0:05
Főoldal | Rénhírek

SMS-változat

A versek általában hosszabbak 160 karakternél. De megpróbálhatjuk úgy átfogalmazni őket, hogy beleférjenek akár egy SMS-be. Játszani hívjuk olvasóinkat!

nyest.hu | 2014. november 30.

Mai rohanó világunkban már a költészet sem a régi! A versek egyre rövidebbek, hogy minél gyorsabban el lehessen őket olvasni. De mi legyen az idejétmúlt, porlepte (és sokszor rettentően hosszú!) klasszikusokkal? – Jó lenne, ha nem lennének bőbeszédűbbek egy SMS hosszánál, azaz 160 karakternél... A jó hírünk az, hogy ez ma már nem álom, egy blogger ugyanis SMS-változat címmel indított egy sorozatot, amelyben klasszikusnak mondható magyar versek tartalmát zanzásítja egy SMS-nyi terjedelemben.

„mind1. már késő” – így hangzik Arany János Epilógus című versének SMS-változata. „ezek még lármáznak de én tök depis vagyok nélküled. leples szelfi megy” – ez pedig Berzsenyi Dániel Levéltöredék barátnémhoz című költeményének átirata. Kedvencünk pedig Nagy László Ki viszi át a Szerelmet című versének SMS-ítése: „fejezd be helyettem azt a q katedrálist. csókolom az arcod ha még van”.

Az ötlet zseniális, az eredmény pedig egyrészt szórakoztató, másrészt el is gondolkodtathat minket a versek értelmezésén. Voltak már hasonló kezdeményezések az elmúlt években az interneten, például amikor regényeket kellett tweetben, azaz 140 karakterben rövidíteni. Az irodalomtól amúgy sem áll távol a különböző kötöttségek önkéntes vállalása, pusztán a játék kedvéért. A költemények esetében, azt hihetnénk, könnyebb a dolgunk: az Anyám tyúkja mégis rövidebb, mint a Háború és béke. A lírai műveknél viszont az elmesélhető, újrafogalmazható tartalom rövid megragadása lehet kihívás.

SMS-változat
Forrás: Facebook

Éppen erre hívjuk most olvasóinkat: küldjék el nekünk vagy írják meg kommentben kedvenc versük SMS-változatát! Akinek pedig ehhez nincs kedve, megpróbálkozhat a szerző egy másik költői játékával, amelynek az a szabálya, hogy „A semmi ágán ül...” kezdettel kell verset írni.

A mi egyik kedvencünk SMS-változatát pedig a SMS-változat megalkotójának, Knausz Imrének ajánljuk:

*_* (Pilinszky János: Senkiföldjén)

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (5):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
9 éve 2014. december 2. 19:29
5 krkoll

Nem q mind1?! (József Attila – Két hexameter)

9 éve 2014. december 1. 17:22
4 Yogi
9 éve 2014. november 30. 16:38
3 viresz

"Ismerős törlése" (Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet)

9 éve 2014. november 30. 16:37
2 viresz

"Selfie PLS" (Juhász Gyula: Milyen volt...)

9 éve 2014. november 30. 16:36
1 viresz

"<3 4ever!!! Miki & a vizespohár" (Radnóti Miklós: Tétova óda)