Mi történt a ly-vel?
Vannak olyan változások, melyek csak bizonyos körülmények között mennek végbe, és vannak olyanok, amelyek mindig. Általában nem bonyolult megállapítani, hogy melyik esetről van szó. Azt azonban, hogy a változás miért ment végbe, már nem könnyű megválaszolni – inkább csak azt tudjuk megmondani, miért történhetett meg.
Hedvig nevű olvasónk a következő kérdéssel keresett meg minket:
Ez most egy furcsa kérdés lesz, mert angolul tanulok nyelvészetet, és ezért nem tudom jól elmagyarázni a technikai kifejezéseket. Ennek ellenére szeretném megpróbálni. Szóval történelmi nyelvészetet veszek éppen amiben arról beszélünk, hogy milyen változásokon mennek/mentek keresztül különféle nyelvek az idő során. Épp most olvastam róla, hogy a phonologycal change-en belül lehet vagy conditioned vagy pedig unconditioned, amikor a változás vagy kihat minden egyes alkalommal a szegment, attól függetlenül, hogy milyen pozícióban van – ez az előbbi – vagy amikor csak különleges pozíciókban történik meg a változás. Én az szeretném tudni, hogy magyarban a j és ly az unconditional merge-en ment-e keresztül? Ha nem, akkor mi történt? Ha igen akkor mikor, mi lehetett ami kiváltotta, és ez mennyiben befolyásolta a mássalhangzóink elosztását.
Mindenekelőtt tegyük rendbe magyarul, hogy mit is kérdez Hedvig. Leírja, hogy történeti nyelvészeti tanulmányai során most hallott a hangváltozásokról (phonological change), és hogy ezeknek két fajtájuk lehet: kondicionált (conditioned) vagy nem kondicionált (unconditioned). Kérdése pedig az, hogy a j és az ly összeolvadása (egybeesése, neutralizációja, merge-e) melyik típusba tartozik.
Mint Hedvig is leírja, a kondicionált hangváltozás azt jelenti, hogy egy-egy hang csak bizonyos helyzetben változik meg. Ilyen helyzet lehet például a szó eleje: az ugor kori szó eleji p-ből az ősmagyar korra f lett (szó belsejében viszont másképp alakult a története). Ugyanebben az időben a szó végi magánhangzók a-ból, ä-ből és e-ből i-vé és u-vá váltak. De a környezet nem csupán a szóban elfoglalt helyzetet jelenti, hanem a szomszédos hangokat is. Az ugor kori szó eleji k csak akkor vált h-vá, ha hátul képzett (veláris, „mély hangrendű”) magánhangzó (a, o, u) követte. Hasonló példa az -mp- hangkapcsolat története: a p b-vé vált, ha előtte m volt: -mb-, majd az m kiesett, ha utána b állt: -b-.
(Forrás: Wikimedia Commons / Hannes Grobe, AWI / CC BY-SA 2.5)
Innen már viszonylag könnyű válaszolni arra, hogy az ly j-vé válása ilyen eset-e. A fenti példák jól mutatják, hogy a kondicionált változás eredményeképpen egy eredeti hang később több hangban folytatódhat, attól függően, hogy milyen környezetben állt. Egy ugor kori p folytatója az ómagyarban lehet f is (ha a szó elején állt), b is (ha m után állt). Egy ugor kori e ómagyar folytatója maradhat e (szó elején vagy belsejében), de lehet i is. Egy ugor kori k folytatója lehet h (ha utána hátul képzett ), vagy megmaradhat k-nak stb.
Ezzel szemben a ly-ből mindig j lett, függetlenül attól, hogy a szó elején, közepén vagy végén állt, illetve attól, hogy milyen más hangok álltak a környezetében. A köznyelvben ez alól csak néhány kivétel van: például a lyuk [juk] mellett van luk is. Nyilvánvaló azonban, hogy itt nem a hangkörnyezet hatott, hanem nyelvjárási keveredésről van szó.
(Forrás: Kálmán Béla: Nyelvjárásaink)
Hedvig arra is kíváncsi, hogy mi váltotta ki ezt a változást. Nos, erre a kérdésre nehéz válaszolni. Az ilyen hangváltozások mindig apró eltérésekből indulnak: A [ly] hang közel áll a [j]-hez (illetve az [l]-hez), könnyen elképzelhető, hogy a változás egyszerű nyelvbotlásokból, téves artikulációból indult. Az sem zárható ki, hogy kezdetben elsősorban nem magyar anyanyelvűek beszédében fordult elő, olyanokéban, akiknek anyanyelvükben nem volt meg ez a hang. Mindenesetre azt, hogy a változás végbement, az tette lehetővé, hogy a ly megkülönböztető szerepe viszonylag alacsony volt. Eleve kevés volt a ly-t tartalmazó szavak száma (illetve ritkán fordultak elő), még ritkább volt az olyan eset, amikor két szót az különböztetett meg, hogy az egyikben ly, a másikban j volt (pl. folyt – fojt). Sőt, a nyugati nyelvjárások azt mutatják, hogy a ly és az l különbsége is ritkán különböztetett meg szóalakokat (folyt – folt). Amikor pedig ez a megkülönböztető szerep megvolt, az esetek többségében a mondatból világos volt a jelentéskülönbség, a fennmaradó néhány lehetőség miatt pedig felesleges volt megtartani a hangot. A ly helyett tehát először fakultatív módon jelent meg a j (l), később viszont az ly, miután nem volt rá szükség, kiveszett.
(Forrás: Wikimedia Commons / Neitram / GNU-FDL 1.2)
Ezzel nagyjából válaszoltunk az utolsó kérdésre is: az ly ritka volt, és j-vé válása alig változtatott a hangok gyakoriságában. Erre vonatkozó statisztikát hirtelen nem találtunk, de elég megnézni egy rövid szövegrészletet. (A számolgatást természetesen az teszi lehetővé, hogy a helyesírás ma is jelöli, hol volt valaha [ly].) Olvasónk levelében mindössze két szó van, melyben ly-t találunk (melyik, befolyásol), és összesen háromszor fordul elő (ha nem számoljuk azt az esetet, amikor magár a [ly] hangra utal). Ha kiszámoljuk, hogy egy-egy sorban legalább negyven hang van, és tíz sorral számolunk (azért nem 12-vel, mert a szövegben sok angol szó is van), akkor a szövegben kb. 400 hangot találunk, és ebből csak 3 volt valaha [ly]. Természetesen ez csak egy kis minta, de ez az aprócska számolás is azt mutatja, hogy a ly aránya nem lehetett jelentős.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (96):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@menasagh: A „laterális approximáns” az valóban „idegen kifejezés”, ugyanakkor a rövidebb és magyar „oldalréshang” picit pontatlanabb.
Legyen akkor nyelvoldali közelítőhang, oké?
Ezek után még annyi nehézség van, hogy az l meg az eredeti, ma már nem használt ly is ilyen hangok, a különbség köztük a képzési helyben van, ami az ly esetén a szájüregben hátrébb volt.
@menasagh: "laterális aproximáns oldalréshang". Ezt így egybe senki nem használta. Amúgy is az egy másik vita. Maradjunk a palóc ly-nál. (Vagy ha tudsz olaszul, akkor gli)
@Irgun Baklav: Na látod, most kellett belemennünk? szerintem az oldalsó közelítőhang is nehezen emészthető.:-)
@arafuraferi:
A hajlandóságom legtöbbször azon múlik hogy egy magyar kifejezés megmagyarázására olyan idegen kifejezéseket kell használni amihez idegennyelvű szótár kell
...szóval az ilyen laterális aproximáns oldalréshang nekem nagyon szellős....
@Krizsa:
A vályú az állatok itatására vagy etetésére szolgáló hosszúkás edény ami lehet deszkából összeállítva de lehet egy darabból is kifaragva vájó faragó véső eszközökkel akár fából akár kőből.
A vályog egy agyag iszap, homok és növényi származékok keveréke ami lerakódás útján keletkezik volt mocsaras területen, felhasználják építkezésre, tüzelésre és termőtalaj gazdagításra. A kitermelése lehet gépi de lehet kakával is vájni ahol ilyen gödröt alakítanak ki
A vájás meg kaparás vagyis lehet körömmel szerszámmal de mélyedés kialakítását célzó kifejezés.
A vályú ami szétválik az használhatatlan, a vajat is lehet vájni de oda mélyebb edénybe kell tárolni ahol megavasodhat és nem is tart addig...
...ezek meg a te állításoddal nem azonosak...
@Krizsa: Hú de morcos a (a hivatásos nyelvészetet ócsároló) professzorasszony, csak nem abban a megtiszteltetésben lesz részem, hogy nem szól hozzám sohatöbbé (de legalább egy hónapig)?:-)
@arafuraferi: "szegény" Ez arra utal, hogy nyelvészként nem könnyű neki a helyzete, tehát nem átlagemberek szgénysége.:-)
@arafuraferi: Szórakozz a saját családneveddel.