0:05
Főoldal | Rénhírek

Főoldal:

Találatok száma: 17567 | Megjelenített tételek:

Gerillafelújítás a nyelvi jogokért

nyest.hu | 2012.06.18.
Civil önkéntesek újítottak fel egy vasúti megállót Szlovákiában. A munka azonban elsősorban a szlovák vasút nyelvpolitikájára kívánat felhívni a figyelmet.

Augustus földalattija

MTI | 2012.06.18.
Földalatti folyosó kötötte össze a római Pantheont és Augustus császár mauzóleumát, rajta maga Augustus császár közlekedett – derítette ki az olasz fővárosban végzett régészeti ásatás.

Virág Lipótra emlékeztek

MTI | 2012.06.18.
James Joyce Ulysses című korszakalkotó regényének új magyar nyelvű fordításából is felolvastak szombaton a Bloomsday megnyitóján, amelyet Szombathelyen, az író szobránál, a regényben is megnevezett Fő tér 41-es számú ház előtt tartottak.

Magyar tudósok a khmer történelem kutatásában

MTI | 2012.06.18.
A Magyarországon végzett kormeghatározások is hozzájárultak ahhoz, hogy kiderüljön, az Angkortól nem messze fekvő, „tünékeny fővárosnak” is nevezett Koh Ker a 9. századot követően is lakott település volt.

Koronázás Pozsonyban

MTI | 2012.06.17.
A jövő hétvégén már tizedik alkalommal rendezik meg Pozsonyban a Koronázási ünnepségek című rendezvénysorozatot, amellyel a magyar királyok, királynők és királynék egykoron itt zajlott koronázására emlékeznek a pozsonyiak.

Libanoni arab író lett
a Francia Akadémia új tagja

MTI | 2012.06.17.
Amin Maalouf Bejrútban született keresztény családban. Az 1975-ben kitört és 15 évig húzódó libanoni polgárháború miatt 1976-ban Franciaországba költözött, és a Jeune Afrique folyóirat szerkesztője lett. 2011-ben a Francia Akadémia tagjai közé válasz...

Micsoda véletlen!

Fejes László | 2012.06.16.
A Magyar Rádió rövid összeállítást készített a buranovói nagyik sikeréről. A gondos szerkesztő nem elégedett meg a nénik dalaival, annak is utánajárt, egyébként mi újság az udmurt popéletben.

Héberből is lehessen érettségizni!

MTI | 2012.06.16.
Az oktatási államtitkársághoz fordult három zsidó iskola annak érdekében, hogy héber nyelvből a továbbiakban is lehessen érettségi vizsgát tenni – közölte Verő Tamás rabbi csütörtökön az MTI-vel. Gloviczki Zoltán oktatásért felelős államtitkár az MTI...

Számi nyári játékok

Fejes László | 2012.06.16.
Június 16-án helyi idő szerint déli tizen kettőkor a Kola-félszigeten található Lovozeróban elkezdődtek a számi (lapp) nyári játékok.

Budapestért fizetni kell

MTI | 2012.06.16.
Fizetniük kellene a jövőben a Budapest nevet vagy annak változatait használó egyéni vállalkozóknak és gazdasági társaságoknak Tarlós István főpolgármester javaslata szerint; erről jövő szerdán szavaz a Fővárosi Közgyűlés.

Születésnapon nagyobb a halálozás esélye

MTI | 2012.06.16.
Nagyobb valószínűséggel halnak meg az emberek a születésnapjukon, mint az év bármely másik napján – figyelmeztetnek a kutatók.

Mire kellett a Skype a Microsoftnak?

MTI | 2012.06.16.
Bizonyos jelek arra utalnak, hogy Tony Bates már sokat elért azóta, hogy a Microsoft 8,5 milliárd dollárt fizetett az internetes telefonálási szolgáltatást nyújtó cégéért. A statisztikákból igen szép történet kerekedik ki. Hét hónap alatt a szolgálta...

Bloom-nap

MTI | 2012.06.16.
Elkészült az Ulysses új magyar nyelvű kiadása, ennek apropóján szombaton felolvasást is tartanak Szombathely főterén a Bloom nap megnyitóján – jelentették be azon a pénteken kezdődött kétnapos irodalmi konferencián, amelynek középpontjában a világhír...

Élő tudósítás a mohácsi csatáról

MTI | 2012.06.16.
Megjelent Brodarics István (1490–1539) humanista főpap, politikus, diplomata eddig ismert teljes levelezése – 349 írás –, a kötetet konferencia keretében mutatják be pénteken a Magyar Országos Levéltárban (MOL).

Jönnek a brazilok?

MTI | 2012.06.15.
Magyar egyetemeket és főiskolákat népszerűsít Brazíliában Hoffmann Rózsa; az oktatási államtitkárság hosszú távon sokmilliárdos bevételt vár az államtitkár látogatásától.

NAVigálják a diákokat adózási ügyekben

Edupress | 2012.06.15.
Évről évre egyre több diák dönt úgy, hogy a nyári szünetben, vagy tanév közben munkát vállal. Számukra adott ki tájékoztató füzetet a NAV az oktatási államtitkárság együttműködésével. A tájékoztatót az ország minden intézményébe eljuttatták, és megta...

Ombudsmani jelentés az iskolai szegregációról

Edupress | 2012.06.15.
Jogalkotási javaslatokkal Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez fordult a jászapáti iskolában tapasztalt szegregáció miatt Szabó Máté – tájékoztatta az ombudsman hivatala kedden az MTI-t.

Díjat kapott a Linux megalkotója

MTI | 2012.06.15.
A Linux operációs rendszer megalkotója és Jamanaka Sinja, japán őssejtkutató kapta idén a Millenniumi Technológiai Díjat.

A közoktatásba fektet be a Microsoft?

MTI | 2012.06.15.
Digitális oktatási alapcsomagot ajánlott fel ingyenesen a Microsoft 52 milliárd forint értékben magyar oktatási intézményeknek, a kormány és a multinacionális vállalat együttműködésének mintegy kétmillió általános és középiskolás diák, egyetemi hallg...

Ma utoljára csöngettek be

Edupress | 2012.06.15.
Véget ér június 15-én a 2011/2012-es tanév, ami az általános iskolákban 183, a középiskolákban 182 napból állt. Több mint 87 ezer diák ballag el az általános iskolákból, majdnem 88 ezren végeztek és érettségiztek le a középiskolákban. A felsőoktatási...

Meghallgatható a szférák zenéje?

MTI | 2012.06.15.
Csillagok fényét alakították át amerikai kutatók dallammá egy alternatív reggae-együttes számára.

Harc a digitális írástudatlanság ellen

MTI | 2012.06.14.
Egymillióval kell csökkenteni a digitális írástudatlanok számát 2014-ig, egyebek közt ezt tűzte ki célul a kormány – mondta el Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára az Információs Társadalom...

Móricz megrázóan személyes vallomásai

MTI | 2012.06.14.
Szerda este mutatták be a Móricz Zsigmond naplóiból készülő sorozat most megjelent második kötetét. Az 1926 és 1929 közötti időszakot átfogó könyvet a Petőfi Irodalmi Múzeum gondozta.
legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...