Hűt vagy hűet?
Nyűt vagy nyüvet?
Házi szakértőnk ezúttal különösen örül, hiszen olyan kérdést kap, mely önmagában is igazolja azt, amit a nyelvről gondol.
Dorottya nevű olvasónk két szó nagyon ritka alakjairól érdeklődik. Azért érdekes ez, mert alátámasztja, amit korábban már többször leírtam, hogy minél ritkább egy alak, annál kevésbé biztosak az emberek abban, hogy hogyan is kellene hangzania, ha egyáltalán több lehetőség is szóba jön. Azonban sem a hagyományos nyelvtan, sem pedig a modern generatív nyelvészet nem tud mondani semmit sem arról, hogy minek köszönhető ez az összefüggés a gyakoriság és az ingadozás között.
A hű melléknév és a nyű főnév tárgyragos alakjaira lennék kíváncsi. A Gáldi–Uzonyi-féle magyar–orosz szótár a hűet és nyűt alakokat adja meg, de én ezeket nem használnám... A hűet alakkal még csak kibékülnék a hűek többes számú alak miatt, de a nyűt formát nem értem. A Facebookon folytatott hevenyészett közvéleménykutatás alapján ismerőseim egyikének sem jutottak eszébe ezek az alakok. Abban alakult ki egyetértés, hogy a nyű tárgyragos alakja nyüvet (ebben a helyesírási szótár is támogat), a hű tárgyragos alakját pedig valamennyien inkább elkerülnénk, és használnák helyette pl. a hűségeset szót. Mi a véleményük?
Mindkét váltakozás-típusról írtam már korábban: a nyű ∼ nyüv- tőváltozatokban megfigyelhető v-vel bővülésről és hosszú ∼ rövid váltakozásról is, és a hű ∼ hűe- típusú magánhangzóval bővülésről is. Érdekes módon a v-vel bővülés képzett szavak esetén gyakrabban megfigyelhető, mint a ragozásban, egyszerűen azért, mert olyan képzett szavakról van szó, amelyek már korábban megszilárdultak. Például a nyüves helyett senkinek sem jutna eszébe azt mondani, hogy nyűs. A magánhangzóval való bővülés is sok érdekes vonást mutat, például a szófajtól való függést. Mellékneveknél sokkal gyakoribb a magánhangzóval bővülés, mint főneveknél: a változó melléknév többes száma lehet változók vagy változóak, de főnévként (például a matematikában) csak a változók alak használatos.
(Forrás: Wikimedia Commons / Paul venter / GNU-FDL 1.2)
A magánhangzóval való bővülés csak a többes számban (és az -n toldalékos határozói alakban) figyelhető meg, ezért a hűet tárgyesetű alakra az interneten is csak kb. 100 találatot kapunk, tehát leegyszerűsítve kijelenthetjük, hogy a hű tárgyesete hűt. Ami a nyű tárgyesetét illeti, a Szószablya webkorpuszban két esetben találunk nyűt alakot (ezek akár elírások is lehetnek), és 83 esetben nyüvet alakot. Itt tehát az utóbbi alakra mondhatjuk, hogy messze gyakoribb, de persze meg kell állapítani, hogy még a nyüvet is borzasztóan ritka, ezért az adatok is kevéssé megbízhatóak – mint az elején kifejtettem, éppen ezért bizonytalankodnak a magyar anyanyelvű beszélők is.
@Sultanus Constantinus: igen, én is hajlok arra, hogy a hű-nek nincs tárgyesete, ragozása hiányos. Ha annyira tárgyeset kell belőle, akkor képzünk belőle főnevet, és azt tesszük tárgyesetbe vagy még inkább az utána lévő, jelzett főnevet tesszük tárgyesetbe.
A nyű tárgyesete pedig a modern nyelvben tényleg nyüvet, bár a nyűt formával sincs gond, csak kicsit régiesen hangzik.
@Nem tudtam jó nevet kitalálni: A "hű" igen, az gyakran használatos, de a tárgyesete nem (ahogy te is írod), tkp. arra értettem, hogy nem jutna eszembe olyan szövegkörnyezet (a metanyelvin kívül), ahol tárgyesetben kellene használni, de ha mégis, akkor is helyettesíthető vagy azzal, hogy "hiteles(e)t" vagy pedig azzal, hogy "hűséges(e)t".
@Sultanus Constantinus: Mindig hű leszek. Ez csak egy példa, én gyakran használom.
Egyébként nyüvek, viszont olyan nincs hogy hűt vagy hűet, egyszerűen egyiket sem használja senki.
Még néhány érdekes példa, főnév, melléknév vegyesen:
szó - szót/szavat (fn), só - sót (fn), fű - fűvet (fn), tű - tűt (fn), kő - követ (fn), fő - főt (fn/mn), bő - bőt (mn), eső - esőt (fn, mn), hűs - hűset (hűst?) (mn), erős - erőset, ős - őst (fn), emlős - emlőst (fn/mn), falu - falut/falvat, ...
@Dolovai Dorottya: >> nekem is csak az értelmező jelzői használat jutott eszembe. <<
Elsősorban igen, vö. Kölcsey (Könnye csillog): „…’S hő kebelre dől megint. / Átkarolja még a’ hívet / A’ végső bús éjjelen …”
De lehet főnevesedett használat is, vö. Csokonai Vitéz (A pártütő): „Némelykor, kik titkon a hazát koncolják, / Hazaárulással a hívet vádolják, / S hogy ez a hívőket még fel ne forgassa, / A neve mindnyájok előtt Harám bassa.”
@Dolovai Dorottya: Az a jó, hogy a "hű" szinte minden szövegkörnyeztben helyettesíthető egy szinonimával: emberről szólva "hűséges", dolog esetén pl. "hiteles". Így megkerülhető a problémás szóalak. :)
@Sultanus Constantinus: nekem is csak az értelmező jelzői használat jutott eszembe.
Nagyon köszönöm a választ! :)
Azon gondolkoztam, hogy egyáltalán milyen szövegkörnyezetben fordulhatna elő a "hű" melléknév tárgyesetben. Én most így hirtelen nem is tudnék ilyet.
Az én nyelvváltozatomban a <hű> tárgyesete <hívet>, bár belátom, ez archaikus.
Mindkettő eléggé ritkán használt eset, ezért tényleg nehéz megmondani, melyik hangzik jobban. Én a "nyű" szót egyáltalán nem használom, a "hűet" jobban hangzik, mint "hűt" (mivel az utóbbi összetéveszthető egy igével), de szintén nem mondanám egyiket sem, hanem a kérdező is írja, "hűséges"-et mondanék.