Rukkola vagy rucola?
Sokszor bosszankodunk, amikor kiderül, hogy a helyesírás szabályozóinak nem terjed ki mindenre a figyelme. De van, amikor csak örülhetünk ennek.
Orsi nevű olvasónk írja:
Tehát, dilemma a következő: Kolléganő azt mondja, hogy nem rukkola, hanem rucola, egy cével. Ami nekem egyáltalán nem életszerű, hiszen ha az olaszt tekintjük eredetinek, az ruccola, és a magyar miért úgy vette volna át, hogy rucola, ha egyszer az sem az eredeti írásmódnak, sem a magyar kiejtés szerinti leírásnak nem felel meg? És nem találok rá sehol megbízható szabályt/forrást stb.
Orsi számára van egy jó és egy rossz hírünk. A jó hír az, hogy a növény neve nem szerepel nemhogy a helyesírási szabályzat szójegyzékében, de még Helyesírási kéziszótárban és az Osiris-féle Helyesírásban sem. Ebből pedig lényegében az következik, hogy a szó helyesírása nincs szabályozva, tehát úgy írjuk, ahogy akarjuk. Ha olvasónk nyelvváltozatában [rukkola] a növény bevett neve, és nem érzi idegennek, nyugodtan írja fonetikusan: rukkola. Rossz hírünk pedig az, hogy olvasónk téved: a növény olasz neve nem ruccola [rukkola], hanem rucola [rukola]. Ebből pedig az következik, hogy ha valaki idegen szónak érzi, nyugodtan írhatja az eredeti helyesírás szerint: rucola. A növény hivatalos neve egyébként fehéres vagy kerti mustár – legalábbis Herczeg Gyula Olasz–magyar nagyszótárában ez szerepel.
Ezzel olvasónk kérdését lényegében meg is válaszoltuk, ám felmerülnek a helyesírási szöszmötölésnél sokkal érdekesebb kérdések. Például az, hogy ha a növény neve olaszul [rukola]-ként hangzik, akkor miért lesz belőle a magyarban [rukkola]? Könnyen rávághatnánk, hogy a Rukkola könyvcserélde neve hatott, de ez inkább fordítva igaz: a szolgáltatás neve eleve azért születhetett meg, mert a [rukkola] ejtés már megvolt. Nos, ha a Rukkola nem is a megfejtés, mindenesetre nagy szerepe van a megfejtésben.
A Rukkola elnevezés ugyanis, bár játékosan a növényre utal, valójában a rukkol ’előhozakodik vmivel’ igéből származik: bár előrukkolni (régebben inkább kirukkolni) leginkább gondolatokkal, ötletekkel szokás, a Rukkola terminológiájában a könyvek „előhozatalát” és felajánlását jelenti. Ez a német bajor-osztrák nyelvjárású rucken ’mozdul, mozdít’ (irodalmi rücken) igéből ered. Ez a magyarba specifikusabb jelentésekben került, pl. ’bevonul’ (katonaság vhova vagy vki a katonasághoz). A rukkol ige pedig minden bizonnyal hathatott az olasz rucola átvételekor, illetve terjedésekor, így alakult ki a magyar [rukkola] ejtés.
(Forrás: Wikimedia Commons / Whut / CC BY-SA 3.0)
Bizonyára lesznek olvasóink, akik úgy gondolják, hogy attól függetlenül, hogy megvan az oka, a [rukkola] ejtés hibás, ezért nem is lenne szabad rukkolának írni. Őket emlékeztetnünk kell arra, valójában a rukkol ejtése (és következésképp írásmódja) ugyanúgy „hibás”, csak ott nem egy másik szó, hanem a német helyesírás a „hiba” oka. A németben ugyanis a rucken/rücken esetében a ck nem hosszú [kk] mássalhangzót jelöl, hanem azt, hogy az előtte álló magánhangzó rövid. Ugyanez igaz egyébként a mások fontos rukkolás igére, a happolra is: ez a német happen [hapen] ’szájával vmi után kap, harap’ igéből ered; hasonló okból „hibásnak” tekinthető a drukkol és még jó néhány szó.
Ha nekünk kellene javaslatot tenni arra, hogy melyik alak kerüljön a helyesírási szótárba, akkor mindenekelőtt egy kutatást javasolnánk, mely megállapítaná, mennyire közismert a szó, és akik ismerik, milyen jelentésben használják. Ha a [kk]-s ejtés az elterjedtebb, akkor a rukkola formát ajánlanánk, ha nem, akkor a rukolát – feltételezve persze, hogy a szó viszonylag közismertnek bizonyul: ha kevesen ismerik, a rucolánál maradnánk. Ha nincs mód kutatásra, akkor bizonyára a kompromisszumos rukola alakot javasolnánk, egyfelől megelőlegezve azt, hogy meggyökeresedik, másfelől esélyt adva annak, hogy az eredetihez közelebb álló alakban terjed el.
Valójában azonban azt tartjuk igazán szerencsésnek, hogy a kérdés nincs szabályozva: a rukkola, rukola, rucola, sőt ruccola alakot is egyformán megérti bárki, aki ismeri a növény elnevezését – akár [k]-val, akár [kk]-val ejti. Jobb lenne, ha több ilyen szó lenne, melyről megfeledkeznek a helyesírás szabályzói.
Íme egy fonológiai magyarázat, hogy magyarul miért ejtjük hosszú [k]-val a rucolát, még akkor is, ha tudjuk, hogy olaszul egyébként rövid.
www.academia.edu/27040153/Cappuccinóba_...ái_idegen_szavakban
@Sigmoid: A legtöbb magyar ragozatlan szó kettőshangzója VALÓDI - vagyis olyan két egyforma mássalhangzót tartalmaz, amik között még nem volt / kiesett közülök a magánhangzó. (A továbbképzett / ragozott szavak hasonulásai nem tartoznak ide, mert az már csak a kiejtés kérdése.)
Ha a mássalhangzó váz egy másik gyöknyelvben úgy alkot értelmes, a magyarral rokonértelmű szót, hogy a két azonos mássalh. között ott már van magánhangzó, akkor valszeg a hangutánzó az ősszó és a másik nyelvben már egy leszármazottja van. Példák: reccs – a héber ricec = összezúzta. Katt – a hb. kutát = porrátört. Következtetés: itt a magyar hangutánzók az idősebbek.
Nem hangutánzók hosszú mássalhangzói: orr – a héber or = fény, ér=éber, orer = felébreszt. Vagyis kivilágosodik, felébreszt, szimatot fog: az ORR. Köv: valszeg a héber(ben található) „or” a régebbi szó.
Az áll (ige) és az áll (főnév). A héber al = -rá, alá = felemeledett. A magyar áll: al(á)l: felemelkedik és a lábára ÁLL.
A héber ál-li = jaj nekem, nehogy nekem! Az „áll”-ával int nemet. Köv: valszeg a héber (valamikori elődjében az afro-sémi) „al”, „ál” és az l’ = -nak, -nek előragok voltak az eredetiek. Még egy: pukk-, an – a hb. pakuk = bedugaszolt.
@Sigmoid: Hosszabb az a zajszünet, ami minden zárhangot jellemez. A zárhangban a felpattanás a pillanatnyi, az előtte levő zár fázist hosszan lehet tartani.
Ha már arról beszélünk, hogy a németben mit jelent a megkettőzött mássalhangzó, én elgondolkodtam hogy akkor a magyarban mit jelent? Mert oké hogy "hosszan ejtjük", ami a réshangoknál, mint az s vagy az sz, tök érthető...
Na de hogy a "hosszú" zárhangok tényleg hosszúak volnának Mármint, hogy a jó édes halálba lehet egy zárhang hosszú? Hiszen épp attól zárhang hogy robbanásszerű, pillanatnyi. Tulajdonképp mit ejtünk, amikor hosszú kát ejtünk? Mert hogy nem tényleg "hosszú kát", az tuti.
Az Osiris Helyesírásban azért nem szerepel, mert a szaknyelvi nómenklatúra szerint borsmustár a neve. Ha valaki a tanácsunkat kéri, a rucola írásmódot szoktam javasolni, mondván, ez nem a magyar név, és így legalább az íráskép kifejezi ezt a távolságtartást.
@LvT: A kérdés kétségtelenül sokrétű. Sok általánosan ismert növénynek is több neve van, még a szigorúbban vett köznyelvben is (krumpli/burgonya, egres/pöszméte/piszke, eper/szamóca stb.). Lehet, hogy a rukkolát a botanikusok már rég számon tartják, de általánosan ismert akkor sem volt, hiszen akkor az idegen szónak nem sok esélye lett volna így elterjedni. (hasonlóan az oregánó esetébhez).
Nem hiszem, hogy Herczeg Gyula ne tájékozódott volna. A növényt egyértelműen azonosította, még a latin nevét is megadta. Két dolgot tudok elképzelni: vagy ezt találta valamilyen botanikai munkában (esetleg úgy, hogy elnézte), vagy nem talált nevet, és amit megadott, azt körülírásnak szánta. Nem tudom, valaha megfejtjük-e a kérdést, de azt tartom a legkevésbé valószínűnek, hogy szakirodalmi tájékozódás nélkül adta volna meg a nevet.
@Fejes László (nyest.hu): >> a szakemberek adnak neki egy nevet, és egymás munkáiból másolják, a szó nem lesz a nyelv része <<
Ez két külön dolog. Engedelmeddel én a cikknek ahhoz az állításához tettem magyarázó megjegyzést, hogy mi a „növény hivatalos neve”. Ettől eltérő dolog az, hogy a magyar botanikai név aktuálisan a nyelv része-e. Itt eltérés tapasztalható még akkor is, ha egyébként itt honos fajról van szó. Sőt, van, hogy a nyelv egyik szegmensének része, míg a másik szegmensének nem. Pl. ami az út szélén nő, az <szurokfű>, amit a pizzánkra teszünk, az pedig <oregánó>, holott mind a kettő ugyanaz az <Origanum vulgare> faj. Hasonlóan, ami a ilyenkor nyílik a természetben, az a <kankalin>, amit a virágárusnál veszünk cserépben, a <primula>. Ezekhez sorolódik szerintem a <rukkola> is: az étkezési és a természetben elvadultan már nálunk növő változatának eltérő a megnevezése.
Egyébként a rukkola rétől fogva ismert faj: eredetileg a <Brassica> nembe sorolták, a Diószegi–Farkas-féle 1807. évi Füveskönyvben is szerepel <B[rassica] Eruca> faji név alatt <Mustár K[áposzta]> név alatt. Tehát meglehetősen régtől jelen van a magyar nyelvben, és aki szótárat készít, annak azért lenne lehetősége tájékozódni. Az sem igaz, hogy „egymás munkáiból másolják”, mert a faj rendszertani helyének tisztázásával a magyar botanikai neve is megváltozott a <mustárkáposzta>-hoz képest.
@LvT: Én meg pont ezért írtam a cikkbe (nem poszt) azt, amit írtam. Az egész egyébként azt mutatja, hogy a növény Magyarországon korábban nem volt ismert, attól még, hogy a szakemberek adnak neki egy nevet, és egymás munkáiból másolják, a szó nem lesz a nyelv része. Ugyanez a helyzet az olyanokkal, mint a finn lakka (angolra cloudberryként fordítják), az is van mindenféle néven, mocsári hamvas szeder, aranymálna, norvégmálna stb. – de egyikre sem mondhatjuk igazán hogy az a magyar neve, mert úgyis mindenki másképp ismeri, vagy más nevet ad neki...
@LvT: >> Az általános szótárak jók, csak a szerzőik a szaknyelvek (adott esetben a taxonómia) részleteiben kevésbé járatosak. <<
Ezt erre írtam: @poszt „legalábbis Herczeg Gyula Olasz–magyar nagyszótárában ez szerepel.”
@Wenszky Nóra: A Magyarországi edényes flóra határozója szerint is <borsmustár> az <Eruca> nemzetség magyar neve. — Az általános szótárak jók, csak a szerzőik a szaknyelvek (adott esetben a taxonómia) részleteiben kevésbé járatosak.
A rukkola latin neve Eruca vescaria subsp. sativa, de Eruca sativa néven is ismert. Korábbi latin neve Brassica eruca volt. A jelenlegi latin nevet visszakeresve Priszter Szaniszló (1998) Növényneveink c. szakszótárában magyar névként a (vetési) borsmustár-t találjuk, a rukkola szó nem szerepel a 16 éve készült szószedetben. Tehát Eruca – borsmustár. A mű korábbi, 1966-os változatában (Csapody–Priszter: Magyar növénynevek szótára) még ismert magyar névként ezek szerepelnek: kisfehérmustár, mustárkáposzta.
A cikkben említett fehéres/kerti mustár faj egyáltalán nem szerepel a szakszótárakban. A közismert fehér mustár latin neve Sinapis alba. Ez a növény a rukkolához hasonlóan a káposztafélék (Brassicaceae) családjába tartozik, de ennek nem levelét, hanem magját használják fel a mustár készítéséhez a fekete mustár – Brassica nigra magja mellett.