A korábban ejtett [j] azzal magyarázható, hogy ott a férfi még figyel arra, hogy a sztenderdhez közel álló kiejtést használjon, de aztán belemelegszik.

Ugyanakkor elképzelhető az ellenkezője is: a [j]-t általában betoldja, de tudja, hogy vannak esetek, amikor „nem illik” (l. [teja]) – ekkor azt feltételezhetjük, hogy később kezd tudatosabban odafigyelni arra, hogy mit mond, és kihagyja a magánhangzók közötti [j]-ket, mert „úgy kell beszélni”. Az ilyen alakokat hívjuk hiperkorrektnek, a jelenséget pedig hiperkorrekciónak vagy hiperurbanizmusnak – azaz „túl helyes”, „túl városias” beszédről van szó. 

Az ien, oan írásmód eszerint születhetett a [j] nélküli nyelvjárási vagy hiperkorrekt alakok lejegyzésére is, később pedig rövidítésként elterjedhetett az internetes, illetve az sms-nyelvben is. Történetét pontosabban csak a megfelelő adatok segítségével lehetne feltárni.

Akárhogy is, Gazdag Gyula filmjét mindenképpen érdemes megnézni. Már csak azért is mert a kor intézménynév-adási szokásairól is találunk benne adatokat.

Mi több, a film további nyelvi érdekességeket is rejt. Bár nem tudjuk, mit iszik Schirilla György a film elején, az biztos, hogy málnának nevezik. A málna pedig több vidéken ’szörp’ jelentésben használatos. A szó természetesen eredetileg csak a málnaszörpöt jelölte, de később átvitték mindenféle szörpre, így aztán van, ahol a narancsszörpöt is narancsos málnának nevezik.

Kapcsolódó tartalmak:

• Jé, a semmiből!?
• Direkt helytelenül? A csetelés és az akadémiai helyesírás
• A defekt hungarikum!
• Honnan jön a kaszroj?
• Az elszállt sms-rövidítések világa: a jejemon

Hasonló tartalmak:

• A pilisborosjenői nyelvemlék
• Minyonos kérdés
• A magyarok húsa
• Az ördögi kőr
• Ég és ég

Hozzászólások (7):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)