Veszélyben van-e a magyar nyelv?
A magyar nyelv napja alkalmából eltűnődünk a magyar nyelv helyzetén és jövőjén, és meglepő következtetésekre jutunk. Kiderül, hogy a magyar nyelv jövőjének egyik kulcsa a megfelelő szintű angoloktatás, de fontos szerepe van a magyar nyelvű popzenének is.
Tavaly óta november 13-án ünnepeljük a magyar nyelv napját, mivel 1844. november 13-án tette az országgyűlés a magyart államnyelvvé. Azt, hogy az ünnep időpontjának kiválasztása nem a legszerencsésebb, már korábban megírtuk. Akkor azzal a gondolattal fejeztük be, hogy a magyar nyelv kizárólagos államnyelvvé nyilvánítása hosszú távon Trianonhoz vezetett, illetve ahhoz, hogy a magyarság egy része más államok területére került: a határon kívüli magyar nyelvű közösségek lassan ugyan, de asszimilálódnak, vagy tagjaik elvándorolnak szülőföldjükről. Ezáltal pedig a magyar nyelvterület zsugorodik. De hosszú távon valóban a kihalás veszélye fenyegeti a magyar nyelvet? Az ünnep alkalmából erre a kérdésre adunk választ.
Meddig él egy nyelv?
Ha igen hosszú távokban gondolkodunk, akkor persze azonnal le kell szögeznünk: igen, a magyar nyelv ki fog halni. Méghozzá azon egyszerű oknál fogva, hogy semmi nem tart örökké. Előbb-utóbb a Föld is el fog pusztulni, sőt, még hamarabb fog lakhatatlanná válni – még akkor is, ha sikerül megoldanunk a környezetszennyezéssel, túlnépesedéssel, túlzott fogyasztással járó problémákat. De ha az emberiségnek sikerül is elhagynia a Földet, és megtelepednie más bolygókon, a világegyetem akkor sem tart örökké, szembe kell néznünk azzal, hogy előbb vagy utóbb, de vége lesz. Mindenesetre azzal megnyugtathatjuk magunkat, hogy ez minket már úgysem érint.
De meddig érinthet minket? Esetleg addig, amíg személyesen olyanokat érint, akiket még ismertünk. Tételezzük fel, hogy cikkünk legfiatalabb olvasója 15 éves, de meg fogja élni a 90-et. Ha éppen abban az évben születik egy unokája vagy dédunokája, az is megélhet 90 évet. Az ő haláláig még eltelik 165 év. Meg tudjuk-e jósolni, hogy milyen lesz a magyar nyelv helyzete? A legegyszerűbb, ha a válasz érdekévben azt gondoljuk végig, hogy 165 évvel ezelőtt, 1847-ben, alig három évvel a magyar nyelv államnyelvvé tétele után mennyire volt megjósolható, hogy milyen lesz a magyar nyelv helyzete ma. Nos, könnyű belátni: semennyire. Az azóta bekövetkezett politikai, társadalmi, műszaki változások rendkívüli mértékben megváltoztatták a világot: ezek ismerete nélkül aligha alkothatunk a jövőről pontos képet.
Vágjunk neki tehát kevesebb ambícióval a dolognak! Ne foglalkozzunk azokkal a kérdésekkel, amelyeknek a megválaszolásához nincsenek meg az adataink! Nézzük csak azt, hogy jelen pillanatban rossz-e a magyar nyelv helyzete, pontosabban: folyamatosan romlik-e.
Mi az igazi veszély?
Ha megnézzük, hogy mitől veszélyeztetett nyelv egy veszélyeztetett nyelv, akkor azt látjuk, hogy azért, mert a szülők, nagyszülők nem adják tovább anyanyelvüket a gyerekeknek. Ez olyan környezetben történik meg, ahol a veszélyeztetett anyanyelv kisebbségben van, presztízse alacsonyabb, mint a többségi nyelvvé. Ilyenkor a szülők úgy érzik, a gyerek a többségi nyelvvel könnyebben boldogul (vagy a kisebbségivel egyáltalán nem boldogul), ezért a gyerekhez eleve a többségi nyelven fognak beszélni – még akkor is, ha egymás közt a kisebbségi nyelvet használják. (Persze ehhez az kell, hogy a többségi nyelvet már ők is ismerjék.)
(Forrás: Wikimedia Commons / The Mighty Quill / CC BY-SA 2.5)
De mitől érzik a többségi nyelvet a szülők magasabb presztízsűnek? Elsősorban akkor, ha a gyereknek a munkavállaláshoz feltétlenül a többségi nyelv ismeretére lesz szüksége. Azokban a társadalmakban, ahol ez a helyzet, ott gyakran már a közoktatás is kizárólag többségi nyelvű, vagy legalábbis a kisebbségekkel kapcsolatban egyik fő célja, hogy elsajátítsák a többségi nyelvet. Mivel pedig az iskolában az boldogul a legkönnyebben, aki ismeri a többségi nyelvet, a szülők inkább eleve a többségi nyelvet tanítják meg, hogy a gyermekük az iskolában jobban boldoguljon. (Vannak persze ennél drasztikusabb asszimilációs módszerek is. Van, hogy az iskolás korú gyerekeket bentlakásos iskolákba viszik, ahol csak a többségi nyelvet használhatják. A gyerek a többségi nyelvet viszonylag gyorsan megtanulja, az anyanyelvét viszont elfelejti, a legjobb esetben annak használati szintje megmarad azon a fokon, amelyet a gyerek 5-7 éves koráig elért. Ezen kívül a gyerek szégyellni fogja az anyanyelvét, ezért akkor sem szívesen használja, ha nem felejti el.)
Mindemellett az anyanyelv presztízsének csökkenéséhez hozzájárulhat az anyanyelvi kultúra hiánya. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyáltalán nincsenek anyanyelvi kultúrproduktumok: éppen elég, ha ezek nem korszerűek, nem a nyelvhasználók többségének elvárásait elégítik ki. Tipikus esete ennek, amikor anyanyelven csak népdalok vannak, csak néptáncegyüttesek énekelnek ilyeneket, miközben a nyelvhasználók elsősorban modern popzenét hallgatnak szívesen. Hasonló jelenség, amikor anyanyelven van „komoly irodalom”, miközben a nyelv beszélői inkább kalandregényeket, krimiket, romantikus regényeket olvasnak – kényszerűségből többségi nyelven. Ez a helyzet, illetve az, hogy az oktatási rendszerben nem szoknak hozzá az anyanyelven való oktatáshoz, gyakran odáig vezet, hogy amikor végre megjelenik egy ilyen kiadvány, akkor sincs rá igazi olvasói igény. További probléma a rádió- és televízióadások, hangoskönyvek (rádiójátékok), filmek, filmsorozatok hiánya.
Mennyiben érinti ez a magyar nyelvet?
Nos, könnyű belátni, hogy nem sokban. Természetesen a határon túli magyarok esetében egyes körülmények fennállnak. Ugyanakkor általában van lehetőség a gyereket magyar iskolába adni, márpedig aki anyanyelvi oktatást kap, az nem felejtheti el az anyanyelvét. (Sőt, Walesben vagy Baszkföldön az anyanyelvi iskoláztatás segítségével meg lehetett fordítani a folyamatot, mi több, a kisebbségi nyelv oktatást a többségiek számára is vonzóvá lehetett tenni.) A probléma ebben az esetben inkább az, hogy a magyar iskolákban nem lehet jól elsajátítani az államnyelvet, ezért adják a gyereket inkább a többségi nyelvű iskolába. Innentől kezdve persze hasonló a probléma, de a helyzet súlyosságát részben csökkenti az, hogy a magyar kultúra gazdag, tehát például egy szlovák iskolában tanuló magyar gyerek számára is folyamatos lehetőséget nyújt a magyar nyelv használatára.
(Forrás: Wikimedia Commons / Rl91)
Magyarországon a helyzet még megnyugtatóbb. Hiába hódít meg egyes területeket az angol, a probléma inkább az, hogy a lakosság jelentős része nem beszél idegen nyelveket. A magyar nyelv továbbadásával kapcsolatban ez viszont egyfajta biztosítékot jelent arra nézve, hogy a gyerekeikkel is magyarul fognak beszélni. Sőt, az angolul jól tudó házaspároknál sem jellemző, hogy a gyerekekkel angolul beszélnének, és az angol anyanyelvű társakkal kötött vegyes házasságokban is az a természetes, hogy a gyerek magyarul is megtanuljon – legalábbis amíg Magyarországon élnek.
Tény azonban, hogy a magyar teret kezd veszteni bizonyos területeken. Így például a tudományban ma már elvárás, hogy egy igazán komoly publikáció angolul jelenjen meg. Azt azonban még messze nem állíthatjuk, hogy tudományos könyvek, folyóiratok egyáltalán nem jelennek meg magyarul. Érthető, hogy mivel a tudomány nemzetközi intézményrendszer, magyarul pedig külföldi szakemberek nagy számban nem fognak megtanulni, szükség van egy közvetítő nyelvre: ez jelen esetben az angol. Világos az is, hogy mivel a szakemberek tudnak angolul, nincs kinek magyarul írni, egyszerűbb egy cikket, monográfiát rögtön angolul, és csak angolul megjelentetni. Elképzelhető, hogy ez a tendencia folyamatosan erősödni fog. Már ma is jellemző, hogy bizonyos pályázatokat angolul kell beadni, hogy külföldiek is részt vehessenek a bírálatban – ez azonban mindenkinek az érdeke, hiszen a szűk hazai körökben nehéz biztosan elfogulatlan bírálót találni.
Hasonló a helyzet a gazdaságban. Mivel egyes cégeknél gyakran külföldi munkatársakkal kell együtt dolgozni, természetesen áll elő az a helyzet, hogy a vállalaton belüli kommunikáció eszköze az angol. Várható, hogy a jövőben egyre több ilyen cég lesz.
De nem vezethet-e ez oda, hogy a szülők, tudva, hogy később a gyereknek sokban segíthet majd az angoltudás, elkezdik angol tanítási nyelvű iskolákba íratni a gyerekeiket? Ha ennek még nem is mutatkoznak jelei, előfordulhat-e, hogy ebbe az irányba tart a változás? Nos, erre akkor tudunk választ adni, ha megnézzük, mi a helyzet azokban az államokban, ahol valóban magas az angoltudás szintje: ilyen Hollandia vagy a skandináv államok. Azonban ezekben nyomát sem látjuk annak, hogy elhagynák saját nyelvüket. Ne felejtsük el azonban, hogy ezekben az államokban az anyanyelvi oktatás keretében biztosítják a magas szintű angoloktatást. Ha a normál rendszerű közoktatásban nem lehet megfelelő szinten elsajátítani az angol nyelvet, akkor valóban előfordulhat az a helyzet, hogy egyre nagyobb igény lesz az angol nyelvű képzésekre, egyre több szülő adja angol tanítási nyelvű (nem kéttannyelvű!) iskolába a gyerekét. Hogy ma még nem sok ilyen van? Ez könnyen változhat, ha igény lesz rá. Ha pedig csak a tehetősek engedhetik meg majd maguknak, még inkább kettészakad a magyar társadalom: az angol nyelvű elitre és az angolul rosszul tudó köznépre. Paradox módon a magyar nyelv védelmének egyik legfontosabb feladata a megfelelő szintű angoloktatás biztosítása.
Szétszakadhat-e a magyar nyelv?
A magyar nyelv jövőjével kapcsolatban riogatni szokás egy forgatókönyvvel. Eszerint a magyar nyelv ugyan nem hal ki, de többfelé fog szakadni. Ennek jeleként szokás felhozni, hogy a határon túli magyarok nyelvében egyre több olyan kifejezés bukkan fel, amely nem érthető az anyaországiak számára, vagy legalábbis eltér a Magyarországon használt kifejezéstől (mint például a Szlovákiában használatos alapiskola a magyarországi általános iskola helyett). Az ilyen szavakat, kifejezéseket általában a többségi nyelvből kölcsönzik, vagy tükörfordítással veszik át. A riogatók szerint ha ez így megy tovább, a végén nem fogjuk érteni egymást.
Ez a félelem azonban alaptalan. Egyrészt azért, mert a kölcsönös megértés bizonyos esetekben már korábban is akadályokba ütközött. Erdély egy részén például a kap igét ’talál’ jelentésben használják, így aztán ha valaki valahol kap valamit, akkor hiába kérdezzük, hogy kitől kapta – a válasz legfeljebb az lesz, hogy senkitől, csak úgy kapta, a magyarországi meg nem érti, elvégre valakitől kapni kell. Természetes dolog, hogy mindenkinek kicsit más a nyelve: gondoljunk arra, hogy szüleinktől, nagyszüleinktől olykor-olykor felnőtt korunkban is meg kell kérdeznünk, mit is jelent egy-egy általuk használt szó.
(Forrás: Fejes László)
Másrészt viszont ha folyamatos kapcsolat van a határon túli és a magyarországi magyarok között, akkor a távolodás egy bizonyos ponton túl nem lép tovább, éppen azért, mert a kommunikáció folyamatos fenntartása ezt igényli. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy Budapestről kiadják, hogyan kell beszélni, és attól kezdve a határon túl is ezeket az utasításokat követik. Sokkal inkább úgy, hogy a kommunikáció során a beszélő felek megismerkednek a másik által használt kifejezésekkel, és érteni fogják őket. Lehet, hogy csak úgy tartják számon őket, mint az adott csoportra jellemző kifejezést, de lehet, hogy maguk is átveszik, így nagyobb területen terjed el a közösségben.
A legrosszabb, amit ebben a helyzetben tenni lehet, ha megpróbáljuk rákényszeríteni a határon túliakra a magyarországi kifejezéseket. Ezzel ugyanis sikerülhet elhitetni velük, hogy ők nem tudnak „rendesen” magyarul, ennek pedig az lehet a következménye, hogy nem fognak szívesen magyarul beszélni. Ez a legjobb módszer arra, hogy elősegítsük asszimilációjukat.
Összegzés
Ha tehát azt halljuk, hogy valaki a magyar nyelv veszélyeztetettségét emlegeti, akkor tudhatjuk, hogy nincs igaza. Jó esetben tájékozatlan, rosszabb esetben így próbál politikai előnyökhöz jutni. Ez a magatartás azért különösen felelőtlen, mert összemossa a valóban veszélyeztetett nyelvek helyzetét a valójában jó helyzetben levőkével. Ha azt halljuk, hogy a manysi nyelv veszélyben van, de a magyar is, akkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a két nyelv helyzete hasonló – miközben valójában összehasonlíthatatlan.
A magyar nyelv túlélése érdekében nem kell mást tenni, mint használni. A legtöbbet ma a magyar nyelv jövőjéért azok teszik, akik szoftvereket honosítanak, irodalmi műveket, filmeket fordítanak magyarra, vagy eleve magyar nyelvű szövegeket alkotnak, akár a legmagasabb irodalmi szinten, akár slágerszövegek formájában. Ezzel teszik ugyanis lehetővé, hogy otthon érezzük magunkat anyanyelvünkben. Akik pedig megtanítanak minket angolul anélkül, hogy el kellene felejtenünk a magyar nyelvet, szintén a magyar nyelv jövőjét szolgálják.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (67):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Fejes László (nyest.hu):
"„Ha van egy kisebbségi iskola, az szegényebb is lesz, mint az államilag fenntartott? Ez csak akkor lehet igaz, ha a kisebbségi iskolát nem az állam tartja fenn. Márpedig a kisebbség tagjai is adóznak, jár nekik ugyanolyan iskola."
Kedves László, ne írjon már ilyeneket. Egy gyerek vidáman lehet a szlovák kisebbség tagja egy 99%-ban színmagyar faluban, mégse fognak neki felépíteni egy külön iskolát húsz szlovákul is tudó szaktanárral. A szülei adója ezt nem futná ki.
"Ez az ősiterületezés azért eléggé nevetséges. A magyarok is elég újak ezen a területen, most lehet vitatkozni, hogy ki volt itt vagy ott néhányszáz évvel hamarabb, de ez valójában lényegtelen."
Tudományos szempontból nevetséges és lényegtelen. De mikor volt a nacionalizmus tudományos?
"Kossuthnak is eszébe jutott, igaz, 1849 után..."
Kossuth mindig is egy kicsit álmodozó, radikális politikus volt. Épp ezért szerették. Nem a jól kivitelezhető reálpolitikai ötleteiről híres.
@Pierre de La Croix:
"Ha tippelni kellene azt mondanám előbb lesz VAGY női VAGY latin elnöke az USA-nak, mint mindkettő egyszerre, de ne nekem legyen igazam! :))"
Obama megválasztása óta remek fogadásokat lehet kötni. Pl. tippeljétek meg, mikor fognak az amerikaiak elnöknek választani
1. egy nőt
2. spanyol származású férfit
3. kínai származású férfit
4. arab származású férfit
5. spanyol származású nőt
6. kínai származású nőt
7. arab származású nőt
8. mozgássérültet (Roosevelt nem ér, az még a média-korszak előtt volt)
9. értelmi fogyatékost (Bush mondjuk határeset)
10. ronda férfit
@nemtulnehez:
"Ha jol emlekszem a kissebbsegi nyelvek regionalis nyelvek voltak 20% arany felett."
Nem.
@Fejes László (nyest.hu):
"Vagy kialakul, a szlovák IRA, a román ETA stb..."
Ja persze. Mert kialakult a szekely IRA es a vajdasagi magyar ETA. Megszoknak vagy megszoknek, mint a baszkok, szekelyek, magyarok. Mar egyszer kerdeztem: mivel kulonbek ok hogy robbantgassanak es terrorizaljanak? Melyik elszakitott reszen teszik a magyarok ugyanezt? Ha megis ez tortent volna, eleg okot adtak volna a magyar allam kemenyebb fellepesere.
@maxval:
"Amerikainak ugyanis spanyolul is lehet lenni, ellenben pl. magyarnak csak magyarul lehet lenni - ez az alapvető különbség."
Ez egyszeruen nem igaz. A Monarhiaban egy szlovak, szerb, roman siman megvolt anelkul hogy egy szot beszelt volna magyarul. Melyik szomszed orszagban lehetseges ez ma? Mindenhol megy a hivatalos nyelvu oktatas elsoosztalytol.
Meg az iskolaban sem kellett magyart tanuljak hosszu ideig, ott is minden anyanyelven ment. Amikor kotelezove valt a magyar nyelv oktatasa egyszeruen nem mentek el iskolaba. Ha jol emlekszem a kissebbsegi nyelvek regionalis nyelvek voltak 20% arany felett. Ma sem jobb az EU-ban.
@Avatar: Ha tippelni kellene azt mondanám előbb lesz VAGY női VAGY latin elnöke az USA-nak, mint mindkettő egyszerre, de ne nekem legyen igazam! :))
@maxval: "Nem lepődnék meg, ha egy évtizeden belül latin elnöke lenne az USÁ-nak, de minimum alelnöke."
Úgy érted latin elnöknője? ;)
@Pierre de La Croix:
Igen, valahogy így. A magyar elit volt a birodalom átalakításának legnagyobb ellenfele, pedig ez menthette volna meg a birodalmat. Bár nemigen lehet őket hibáztatni, hiszen képtelenség volt mindezt előrelátni, véghezvinni pedig képtelenség lett volna a magyar közhangulat miatt.
@maxval: "kimaradni a világháborúból vagy megnyerni azt."
Azért a korabeli, igazából is előrelátóan cselekedő magyar elit és a mai történettudomány ezzel kapcsolatban teljesen más véleményre jutott. (Kérlek, ne lovagoljatok a feltételes módon, ezek a félelmek és érvek komolyan felmerültek és sokan le is írták őket. Ez nem "mi lett volna ha?" típusú képzelgés)
A Szerbiának küldendő ultimátumról szóló haditanácsban például Tisza István (másrészt miután a döntés megszületetett, ezekről nyilvánosan hallgatott) azért ellenezte a háborút, mert akár veszítenek, akár győznek a központi hatalmak, az a Magyar Királyságnak (és a birodalomnak) csak kára származott volna:
- a vereség hatásait ismerjük (az ettől való félelmet csak a bécsi német követ üzenete, amely támogatásról biztosított és az antant-erők - különösen az oroszok - mozgósításának idejéről való félreismerés tudta elűzni)
- GYŐZELEM ESETÉN: minden bizonnyal jelentős területgyarapodással járt volna (minimum Bosznia-Hercegovinának hivatalosan a birodalomhoz csatolása). Minimálisan ez kikényszerítette volna a birodalom átalakítását, amelyben a Magyar Királyság súlya bizonyosan csökkent volna, és a szlávok súlya nőne (pl.: egy déli határmódosítás esetén). Ha például Szerbiát és a román fejedelemségeket is beolvasztják a birodalomba, akkor erős szeparatista mozgalomnak is elébe kellett volna nézniük. Erre ezeknek az országoknak a 19-20. század eleji történelme nyújtotta az élő példát. Nem is szólva, hogyha esetleg a még "elborultabb" területi követelések is megvalósulnak (amit egyes magyar nacionalista körök is követeltek), akkor még nehezebb lett volna a birodalom működtetése. Vagy ha az afrikai gyarmatok területi követelései megvalósulnak? Mindezek beláthatatlan következményekkel járnának.
- A birodalom érdeke a status quo fenntartása lett volna (az általad említett első pont megvalósítása érdekében). Mivel azonban rég elmúlt már a XVII-XVIII. század háborúinak a kora, kérdéses, hogy egyáltalán a közvélemény (és az új eszmék által befolyásolt döntéshozók) elfogadtak volna egy - akármilyen rövid ideig tartó háború esetén - olyan békét, amely egyik fél számára sem járt volna jelentős területi, gazdasági stb. engedménnyel, illetve az ezeket támogatók hatalomban maradtak-e volna.
@nemtulnehez:
"Az USA sem fogja atadni a deli teruleteit Mexikonak"
Ezt Mexikó sem akarja, meg a lakosság sem. A megoldás ott más lesz: egyszerűen a spanyol nyelv legyőzi az angolt. Amerikainak ugyanis spanyolul is lehet lenni, ellenben pl. magyarnak csak magyarul lehet lenni - ez az alapvető különbség.
Mint tiszteletbeli kubai, elég jól ismerem a kérdést, Flordiában egy angol anyanyelvű USÁ-ban született ember nehezebben talál munkát, mint egy tavaly érkezett kubai, akik alig beszél angolul. S a kubai szervezetek támogatása nélkül senkinek semmi esélye megszerezni választott politikai posztot a környéken.
Meg kellett nézni Romney-t mit csinált idén. 5-méteres kubai zászló alatt kampányolt Miamiban és az öltönyét lecserélte guayaberára (hagyományos kubai ünnepi öltözék, kb. mint egy hímzett ing). S bocsánatot kért, hogy nem tud spanyolul.
Ha nem lettek volna Romney buta emigránsellenes szövegei, még meg is nyerhette volna.
A Bush-család meg már készül az új időkre. Az egyik Bush unoka félig mexikói, s kétnyelvűként nevelték, hogy spanyolul ne legyen akcentusa, már készül is a politikába. Nem lepődnék meg, ha egy évtizeden belül latin elnöke lenne az USÁ-nak, de minimum alelnöke.
@DJS:
Az én kedvenvem a Nagy-Ausztria-tervezet. Ezt azonban abban korban éppen a magyar közvélemény ellenezte a legjobban. Hozzáteszem: sokkal kedvezőbb lett volna Trianonnál, szinte mindenhol a határ kijebb lett volna, mint Trianonban, kivéve a nyugati határt. S az "elcsatolt" terület sem külföldre ment volna, hanem egy másik tartományba.
@Roland2:
Mo. független államként SEMMIKÉPPEN sem maradhatott volna fenn a történelmi határokkal. Egyszerűen nem volt ilyen opció.
Ahhoz, hogy fennmaradjon azonban két feltelnek is teljesülnie kellett volna:
- elfogadni, hogy Mo. egy tartomány a Habsburg Birodalmon belül, s ezzel együtt a birodalmi közigazgatás teljes átalakítása, ami azonban magyar szempontból egyfajta önkéntes mini-Trianont jelentett volna, ami elfogadhatatlan volt mind a magyar politikai elit, mind a magyar közvélemény számára,
- kimaradni a világháborúból vagy megnyerni azt.
@nemtulnehez: „A teruletek megmaradtak volna es a "kissebbsegek" megtanulnak magyarul es szepen lassan beleszoknak. Kesobb megkaptak volna a jogaikat is mint (majdnem)mindenki az EU-ban.”
Vagy kialakul, a szlovák IRA, a román ETA stb...
„Az USA sem fogja atadni a deli teruleteit Mexikonak addig amig a nyakahoz nem kerul a kes, csupan politikai korrektsegbol, azert mert a mexikoiak tobbsegbe kerultek.” Na ja, meg mert a helyiek nem is nagyon szorgalmazzák.
Az megvan, hogy Új Mexikó államot miért hívják Új Mexikónak?
@DJS: Egyetertek, a helyzet a vilaghaboru utan katasztrofalissa valt. Talan egy korabbi foderalizacio megmenthette volna Magyarorszagot, vmi Svajcfeleseg. Viszont, ha nem kerulunk ki nyakig szarbol a vilaghaborubol akkor maskent is alakulhatott volna. A teruletek megmaradtak volna es a "kissebbsegek" megtanulnak magyarul es szepen lassan beleszoknak. Kesobb megkaptak volna a jogaikat is mint (majdnem)mindenki az EU-ban. Az USA sem fogja atadni a deli teruleteit Mexikonak addig amig a nyakahoz nem kerul a kes, csupan politikai korrektsegbol, azert mert a mexikoiak tobbsegbe kerultek.
@Roland2: Nos, az igaz, hogy akkor is lehetett efféle félelem, de azért az nem hasonlítható össze a maival. Pl. 1914-ben még a lengyel függetlenség helyreállítása is igen valószínűtlennek tűnt, nemhogy pl. Csehszlovákia létrejötte, vagy egy önálló szlovák állam. Azóta viszont más a helyzet.
Egyébként sok mindent lehetne mérlegelni, pl. én nem értem, hogy a 21. század elején, a jelenlegi politikai helyzetben a szlovákok miért ragaszkodnak Csallóközhöz, vagy éppen miért zavarná Romániát, ha akár egy független Székelyföld is létrejönne a területén.
@DJS: „Ez viszont csak elvi lehetőség volt, a nacionalizmus századában ebbe senki nem ment volna bele.” Igaz, Svájcban nem ekkor alakult ki, de a példa működhetett volna. És érdekes módon Kossuthnak is eszébe jutott, igaz, 1849 után... És pl. 1918 környékén a finneknek sem volt olyan nagy dolog megadniuk a svédek jogait (persze ott eleve más volt a kiinduló helyzet).
„milyen állam az, ami önként lemond az ősi területeiről?” Ez az ősiterületezés azért eléggé nevetséges. A magyarok is elég újak ezen a területen, most lehet vitatkozni, hogy ki volt itt vagy ott néhányszáz évvel hamarabb, de ez valójában lényegtelen. Ráadásul az „ezeréves határok” szinte sosem álltak fenn az ezer év alatt. Továbbá: nem kellett volna az államnak területekről lemondania, elég lett volna autonómiát adnia, az anyanyelvhasználat jogát biztosítania.
„ha van egy kisebbségi iskola, az jó, de általában szegényebb is lesz, mint az államilag fenntartott” Ez csak akkor lehet igaz, ha a kisebbségi iskolát nem az állam tartja fenn. Márpedig a kisebbség tagjai is adóznak, jár nekik ugyanolyan iskola. Ha mégis magániskolákat tartanak fenn, akkor meg a kisebbség anyagi helyzetétől függ, hogy az milyen lesz.
@nemtulnehez:
Érdekes kérdés, hogy mit kellett volna másképp tenniük a magyaroknak, hogy elkerüljék Trianont.
Lehetett volna pl. többnemzetiségű országot építeni, afféle uniót, erős helyi nemzetiségi jogokkal. Ez viszont csak elvi lehetőség volt, a nacionalizmus századában ebbe senki nem ment volna bele. Sem a szlávok, sem a magyarok.
Meg is lehetett volna adni nekik az önállóságot. Akkor területeket veszítünk, de jóval kisebbet, és kevesebb magyarral, mint Trianonban... Ez lett volna a legjobb megoldás, utólag visszanézve: egy olyan Trianon, ahol MI rajzoljuk a határokat. De ebbe szintén nem ment volna bele senki, milyen állam az, ami önként lemond az ősi területeiről? Ez csak mostanában lett divat.
Az is gond volt, hogy némelyik nemzetiség erősebb volt, mint a többi. Pl. a ruszinok valószínűleg megelégedtek volna olyan jogokkal is, amikkel a románok már nem, mert a románok jóval többen voltak és jobban szervezkedtek. A ruszinoknak a mai napig sincs önállóságuk.
Az a baj, hogy hosszú távon mindenfajta elkülönülés gazdasági és politikai ellentéteket is magával hoz, amik pedig az elszakadási törekvéseket erősítik. Tehát a jogokat nem lehet részlegesen megadni, a kisebbségi jogok mindig kevesebb jogot jelentenek, mint a "rendes" állampolgárok jogai. Pl. ha van egy kisebbségi iskola, az jó, de általában szegényebb is lesz, mint az államilag fenntartott. Ezekkel a problémákkal együtt lehet élni, de kell hozzá némi lemondás. A 19. század viszont nem a lemondás kora volt, hanem a reményé.
@Fejes László (nyest.hu): "amíg nálunk minden második kocsin Nagymagyarország-matrica van, addig sajnos a szomszéd államok okkal félnek, hogy a jogok megadását a magyarok nem valamiféle „első lépésnek” fogják tekinteni." Ha kukacoskodni akarok, akkor ebből az érvelésből kiindulva azt is érthetőnek ( elfogadhatónak ? ) tekinthetjük, hogy az akkori magyar kormány pedig a pánszlávista és a román politikusok által nem is nagyon titkolt nagyromán elképzelések miatt tartott a nemzetiségi jogok liberalizálásától, nagyobb terétől , és így a nemzetiségi nyelvek hivatalossá tételétől, mivel ők meg ezt tekinthették az első lépésnek a szeparatizmus, és az ország széthullása felé ( ami be is következett). Tehát megint olyat rovunk fel az egykori magyar államnak, amit a mostani szomszédoktól megérthetőnek tartunk ?
Egyébként szerintem egy józan gondolkodású ( tehát nem Szlota János rajongó ) szlovák vagy román nem gondolhatja komolyan, h. a jelenlegi magyar kormány vagy a gazdasági és politikai helyzet lehetővé tenne bármilyen revizionista törekvést.