Angolul tanuló rendőrök Sanghajban
A növekvő számú, külföldieket érintő ügy rendezésének segítésére angolul tanulnak a rendőrtisztek Sanghajban.
Kifejezetten a rendőrszakmára szabott angoltanfolyamot kezdett a héten száz magasabb beosztású rendőrtiszt Sanghajban – írja a Shanghai Daily napilap. Az idegennyelvtudásra mind több alkalommal van szükség hivatalos ügyekben, nő ugyanis a városban élő, illetve az itt dolgozó külföldiek száma, ezzel együtt pedig az idegen – mindenek előtt angol –nyelvű ügyintézésre való igény.
Az angol tanfolyam mindenekelőtt a foglalkozásból adódó szituációkat gyakoroltatja a részvevőkkel, s a hallás utáni szövegértésre és a szóbeli képességek fejlesztésére fókuszál. A tanári gárda angol anyanyelvű oktatókból áll, a képzést egy helyi nyelviskola szolgáltatja. A városban a 2010-es expót megelőzően már indult hasonló kezdeményezés, ám az csupán rövidtávú nyelvi képzésnek bizonyult, a tervek szerint az angoltanítást idén szélesebb körben kiterjesztenék.
A 23 milliós metropolisznak hosszú távú tervei megvalósításához szüksége is lesz angolul beszélő közszolgákra: Sanghaj 2015-re a jüan kereskedelmének világközpontjává, 2020-ra pedig globális pénzügyi centrummá akar válni.