0:05
Főoldal | Rénhírek

Nyelvi edzés a Fradiban

A Ferencváros labdarúgócsapatánál ebben az idényben kötelezővé tették a külföldi játékosoknak a magyar nyelv tanulását, így a légiósok heti egyszer Galyas Ilona tanárnő vezetésével fejlesztik tudásukat.

MTI | 2012. április 1.

„Elsősorban a csapaton belüli kommunikációt kell javítani, a magyar játékosoknak ezért is tartanak angol nyelvtanfolyamot, míg a külföldieknek magyart. A felépítése az óráknak olyan, mint egy teljesen hagyományos nyelvtanfolyamé. Minden alapvető életszituációt alapul veszünk és természetesen a nyelvtant és a kiejtést sem kerüljük meg.” – nyilatkozta az MTI-nek Galyas Ilona, a Dover Nyelviskola tanára, akinek a csoportban brazil, finn, cseh, szerb, szlovén és holland játékosokkal kell együtt dolgozni.

„Sajnos a csoport nem homogén, ugyanis vannak olyan futballisták, mint például Junior, aki már évek óta Magyarországon futballozik. Ez hatalmas előny például a brazil játékosokkal szemben, akik angolul sem tudnak, így náluk még a közvetítő nyelv sincs meg. Az európaiakkal szerencsére angolul tudok kommunikálni, de a dél-szláv származású játékosokkal oroszul is meg tudom magam értetni.” – tette hozzá a tanárnő.

A másfél órás foglalkozáson – amint az MTI tudósítója tapasztalta –általában életszituációkat gyakorolnak a csoport tagjai, így a vásárlás vagy éppen a tájékozódás kerül előtérbe. A foglalkozás első felében a játékosoknak azt kellett megmutatniuk, hogy otthonukban milyen irányban találhatóak bizonyos tárgyak, mint például a televízió, az asztal vagy a szőnyeg. Ezt követően egy táblára felrajzolt városban kellett tájékozódniuk, egymást útbaigazítani, hogy merre található a templom, a zöldséges vagy éppen a gyógyszertár. A csoportban a szlovén kapus Marko Ranilovic teljesített a legjobban, de rendkívül lelkesnek bizonyult a fiatal brazil csatár, Somália is.

„Előfordult már, hogy nem sokkal a tanfolyam után összefutottam egy-egy játékossal az aluljáróban, aki magyarul próbálkozott a pékségben, ez nagyon jó visszajelzés. Ugyanakkor úgy érzem, a csapat teljesítményén is meglátszik, hogy a játékosok egyre jobban meg tudják érteni egymást.” –mondta Galyas Ilona. Hozzátette: Détári Lajos vezetőedző arra kérte őt, hogy a játék során felmerülő utasításokra is fordítsanak figyelmet a nyelvórákon.

„Szerencsére nagyon motivált ez a kis csapat, ugyanis ők ebben a nyelvi közegben élnek, dolgoznak. Tanítok néhány nagy cégnél magyar nyelvet, de miután ott az angol vagy a francia a hivatalos nyelv, a résztvevőknek nem annyira fontos a dolog.” – mondta a nyelvtanárnő.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!