Jó vagy nem ё?
Egy betű, melynek sorsa többször is egyszemélyes döntéseken múlott. Egy betű, mely ma is szélsőséges indulatokat vált ki. Egy betű, mely súlyos fennakadásokat okozhat a jogszolgáltatásban.
Az orosz ábécé hetedik betűje a ё [jo]. Jelölheti a [jo] hangkapcsolatot, vagy az [o] hangot és azt, hogy az előtte álló mássalhangzó lágy. Mint arról már korábban szóltunk, a ё sajátos helyzetet foglal el az orosz helyesírásban: a két pont ugyanis elmaradhat róla, és ekkor ugyanolyan lesz, mint a е [je], ami a [je] hangkapcsolatot jelöli, vagy ugyanazon szabályok szerint az [o] hangot és azt, hogy az előtte álló mássalhangzó lágy. Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy nem zavarja-e ez az oroszokat. Nos, csöppet sem, körülbelül annyira nem, ahogy a magyarokat sem nagyon zavarta pár évtizeddel ezelőtt az, hogy a szabványos írógépeken nem volt í, ú és ű, vagy ahogy az sem, ha valaki ma ékezetek nélkül ír e-mailt, sms-t vagy fórumhozzászólást.
(Forrás: Wikimedia Commons / Danielbely)
Minek köszönhető e betű furcsa helyzete? Annak, hogy egy viszonylag új nyelvi változásnak köszönhető a születése. Az ószláv nyelvben még nem fordultak elő olyan hangkapcsolatok, melyekben szükség lett volna rá: lágy mássalhangzót (beleértve a [j]-t is) sosem követett [o]. Az orosz nyelv önálló története során azonban lágy mássalhangzót követő, de szó végén vagy kemény mássalhangzó előtt álló hangsúlyos [e] [o]-vá vált: ez magyarázza, hogy miért az [e]-éhez hasonló a jele. Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy egy [e], amit hangsúlyos helyzetben másképp ejtünk. (Az oroszban a ragozás során vándorolhat a hangsúly, van tehát, hogy az [o] hangsúlytalan [e]-vel váltakozik.) A megváltozott kiejtést a 18. század közepén kezdték jelölni, kezdetben a ьо, ио stb. betűkapcsolatokkal (jövevényszavakban, ahol nem az [e]-ből keletkezett, általában ma is hasonlóan jelölik).
Egyszemélyes döntések
De hogy született meg a ё betű? 1783. november 18-án (Európában ekkor már november 29-ét írtunk) a nemrég alapított Pétervári Tudományos Akadémia első üléseinek egyikére gyűltek össze neves tudósok az akadémia igazgatójának, Jekatyerina Romanovna Voroncova-Daskova hercegnő palotájában. Nem, nem tévedés, az orosz akadémia igazgatója a 18. század végén egy nő volt: Jekatyerina Romanovna matematikát tanult a moszkvai egyetemen. Persze kinevezésében talán az is szerepet játszott, hogy az orosz trónon is egy nő, II. Katalin ült, akivel Jekatyerina Romanovna szoros, mondhatni baráti kapcsolatokat ápolt.
(Forrás: Wikimedia Commons / Dmitrij Grigorjevics Levickij)
A megbeszélés témája az elkészítendő orosz nagyszótár volt. A tudósok már éppen indulni készültek, amikor Jekatyerina Romanovna feltette a kérdést, hogy miként írnák le a [jolka] ’fenyő’ szót. Az akadémikusok először azt hitték, hogy tréfál, de ekkor leírta a szót az akkori szokás szerint іолка alakban (ekkor még használatos volt az orosz ábécében az і), és megkérdezte: vajon logikus-e, hogy egy hangot két betűvel írunk le?
A kérdésfeltevés természetesen téves, hiszen a [jo] valójában két hang. Jekatyerina Romanovna azonban abból indult ki, hogy egy hangot feltétlenül egy betűnek kell jelölnie, és egy betűnek egy hangot kell jelölnie (ami egyáltalán nem szükségszerű), de mivel az oroszban a [ja], [je], [ju] hangkapcsolatot is egyetlen betű (a я, a е, iletve a ю) jelöli, úgy vélte, ez is bizonyára egyetlen hang. Javasolta, hogy a „hangot” jelöljék a ё-val – a javaslatot pozitívan fogadták, és pontban egy évre rá az új betűt hivatalosan is jóváhagyták, de csak 1795-ben jelent az első nyomtatott könyv, melyben használták is.
Az új betű széles körben csak 1796-ban, Nyikolaj Mihaijlovics Karamzin egy verseskötetének köszönhetően terjedt el – sokáig úgy is vélték, hogy ő találta ki az új betűt. Ma már azt sem tarthatjuk biztosnak, hogy ő maga volt az, aki használta, vagy csupán a kiadó: Karamzin tudományos műveiben nem fordul elő a ё.
(Forrás: Wikimedia Commons / Vaszilij Andrejevics Tropinyin)
Az új betű terjedését akadályozta, hogy ebben a korban az [e] helyén ejtett [o] megítélése akkor még nem volt egyértelmű: sokan polgárinak, vagy egyenesen póriasnak tartották: a műveltség jelének vélték, ha valaki az egyházi szlávhoz közelebb álló, [e]-ző változatot beszélte. (Az orosz nyelvjárásokban az [e] [o]-vá válása különböző sebességgel és mértékben ment végbe: vannak nyelvjárások, ahol a hangsúlytalan [e] is [o]-vá vált.) Az ábécében önálló betűként egészen a szovjet időkig nem tartották számon. Bár az 1918-as átfogó helyesírási reform során már kívánatosnak mondták ki a használatát, csak az 1942-ben lett kötelező az iskolai oktatása, s ekkortól tarthatjuk valóban az orosz ábécé elemének. A legenda szerint az intézkedés hátterében az állt, hogy Sztálin kapott egy tábornokok nevét tartalmazó névsort, melyben nem használták a ё-t. Miután durván legorombította a minisztertanács elnökét, Jakov Csadajevet, aki értesítette a Pravda főszerkesztőjét, hogy a generalisszimusz nyomtatott ё-t szeretne látni. Egy vagy két nap múlva a Pravdában is megjelentek a ё betűk...
![Egyes kiadványokban a szintén [e]-t jelölő ѣ [jaty] betűre is feltették a pontokat. (A betűt azóta törölték az ábécéből.)](/media/egyes-kiadvanyokban-a-szinten-e-t-jelolo-jaty-beture-is-feltettek-a-pontokat-a-betut-azota-t.gif?large)
(Forrás: Wikimedia Commons )
Máig vitatott
A ё-val kapcsolatban még ma sincs közmegegyezés: vannak, akik teljesen feleslegesnek tartják, mások viszont barbarizmusnak tartják, ha valaki nem használja őket. Az Oroszországi Föderáció Kormányának Orosz Nyelvi Tanácsa jelenleg a ё használatát a körülményektől függően ajánlja: mindenképpen használni kell olyan szövegekben, ahol a hangsúlyt is jelölik (ilyenek főleg olvasni tanuló gyerekek, illetve nyelvtanulók számára készülnek); más esetekben csak akkor javasolják írni, ha megtévesztő lehet (pl. a всё [vszjo] ’minden’ helyett szóban, hogy ne lehessen összekeverni a все [vszje] ’mindenki’ szóval). Írni kell továbbá a ё-t a tulajdonnevekben.
Az orosz állami televízió híradójának alábbi bejátszása is a ё körüli küzdelemről szól. Vannak, akik szenvedélyesen küzdenek a betű használatáért. Viktor Csumakov aktivista bemutatja az Első Jofikációs Világkiállítást, ahol megtekinthető mindenféle ё-val kapcsolatos relikvia a keresztöltésekkel hímzett betűtől a ё-t propagáló szórólapokon át a jofikációs bőröndig. Az aktivista ezzel a bőrönddel járja be a hivatalokat, hogy meggyőzze őket a ё használatának szükségességéről. Összeállított egy 12 000 szavas szótárt, melyben olyan szavakat sorol fel, melyekben ё írandó. Minden napját azzal kezdi, hogy átnézi az újságokat, milyen hibákat talál bennük. Uljanovszkban emlékművet állíttatott fel a betűnek. Arra is büszke, hogy az egyik moszkvai pályaudvar homlokzatán is felkerültek az е-re a pontok, sőt, annak is örülhet, hogy Novoszibirszkben szintén egy pályaudvar feliratát látták el e mellékjelekkel.
Sokan azt gondolják, hogy a ё legnagyobb ellensége a számítógép-billentyűzet. Ez azonban csak félig igaz: a ё megtalálható az orosz klaviatúrán, de nem a ю mellett, mint korábban, hanem a számok előtt, a bal felső sarokban.
A ё használata nem csupán ideológiai vagy ízlésbeli kérdés lehet, hanem jogi is. A kisfilmben bemutatnak egy asszonyt, aki azért nem tud elválni a férjétől, mert annak családnevében az egyik iratban ё, a másikban е szerepelt, és a bíróság szerint két különböző emberről van szó.
Csumakov véleménye szerint 1998 óta, amikor a sajtóban tömegesen bevezették a ё használatát, felnőtt egy „különböző korúakból álló generáció”, mely már nem tudja nevetés, rossz érzés vagy undor nélkül olvasni az olyan szövegeket, melyben nem használják a ё-t. Lassan már azt is megéljük, hogy a rikkancsok azzal kínálják portékájukat, hogy teljesen jofikáltak. A szerinte az olyan szövegek, melyekben nem használják ezt a betűt, a hazai ipar selejtes, a fogyasztóvédelemért kiáltó termékeihez hasonlatosak.
Forrás
Ё (кириллица) – a betűről szóló szócikk az orosz Wikipédiában
ПАМЯТКА ИЗДАТЕЛЯМ, РУКОВОДИТЕЛЯМ РЕДАКЦИЙ, РЕДАКТОРАМ И КОРРЕКТОРАМ, БЛОГЕРАМ !
Оrosz szövegek „jósítás”-át segítő program – szócikk a Wikipédián, linkekkel a programokra
Успехи ёфикации за 15 лет – A „jósítási” program sikerei 15 év alatt
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (37):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@challengeofusenglish:
Olyan ëgyszërű, mint több pofon.
Csináljál úgy a száddal, mint ha é-t akarnál ejteni és így ejts e-t!
Ez a zárt ë.
Csináljál úgy a száddal, mint ha á-t akarnál ejteni - mint a fogorvosnál - és így ejts e-t!
Ez a nyílt e.
Csak két fokkal kisebb a különbség, mint az é és á hangok között úgyhogy azért jó nagy és tisztán hallható, ha tényleg úgy ejtik, ahogyan lëírtam.
De sajnos kevesen nyitják, zárják rëndësen a szájukat az e-k ejtésekor, így keletkëzik az a furcsa, köztes, összemosott e hang, amit a TV-ben használnak. Mëg sajnos már máshol is. :-(
Arról lehet vitatkozni, hogy mennyire cirilles a betű és, hogy hogyan néz már ki, de szerintem hasznos betű és logikus is.
Ha vannak я е ю betűk, akkor ё-ra is szükség van. Ha pedig nincsen, akkor a másik háromra sincsen.
@challengeofusenglish:
"Egyes ismerőseim kardoskodtak volna mellette, állítólag a magyarban két külön hang az e és az ё, bizonyos nyelvjárásokban."
Messze több állítólagnál, Van az halál biztos is. Mérget lëhet erre vënni.
Úgyhogy az Ë ë bëtű këllene a magyar ABC-be is, persze csak opcionálisan. És a billentyűzetre is. Bőven ráfért volna. Többször këllene mint pl. a ß
@szigetva: az viszont egyáltalán nem égényös, hogy El Phedrónak stikiben mindenféle ilyen szótárai vannak, míg nekem nincsenek. Nem sajnálom tőle, de jobb lenne, ha fordítva lenne.
@challengeofusenglish: „a Dunától nyugatra és északra, a Duna-Tisza közén a Hernád folyóig, a Tiszántúlon Debrecentől délre, Kalotaszeg környékén és a Székelyföld nagy részén” Mészáros András, Igényës (ë-ző) kiejtési kisszótár, Gondos Bt, Bicske—Budapest, 1999, 6. o.
@challengeofusenglish: A Dunántúlon elég általános. Anyóspajtás gyönyörűen beszéli.
Hol van különbség Magyarországon az e és az ё között?
A mi magyar tanárunk kardoskodott a magyarban a két pontos e betű mellett. Mutatott felvételeket, ahol szerinte ez külön hang. Mi akkor nem éreztük a különbséget. Most nem tudom érezném-e.
Talán mivel az angolban (igaz az amerikaira vagyok ráhangolódva) meg tudom különböztetni a két e-szerű hangot, megérezném a magyarban is a különbséget. Hol van különbség Magyarországon az e és az ё között.
@challengeofusenglish: annak idején én is azt hittem a cím alapján, hogy ez a cikk a magyar zárt e-fonémáról szól. Csak bizonyos magyar nyelvjárásokban két külön hang/fonéma. Az is igaz, hogy alapvetően a szegediek az ё helyén ö-znek, de minden ё helyén, egyes ё fonémákat e-nek ejtenek (kínos, hogy most nem jut eszembe példa). Persze előfordul olyan nyelvjárás is, ahol az /ё/-t e-nek, míg az /e/-t ä-nek = hivatalosIPA[a] = gyakorlati_IPA [æ] = canIPA[æ] -nak, azaz legnyíltabb e-nek ejtik. Mondjuk ma már elég kevesen használják az e/ё megkülönböztetést, meg azokon a nyelvjárási területeken is, amelyen még megkülönböztetik, az idősek beszélnek már csak így, a fiatalabbak túlnyomórészt már a tévéből, iskolában a semleges kiejtést tanulják meg.
Amikor oroszul tanultam a tanáraim fakultatívnak tanították a ё használatát. Én kitettem akét pontot és nem szerettem azokat a szövegeket, ahol nem tették ki, mert sokszor félreértés lehetett a hiányából.
A cikk címét látva először azt hittem, hogy a ё magyar használatáról van szó. Egyes ismerőseim kardoskodtak volna mellette, állítólag a magyarban két külön hang az e és az ё, bizonyos nyelvjárásokban. Állítólag ahol ё szerepel, ott ö-znek a szegediek. De ebben nem vagyok biztos, na meg nem illik ide. Idegen szóval kicsit off topic.
@Edina: Köszönjük.
SajtóHubák:
Karamzin képének aláírásában "válték" van "vélték" helyett
később "szenvedésen" áll "szenvedélyesen" helyett...
egyébként meg írjanak, ahogy akarnak, tekintve, hogy én nem információszerzésre, hanem csak nézegetésre használom a cirill jeleket, majd legfeljebb kevesebbet nézegetem.:-)
"latinból vette át a cirill az i-t" ezt akartam írni: ha a cirillből vette át a latin.:-)
@tenegri: Most már az se érdekel, ha a latinból vette át a cirill az i-t, de az biztos, hogy valaki lopta valakitől az ötletet. (annyit tudok ígérni, hogy majd legközelebb később jár el a kezem a billentyűkön, mint az egérmutatóm a google-n). Egy a lényeg, hogy pontozással tették még felismerhetőbbé, attól még az nem egy hangminőséget megkülönböztető jel, amúgy meg erdetileg nem azzal volt a bajom, hanem a jóval, az meg sehogy se jó. De te is biztos kritizálnád érzelmi alapon, ha az ujgur-mongol írásba tettek volna egy szögletes jelet.