Egy szelet québeci
Vajon mitől érzünk egy nyelvváltozatot modernebbnek, újítóbbnak, egy másikat pedig archaikusnak? Egyáltalán, van értelme ennek a kérdésnek, amikor látjuk, hogy a nyelvváltozatok maguk is állandóan változnak? Megmutatjuk, hogy bár a québeci francia olyan régebbi francia szavakat is használ, amelyeket az európai beszélők csak megmosolyognak, a kanadaiak mégis jobban haladnak a korral a női egyenjogúságot illetően, sőt még az angol befolyás ellen is kreatívabban küzdenek, mint európai nyelvtársaik.
Ha ugyanazt a nyelvet két, egymástól földrajzilag távol eső közösség használja a mindennapokban, elkerülhetetlenek lesznek bizonyos különbségek és idővel két nyelvváltozat kialakulása. Gondoljunk csak az amerikai és brit angolra. A nyelvváltozatokat pedig szeretjük összehasonlítani, és gyakran esztétikai benyomásokat is megfogalmazunk („ott még olyan ízesen beszélik a magyart”), vagy látszólag tudományos ítéleteket is hozunk („az ottani nyelvváltozat archaikusabb, sok olyan szavuk van, amit mi már nem úgy mondanánk”). A következőkben a kanadai, pontosabban québeci francia nyelvváltozat segítségével megnézzük, mennyi a valóságalapja ezeknek a benyomásoknak. De hogy is kerül a francia nyelv Kanadába?
(Forrás: Wikimedia Commons / Qyd)
Egy kis történelem
Kanada partjait 1534-ben érte el Jacques Cartier francia hajós, majd a 17. század folyamán fokozatosan gyarmatosították a területet. Előbb megalapították Québec (franciául [kébek] – az eredetiben az [é] rövid; a magyarban elterjedtebb a latinos [kvebek] ejtés), majd Montréal városát, a területet pedig a helyi irokéz nyelv kanata ’falu’ szava alapján Kanadának (Canada) nevezték. Az angolokkal vívott háborúk után azonban 1763-ban a franciák kénytelenek voltak lemondani az észak-amerikai területről. Az 1970-es évektől kezdve – Québec önállósodási törekvései nyomán – egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek Kanadában a kétnyelvűségre (például az élelmiszerek címkéin, vagy a köztereken), Québec hivatalos nyelve pedig 1977-től a francia. De melyik francia?
A Québecben és a Franciaországban beszélt standard nyelvváltozatok közötti eltérések (a további példákat lásd alább) egyes elképzelések szerint abból is eredeztethetők, hogy más regionális nyelvváltozatból fejlődtek tovább, az előbbi leginkább a nyugati és közép-franciaországi dialektusokból, utóbbi pedig a párizsi nyelvjárásból. Kérdés, hogy ez valóban így történt-e. Tudható ugyanis, hogy a Kanadába érkező első francia telepesek feleséghiányban szenvedtek, így aztán XIV. Lajos francia király úgy oldotta meg az újonnan szerzett terület benépesítését, hogy főként Párizsból és a környékéről szegény és árva lányokat és fiatal nőket küldött az újvilágba a telepesek után, sőt még hozománnyal is ellátta őket, így ma a király leányaiként (les filles du Roi) emlékeznek rájuk. Ebből viszont az következik, hogy a fiatal édesanyák szintén a párizsi és Párizs környéki dialektusban beszéltek gyermekeikkel. Akárhogy is, a québeci francia biztosan több nyelvjárás keveredéséből alakult ki, de az óceánon át is hatott rá az irodalmi francia.
(Forrás: Wikimedia Commons / Charles William Jefferys (1869–1951))
Normann hódítás és viszont
Köztudott, hogy az angol nyelv károsnak mondott hatásának ellensúlyozására előszeretettel alkotnak Franciaországban új francia szavakat, leginkább az elektronika és az informatika területén: így lesz a walkman baladeur (a se balader ’sétálni’ igéből), a számítógép ordinateur és nem computer, a winchester disque dur ’merevlemez’, a számítógépes program logiciel és még sorolhatnánk. A sors fintora egyébként, hogy az 1066-os normann hódítás után az akkori Angliában évszázadokra a francia lett a királyi udvar, az arisztokrácia és az igazságszolgáltatás nyelve, a mai angol hatásnál sokkalta nagyobb nyomot hagyva az angol nyelv szókincsén.
A franciásítás egyébként nem minden esetben járt sikerrel, a wifi, az email vagy mail/mél, chat, networking, shopping vagy week-end szavak elterjedését például nem sikerült megakadályozni. De mi a helyzet a francia nyelvű kanadai tartományban, Québecben, ahol azt gondolhatnánk, hogy a francia sokkal nagyobb angol hatásnak van kitéve? Érdekes módon, Párizzsal ellentétben Montréalban épp az előbb említett szavaknak a francia tükörfordítását használják: internet sans fil (’wifi’, szó szerint ’kábel nélküli internet’), courriel (’email’ courrier électronique ’elektromos levél’ szavak öszevonásával), clavardage (’chat’, a clavier ’billentyűzet’ és bavardage ’beszélgetés’ szavakból), réseautage (’kapcsolatépítés’, szó szerint ’hálózatozás’, a réseau ’hálózat’-ból), magasinage (’vásárlás’, a magasin ’bolt’ szóból), fin de semaine (’a hét vége’). Québecben tehát, úgy tűnik, még Franciaországnál is jobban őrzik a francia nyelvet, és még innovatívabbak a szóalkotásban.
(Forrás: Wikimedia Commons / Marc Lostracco / CC BY 2.0)
Újítás, fordítás és archaizmus
A fent említett innovatív szóalkotások ellenére az angol hatást nem lehet kiküszöbölni. Ez lehet egy angol szó átvétele, vagy a tükörfodítása is: party ’buli’, toaster ’kenyeret pirítani’, good ’oké, rendben’, game ’meccs’ donner un call (’telefonálni’, szó szerint ’adni egy hívást’), le pouvoir (’elektromosság’, az angol power hatására, európai franciául egyébként ’hatalmat’ jelent), pâte à dents ’fogkrém’ (az angol toothpaste tükörfordítása, az európai megfelelője dentifrice), appel longue distance (long distance call-ból, ’távhívás’, ami a franciában appel interurbain, azaz ’városközi hívás’ lenne). Vélhetően angol hatás a tu ’te’ névmás, azaz a tegeződés sokkal kiterjedtebb használata olyan esetekben is, amikor az európai francia a vous ’ti/ön’ magázó formát használná, hiszen az angol you ’te/ti’ (bár az többes szám 2. személyű névmásra vezethető vissza), szintén nem tesz különbséget tegezés és magázás között.
A szókincsben egyébként kétségtelenül adódnak archaizmusok is, azaz olyan szavak, amelyeket Franciaországban a 17. században használtak, ám azóta elavultak. Ilyen a gazette ’újság’ (francia megfelelője a journal lenne), a char ’kocsi (autó)’ (a franciában ez eredetileg a ’szekér’, később a ’tank’ értelemben volt használatos, ’autó’ jelentésben a voiture-t használják), vagy a cavalier ’szerelmes, kérő’ (az európai franciában ennek a mai megfelelője a copain/copine vagy petit ami/petite amie ’barát/barátnő’).
(Forrás: Wikimedia Commons / Frédéric Soulacroix (1858-1933))
Ezzel szemben viszont Québecben, a női egyenjogúság nevében, sokkal szélesebb körben elterjedt a különböző foglalkozások, pozíciók nőnemű alakjának használata, mint Franciaországban, ahol a Francia Akadémia sokáig ragaszkodott a hagyományos, hímnemű megnevezésekhez, esetleg hozzájuk lehetett biggyeszteni azt, hogy femme ’nő’: un professeur femme ’tanárnő, professzor asszony’. Québecben viszont addig csak hímnemben használt foglalkozásoknak is létrehozták a nőnemű alakját: professeur/professeure ’tanár, professzor’, auteur/auteure ’szerző’, maire/mairesse ’polgármester’ stb.
Az európai franciához szokott beszélőknek nemcsak a szókincs okozhat meglepetéseket, ha Kanadába mennek, hanem a fülüket is hegyezni kell, hiszen a kiejtésben is van pár markáns különbség. Már beszámoltunk arról, hogy a franciában két [a]-szerű hang van, egy egészen hátul, illetve egy előrébb képzett. Azt is megírtuk, hogy a két hang Franciaországban mára már egybeolvadt, az eredeti hátul képzettek helyén is az előrébb képzettet ejtik. A québeci francia őrzi a két magánhangzó szembenállását, azaz másként hangzik a patte [pát] ’mancs’ és a pâte [pat] ’tészta’ (utóbbi a hátrébb képzett). Ezen kívül egy további oppozíció is fennmaradt, ami az európai franciából már kiveszett: az [e] hang rövid és hosszú változata, ami megkülönbözteti a mettre [metr] ’tenni’ szót a maître [me:tr] ’úr, gazda’ szótól. Különösen érdekes, hogy nyílt, azaz magánhangzóra végződő szótagban az a [o]-nak hangzik (Canada [kánádá] helyett [kánádo] és ça ’ez/az’ [szá] helyett [szo]). Sőt, olyan hangok is megjelentek, amelyek az európai franciában nincsenek. Ilyen a [c] és a [dz]: [i] és [ü] előtt a [t]-ből [c], a [d]-ből [dz] lesz (tu [cü] ’te’, dîner [dziné] ’vacsora, vacsorázni’).
(Forrás: Wikimedia Commons / Alhutch / GNU-FDL 1.2)
A québeci francia egy szembetűnő sajátosságával főként kérdő mondatokban találkozhatunk. Lássuk, miről is van szó. A québeci franciában van egy, a magyar -e szócskához hasonló szócska, a -tu, amelyet a főmondati eldöntendő kérdésekben és a felkiáltó mondatokban kapcsolnak az igéhez:
Tu ne manges-tu pas? ’Te nem eszel?’
C’est-tu pas possible, ce qui arrive là! ’Ez nem lehet igaz, ami itt van!’
J’ai-tu l’air fatigué? ’Fáradtnak látszom?’
Ça va-tu? ’Hogy vagy?’
On a-tu gagné? ’Nyertünk?’
Ça vous tente-tu vraiment d’y aller? ’Tényleg el akarsz menni?’
A -tu egyébként az egyes szám 3. személyű -t igevégződésből ered, amely egy idő után lekopott, és csak olyan környezetekben őrződött meg, ahol az il személyes névmás követte az igét, azaz például kérdésekben (így megakadályozta két magánhangzó találkozását):
Il faut qu’on y aille. [ilfó koniáj] ’El kell mennünk.’
Faut-il qu’on y aille? [fótilkoniáj] ’El kell mennünk?’
A -tu korábbi európai francia változata egyébként -ti volt, melyet a 19. század folyamán fokozatosan kiszorított a mondat elejére tett est-ce que [eszkö], eldöntendő kérdéssé változtatva a kijelentő mondatot:
Est-ce qu’il faut qu’on y aille? [eszkilfó koniáj] ’El kell mennünk?’
Láthatjuk, hogy a szókincs és az egyéb jellemzők alapján nem is olyan könnyű eldöntenünk, hogy a québeci vagy az európai francia-e az archaikusabb vagy a modernebb, újítóbb. Talán ez nem is értelmes kérdés a két változat összehasonlításában. Egyszerűbb azt mondanunk, hogy mindkettő folyamatosan változik, és ebben a maga útját járja, bizonyos elemek megtartásával, vagy éppen újak bevezetésével.
Források
Ez a „standard" olyan dolog, hogy bár csak a könnyebbség kedvéért beszélnek róla a tankönyvek, a legtöbb nyelvtanuló mégis úgy veszi, hogy ez a nagybetűs Helyes Nyelv. Aztán koppan, amikor meghallja az utca emberét. (Bár szerencsére manapság már a filmekben is elég sokrétű angol akcentusokat lehet hallani, sokszor már erőltetettnek is tűnik.)
A felsorolásból ne hagyjuk ki a „foot-strut split"-et se, ez egyedül is rácáfol, hogy nem „archaikusabb" az amerikai angol kiejtés. Az angol középföldeken és északabbra máig u-val ejtik az u-val írt szavakat (tehát a but vagy a cut rímel a put-ra).
@szigetva: egyébként az angolokat illetően van egy komoly nyelvfejlődési elméletem. Az angolok mindig is túl sokat pitéztek, és az állandóan magas vércukorszint miatt kénytelenek voltak állandóan elálló kisujjal teázgatni. Igen ám, de ez meg az adrenalinszintet dobja meg, amit levezetnek azzal a pótcselekvéssel, hogy a kiejtésük eltorzításából rendeztek/nek fedett pályás derbiket, lévén mást úgyse tudnak csinálni, mert állandóan rossz az idő. Ausztráliának már ilyen háttérrel indultak neki :-)
A már említetteken kívül még egy pár így hirtelen:
Régebbi a "fast" amerikai [æ]-je, mint a britek [ɑː]-ja;
a "cat" [æ]-je a britek ma már egyre inkább [a/ɛ]-jéhez képest;
a "cut" [ʌ]-ja a brit [ɐ/a]-hoz képest;
a "no" [oʊ]-ja a brit [ɜʊ] hanggal szemben;
a "food" kettőshangzója is kevésbé centralizálódott még, mint a briteknél;
a "poor" kiejtése is inkább csak a briteknél esik egybe a "pore"-éval;
a magánhangzó-kapcsolatok simítása (smoothing) is brit innováció (pl. "fire" [ˈfaɐ]).
A "murder" mindkét [ɹ] hangja ejtődik, melyek a britben már eltűntek; a "saw it" kötő [ɻ] hangja is brit újítás.
A standard britnek még nem része, de talán csak idő kérdése, hogy az legyen a "rich" [ɻ] hangja helyett ejtett [ʋ] is, ahogy a szintén terjedő brit újítás, a [ɫ] hang felváltása egy [ʊ]-szerű hanggal, ill. a [ʔ] gégezárhang kiterjedt használata is, pl. "milk" [ˈmɪʊʔk].
A mellékhangsúly megtartása a "secretary" típusú szavak utolsó előtti szótagján is csak Amerikában maradt fönn: [US -ˌtɛɹi; UK -ʧɻi].
GB-ben régebbi a "hot" [ɒ]-ja, mint az amerikai [ɑ];
a nazálisok előtti /æ/ diftongizálódása és zártabb ejtése is amerikai fejlemény, pl. "ban" [ˈbeən];
a "luck" [l]-jének velarizálása is a tengerentúlra jellemző ([ɫʌk]);
a hangsúlytalan [ɪ] helyett gyakran áll ma már [ə] az amerikai angolban pl. a "lifted" ill. "rabbit" szavak második szótagjában.
A [j] megtartása [n, t, d (s, z)] után is archaikusabb a britben, bár ott is egyre inkább válik a [tj/dj] minden helyzetben [ʧ/ʤ] hanggá (és persze még véletlenül sem magyar [ty/gy]-vé), így náluk eltűnőben van a különbség pl. a "dune" és a "June" között.
Egyaránt újítás az óceán mindkét oldalán a "caught" korábbi [ɔː]-jának brit zártabbá válása ([oː]), ill. amerikai nyíltabbá válása ([ɒː]) és akár összeolvadása az [ɑ]-val.
Szintén közös újítás, hogy a szünet előtti /ə/-t többnyire ma már nem [ə]-nek ejtik, hanem úgy, mint az /ʌ/-t, pl. "Java" [US ˈʤɑːvʌ; UK ˈʤɑːvɐ] /ˈʤɑːvə/.
Egy új szótagot kezdő magánhangzó ill. szünet előtt sem áll ma már egyik standard változatban sem [ɪ]: felváltotta az [i].
A /tɹ/ ill. /dɹ/ hangkapcsolatok első hangjai is egyre inkább [ʧ] ill. [ʤ]-ként ejtődnek mindkét változatban.
Szóval tényleg van bőven a hangtani újítások mérlegének mindkét serpenyőjében, de valamivel talán kevesebb az amerikaiéban.
@El Vaquero: Erre is, arra is van érv. Sok amerikai változat őrzi a FORCE~NORTH különbséget, amit a standard brit nem. Viszont az amerikai legtöbb változatában már nincs különbség a HURRY és a FURRY, valamint a CARRY és a KERRY magánhangzója közt, míg a standard britben még van. A flapping is jó példa egy „amerikai” innovációra (bár szerintem ez ír dolog volt eredetileg), másfelől meg sok amerikai őrzi a WHICH~WITCH különbséget, amit az angliaiak jellemzően nem. Nem hiszem, hogy el lehetne dönteni, melyik a konzervatívabb és melyik az innovatívabb. Pláne nem érdemes ilyesmiből néplélektani következtetéseket levonni.
@El Vaquero: Hát nem tudom, azért én azt kétlem, hogy az amerikai angol régiesebb lenne például az alaktan és a hangtan területén. Pl. a -t- zöngésülése egyértelműen újítás a brithez képest, és abban sem vagyok biztos, hogy a magánhangzórendszer régiesebb lenne (mitől?). Erre Szigetvári Péter biztos tudna válaszolni. :)
@El Mexicano: ez angolból is így van, az amerikai a régiesebb. Sőt, azt is megfigyeltem, bár ez szubjektív, de az amerikai nyelvváltozatok a magyarhoz közelebbi hangokkal dolgoznak, egyszerűbb a kiejtésük (legalábbis a magyarok számára). Nem tudom, hogy ez a franciánál miképp van, de gyanítom, hogy arra is igaz.
Már gondoltam rá, hogy megkérem Idegennyelvőrt, írjon cikket a franciáról, de mivel rajtam kívül nem olvassa senki a blogját, így letettem róla, nem terhelem feleslegesen ilyennel. Bőven elég ha az angollal, magyarral foglalkozik tovább minél részletesebben. Lehet egyszer majd beleolvasok majd Canepari mester franciás leírásaiba, de van elég dolog, amit még gyakorolhatok angolon, németen, meg aztán ott a spanyol és ez így is bőven sok egy olyan nyelvi antitalentumnak, mint én.
@SZ: Igen, ezt jó, hogy mondod, köszönjük. Valóban nem úgy hangzik teljesen, mint a magyar [o], és valszeg közel áll a magyar [a]-hoz.
Viszont ez az [a]-[o] szerű hang szerintem nem ugyanaz, mint a pâte [a]-ja, ami inkább egy picit zártabb és hátrébb képzett [á], de ez csak intuíció, sose mértem le.
@SZ: Nem lehet, hogy az ott még létező kétfajta a-szerű fonéma szembenállása szó végén eltűnik a hátrébb képzett javára, és így a Canada szó tulajdonképpen a pâte [a]-szerű hangjára végződik?
Örömmel látom, hogy a Nyest igyekszik feltenni a magyarok mentális térképére Québecet, köszönet érte.
Egy magyar szempontból érdekes apróságra hadd hívjam fel a figyelmet. Azt írjátok:
„Különösen érdekes, hogy nyílt, azaz magánhangzóra végződő szótagban az a [o]-nak hangzik (Canada [kánádá] helyett [kánádo] és ça ’ez/az’ [szá] helyett [szo]).”
Ez nagyjából igaz, bár szerintem az esetek óriási többségében ez az [o] sokkal közelebb áll a magyar [a]-hoz, mint az [o]-hoz. (Ez persze egy francia anyanyelvű számára [o], mert feltehetőleg nem is tudja, hogy létezik olyasmi, mint a magyar [a]). Szóval a "ça" québecben [sza].
Többek között ezért van, hogy egy magyarul tanuló québecinek rögtön sokkal jobb a kiejtése, mint egy európai frankofónnak.
Én a t c-sedését és a d dz-sedését az európai franciában is nagyon erősen szoktam hallani.
Pontosan ugyanez van a spanyolnál is, mindenki azt hiszi, hogy az ibériai spanyol az "eredeti", hogy az a régiesebb (mert onnan terjedt el a nyelv), amikor ez nem igaz. Az ibériai spanyol összesen két dologban régiesebb, az egyik a két [sz]-féle sziszegőhang megkülönböztetése (eredetileg [c] és [sz] voltak), a másik pedig a T/2. személy használata. Az összes többi területen újítóbb, mint a latin-amerikai.
elmexicano2010.blogspot.com/2012/04/regiesebb-e-latin-amerikai-spany