Vagány kérdés
A világot járni, egyik napról a másikra élni, közben remek dalokat írni – mindez kétségtelenül vagány dolog.
Irma nevű olvasónk írja:
Nemrég hallottam egy műsorban a vágánsokról. Az jutott eszembe, a vagány szó vajon nem az ő nevükből ered-e?
Bár mindenkit óva intünk attól, hogy hasonló szavak mögött azonos eredetet feltételezzen, Irma ezúttal nagyon jól ráérzett az összefüggésre. A vágáns a latin vagansból ered, ez pedig a vagor ’vándorol’ ige folyamatos melléknévi igenévi alakja, azaz annyit jelent: ’vándorló’. A vagort a vagusból képezték, ami viszont ’vándorlás kóbor, vándorló’-t jelent. (Nem függ össze viszont a német Weggel, ami talán – vitatott: lásd a kommentet! – a latin via megfelelője: ezek jelentése ’út’, szláv megfelelőik viszont ’kocsi, szekér’ jelentésűek.)
A vágánsok a középkorban olyan diákok vagy tanult emberek voltak, akik városról városra vándoroltak tanulási lehetőséget és kalandokat keresve. Hivatalosan egyházi személynek minősültek, de kilógtak az egyházi hierarchiából, nem ritkán szembe is fordultak vele. Ma leginkább irodalmi tevékenységüknek köszönhetően hallhatunk róluk. A vágáns költészet talán legismertebb műve – Carl Orff feldolgozásának köszönhetően – a Carmina Burana.
A magyar vagány a francián (vagant) és a németen (Vagant) át vándorolt a magyarba. Viszonylag későn, a 19. század végén bukkan fel ’csibész, jassz’ jelentésben. A szóvégi t a magyarban tűnt el. A magyar nyelv etimológiai szótára (TESz.) nem ír arról, miként, de feltételezhető, hogy a t-t a tárgy ragjának elemezték, és elhagyták. A nyest rendszeres olvasóinak a szóvégi n > ny változás már nem jelenthet nagy meglepetést. A TESz. ma általános melléknévi használatát nem is tartja számon. Ebből arra következtethetünk, hogy ez a használata csak a hatvanas években vagy később vált általánossá. A nyelvtörténeti korpuszban rákeresve azonban már az első, 1941-es előfordulása is a ma ismert jelentést tükrözi:
Én is azt szeretném, ha ő jönne. Ilyen vagány gyerekre van most szükségünk, tudod! ... Kemény, határozott fellépésű.
Ahhoz képest, hogy milyen későn bukkan fel, viszonylag sok (több mint száz) előfordulása van a továbbképzéseket is beleértve. (A korpuszban személynévként is előfordul, de nem jelentős számban).
A latin vagus nem főnév, hanem melléknév, a jelentése 'kóbor, vándorló' stb. Valóban nem függ össze etimológiailag a német Weg, wegen, Wagen, angol way-jel és társaikkal, de ez utóbbiak nem függenek össze a latin via-val sem; jelenlegi tudásunk szerint az egy teljesen független tőből származik. Ezek a germán szavak a latin veho 'vinni' megfelelői, mint ahogy a szláv nyelvek számos hasonló jelentésű igéje (ószláv vesti stb.). Tehát az indoeurópaira három különböző gyököt rekonstruálnak; (1) latin veho, germán Weg, way, szláv vesti/voz stb. eredetije; (2) latin via eredetije; (3) latin vagus eredetije. Az utóbbi kettőhöz a germánból nincsenek biztos párhuzamok; más ie. nyelvekből néhány van.