Öt tévhit a cirill írással kapcsolatban
Feltalálójáról nevezték-e el a cirill ábécét? Tényleg az oroszoktól terjedt el, és csak a szlávok használják? Mit jelölnek a я, е, ё és ю betűk? Minden cirill ábécé egyforma, és ugyanazokat a hangokat jelölik bennük a betűk? Igyekszünk eloszlatni a homályt.
Magyarországon a cirill írással kapcsolatos ismeretek igen szegényesek. (Persze kivételt képeznek azok, akik tudnak oroszul vagy más cirill betűs helyesírású – általában szláv – nyelven.) Az átlagemberek koruk alapján két csoportra oszthatók: akik már nem részesültek a kötelező oroszoktatásban, általában kibetűzni sem tudják a cirill betűs szavakat, az idősebbek legalább ezzel boldogulnak valamilyen szinten. De ők is képesek sommásan ítélkezni: ha cirill betűs szöveget látnak, egyből orosznak vélik. Mindemellett van a cirill írásról néhány tévhit, mely elég közkeletűnek mondható.
1. A cirill ábécét Cirill találta fel
Való igaz, hogy a 9. században volt egy Cirill nevű misszionárius szerzetes, aki feltalált a szláv nyelvek írására egy ábécét, ez azonban nem a cirill, hanem a glagolita volt. (Az vitatott, hogy a betűket teljességgel maga találta-e ki, vagy az írásnak volt már előzménye.) A glagolita azonban csak korlátozott szerepet tudott kivívni magának, csak a 9. század második felében használták szélesebb körben, kiszorította a latin és a cirill írás. Néhány elszigetelt helyen élt tovább, legtovább Dalmáciában, egészen a 15. századig. Az azonban igaz, hogy a cirill írást a misszionárius Cirill tiszteletére nevezték el. Az ő tanítványai ugyanis hamar átálltak a cirillre.
(Forrás: Wikimedia commons)
2. A cirill írás az oroszoktól ered
A szláv írás kezdeteinek nem sok közük van az oroszokhoz. Az cirill ábécé a 9. században jött létre, amikor a szláv nyelvjárások még nem távolodtak el egymástól annyira, hogy önálló szláv nyelvekről beszélhessünk (bár már megjelent a mai szláv nyelvek néhány sajátos jellegzetessége). A cirill ábécé nem is a mai Oroszország területén fejlődött ki, hanem Szaloniki környékén, az első bolgár birodalomban.
A cirill írás kezdetben nem volt más, mint nagybetűs görög írás. Mivel a korszakban az írnokok amúgy is több görög szöveggel kerültek kapcsolatba, mint szlávval, számukra egyszerűbb volt a szláv szöveget is a jól ismert görög betűkkel írni. A görögből hiányzó hangok jelölésére új betűket fejlesztettek ki. Később a cirill már önálló utakon fejlődött, így ma jelentősen eltér a görög írástól is, bár hasonlóságuk azért felismerhető. A betűk formája azonban jelentősen közeledett a latin betűkéhez: ez elsősorban Nagy Péter orosz cár reformjának köszönhető: ennek sok elemét átvették más nyelvek cirill ábécéi is.
(Forrás: Wikimedia commons)
3. A cirill ábécét a szlávok használják
Bár a cirill ábécé valóban az akkor még egységesnek tekinthető szláv nyelv írására jött létre, nem csupán szláv nyelvek írására használták. Az írást az egyház terjesztette, ahol tehát az ortodox egyház térített, ott cirill volt az írás. Cirillt használtak a románok is egészen az 1860-as években bekövetkezett írásreformig. A szovjetek 1924-ben, az Ukrajnához tartozó Moldáv ASZSZR-ben (mely a mai Moldávia Dnyeszteren túli területén helyezkedett el) ismét a cirillt vezették a román írására – ez azonban nem volt azonos a régi román rendszerrel, hanem az orosz rendszert másolta.
Ez a tény azért is érdekes, mert a húszas-harmincas években a Szovjetunió kis népei számára a latin írást vezették be, és tervezték, hogy az oroszok is a latin írásra térnek át. Végül a harmincas évek végén a nemzetiségiek is áttértek a cirillre, mindössze a két ősi írásbeliséggel rendelkező nép, a grúz és az örmény őrizte meg saját írását. Később, a Baltikum bekebelezésekor, a litvánok, lettek és észtek megőrizhették latin betűs írásukat. Ugyanakkor bizonyára nem a politikai helyzettől függetlenül tértek át 1940-ben a cirill írásra a Szovjetunióhoz nem tartozó mongolok.
Ma tehát néhány szláv nép mellett (szerb, macedón, bolgár, fehérorosz, ukrán, orosz) a cirill ábécét használja a volt Szovjetunió területén élt népek többsége is. 1990 után ugyan többen hivatalosan áttértek a latin írásra (azeriek, üzbégek, türkmének), de a cirill továbbra is nagy népszerűségnek örvend.
Oroszországon belül leginkább a tatárok szerettek volna áttérni a latin írásra, de ezt megakadályozandó a szövetségi parlament törvényt fogadott el, mely szerint a helyi hivatalos nyelveket cirill betűkkel kell írni. (A nem hivatalosakra viszont nem vonatkozik megszorítás, így például a karjalaiak és a vepszék a latin írást használják.)
Eredetüket tekintve rendkívül sokfélék a cirill írást használó nyelvek: az indoeurópai nyelvcsalád szláv ága mellett néhány iráni nyelv is (pl. az oszét), vannak törökségi (csuvas, tatár, baskír, jakut stb.), uráli (finnugor és szamojéd), északkelet- és északnyugat-kaukázusi, mongol (kalmük), illetve további, kisebb nyelvcsaládokhoz tartozó és rokontalan nyelvek is.
Fontos viszont észben tartani, hogy nem minden szláv nép használja a cirill ábécét, és vannak, amelyek sosem használták, mint például a lengyelek, csehek, szlovákok, szlovének.
4. A я, е, ё és ю betűk a ja, je, jo és ju hangkapcsolatokat jelölik
A valaha oroszul tanult magyarok közül sokan hiszik, hogy a felsorolt betűk a j és egy magánhangzó kapcsolatát jelölik. Ez bizonyos helyzetekben valóban így is van: szó elején, ha a betű magánhangzó, illetve lágyságjel vagy keményjel után van. Ha azonban mássalhangzót jelölő betűt követ, akkor nem j-t jelöl, hanem azt, hogy a betű lágy (palatalizált) mássalhangzóként olvasandó. Ez tehát körülbelül olyan, mintha a magyar kutya helyett kutя-t írnánk.
(Forrás: Wikimedia commons)
A félreértés eredete (az egykori oroszoktatás színvonalán, illetve a tanulók érdeklődési fokán túl) az is lehet, hogy a magyarban egyes mássalhangzók és a j kapcsolata gyakran válik lágy mássalhangzóvá: például ad+ja [aggya], kút+ja [kúttya], kert+je [kertye] stb. Igaz, a magyarban a mássalhangzó meg is nyúlik, ha előtte magánhangzó áll. Ráadásul az oroszban olyan mássalhangzóknak is van lágy párjuk, melyeknek a magyarban nincs, pl. az m-nek, az f-nek, a v-nek, a p-nek, a b-nek stb. Ezek a lágy hangok, különösen, ha a, o vagy u követi őket, a magyar beszélőnek úgy hangzanak, mint ha j állna az adott mássalhangzó után. Így is írjuk át az ilyen neveket: Fjodor, Vjacseszlav, Krjucskov stb. Innen eredhet a tévhit, hogy e betűk mindig hangkapcsolatot jelölnek.
5. Minden cirill ábécében ugyanazok a betűk vannak
Az egyes nyelvek hangkészletükben és nyelvtanukban eltérnek egymástól, és ezt az egyes cirill írások is tükrözik. Egyfelől a különböző ábécék különböző betűket tartalmazhatnak, másfelől más is lehet a jelölés logikája. Ez utóbbira jó példa a szerb és a macedón, ahol a mássalhangzók lágyságát nem a fent tárgyalt módon jelölik, hanem ezeknek külön betűjeleik vannak: њ [ny], љ [ly] (lágy l). Jól felismerhető, hogy ezek a kemény mássalhangzót jelölő betűk (н [n], л [l]) és az ezekben az ábécékben önállóan már nem használatos lágyságjel (ь) összeolvasztásával keletkeztek. Ezekben az írásokban, illetve néhány további nyelv helyesírásában a [j] hangot nem a й vagy a fent ismertetett magánhangzójelek jelölik, hanem a latin ábécéből átvett ј. Egyes cirill betűs írások ismerik az і-t is, ám ez nem a latin írásból került a cirillbe, hanem ott mindig is megvolt: az orosz helyesírásból is csak 1917-ben törölték! Hasonlóan régi a ma már csak a macedónban használatos ѕ, mely [dz]-nek ejtendő.
(Forrás: Wikimedia commons)
A cirill ábécé módosításának gyakran az az oka, hogy abban a nyelvben, amelyre adoptálni szeretnék, olyan hangok vannak, melyekre a cirill ábécében még nincs önálló betű (legalábbis annak a nyelvnek a helyesírásában, mely közvetlen mintául szolgál). Ilyenkor új betűket vezetnek be: a latin ábécé módosításainak megfelelően vagy mellékjeleket használnak, vagy módosítják a betű alakját, vagy a kettőt egyszerre teszik. Néhány példa a mellékjeles betűkre: ӑ, ӓ, ѓ, ѐ, ӗ, ӂ, ӝ, ӥ, ӳ, ӯ, ӹ, ӭ. Néhány módosított alakú betű: ә, ӕ, ґ, ғ, ҽ, ҿ, җ, ҙ, ӡ, қ, ҟ, ҡ, ӄ, ҝ, ӎ, ҥ, ө, ҩ, ҏ, ҹ. Módosított alakú mellékjeles betűk: ӛ, ӫ. Mindemellett persze az is igaz, hogy nem minden írás használja az összes betűt, amelyet az orosz ábécéből ismerhetünk.
6. Minden betű minden cirill írásban ugyanazt a hangot jelöli
Ahogy a különböző latin betűs írásokban ugyanaz a betű (vagy betűkombináció) más-más hangot jelölhet, ugyanúgy igaz ez a cirill írásokra is. Így például az ukrán ábécében nincs ы (az [i]-nél hátrébb képzett, de ahhoz hasonló hang), azt a hangot, amelyet az orosz ezzel jelöl, az ukránban az и jelöli. (Az orosz и-nek [i] megfelelő hangot viszont az i vagy a ї [ji].) Az ukrán е [e] nem [je], mint az oroszban, és nem jelöli az előtte álló mássalhangzó lágyságát sem: ilyen funkcióban az є-t használják. A [g]-t a ґ jelöli, az oroszból ismert г-t [h]-nak ejtik. Nincs keményjel sem, helyette az aposztrófot használják.
(Forrás: Wikimedia commons)
Ezzel szemben a bolgárban megvan az oroszból keményjelként (ъ) ismert betű, de egy [ö]-szerű magánhangzót jelöl. A bolgár е szintén [e], és nem [je], és az előtte álló mássalhangzó mindig keményként olvasandó. Ez utóbbi jellemző több nem szláv nyelv helyesírására is, így az oszétre, a tadzsikra, vagy az abházra. Sajátos ilyen szempontból nyelvrokonunk, a mari helyesírása: ebben mind kemény, mind lágy mássalhangzó után az е-t használják, és a szó ismerete nélkül nem dönthető el, hogy az előtte álló mássalhangzót keményen vagy lágyan kell-e ejteni.
szláv virtus cikke. Olvassátok :D
szlawirtus.blog.hu/2011/02/14/bizanctol_mongoliaig_a_cirill_abece_to