A lengyel iskolásoknak se könnyű
Nemcsak a magyar helyesírás van tele olyan nehézségekkel, mint a j vagy ly kérdése, a lengyeleknek is megvan a maguk keresztje.
A magyar helyesírás egyik legnagyobb nehézsége, hogy a [j] hangot kétféleképpen is jelöljük: j-vel vagy ly-nal. Azt, hogy mikor melyiket kell írnunk, nem találhatjuk ki: minden egyes [j] hangot tartalmazó szónál meg kell tanulnunk, hogy j-vel vagy ly-nal írjuk-e. (NIncs ez másképp a toldalékoknál sem, de azok jóval kevesebben vannak.)
A jelenség oka, hogy a két különböző írásmód eredetileg két különböző hangot jelölt: a [j] akkor is a j-t, ám az ly egy lágy, [l]-szerű hangot. Ez a hang mára a köznyelvből és a nyelvjárások többségéből kiveszett (a palóc és néhány romániai nyelvjárás azonban még őrzi), és teljesen egybeesett a [j]-vel. A helyesírás azonban konzervatív, ezért írásban a különbség megőrződött. Igaz, ma már sokan támogatnának egy olyan reformot, amely a j-t eltörölné: a gyerekeknek az iskolában nem kellene órákon át olyasmit gyakorolni, melynek gyakorlati haszna nincs is, a felnőtteket pedig kevésbé lehetne cikizni rossz helyesírásukért.
A hangok egybeesése természetes jelenség, minden nyelv történetében előfordul. Ha a nyelvnek már van kialakult írásrendszere, akkor a helyesírás gyakran megőrzi a régi hang emlékét, az iskolások nagy bánatára.
Hasonló jelenség fordult elő a lengyelben is, ahol az rz azt a hangot jelölte, amely a csehben ma is megvan, és amelyet a ř jelöl. Ezt ismerhetjük például Antonín Dvořák zeneszerző nevéből. A hang ejtése megközelítőleg a magyar rzs betűkapcsolatéra emlékeztet, de valójában olyan, mintha az [r]-t és a [zs]-t egyszerre ejtenénk: a Dvořákra tehát nem igazán jól rímel a porzsák, mivel a két szó ritmusképlete más. A lengyel rz azonban ma már a magyar zs-nek megfelelő hangot jelöli, akárcsak a ż (amely eredetileg is [zs]-nek hangzott). A lengyel gyerekeknek ugyanúgy nehézséget okoz megtanulni, hogy mikor írjanak rz-t és mikor ż-t, ahogy a magyar gyerekeknek a j és a ly helyes használatát. Egy kicsit mégis könnyebb dolguk van, mert bizonyos nyelvtani jelenségek segítenek: például amikor a [zs] [r]-rel váltakozik a ragozásban, mindig rz-vel kell írni. Mindig rz-t kell írni mássalhangzók után is (ilyen helyzetben ugyanis korábban nem állt [zs].)
a perzsák még jobban szívnak vele, ott ugyanis átvették az arab ábécét, ami egy teljesen más fonémakészletű nyelvre alakult ki; a perzsában meglévő, de az arabból hiányzó 4 hanghoz kialakítottak új betűket (kb. úgy, ahogy mi, plusz pontokat raktak rá meg ilyesmi), de a perzsában nem létező hangoknak megfelelő betűket nem irtották ki, és az arabban ezekkel írt szavakat helyesírással együtt vették át (a perzsa szókészletnek kb. egyötöde az arabból jött, ha jól emlékszem), így 3 sz-nek ejtett betű van (ﺚ, ﺺ, ﺲ), két t (ﻂ, ﺖ) két h, két d, két z, szóval messze durvább a helyzet, mint a mi j/ly problémánk :D