Helyben írt versért jár majd kávé a Centrál Kávéházban?
Új kezdeményezés a Centrál Kávéházban: helyben költött verssel is lehet majd fizetni a kávéért. Ez első hallásra nagyszerűnek tűnik, de egyelőre keveset tudunk arról, hogy ez hogyan fog megvalósulni.
Újra lehet majd helyben költött verssel fizetni a a Centrál Kávéházban, olvasható egy nemrég megjelent cikkben. Hogy valóban így van-e, azt nem tudjuk, mivel mostanában nem jártunk a kávéházban, és a kávézó honlapján sem találtunk erre vonatkozó információt. Megkerestük a Centrál Kávéház munkatársait is, de cikkünk megjelenéséig sajnos nem kaptunk választ. Így csupán eltöprengeni tudunk azon, hogy hogyan működhet egy ilyen kezdeményezés.
A Centrál legendája
A Centrál kávéházat a 20. század elejétől kezdődően a pesti szellemi és kulturális élet centrumaként tartották számon. Az 1887-ben nyílt kávézót az irodalmi élet olyan jeles képviselői látogatták, mint például Mikszáth Kálmán vagy Ady Endre, ami nem véletlen, hiszen ez volt a Hét, valamint a Nyugat folyóirat szerzőinek törzshelye.
A kávéházat Seemann Károly alapította, aki egyike volt az első Andrássy úti kávésoknak. A Centrált veje, Frankl Bertalan részére rendezte be, aki 1887-ben nyitotta meg a nyolc teremmel, két játékszobával, kávékonyhával és ruhatárral rendelkező kávéházat.
Ezután több tulajdonosváltás is történt, mígnem 1905-ben Mészáros Győző banktisztviselői állását otthagyva átvette a Centrál Kávéház irányítását. Az a szellemiség, amit mind a mai napig a kávézónak tulajdonítunk, az ő személyéhez kötődik, mivel Mészáros igen nagy hangsúlyt fektetett a Centrál csendes és kulturális jellegére.
(Forrás: Wikimedia Commons / Illustratedjc / CC BY-SA 3.0)
A világháborúkat is átvészelő kávéház egészen 1945-ig tudta ezt a szellemiséget megőrizni; Budapest ostroma után azonban a Centrál fénye megkopott. Az új tulajdonosok eszpresszóvá alakították, és a Mészáros-féle korszaknak addigra már a nyoma sem maradt.
A kávézót 1949-ben bezárták. A Centrál bezárása, majd államosítása után a Paprikaközpont Nemzeti Vállalat, később a Terimpex Külkereskedelmi Vállalat kezébe került a kávézó. Klubként, menzaként, koncertteremként végül 1993-ban játékteremként működött. Egészen az 1997-es évig, amikor dr. Somody Imre megvásárolta az épületet az akkori tulajdonosától, és két évvel később megalapította a Centrál Kávéház Kft.-t.
Tejes kávé ingyen van-é?
A rövid történeti áttekintő után térjünk vissza ahhoz a kérdéshez, hogy ingyen kávé jár-e a helyben írt versekért. Erről csupán annyit sikerült megtudnunk a kávéház munkatársaitól, hogy valóban lesz (lehet, hogy már van) egy ilyen kezdeményezés. Nagyon érdekelt volna minket, hogy hogyan képzelik el a kávéházi munkatársak a gyakorlati megvalósulását az ötletnek. Több kérdés is felmerül ezzel kapcsolatban, de egyelőre nem kaptunk válaszokat. Reméljük, mihamarabb bővebben is beszámolhatunk majd az érdekes akcióról.
Egy érdekes poétikai – és ebben az esetben gyakorlati vonatkozású – kérdés, hogy hogyan, mi alapján lehet elkülöníteni valódi költészetet és – nevezzük így – kávészerzés céljából létrehozott, kecskerímekkel tarkított (ál)költészetet. Példának okáért, ha valaki annyit ír egy cetlire, hogy: „Ide a kávét, nem kell alátét!” ugyanúgy megkapja-e a kávéját, mint az, aki ténylegesen alkotni ment a kávézóba. De még tovább is gondolhatjuk a problémát, és akkor eljuthatunk a kortárs irodalom sötét bugyraiba – újra és újra feltéve a nagy kérdést: mi számít költészetnek?
(Forrás: Wikimedia Commons / MAKY.OREL / CC BY-SA 3.0)
Ezzel összefüggésben további problémaként/kérdésként merül fel, hogy a szegény, ámde tehetséges költők vajon élnek-e majd a lehetőséggel. Hiszen az nyilvánvaló, hogy a kezdeményezés nem azoknak szól elsősorban, akik több ezer forintért reggeliznek ott. Mitől fog a szegény költő bemenni a Centrál Kávéházba? Mert jelenleg úgy gondolkodhat, hogy ő azt a luxust nem engedheti meg magának, hogy 800 forintért igyon egy dupla eszpresszót. Hogyan lehet majd őket bevonzani, ha valóban az irodalmi élet felpezsdítése és a régi hagyományok életre hívása a cél?
Abban nem vagyunk biztosak, hogy egy szegény, de tehetséges ember ilyen közegre vágyik. Ahogy az említett cikk írója fogalmaz „a Centrál inkább az elegánsabb irodalmároknak való”. Talán, ha a kezdeményezés egy olyan opcióval egészülne ki, amely a tehetséges költők számára publikációs lehetőséget és/vagy szerkesztőkkel, szerzőkkel való kapcsolatot biztosítana, akkor nagyobb esély lenne e nemes elgondolás kivitelezésére. Természetesen az első kérdés ettől még fennállna, de hát a művészet már csak ilyen...
Felhasznált irodalom
@Sultanus Constantinus: Igen, erre a problémára a cikk is utal, csak az a baj, hogy a művészet meg szabályokkal nem művészet (kis túlzással, a hatás kedvéért :)).
@Jánk István: @Molnár Cecília: Valahol akkor is meg kell húzni a határt, azaz meghatározni a minimális követelményeket, hogy legyen értelme a kezdeményezésnek. Úgy is mondhatnám, hogy a játék szabályok nélkül nem játék. :)
Fodor Ákos: Geller
Ébren töltöttem az egész
káposztát.
Két hexameter
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.
(József Attila)
Végül
Jogos – ha tartod is – a távol.
Végül talán megértenélek.
Legyél szavakból, nappalokból;
a hallgatás, az éj enyém lett.
(Karafiáth Orsolya)
Nem biztos, hogy jó ez a kikötés :)
Sajnos az embereket ma már nagyon nehéz bármire is rávenni, és ha valaki azt gondolná, hogy egy kis jutalomért szívesebben szánják rá magukat, az is téved...
Egyébként én biztosan tennék egy olyan kikötést, hogy a vers legalább négysoros legyen.