0:05
Főoldal | Rénhírek
"A nyelv közös kincsünk"

Elindult a helyesírás.mta.hu

A Nyelvtudományi Intézet munkatársai által fejlesztett helyesírási tanácsadó portál sajtótájékoztatóján jártunk a Magyar Tudományos Akadémián. Hoffmann Rózsa is üdvözölte a portál indulását. Beszámolónk következik.

nyest.hu | 2013. május 1.

Korábban beszámoltunk arról a Facebookon futó kampányról, ami a helyesírás.mta.hu oldalt reklámozta. Egyből el is kezdődött a találgatás, hogy vajon mi lesz a célja a készülődő honlapnak, még az a lehetőség is felmerült, hogy esetleg A magyar helyesírás szabályainak legújabb, tizenkettedik kiadását teszik majd közzé. A Nyelvtudományi Intézet a sajtó képviselőinek küldött meghívójából azonban kiderült, hogy az Intézet fejlesztésében egy online helyesírási tanácsadó szolgáltatás indul, melynek átadására április 30-án, azaz tegnap került sor. 

A Magyar Tudományos Akadémia Kistermében tartott sajtótájékoztató első felszólalója, Kenesei István, a Nyelvtudományi Intézet igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd elmondta, hogy ugyan hosszú évek óta működik helyesírási tanácsadás a Nyelvtudományi Intézetben, de sajnos nem tudnak elegendő személyzetet biztosítani ahhoz, hogy minden igényt ki tudjanak elégíteni, ezért döntöttek úgy, hogy a rendelkezésre álló technológiát és tudást kihasználva egy online felületre vezetik ki a tanácsadást.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszédében figyelmeztetett, hogy habár a helyesírási szabályzatok kapnak hideget-meleget, a helyesírás tekintetében a kánon mégsem a Google-korpusz. A ma felnövekvő generáció egy iPadet könnyebben kezel, mint ahogy egy könyvet forgat, de ez nem feltétlenül baj, sőt, éppen ezért nekik könnyebben kézre áll a helyesírás.hu, mint az éppen érvényes helyesírási szabályzat. A portál ugyanis a mindenkori helyesírási szabályzat és szótár által javasolt alakokat ajánlja a felhasználónak, valamint magyarázatot is nyújt, így segít abban, hogy tudatosan használjuk a helyesírást.

Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár rövid hozzászólásában a magyar nyelvről mint a „mi saját kincsünkről” beszélt, valamint hozzátette, hogy vétkes az, aki nem ápolja a nyelvet, ugyanis a nyelv romlik és kopik, ez pedig rohanó világunk hibája. Bűnünk, hogy rövidítünk, elhagyunk vesszőket, márpedig ő államtitkárként is rendszeresen javítja kollégái szövegeiben a vesszőhibát vagy a kéretlen gallicizmusokat. Az államtitkár asszony üdvözölte a tanácsadó portál létrejöttét és megígérte, hogy eljuttatja hírét minden iskolába. Míg ez utóbbi ígéret üdvözlendő, azt azért kénytelenek voltunk megállapítani, hogy az emberi erőforrásokkal foglalkozó minisztérium közoktatással foglalkozó vezetőjétől kevesebb közhelyes megállapítást, hiedelemcsokrot, valamivel több szakmát vártunk volna... ahogy arról Balog miniszter beszéde kapcsán éppen itt értekeztünk alig néhány napja.

Ezután Pálinkás József egy gombnyomással élesítette az oldalt, majd Váradi Tamás, a Nyelvtudományi Intézet osztályvezetője ismertette a fejlesztést. Beszédében külön kiemelte, hogy az oldal mostani állapotában egyelőre induló fázisban van, ami azt jelenti, hogy nem tud még mindent, előfordulhat, hogy hibákba fut a felhasználó, ráadásul maga a nyelvhasználat is állandó változásban van, ezért folyamatos fejlesztésre és karbantartásra van szükség. A tervek szerint a következő változatok közérthetőbbek lesznek (előfordulhat, hogy külön változatot fejlesztenek kezdőknek és szakértőknek), kezelni tudják majd a nem standard nyelvváltozatokat is, illetve a felhasználók visszajelzéseit figyelembe véve javul majd a rendszer.

Ezt követően Miháltz Márton, a projekt vezető fejlesztője a gyakorlatban is bemutatta, hogy miképp használhatjuk a portált, melynek fontos előnye, hogy a kérdéses alak helyes használatán kívül a rendszer magyarázatot is fűz a megoldáshoz, mindezt pedig a helyesírási szabályzat kapcsolódó pontjával támasztja alá. A portálon megtalálható még az Intézet telefonos tanácsadóihoz beérkezett kérdések és válaszok gyűjteménye is.

Az oldal tehát mától mindenki számára elérhető a helyesírás.mta.hu vagy a helyesiras.mta.hu címeken, akár okostelefonról is. 

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (4):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
11 éve 2013. július 8. 12:12
4 Protonpumpa

@BéDéKá: Ezek már javítva lettek azóta.

11 éve 2013. május 6. 09:32
3 BéDéKá

Volt pár keresetlen szavam erről a szoftverről, 20 perc alatt hibák sokaságát fedeztem fel:

vipera.balladium.hu/lofarkos-majom/

11 éve 2013. május 3. 09:09
2 Németh Niki

@csabosz: Próbálja meg most!

11 éve 2013. május 3. 00:50
1 csabosz

A helyesiras.mta.hu most épp nem működik, csak egy csúnya hibaüzenetet dob az oldal. Sajnálom. Kíváncsi lettem volna rá.