A magyar nyelv napja
Nincsen minden nyelvnek napja. Ahol van, ott is különböző időpontokhoz kötődik. De milyen időpontot érdemes választani? Jókor van-e a magyar nyelv napja? Tényleg olyan eseményhez kötődik, mely méltó az ünneplésre?
Nem minden nyelvnek van saját napja, de van, amelynek kettő is. Így például 2010 óta az ENSZ is ünnepli hivatalos nyelveit. Április 23-át, William Shakespeare halálának napját választották az angol nyelv napjává. Az arab nyelv napja december 18, mert 1973-ban ezen a napon vált az ENSZ hivatalos nyelvévé. Március 20. a francia nyelv napja, mivel 1970-ben ezen a napon hozták létre a Frankofónia Nemzetközi Szervezetét. Ezt egy hónappal követi a kínai nyelv napja, melyet április 20-án ünnepelnek: a kínaiak ezen a napon emlékeznek meg Cangjieről, aki a legenda szerint megalkotta a kínai írásjeleket. Az első kínai nyelv napját még november 12-én ünnepelték, sajnos nem tudtuk kideríteni, miért. Június 6-a az orosz nyelv napja, mivel ekkor született Puskin, akit az orosz irodalmi nyelv megteremtőjeként tartanak számon. A spanyol nyelv napja október 12-e, melyet Spanyolországben a nemzet napjaként ünnepelnek: ekkor lépett először Amerika földjére Kolombusz Kristóf.
De nem csupán az ENSZ ünnepli egyes nyelvek napját. Az angol nyelvnek például van egy ENSZ-en kívüli napja is, október 13. 1362-ben ezen a napon nyitotta meg a kancellár először angol nyelven az angol parlament ülését, és ettől kezdve lehetett a parlamentben angolul beszélni.
A rokonságban körbenézve azt találjuk, hogy a finn nyelv napja április 9., Mikael Agricola halálának napja. Agricola bibliafordításával hozta létre a finn irodalmi nyelvet. Az észtek nem az észt nyelv napját, hanem az anyanyelv napját ünneplik meg: igez, nem általában az anyanyelvre, hanem saját anyanyelvükre gondolnak: március 14-e Kristjan Jaak Peterson, az első jelentős észt költő születésnapja. Az erza nyelv napja április 18., Anatolij Rjabov erza nyelvésznek, többek közt a (ma már nem használt) erza latin ábécé megalkotójának születésnapja. Érdekes módon ugyanezen a napon ünneplik a moksa nyelv napját is, bár forrásaink szerint Rjabov a moksával nem foglalkozott. A mari nyelvnek nincs napja, de marik egyfajta mari nyelv napjaként ünneplik február 28-át, melyet az UNESCO az anyanyelv napjának nyilvánított. Ezzel szemben külön napja van a mari írásbeliségnek: december 10-e, 1775-ben ugyanis ezen a napon jelent meg az első mari nyelvtan. A komi-permják nyelv napja február 17., de hogy miért pont ez a nap, azt nem sikerült kiderítenünk. A nyenyec nyelvnek nincsen napja, de újabban szokás tartani nyenyec nyelv napjait: tavaly ezek december 7. és 9. közé estek, idén viszont november 9. és december 9. közé esnek. Az időszak Anton Pirerka születésnapja: ő volt az első nyenyec író, fordító, az írásbeliség egyik megteremtője.
Közvetlen és néhány ajtóval odébb lakó szomszédainknál is ünneplik a nyelvük napját. A német nyelv napját minden szeptember második szombatján tartják meg – az időpont megválasztásának oka nem világos. Az ukrán írásbeliség és nyelv napját november 9-én ünneplik, mivel a pravoszláv naptár szerint ezen a napon ünneplik Nyesztor krónikaíró napját. A román nyelv napját viszont nem Romániában, hanem Moldáviában ünneplik: augusztus 31-e annak köszönhetően vált ünneppé, hogy 1989-ben ezen a napon állította vissza a parlament a latin betűs helyesírást. (Az ünnep neve diplomatikusan „a mi nyelvünk napja”, bizonyára azért, hogy az ne kelljen se románnak, se moldávnak nevezni.) A horvát nyelv napjait március 11. és 17. között tartják annak emlékére, hogy 1967-ben ezekben a napokban (több részletben és több kiadványban) jelent meg egy a horvát irodalmi nyelv státuszáról és elnevezéséről szóló kiáltvány. Szlovén nyelv napját ugyan nem tartanak, de funkciójában hasonló a Prešeren-nap, február 8., a költő halálának napja. Megemlítendő még Szent Cirill és Metód napja, melyet több szláv nyelvű államban ünnepelnek, Bulgáriában egyenesen a bolgár kultúra és oktatás napja, emellett a szláv írásbeliség napja. Oroszországban szintén a szláv írásbeliség napjaként ünneplik. Ünnep Macedóniában, Csehországban és Szlovákiában is, de ezekben nem hangsúlyosan az anyanyelv vagy a szláv nyelvek napja. (A különböző államokban az ünnep egészen különböző napokra esik.)
(Forrás: wikimedia commons)
Milyen alapon?
A különböző nyelvek napjai általában igen későn, az utóbbi két évtizedben születtek meg – nyilvánvaló, hogy ez egyfajta öngerjesztő folyamat: ha más nyelvének van napja, legyen a miénknek is! Ezek az ünnepek tehát sokszor nem természetesen kialakuló hagyományként, hanem egyszeri döntés eredményeképpen alakulnak ki: ilyenkor pedig indokolni illik, hogy miért pont az adott nap legyen a nyelv napja.
Fent láthattuk, hogy a különböző nyelvek napját általában az irodalmi nyelv születésével kapcsolatos eseményekhez, a nyelv hivatalossá válásához, írásbeliségének, irodalmának vagy kutatásának kezdeteihez kötik – igen gyakran egy olyan személy születésének vagy halálának napján keresztül, aki ezekben nagy szerepet játszott.
Csakhogy ez nem az igazi. Egy nyelv nem akkor születik meg, amikor hivatalossá válik, amikor kutatni vagy írni kezdik, és nem is akkor, amikor irodalmi művek születnek rajta. Igaz, ezek az események, ha nem is jelentik a születését, segítenek megmaradásában. (Azt kevésbé szokás hangsúlyozni, milyen negatív hatásai vannak – de legalábbis lehetnek – az ilyen eseményeknek a nyelvre: csökken a változatossága, visszaszorulnak a nyelvjárások stb.) Jobb választásunk azonban aligha van, hiszen a természetes nyelvek születésének nincsen napja – de még éve sem. Legfeljebb rossz és kevésbé rossz megoldások közül választhatunk.
(Forrás: wikimedia commons)
A magyar nyelv napja
A magyar nyelv napját 2009. óta ünnepeljük. Az ünnepet 2008. decemberében az Anyanyelvápolók Szövetsége találta ki, és időpontjául április 23-át jelölte meg, mivel 2008-ben ezen a napon nyílt meg A Magyar Nyelv Múzeuma. A döntés finoman szólva nem volt átgondolt, hiszen a múzeum megnyitása aligha jelent fontos eseményt a magyar nyelv történetében, ráadásul még ideje sem volt arra, hogy jelentőségét bármilyen mértékben bizonyítsa.
Idén másodszor ünnepeljük a magyar nyelv napját!
Mindenképpen helyeslendő tehát, hogy amikor a parlament a magyar nyelv napját törvénybe iktatta, nem ezt a dátumot tartotta meg, hanem egy másikat jelölt ki. A választás november 13-ára esett: 1844-ben az országgyűlés ezen a napon tette a magyar nyelvet államnyelvvé. Ezt a napot megtenni a magyar nyelv napjává első pillantásra kitűnő választás, és kitűnően illeszkedik a nemzetközi trendekbe is.
Csakhogy a helyzet nem ennyire egyszerű. 1844-ben Magyarország soknyelvű állam volt, lakosságának alig fele volt magyar anyanyelvű (az ekkor külön álló Erdélyben még ennyi sem). Amíg a latin volt a hivatalos nyelv, senki nem került előnybe a másikkal szemben. A magyar nyelv hivatalossá tételével azonban a helyzet megváltozot, a magyar anyanyelvűek kivételezetté váltak. Az, hogy a soknyelvű országban az egyik nyelv privilegizálttá vált, nem csupán olyan igazságtalanság volt, melyet ma nem illene ünnepelni, de olyan lépés is, mely végül az ország széteséséhez, Trianonhoz vezetett. Márpedig ez a magyar nyelv szempontjából is kellemetlen következményekkel járt: a magyar nyelvterület zsugorodik, a határon kívüli magyar nyelvű közösségek lassan ugyan, de asszimilálódnak, vagy tagjaik elvándorolnak szülőföldjükről.
(Forrás: Wikimedia commons / Teleki Pál)
A történelem nem ismeri azt a szót, hogy ha. Semmiképpen nem mondjuk, hogy ha ezt vagy azt teszik 1844-ben, vagy legalább az azt követő időkben, akkor minden így vagy úgy alakult volna. Nem is hibáztathatjuk a kortársakat, hogy nem láttak előre. Utólag azonban ezt a napot kijelölni a magyar nyelv ünnepévé – mindenképpen elhibázott lépés.
Nem akarjuk megmondani, hogy mikor lenne helyes megünnepelni a magyar nyelvet. Tökéletes időpontja aligha lenne, de a jelenleginél jobbat is biztosan lehetne találni. Ön mikorra tenné a magyar nyelv napját?
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (34):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
"Az, hogy a soknyelvű országban az egyik nyelv privilegizálttá vált, nem csupán olyan igazságtalanság volt, melyet ma nem illene ünnepelni, de olyan lépés is, mely végül az ország széteséséhez, Trianonhoz vezetett."
Ha valaki idegent megkérdeznének hogy a nemzetiségi térkép alapján mely nyelvet javasolná hivatalossá tenni, szerintem azt a piros színűvel jelöltet javasolná, mely nem csupán egy nemzetiség a sok közül, hanem mellesleg az ország névadója, és mellesleg 300 évvel korábban még 75-80%-os arányban lakta az országot. Igazságtalan? Londonban az angolok is már csak egy a "kisebbségi nemzetiségek" között. Az angol nyelv használatának privilégiumát mégsem kérdőjelezik meg.
Trianonhoz szerintem nem elsősorban a nyelvhasználati törvények vezettek, hanem egyrészt a török kor végére kialakult nemzetiségi arányok, illetve a reformkortól kialakuló, jól szervezett nemzetiségi lobbi-munka, mely az I vh. alatt csúcsosodott ki az antant hatalmakat megvezető hazugság-áradattal.
Ha a latin maradt volna a hivatalos nyelv, a nemzetiségek akkor is szervezkedtek volna, (főleg egy kis osztrák segítséggel) az asszimiláció lassabban folyt volna. Akármilyen "csúnyán" is hangzik, az asszimiláció szinte az egyetlen lehetőség volt, hogy stabilizálja az országot. Ezt a leckét a térségben minden szomszédos nép megtanulta és intenzíven alkalmazta akár magyarok, akár egymás ellen (lásd délszláv háborúk). A másik lecke pedig az, hogy a háborúk végére a győztesek mellé álljanak.
Franciaország sok szempontból ugyanabban a cipőben járt, mint Magyarország: tele nemzetiségekkel, melyek közül a 18. század végén még a francia is "csak egy" volt. Ők sikeresen elkerülték a végzetüket. Receptjük egyszerű volt: nem vesztették el a világháborúkat, a nemzetiségeiket rövid pórázon tartották, szigorúan asszimilálták.
@bloggerman77: Őszintén szólva nem értek a kérdéshez, de a hirtelen elérhető forrásaim (na mi? en.wikipedia.org/wiki/History_of_Switzerland#Switzerland_as_a_federa) azt mutatják, hogy itt nem nemzeti, hanem vallási szembenállásról volt szó, és nem akartak senkihez csatlakozni.
De ha minden úgy is történt, ahogy írja: a franciák addig akartak kiválni, míg nem kapták meg jogaikat. Én pontosan erről beszéltem.
@Fejes László (nyest.hu):
"a más országokban élő, azonos néphez tartozók (azonos nyelven beszélők?) automatikusan csatlakozni akarnak. Így például a svájci olaszok, németek vagy franciák sem akartak csatlakozni nemzetállamukhoz"
**
A svájci franciák 1848-ban, Genf kanton vezetésével kiváltak az államszövetségből, és Franciaországhoz akartak volna csatlakozni. Volna - mert a szövetségi (német) haderő megszállta a francia kantonokat.
Ennek az esetnek az volt a pozitív hozadéka, hogy ekkortól már a franciákat is bevonták a svájci államszövetség kormányzati életébe, majd az olasz egység után az olaszokat is, nehogy ők is csatlakozni kívánjanak Olaszo-hoz. De ettől függetlenül Svájc mindmáig alapvetően német dominanciájú ország.
@bloggerman77: Természetesen nem állítottam, hogy nem működtek titkosszolgálatok. De mindent ennek számlájára írni túlzás. Egyébként meg szociális feszültségek könnyen átcsapnak etnikai vagy vallási konfliktusokba minden titkosszolgálati közreműködés nélkül is. Gondolom, annak, aki ma Magyarországon él, ezt nem kell magyarázni.
@Roland2: Nem automatikus az, hogy létrejön egy nemzetállam, és a más országokban élő, azonos néphez tartozók (azonos nyelven beszélők?) automatikusan csatlakozni akarnak. Így például a svájci olaszok, németek vagy franciák sem akartak csatlakozni nemzetállamukhoz. Könnyen elképzelhető, hogy az erdélyi románok vagy a szerbek sem akartak volna csatlakozni nemzetállamukhoz, ha szabadon használhatták volna nyelvüket, fejleszthették volna kultúrájukat – elvégre a Monarchia sok más szempontból többet nyújtott nekik. De ezt már sosem tudjuk meg. Ami számunkra a fontos, hogy ami, magyarok ennek még az esélyét sem adtuk meg.
@Fejes László (nyest.hu):
"Ám őket megzavarták a gonosz titkosszolgálatok, akiknek más vágyuk nem is volt, mint hogy ezeket az embereket csalárd módon elzárják a hőn vágyott magyarrá válástól. "
**
Hm.
Ön lángpallossal súlyt le azokra, akik nyelvészkednek anélkül, hogy nyelvészeti tanulmányokat végeztek volna.
De Ön valamiért feljogosítva érzi magát, hogy a szokásos gúnyos, kioktató stílusában beleszóljon abba, amihez nem ért . Lásd ezt a kérdést.
A szlovákság esetében közismert a cári titkosszolgálat tevékenysége, lásd előző kommentem.
A szervek már 1848-ban is a déli vármegyék megszerzésére törekedtek, mert az ősi szerb föld. Ez a dualizmus idején, au akkor már önálló Szerbia által titkosszolgálati eszközökkel is zajlott.
A románok tevékenysége is közismert, gondoljunk a román állami pénzből fenntartott román kulturális intézményekre, vagy hogy az Astra bank román kormányzati pénzen felvásárolta a tönkrement magyar kisnemesek birtokait.
A román titkosszolgákat olyan mélyen beépült a erdélyi magyar kormányzati, katonai szervekbe, hogy odaát mindenről tudtak, miként ezt a Monarchia által a románokra állított "ellenkém", Nopcsa Ferenc (a dinoszaurusz-kutató) megdöbbenve tapasztalta.
A Monarchia olyan korrupt volt, hogy a hírhedt Redl ezredes eladta az oroszoknak a komplett galiciai katonai műveletek terveit.
A lex Apponyit előrángatni felettébb érdekes előrángatni, főleg a francia asszimilációs politika fényében. Hol voltak egy breton gyereknek ilyen oktatási lehetőségei Fro-ban, mint egy románnak voltak a dualista Mo-on?
És akkor nem beszélünk, hogy a franciák kelet-európai legjobb tanítványai, a románok még mestereiken is túltettek, amikor a német kivételével minden nemzetiségi nyelv használatát megtiltották, mi több, deklarálták, hogy a román királyságban egy etnikum van: a román. (A németeket azért nem súlytotta ez az intézkedés, mert Károly király és a környezete német volt...)
Egyébként ma a felettébb européer Görögországban hivatalosan nincsenek nemzetiségek...
Tehát Mo-on olyat kértek számon, az összes többi európai állam is végigcsinált.
@Fejes László:
"ekkoriban a pánszláv veszélyt még inkább csak a herderi jóslat szellemében érezhették, nem konkrétan az orosz hadseregtől félhettek."
***
1831-ben a koleralázadás, ami szimplán antifeudális felkelés volt, simán átment egy szlovák-magyar szembenállásba, amit a cári titkosrendőrség ügynökei szítottak... A lázadók várták a cár atyuska felmentő seregeit, akik felszabadítják őket a magyar uralom alól.
A cári külügyminisztériumban pedig készen állt - és a 19. században többször frissítették - a kárpátaljai területek megszerzésére irányuló tervet, amit először az Ukrán Rada hajtott végre 1919-ben pár hétre, aztán 1944-ben Sztálin.
@Roland2: "(pl. nem maradt meg az a joguk sem, hogy a latint használhassák)." Szerintem egy móc vagy hucul pásztornak mind1 volt,hogy magyarul vagy latinul kell ezentúl intézni az ügyeit." Ezt iróniának szántam..
@Ed'igen: "és sajnos meg is kaptuk a méltó büntetésünket." Pont az a baj,hogy nem méltó,ugyanis 3 millió magyar a saját szülőföldjén idegen uralom alá került,fittyethányva ezzel a wilsoni-elveknek.Az országhatárokat etnikai szempontból igazságosabban is ki lehetett volna jelölni (lásd pl. bécsi döntések).Egyébként a bosszúállás miért méltó dolog ?
Egyébként vélenyem szerint a többségi nemzetiségi területek ígyis-úgyis elszakadtak volna vagy fegyveres konfliktus (pl: Jugoszlávia) vagy jobb esetben békés elválás (pl. Csehszlovákia) útján.Azok az elképzelések,miszerint egy Svájc jellegű államot vagy államszövetséget ("Duna-menti köztársaság") lehetett volna létrehozni,nem sok realitást tükröznek (legalábbis nem lett volna hosszú életű ez az államalakulat).
@Fejes László (nyest.hu): "A nemzetiségek nem kis részben azért akartak elszakadni Magyarországtól, mert nem ugyanazok a nyelvi jogok illették meg őket" A szlovákok esetében még talán (bár ők megosztottak voltak a Magyarországon belüli autonómia vagy a csehekkel való közös kiválás kérdésében),a románok és a szerbek esetében már nem feltétlen,ugyanis az értelmiségieik között többen is már az önállóvá vált Szerbiához és Romániához való csatlakozás mellett voltak (és ezen országok kormányai valóban próbáltak propaganda tevékenységet kifejteni a hazai nemzetiségek között).Ahogy a 19.sz végi és 20.sz. eleji szerb és román politikában is a területi terjeszkedési elképzelések fogalmazódtak meg,és amint láttuk,ez az I. vháborúban be is következett ,mindenféle nyelvtörvénytől vagy státusztól függetlenül,igaz jó ürügyként szolgált "felszabadítás " címén .Az antant nagyhatalmak pedig a saját érdekükben használták fel a nemzetiségi vezetők törekvéseit a kis "ütközőállamok" létrehozására a kommunizmus és a (pán)német birodalmi törekvések ellen (ami végül nem jött be,ill. maguk a nagyhatalmak hagyták cserben Csehszlovákia nevű kreálmányukat).
"(pl. nem maradt meg az a joguk sem, hogy a latint használhassák)." Szerintem egy móc vagy hucul pásztornak mind1 volt,hogy magyarul vagy latinul kell ezentúl intézni az ügyeit.
Természetesen nem azt mondom,hogy a reformkori nemzetiségi politikának ne lett volna hibája,vagy hogy ne lett volna törekvés magyarosításra,de ez közelsem volt olyan mértékű és jellegű,mint ahogy egyes kormányok propagandistái beállították (arról nem beszélve,hogy a környező országokban durvább dolgokat csináltak a magyar kisebbséggel).
@Fejes László (nyest.hu): Ajánlom a figyelmébe Varga János egészen kitűnő könyvét (Helyét kereső Magyarország. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982). Ez az 1840-es évek elejének reformeszméiről szól különös tekintettel a nacionalizmusra. A III. rész ezt a címet viseli: Félelem a cárizmustól, "pánszlávizmustól". Ne feledjük el, hogy az a bizonyos cári hadsereg nagyon is aktív volt a térségben a lengyel szabadságtörekvésekkel szemben, továbbá nagyon aktív volt Oroszország a törökökkel szemben is, ami legalább részben a Balkán feletti uralomról szólt.
Ugyancsak fontos adalékok vannak a könyvben az asszimilációs törekvésekkel kapcsolatban. A magyar etnikum uralmát a nemesi alkotmány biztosította, a reformellenzék viszont éppen ennek az alkotmánynak a lebontására készült, és egy polgárosodási programot hirdetett meg. Nagyon is tisztában voltak azzal, hogy ez veszélyezteti a magyar elem pozícióit. Persze, hogy nem a parasztok voltak itt a legfontosabbak, de a népiskola egyrészt nemcsak a parasztság iskolája, másrészt azért a számszerűség is fontos, azaz hogy hányan vannak, milyen arányt képviselnek a magyar anyanyelvűek. Több tervezet is készült a népiskola asszimilációs célú reformjára, pl. Wesselényi is kifejtette ilyen irányú gondolatait.
Persze - ahogy a blogomban is írtam - ez sem nem gonoszság, sem nem ostobaság. Kossuth, Wesselényi, Deák a polgárosodás programját féltették, és ez vezette őket - ma már láthatjuk, hogy tévesen - az egynyelvű vagy legalábbis erősen magyar nyelvű ország célképzetéhez.
Tiltakozom!
Arról van szó, hogy a 4. osztály végére mindenki el tudja olvasni, hogy "Állomás", vagy le tudja írni, hogy "Szoba kiadó".
Megismétlem: milyen iskolai nyelvhasználat volt lehetséges 1907-ben Írországban, Hollandiában a frízek között, vagy a francia Baszkföldön? És milyen iskolai nyelvhasználat lett uraklodó az elszakított magyar területeken? Liberálisabb mint a Lex Apponyi? 85 éves kalotaszegi rokonom tudna erről mesélni.
Milyen iskolai nyelvhasználat került érvényvbe Szudétavidéken az I. VH után? A hozzászólások koncepciója hazug, sőt tudatlan. Kerüli az objektív mérlegelést. Összehasonlító értékeléstől irtózik, tehát tudománytalan. Jó, hogy nem az űrutazást kérik számon a korabeli magyar kormányzaton.
Hogyan lehet ilyen inkorrekt módon visszavetíteni mai elvárásokat 100 évre visszamenőleg? Értelmiségiek?
@bibi: Mindenképpen el kell különíteni a dualizmus kori nyelvpolitikát a reformkoritól, amiről itt tulajdonképpen szó van. Az 1868-as nemzetiségi törvény bizonyos értelemben a az 1844-es nyelvtörvény felülvizsgálata, sőt tagadása volt, a kettőt tehát nem szabad összemosni. És további külön kérdés a Lex Apponyi.
@bibi: Az 1844-es törvény pedig kizárólagossá tette a magyar nyelv használatát az oktatásban Magyarországon:
"Ő Felsége méltóztatott kegyelmesen rendeléseket tenni már az iránt is, hogy az ország határain belőli iskolákban közoktatási nyelv a magyar legyen."
@bibi: Azt hiszem mindezek alapján, hogy neked még a represszió időszakának szovejetunióbeli oktatási és nyelvtörvényei is tetszettek volna. Ott is az volt az elsődleges cél, hogy a tanulók minél hamarabb megtanulhassák a többséginek és haladónak tekintett közösség nyelvét.
Azt gondolom, hogy a 19. századi Magyarországon, amelyről Csaplovits János azt írta, hogy "Magyarország Európa kitsinyben", nemcsak vakság volt semmibe venni a kisebbségek jogait, politikai baklövés is. A magyar nemesi nemzetben gondolkodó politikai vezetők nem is láthatták meg a azokat a milliókat, akiknek nem magyar volt az anyanyelvük, és sajnos meg is kaptuk a méltó büntetésünket.
@Szajci: Köszönjük, ez valóban nagyon érdekes, magam mindig csodálkozva figyelem, amikor a katolikus, azaz nemzetek feleltt álló, egyetemes egyház képviselői nemzeti szólamokban törnek ki. Eléggé meglepő, hogy ebben képesek voltak addig elmenni, hogy saját nyájukat szétkergessék. Kíváncsi lennék, ebben az ügyben legalább azóta tartottak-e önvizsgálatot, esetleg kértek-e bocsánatot egykori híveiktől vagy leszármazottaiktól...
@bibi: Persze, tulajdonképpen arról van szó, hogy Mo-n élt egy halom, nem magyar anyanyelvű ember, aki égett a vágytól, hogy elfelejtse anyanyelvét, és megtanuljon magyarul. Ám őket megzavarták a gonosz titkosszolgálatok, akiknek más vágyuk nem is volt, mint hogy ezeket az embereket csalárd módon elzárják a hőn vágyott magyarrá válástól. A magyar államnak meg az a felelőssége, hogy – szintén titkosszolgálati eszközökkel – nem biztosította, hogy a nevezett tömegek vágya teljesülhessen. Tiszta sor.