„Az üresség öntözi szélét”
Bóbita, bóbita táncol, Sehallselát Dömötör – mindannyiunk gyerekkorának, írás előtti kultúrájának részei ezek a sorok. Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából tartott konferenciát a Magyartanárok Egyesülete 2013. november 9-én a budapesti Kossuth Klubban. Ez már a többedik Weöres-konferencia volt a centenáriumi évben, de az első, amely kifejezetten a magyartanárokhoz szólt.
A Weöres Sándorra való emlékezés sajátossága, hogy az ünneplő kissé zavarban van: nem könnyű meghatározni ugyanis, hogy milyen az a költő, milyen az az életmű, amire emlékezünk. Ahogy Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke fogalmazott megnyitó beszédében: „Weöres a legkevésbé szoborrá merevedő költőnk”.
Szimfóniák és mítoszok
„Madárka sír, madárka örül/míg piros gerendái közül/néz a hatalmas” – a Harmadik szimfónia kezdő sorai az első előadó, Radnóti Sándor számára a magyar irodalom legszebb sorai közé tartoznak. Számára e sorok jelentősége, szépsége a hangzásban rejlik, ami jelentéstulajdonítás vagy magyarázat nélkül is érvényesül. A hangzás fontosságára, elsődlegességére hívja föl a figyelmet a cím is: szimfónia. A motivikus visszatérések, a zeneiség, a zenei szerkesztettség az egész Weöres-életműben tetten érhetők.
Weöresnél majdnem mindig megjelenik a túlinterpretálás veszélye – figyelmeztet Radnóti –, ennek ellenére – illetve ezt szem előtt tartva – nem tilos, sőt izgalmas feladat a Weöres-képek értelmezése. A Harmadik szimfónia képeinek egyik visszatérő jellegzetessége a magukba zárulás, ami az érzések és gondolatok magukba zárulását is jelentheti.
A Negyedik szimfónia alcíme Hódolat Arany Jánosnak. Négy tételből áll a mű, melyek mindegyike Arany János hangját hallatja. Pastiche-t olvasunk tehát? – merül fel az olvasóban a kérdés. Az előadó szerint a mű a Psyché elődarabja lehet.
A Negyedik szimfónia harmadik tétele ismét felveti a jelentéstulajdonítás problémáját, melyet az előadó szerint maga Weöres utasít el a verseiben. Ebben a részben ugyanis nemcsak a szöveg jelentése kérdéses, hanem az is, hogy egyes kifejezések milyen nyelven vannak (angol vagy francia). „A szédült szók evégett/nem bánnák az ürességet.”
(Forrás: karpat-medence.hu)
Harmath Artemisz Weöres mítoszi verseiről beszélt, és arról, hogy Weöres mítoszi művei között vannak álmítoszok is: ezekben az esetekben nincs olyan szöveghagyomány, amelyre visszautalnak a Weöres szövegek. Ilyen például a Mahruh veszése című pusztulástörténet, mely a pusztulás elbeszélése során egy az olvasó számára teljesen új, csodálatos világot mutat be. A műhöz tartozó bevezető szerint a szöveg egy mítosz fordítása, melynek a szerző megadja eredeti (nem létező nyelvű) címét is, annak fordításával együtt.
A mítoszi versek másik csoportjába tartozik a Hetedik szimfónia, melynek alcíme Mária mennybemenetele. Az egyik izgalmas szempont, melyet az előadó a mítoszi versek értelmezéséhez kínált, a szimbólumok és metaforák nyitottsága volt. A Mária alakjához tapadó jelentések olyan sokrétűek, a kép jelentése olyan gazdag, hogy végül már semmit nem jelöl: „Az üresség öntözi szélét”.
Weöres pszichéje
A konferencia első része Margócsy István Psyché-előadásával zárult. Mit jelent az, hogy Weöres Psychéje? – tette fel a kérdést az előadó. A figura vagy a vers a Psyché? Sokkal többet beszélünk ugyanis a költőnő alakjáról, mint a verseiről. Erre a figurára is igaz az, ami a mítoszi versek képeire: minden benne van, semmi nincs benne. Mindenhol megállja a helyét, de sehol nincs otthon.
A második kérdés, ami a Psychével kapcsolatban mindig fölmerül: ki írta? Férfi vagy nő? Az irodalomban gyakori, hogy férfiak női elbeszélőket szólaltatnak meg és fordítva. Egy drámaíró esetében ezen meg sem lepődünk: természetes, hogy a szerzőnek tudnia kell női és férfi szereplőként is megszólalnia. A legfrissebb ide kapcsolódó esemény az volt, amikor Kabai Lóránt felfedte, hogy ő írta Spiegelmann Laura blogját. Hasonló eset lehet a reneszánsz francia irodalmában Louise Labé alakjának megteremtése is. A régi francia irodalom egyetlen női alakja valószínűleg Ronsard és köre találmánya. És még lehetne sorolni a példákat, de visszatérve Weöreshöz kimondható, hogy műveiben nemcsak a nemváltás, hanem a kétneműség és a nemnélküliség problémája is felmerül.
(Forrás: muzeumantikvarium.hu)
Mikor keletkeztek Psyché versei? A mű tökéletes fikció, de a történetiség mégis folyton az orrunk alá van dörgölve. 19. századi az íráskép, a fordulatok; sok a nyelvújítási szó – tökéletes tehát az imitáció, ugyanakkor elképzelhetetlen ez a nő ebben a korban. Erre egyébként maga Weöres is utal akkor, amikor megírja Toldy Ferenc rosszalló megjegyzéseit Psyché verseiről. Psyché versei olyanok, mintha Berzsenyit vagy Kazinczyt utánozná a szerzőjük. Mindegyik versének meg lehet találni valamilyen előképét. És kicsit ügyetlenek ezek az utánzások, így akár paródiákként is értelmezhetőek.
Fa-babák és kétfejű fenevadak
A konferencia második részében először Weöres drámáiról volt szó. Az első előadó, Spiró György a Kétfejű fenevad című darabról beszélt. Utalva Margócsy felvetésére, miszerint Psyché versei paródiaként is olvashatóak, először a paródia fogalmát pontosította az előadó. A paródia szó eredeti jelentésében melléírást jelent, és nem jelent feltétlenül negatív kritikát, hanem egyszerűen csak mulatságos. Weöres drámáival kapcsolatban mindig felmerül a besorolhatatlanság problémája. Az Octopusra azt szokták mondani, hogy Erzsébet-kori dráma. De a Kétfejű fenevadat általában még besorolhatatlanabbnak tartják, aminek az egyik következménye, hogy nagyon nehéz színre vinni: nincs meg ugyanis az a színházi nyelv, amellyel meg lehet közelíteni.
Az első probléma, amellyel a rendező szembesül, hogy nagyon sok szereplő van, a statisztákat leszámítva 39. Ezt általában csak szerepösszevonásokkal lehet megoldani, ami ennek a darabnak az esetében azért érdekes, mert azok a szereplők, akikkel kapcsolatban a szöveg lehetővé teszi, sőt kínálja az összevonást, nem egymáshoz hasonló, hanem egymással teljesen ellentétes figurák. Ez a jellegzetesség egyébként a címet is eszünkbe juttathatja: a szereplők így lesznek kétfejű fenevadak. Az ellentétes szerepek azonos színész általi előadása a misztériumjátékok jellegzetessége volt: ezekben az angyalt és az ördögöt ugyanaz a színész játszotta.
A darab egyik női szereplője, Báthory Susánna nem ilyen: az ő alakja annyira gazdag, hogy nem lehet ellentéte. Személyisége hasonló Psychééhez: valószínűtlenül sokféle. A főszereplőről, Ambrus deákról szintén nehéz megmondani, hogy milyen figura, de más okból: ő Susánnával ellentétben nem sokféle, hanem semmilyen. Bár a szereplők vallása ismert az olvasó/néző számára, a vallás témája nem kerül elő a darabban, és nincs ideológia, világnézet sem.
A darab személyiség-felfogása tehát nem modern, hanem a romantika előtti elképzelést idézi. A darabban bemutatott korszak azonban olyan problémát vet fel, amely a magyar történelem során vissza-vissza tér: a szabadság eljövetele okozza a katasztrófát. Spiró szerint még néhány évtized, és a darab emberszemléletével is egyet fogunk érteni.
Szilágyi Márton A holdbeli csónakos című drámáról beszélt. A mű a mottói révén az Argirus-történethez és a Csongor és Tündéhez kapcsolódik, több szereplője révén pedig a bábjáték hagyományait folytatja. A darab a magyar őstörténethez is kötődik; ezzel kapcsolatban azt mutatta meg az előadó, hogy Weöres forrása Dugonics András Etelka című regénye volt. A történet egyúttal Amor és Psyché történetének is újraírása.
A második szekció utolsó előadója Halász Péter zenetörténész volt. Előadásának kérdésfelvetése az volt, hogy mit köszönhet az elmúlt nyolcvan év magyar zenéje Weöresnek. Először is az 1933-ban született Kodály-művet, az Öregeket, melyet más versfeldolgozó kórusművek is követtek a zeneszerző életművében. Ez a szabadvers a népdalokhoz képest apróbb ritmikai egységei miatt új feladatot jelentett számára. 1935-ben Kodály a bicíniumok megszövegezésére kérte fel Weörest, aki az erre a célra írt műveit a Rongyszőnyeg című versciklusba rendezte. A zeneműbe azonban végül csak két vers és öt cseremisz népdalfordítás került be. Weöres szövegeiből később született 350 kórusmű, „hangulatfestő iparosmunkák”.
Weöres-szövegeket megzenésített még Bródy és Tolcsvay is, és Szokolay Sándor is írt kórusműveket Weöres-szövegekből. Ligeti György számára Weöres a magyar Mozart volt. Számára Weöres volt a megzenésíthető magyar költő. Az előadó kiemelte a Rongyszőnyeg mintájára írt zongoradarabját. Dávid Gyula 1961-ben, a vers megjelenésének évében megzenésítette a Dob és tánc című szöveget, szigorú szerkezettel, szövegismétlések nélkül, érzékeltetve a vers szótárbővülését. Sári László 1975-ben 26 szótövet választ ki, melyek mind egyszótagosak, kivéve a béke szót. A mű egy 24 szólamú női kar előadásában egyetlen zsongító hangmassza. Az előadás végén Weöres Bolero című versének a megzenésítését hallgattuk meg.
Barbár dalok és románcok
Az előadások után három szeminárium közül választhattak a résztvevők: Dobszay Ambrus Gyerekversek elemzése, Stribik Ferenc Játékok és kreatív-produktív feladatok, Tamás Ferenc pedig Weöres Sándor próteuszi alkata, sokfélesége, zeneisége és világképe címmel tartott foglalkozást.
A Dobszay-szeminárium a gyermekversek tanítási lehetőségeiről szólt, érintve a tantárgyközi megoldásokat is, illetve az iskolán kívüli élmények (például a színház) bekapcsolását a tanulási folyamatba. Kísérletet tettek arra is, hogy meghatározzák a gyermekversek jellemzőit. A szeminárium részvevői kreatív feladatot is kaptak: folytatást kellett írniuk Weöres Románc című verséhez. Néhány perc alatt komplett versszakok születtek, akár a vers motívumaival egybecsengőek (mély kút, tiszta kút; nagy vár, rideg vár; bő ing tiszta ing kezdetekkel), akár más témában (emailezés és számítógépezés), de formailag pontosan követve a verset.
Stribik Ferenc szemináriuma barbár nyelvórával indult, Weöres Barbár dala kapcsán izgalmas nyelvtani, fordítási és értelmezési kérdésekre keresték a választ a részvevők. Megtudták, hogy a barbárban a birtokos személyjel helyett a birtokos névmás áll, egyes szám első személyben pl. az ole szó, és hogy a tagadást és a tiltást ugyanaz a ni szócska fejezi ki, de míg az előbbi az ige előtt, utóbbi utána áll. A vers folytatása, a hozzáírás, a műfajiság körüljárása, egyes sorok értelmezése, az oda-vissza fordítás, a háttértörténet megfejtése, elképzelése mind-mind izgalmas órai munkát jelenthet a különböző évfolyamokon.
A szeminárium második felében tárgyalt versek is azt bizonyították, hogy a tanítási gyakorlatban kimeríthetetlen lehetőséget nyújtanak a Weöres-művek. A megformálási és verstani gazdagság alkalmat ad már tanult formák (Itt nyugszik W. S. – epigramma), illetve a költő által átalakított szerkezetek (Arany kés forog – fordított szonett) megtalálására, felismerésére. Végigjátszhatóak különféle permutációk (Ellentétek), s folytatni lehet a nyelvi játékokat (Daktilusz).
Tamás Ferenc szemináriumán először a 111 vers című kötet tartalomjegyzékét vizsgáltuk meg, és arra kerestük a választ, hogy mi alapján kerülnek egymás mellé az egyes költemények. Megállapítottuk, hogy Weöres tagadja a felnőtt- és gyerekvers megkülönböztetés jogosságát. Nem lát köztük fontosságbeli különbséget. A szemináriumon megismerkedhettünk Esterházy Péter és Petri György egy-egy Weöresről szóló írásával is. Petri írásában az ismert anekdota arról, hogy Weöres saját bevallása szerint nem ismeri és nem is szereti a gyerekeket, azt az érdekes meglátását támasztja alá, miszerint Weöres olyan volt, mint egy gonosz kis manó, és felhívja a figyelmet arra, hogy Weöres ártatlan gyerekversei között vannak kifejezetten horrorisztikusak is („nagypapa leszállt a tóba/nagypapa változik a vizi sóvá/nagypapa változik fekete kővé”).
Megismerkedtünk egy újdonsággal is: idén került elő Weöres 66 című verse, melyet Sebő Ferencnek adott egy lezárt borítékban azzal a kéréssel, hogy csak 66. születésnapján nyissa ki. Az Ars poetica című vers kapcsán felidéztük, amit Spiró György mondott a romantika előtti személyiségképről („Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged./Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti”) és az egót a lényeg gátjaként azonosítottuk. A paprikajancsi szerenádja című vers kapcsán beszéltünk a Weöres-versek lehetséges előadásmódjairól valamint arról, hogy a vers bábfigurája a szerelemnek egy olyan tragikus oldaláról beszél, amely bár ritka, mégis bárkivel megtörténhet.
(Forrás: rejtelmek.hu)
A konferencia záróeseménye a Petőfi Irodalmi Múzeum Weöres-kiállításának megtekintése volt. A kiállításon a sokféle interaktív feladat és érdekesség megismerése során több mint száz Weöres-verssel találkozhattunk, és betekinthettünk Weöres utazásairól írt leveleibe, úti élményeihez kapcsolódó verseibe is.
Weöres Sándor nekem kicsit olyan, mintha kedves tanárom, szülőfigurám lenne, tekintve hogy az ő gyerekversein tanultam meg olvasni 3-4 évesen. :)
Megható dolog felnőtt fejjel újra felfedezni a munkásságát.