Időtelen vagy időtlen?
Olvasónk vette észre, hogy a budapesti metróban látható, a 100 éves Weöres Sándor tiszteletére készült kiállítás egyik verse tartalmaz egy apró sajtóhibát...
Az elírások mindig érdekesek. Akkor is, ha feltűnőek, és akkor is, ha nem. Olvasónk, Imre vette észre, hogy a budapesti M2 és M3 vonalán közlekedő metrószerelvényekben található plakátokon a következő érdekes elírást.
A szép kultúraterjesztő plakátok egyikén A vers születésére emlékezve ünneplik a száz éves Weöres Sándort. A plakáton teljes terjedelmében olvasható a szonett, amelynek utolsó sora nagy betűkkel a plakáton kiemelve is megtalálható: „A halhatatlan mű időtlen”.
A vers azonban eredetileg így szól:
Pár ezredév s a művész híre elhuny
s ki őrzi nevét, művét? a halál.
Él mégis: minden új kor rajta áll,
mert ő a láthatatlan fundamentum.
Nem nől babér a rég-feledt nagyoknak,
nyomtalan ősidő sok művesének –
mégis, a megjegyzettnél jobban élnek:
lángunkban az ő lángjaik lobognak.
A kincset az idő nem őrzi – nem:
szétrágja, mint a kócjancsit a gyermek.
A kincsek másképp élnek, jeltelen:
a lélek benső templomán szögellnek,
mint ezer pillér, kos-szarv és perem.
A halhatatlan mű időtelen.
Tehát a vers utolsó sorában nem az szerepel, hogy időtlen, hanem az, hogy időtelen. Tény, hogy az időtlen szó bevettebb, és még a helyesírás-ellenőrző sem húzza alá, mint a tőle csupán egyetlen e betűben különböző időtelen-t. A vers utolsó sorában rejlő állítás azonban így tautologikussá, unalmassá, értelmezésre nem szorulóvá válik: ami halhatatlan, az időtlen. – Ebben nincs semmi különös. A nem megszokott forma, az időtelen használata éppen arra hívhatja fel az olvasó figyelmét, hogyan képzelheti el a halhatatlan mű időnélküliségét, időfelettiségét, időtől való mentességét.
(Forrás: impressmagazin.hu)
Persze könnyű az ilyesmit elnézni: az időtlen szó bevett, ismert, míg az időtelen egyáltalán nem az, egy szokatlan, egyedi képzett forma, amelynek a részeit (a tövet és a képzőt) értjük, de a képzett szó maga értelmezésre szorul – egyébként éppen a párjának, az időtlen-nek a függvényében. A vers értelmezésekor magyarázatra szorul, hogy Weöres miért nem az időtlen, hanem az időtelen formát választotta. Az azonban a változtatásnál szembeötlő, hogy így nem jön ki a rím: a perem–időtlen nem cseng össze tökéletesen, míg a perem–időtelen igen. És ha még némi verstani ismerettel is rendelkezünk, azt is láthatjuk, hogy a vers szonett formájú. A szonett 14 soros vers, két 4 soros, majd két 3 soros strófából áll. A sorok 10 vagy 11 szótagosak. Egy kis fejszámolás után az is látható, hogy Weöres teljesen szabályos szonettet ír. Éppen ezért lenne nagyon meglepő, ha épp az utolsó sorban rontaná el - az időtlen szó használatával ugyanis az csak 9 szótagból állna.
Köszönetet mondunk Knausz Imrének, hogy megosztotta velünk észrevételét!
@siddharta: és mi lenne az?
apró hibáról szóló cikk apró hibát vét
aba baa
Na, akkor valamit rohadtul nem értek. Nem a "jeltelen"-re kell(ene) rímelnie?