5 fontos kérdés, amit elfelejtettünk megbeszélni
Hogy nevezzük intézményeinket és köztereinket? Milyen zászlókat használjunk, és milyen zászlókat tűzzünk középületeinkre? Milyen nyelveket tanuljanak gyermekeink az iskolában, és hogyan biztosítsunk a nyelvoktatás magas színvonalát a felnőttek számára? Olyan kérdések, melyekről érdemes lett volna elbeszélgetni.
„Mi, magyarok 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk” – kaptunk kézhez egy levelet mindannyian a napokban. Mi, magyarok, legalábbis a szerkesztőségben nem emlékszünk ilyen döntésre. Ettől függetlenül persze örülünk, ha volt ilyen döntés. Annál kevésbé örülünk annak, hogy az elmúlt öt évből számtalan olyan ügyet tudunk felidézni, melyet nem beszéltünk meg a döntés előtt. Ezekből most mindössze tízet idézünk fel: ötöt ebben a cikkünkben, további ötöt pedig egy később megjelenőben. Csupa olyan kérdésről lesz szó, amikkel legalább érintőlegesen foglalkoztunk már korábban is.
Mielőtt azonban felvetnénk a témákat, emlékeztetünk mindenkit, hogy normális esetben megbeszélésen nem azt értjük, hogy valaki feltesz bizonyos kérdéseket, amelyekre mások néhány megadott válasz közül kiválaszthatják a hozzájuk legközelebb állót. Megbeszélés az, amikor bárki elmondhatja a témáról a véleményét, új szempontokat, összefüggéseket vethet fel, elmondhatja, miért nem ért egyet a különböző véleményekkel stb. Különösen fontos ilyenkor, hogy a közvélemény megismerhesse a témával kapcsolatos kutatások eredményeit, a szakemberek véleményeit, és akár kérdéseket is feltehessen a hozzáértőknek.
1. Jaj de szépen játszotta a Liszt-rapszódiát...
2010 előtt nem merült fel komolyan, hogy az ország legfontosabb repülőterét átnevezzék. Márciusban aztán a kormány úgy döntött, hogy Liszt Ferencről nevezik el a légikikötőt. Arról, hogy szükséges-e a reptér átnevezése, és ha igen, akkor kiről vagy miről nevezzük meg, nem kérdeztek meg minket, magyarokat.
Kénytelenek voltak azonban megkérdezni a Földrajzinév-bizottságot, mely támogatta a javaslatot. Csupán a számukra is kötelező jogszabály értelmében hívták fel a figyelmet arra, hogy a történelmi hagyományok miatt a Ferihegy védett név, ezért az elnevezésben meg kell őrizni. A kormány erre úgy reagált, hogy a Földrajzinév-bizottság valamennyi tagját visszahívták, sőt a Vidékfejlesztési Minisztérium által delegált két tag állását is elvesztette. A kormány a Földrajzinév-bizottságot újjáalakította, de a jelentős ügyekbe már nem szólhatnak bele. Arról, hogy jónak tartjuk-e, hogy egyesek szakmai meggyőződésüket miatt állásukat veszthessék, illetve hogy a szakembereket éppen a legfontosabb döntésekből zárjuk-e ki, minket, magyarokat senki sem kérdezett meg.
(Forrás: Wikimedia Commons / Raimond Spekking / CC BY-SA 4.0)
Hasonló eset játszódott le a közelmúltban is a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium átnevezésével kapcsolatban. Itt az érintetteket nemhogy nem kérdezték meg, de heves tiltakozásukat is figyelmen kívül hagyták. A spontán kibontakozó értelmiségi vita során pedig az a történész is visszakozott, aki kezdetben kiállt a kormányzati szándék mellett. A kormány minden ellenkező vélemény ellenére az átnevezést végrehajtotta.
2. Где эта улица, где этот дом?
Az átnevezésekben nem csupán a kormány önkényeskedik, de az önkormányzatok is. Köztük is élen jár a budapesti önkormányzat, illetve a kerületek. Közterületeket átnevezni szinte már divattá vált – az utóbbi öt évben a közterületek átnevezésének mértéke a rendszerváltáskorira emlékeztet (akkor valóban indokolt volt jó néhány vállalhatatlan név eltörlése). Ki tudná felidézni, mikor kérték ki utoljára akár az érintett közterület lakóinak véleményét – a nagyobb közösségről nem is szólva? (Ez esetben viszont az MTA-ra hárították a véleményezés feladatát – ennek az akadémia akkor elnöke sem örült, ráadásul az eredményt a szakmai körök elkeserítőnek találták. Idén az MTA már maga is elhatárolódott két évvel korábbi állásfoglalásától.)
A legnagyobb visszhangot a Moszkva tér nevének megváltoztatása váltotta ki. Ez a döntés 1989-ben talán még érthető lett volna – talán még jobb is lett volna meghozni. Húsz év elteltével azonban a tér neve már nem az orosz megszálláshoz kötődött. Különösen abszurd, hogy az átnevezést azzal indokolták, hogy a tér történelmi nevét kapja vissza: ugyanakkor a Széll Kálmán nevet alig több mint két évtizedig viselte, míg a Moszkva nevet hat évtizeden át.
Ezek után új helyet kerestek a Moszkva térnek, és megtalálni vélték Kőbányán. Erről sem kérdeztek meg minket, magyarokat, sőt a kőbányaiakat sem. Sőt, miután a kőbányai önkormányzat kifejezte tiltakozását, a Főpolgármesteri Hivatal jelezte, hogy úgyis ők döntenek.
3. Sej, a mi lobogónkat...
A Főpolgármesteri Hivatal nem csupán a közterületek átnevezését nem beszéli meg velünk, magyarokkal. Nem érdeklődött aziránt sem, hogy kívánjuk-e városunk történelmi zászlaját egy a főpolgármester által tervezettre cserélni.
Persze a főpolgármester zászlóügyben sem marad egyedül: a parlament elnöke például nem kíváncsi arra, hogy mi, magyarok szeretnénk-e a székely zászlót, illetve az Európai Unió zászlaját az Országházra kitűzve látni, vagy sem.
(Forrás: Wikimedia Commons)
4. No, miss, azt nem, nem!
Nem kérdezett meg minket, magyarokat a kormány arról sem, hogy szeretnénk-e, ha engedélyhez és milliós letétekhez lenne kötve a nyelvoktatás. A nyelviskolákra és nyelvtanárokra olyan adminisztratív terheket szerettek volna róni, melynek következtében csak néhány nagyobb nyelviskola maradhatott volna fenn, a kisebbek és a magánnyelvtanárok kiszorultak volna a piacról. Ez óhatatlanul a nyelvórák jelentős drágulásával járt volna, amely egy olyan országban, ahol amúgy is nagyon alacsony szintű a nyelvtudás, a nyelvtanulást luxussá tette volna – és akkor még nem beszéltünk a munkanélkülivé váló nyelvtanárokról.
A felsoroltak közül ez az egyetlen eset, amikor a kormány végül is – feltehetően a tervezettel foglalkozó sajtómegnyilvánulások hatására – meghátrált, és nem hozta meg döntéstét. De ebben az esetben sem azért, mert megkérdezett volna minket, magyarokat.
5. Fontos nyelv az angol, rájöttem magamtól
Aligha vitatná bárki is, hogy ma az angol a legfontosabb nyelv. Azt is tudjuk, hogy Magyarországon a lakosság nagy része élete során jó, ha egy idegen nyelvet tanul meg ilyen-olyan szinten (ha egyáltalán). Ebből pedig logikusan az következne, hogy ha valaki csak egyetlen nyelvet tanul, akkor az az angol legyen.Ebből pedig az is következik, hogy az első nyelv az angol legyen – aztán a szerencsésebbek számára jöhet a többi is.
Ennek ellenére 2012-ben a kormány azzal az öltettel állt elő, hogy az első nyelv a német legyen. Ráadásul ezt azzal a szakmailag abszurd érvvel indokolták, „nyelvpedagógiai szempontból javasolt, hogy a tanuló a komplexebb nyelvtani struktúrájú német nyelvvel találkozzék először, ne az angollal” – a valóságban legfeljebb abban van különbség, hogy a nehézségek mikor jelentkeznek. Később a kormány álláspontja úgy módosult, hogy első nyelvként a német, a francia és az angol között lehet választani, de a német választását szorgalmazzák.
Jelenleg Magyarországon kiugróan alacsony az angolul tudók száma, és hazánkat olyan országként tartják számon, ahol nem lehet boldogulni az angollal. A szerencsésebbek jelenleg negyediktől, a kevésbé szerencsések hetediktől tanulhatják az angolt, miközben a szomszédos Szlovákiában már harmadiktól mindenki angolt tanul.
(Forrás: Wikimedia Commons / Garry Knight / CC BY-SA 2.0)
Némi nyomozással kideríthető, hogy honnan származik az az ötlet, hogy ne az angol legyen az első nyelv. Orbán Viktor egy 2008-ban adott interjújában a gyerekei nyelvtanulásával kapcsolatban elmondta:
Nekem van egy nevelési elvem. Tilos az angolt tanulni első nyelvként. [...] Nem akarom, hogy úgy járjanak, mint én, hogy az ember úgy, jól-rosszul megtanult angolul, és utána eligazodik ezzel az eggyel is a világon, és így számos kultúrából kimarad. (…) És ezért általában németet, olaszt, franciát tanulnak először a gyerekek, és aztán utána jöhet az angol.
Orbánnak ezek az érvei racionálisak: ha már tudunk angolul, akkor már nehezebb megtanulnunk más nyelvet, főleg, ha annak anyanyelvi beszélői csak angolul állnak szóba velünk. Ha tehát biztosan tudnánk, hogy a gyereknek több nyelvet is meg fog tanulni, akkor valóban nem az angollal lenne érdemes kezdeni. Amíg azonban nem ez a helyzet, talán jobb lenne mégis az angolnál maradni. Sajnos nekünk, magyaroknak nem volt lehetőségünk arra, hogy a döntés előtt minderről nyugodtan elbeszélgessünk.
És még bőven lett volna mit megbeszélnünk...
@lcsaszar: Az nem jelenti azt, hogy ezeket a véleményeket muszáj magamban tartanom.
@Szalakóta: Ezek a gondolatok nem voltak megvitatásra bocsájtva a Nemzeti Konzultációs Kérdőíven. Akkor meg...?
Az angollal kezdők kevésbé motiváltak a további nyelvtanulásra. Miért tanuljon meg még egy nyelvet, ha már úgyis beszél angolul?
A legtöbben továbbmennek középiskolába tanulni. A hátrányos helyzetűek pedig kezdhetnék az angollal, náluk úgyis kevesebb annak az esélye, hogy továbbmenjenek; kivéve azokat, akiknek a magyar is idegen nyelv, nekik előbb magyarul kell megtanulniuk. A felzárkóztatás érdekében javasolnék választási lehetőséget a sportkör, az énekkar és a dráma szakkör között. Ha valakinek vannak további ötletei ezzel kapcsolatban, akkor azt is meg lehet fontolni.
Csak azokat lehet integrálni, akik arra alkalmasak, a többieket erre fel kell készíteni. Az nem segít a cigánygyereken, ha 120 magyar szavas szókinccsel íratják be a középosztálybeli gyerekek közé.
A tehetségek számára kiírt programokkal egyetértek, azzal viszont nem, hogy kiemeljük őket az osztályukból. Az osztály elveszíti a húzóerőt, a tehetségek pedig kíméletlen versenybe kezdenek, ami lehetetlenné teheti a későbbi együttműködést. Kapjanak feladatokat.