0:05
Főoldal | Rénhírek

A szép magyar beszédet díjazták a nyelvápolók

A szép, a jó beszéd segít beilleszkedni a közösségbe, megkönnyíti a kapcsolatteremtést és mindennapi örömet jelent – mondta Balázs Géza egyetemi tanár a Szép magyar beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjének eredményhirdetésén vasárnap Győrött.

MTI | 2012. április 23.

A professzor kifejtette: a beszéd árulkodik jellemünkről, műveltségünkről, pillanatnyi lelkiállapotunkról. A szép beszéd önmagában is esztétikai élvezet, az igényes beszéd a konstruktív emberi együttműködés leghatékonyabb eszköze, amely alkalmas az emberi konfliktusok rendezésére is. Balázs Géza köszöntőjében arra biztatta a verseny résztvevőit, hogy védjék, gyakorolják és fejlesszék a beszédkultúrát.

A határon belülről 130 gimnáziumi és szakképzőiskolai diák, a határon túlról – Kárpátaljáról, a Vajdaságból, Erdélyből és a Felvidékről – 26 tanuló vetélkedett a Kazinczy-éremért a hétvégi rendezvényen. A legszebben beszélő 35 fiatal – köztük hat határon túli versenyző – nyerte el a Kazinczy-érmet. A döntősök szabadon választott és kötelező szövegeket olvastak fel a zsűri előtt, és nyelvészeti feladatsorokat oldottak meg.

A verseny díjkiosztóját összekötötték a Kazinczy-díj és a Péchy Blanka-díj átadásával. A Kazinczy-díjat Mohai Gábor rádióbemondó előadóművésznek, továbbá Tőkés Elekné Bitay Erika kolozsvári tanárnak és Varnyú Ilona délvidéki tanárnak ítélték oda a szép magyar beszéd népszerűsítése, az anyanyelv ápolása terén kifejtett eredményes munkájukért. Péchy Blanka-díjjal jutalmazták Bátki Zsuzsa soproni tanár és Tóth Jánosné sátoraljaújhelyi tanár anyanyelvi mozgalom támogatásáért végzett tevékenységét.

A Rába-parti város 47. alkalommal adott otthont a vetélkedésnek, amelyet az anyanyelv ápolásáért munkálkodó Péchy Blanka színművész kezdeményezett, és amely elnevezésében Kazinczy Ferenc író-nyelvújítónak állít emléket. Az idén változtattak a verseny lebonyolításán. Ennek lényege, hogy az anyanyelvet ápoló határon túli fiatalok – saját kérésükre – nem külön kategóriában versenyeztek, mint korábban, hanem a magyarországi gimnazisták csoportjában bizonyították tudásukat.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
11 éve 2012. április 24. 00:19
1 béta

"A szép, a jó beszéd segít beilleszkedni a közösségbe, megkönnyíti a kapcsolatteremtést és mindennapi örömet jelent – mondta Balázs Géza egyetemi tanár"

Csak azt tudnám, melyik kijelentés röhejesebb: a gondolatjel előtti vagy az utáni...