Rend a káoszban

Mindent másként írnak és másként mondanak? Esélytelennek látjuk, hogy valaha is helyesen tudjunk kiejteni egy francia szót? Most megpróbálunk segíteni ezen, végigvesszük, hogy egyáltalán milyen hangok jöhetnek számításba, majd megnézzük, hogy miről lehet őket írásban felismerni. A sokféle betűkapcsolat eltérő ejtése valóban kaotikusnak tűnik, de néhány szabályszerűség segítségével megpróbálunk rendet tenni a káoszban.

A francia kiejtés egyik legproblémásabb jelenségéről, a néma vagy instabil [ә]-ről már korábban írtunk. Most a francia kiejtés általános szabályait vesszük szemügyre és próbáljuk rendszerbe foglalni. Először megvizsgáljuk, hogy milyen hangokat kell egyáltalán ejtenünk, majd rátérünk arra, hogy ezeket honnan lehet írásban felismerni.

A mássalhangzók

A francia mássalhangzók többségének kiejtése nem okoz problémát a magyar anyanyelvűeknek, hiszen ezek a magyarban is megvannak: [b], [d], [f], [g], [k], [l], [m], [n], [ny], [p], [s], [sz], [t], [v], [z], [zs].

Az [r] hang azonban másképp hangzik a franciában (jelölése a nemzetközi fonetikai ábécében [ʁ] – mi azonban az egyszerűség kedvéért [r]-rel jelöljük), ezt ugyanis a hátul, a nyelvcsappal képezik, nem pedig elől, a nyelv hegyével (a nyelv hegye a francia [ʁ]-nél mozdulatlan).

A magánhangzók

A francia magánhangzókat aszerint különböztetjük meg, hogy milyen nyelvállásúak (minél inkább megnyílik az állkapocs, annál nyíltabbak, azaz alsóbb nyelvállásúak; minél kevésbé, annál zártabbak, azaz felsőbb nyelvállásúak), hogy elöl vagy hátul képzettek (azaz hogy ejtésükkor a nyelv előrébb vagy hátrébb húzódik-e), hogy ejtésükkor az ajkak kerekítettek-e vagy sem, illetve hogy nazálisak-e (ejtésükkor az orron át áramlik-e ki a levegő).

Ami a magánhangzókat illeti, (ha eltekintünk az instabil [ә]-től) a következőket különböztethetjük meg: felső nyelvállású az [i], az [ü] és az [u] – ezek úgy is hangzanak, mint a magyarban. A középső nyelvállású magánhangzók nyílt–zárt párokat alkotnak: [e]–[é], [o]–[ó], [ö]–[ő] (ahol a magyarral ellentétben hosszúságbeli különbség nincs köztük, csak a minőségbeli nyílt–zárt különbség, amilyet a magyar esetében csak az [e] és az [é] között érzékelünk). Az alsó nyelvállású [á] és [a] közt nem nyíltságbeli és ajakkerekítésbeli különbség van, mint a magyarban, hanem abban térnek el, hogy az [a] hátul képzett, az [á] pedig elöl, vagy legalábbis előrébb, mint az [a], és az orrhanggal ejtett (szakszóval nazális) [eⁿ], [öⁿ], [oⁿ], [aⁿ].

Végül van három úgynevezett félhangzó: [ⁱ], [ᵘ] és [^ü], amelyek hangzásukban egy-egy felső nyelvállású magánhangzóra hasonlítanak ([ⁱ]-[i], [ᵘ]-[u], [^ü]-[ü]) és a rendszeren belül is ezekkel a magánhangzókkal váltakozhatnak: loue [lu] ’kibérel’ : louer [lᵘé] ’kibérelni’, tue [tü] ’megöl’ : tuer [t^üé] ’megölni’, lie [li] ’összeköt’ : lier [lⁱé] ’összekötni’. Kicsit leegyszerűsítve: a félhangzók mindig egy másik magánhangzó mellett jelennek meg, amellyel a [ᵘ] és a [^ü] (a jövevényszavaktól eltekintve) szoros egységet is alkot. Ezt mutatja, hogy nem állhat mögöttük akármilyen magánhangzó. A [ᵘ]-t például [á], [e], ritkábban [eⁿ] követheti, míg az [^ü]-t [i]: oiseau [ᵘázó] ’madár’, ouest [ᵘest] ’nyugat’, groin [grᵘeⁿ] ’disznóorr’, puits [p^üi] ’kút’.

Bár hasonlóan hangzanak, az [ⁱ]-től érdemes megkülönböztetni a [j]-t, hiszen magánhangzó állhat előtte is, és nem is vonatkoznak rá szigorú megszorítások (mouille [muj] ’beáztat’, fille [fij] ’lány’, veille [vej] ’előeste’). Kivételt azok a szavak képeznek, amelyek két mássalhangzóval, ez zárhang és egy úgynevezett folyékony hang ([r], [l]) kombinációjával kezdődnek, ezekben ugyanis az [i] és a [j] is megjelenik: briller [brijé] ’fényleni’, plier [plijé] ’hajtani’.

A [j] eltérő viselkedése abban is megnyilvánul, hogy míg az [u]–[ᵘ] és az [ü]–[^ü] hangpárok váltakozása teljesen szabályszerű, azaz nem jelenhetnek meg ugyanabban a környezetben és ezért nincs is megkülönbözető funkciójuk, az [i] és a [j] még megjelenhet ugyanabban a környezetben és így megkülönböztető funkciójuk is lehet, de már csak kizárólag magánhangzó után: abeille [ábej] ’méh’, de abbaye [ábéi] ’apátság’.

A legtöbb nyelvjárásban azonban az [a] és az [öⁿ] teljesen kiveszőben van, helyüket az [á], illetve az [eⁿ] veszi át, így a következő példákban is:

Anne [án] ’Anna’ – âne [(an)/án] ’szamár’

brin [breⁿ] ’szál’ – brun [(bröⁿ)/breⁿ] ’barna’

Más a helyzet néhány hangpárral, amelyek ugyan mindkét tagját ejtik a beszélők, ám a rendszerben már nincs vagy egyre kevesebb a megkülönböztető funkciójuk:

Például az [e] és az [é] között ma már alig van értelme különbséget tenni a franciában. Egy-két kivételtől eltekintve, ahol a szó végén állnak és valóban megkülönböztetnek egymástól két szót (fée [fé] ’tündér’ – fait [fe] ’tény’, vallée [válé] ’völgy’ – valet [vále] ’inas’), máshol teljesen megjósolható, hogy melyiket ejtjük: nyílt (magánhangzóra végződő) szótagban [e]-t, zárt (mássalhangzóra végződő) szótagban pedig [é]-t: j’aime [zsem] ’szeretek’, de aimer [é•mé] ’szeretni’ (• jellel a szótaghatárt jelöljük). Vigyázat! Úgy tűnhet, hogy a magánhangzó azért lesz nyílt, mert a szótag zárt (vagy azért lesz nyílt, mert a szótag zárt). Valójában csak véletlen terminológiai egybeesésről van szó: a magánhangzó zártsága/nyíltsága az állkapocs nyílásszögére vonatkozik, míg a szótag zártsága vagy nyíltsága arra, hogy a szótag mássalhangzóra végződik-e.Azt mondhatjuk tehát, hogy a franciában nincs két különböző [e] és [é], csupán egyetlen (mondjuk [e]), mely zárt szótagban zártabban, nyílt szótagban nyíltabban hangzik. Hasonló a helyzet az [ö]-vel és az [ő]-vel, és az [o]-val és az [ó]-val is. Néhány ritka példa, amelyeket még ezek a hangok különböztetnek meg egymástól: jeûne [zsőn] ’böjtöl’ – jeune [zsön] ’fiatal’, saute [szót] ’ugrik’ – sotte [szot] ’ostoba’, egyébként a megjelenésük teljesen megjósolható. Néhány szóvégi vagy egy szótagos szóban előforduló kivételtől eltekintve tehát elmondhatjuk, hogy a középső nyelvállású magánhangzók ejtése a szótagszerkezettől függ: nyílt szótagban zárt, zárt szótagban nyílt a magánhangzó.

Most már tudjuk, hogy milyen hangokat kell ejtenünk, de azt nem, hogy írásban miről lehet őket felismerni. Nézzük most az íráskép és a kiejtés összefüggéseit!

Írás és ejtés: mássalhangzók

Bár a francia szavak kiolvasása elsőre bonyolultnak tűnhet, a helyzet távolról sem reménytelen, hiszen bizonyos betűkombinációk szisztematikusan megfeleltethetők egy-egy hangnak.

Kezdjük egy egyszerű és nagyon általános szabállyal: a szóvégi mássalhangzókat általában csak akkor ejtjük, ha írásban e áll utánuk (ez az e viszont néma): Paris [pári] ’Párizs’, de Marseille [márszej] ’városnév’, Lille [lil] ’városnév’.

A mássalhangzók kiolvasása általában nem jelent gondot, hiszen gyakran ugyanaz a betű ugyanazt a hangot jelöli, mint a magyarban: b, d, f, g, k, l, m, n, p, r, t, v, z, így most csak a problémás eseteket mutatjuk be a következő összefoglaló táblázat és további magyarázatok segítségével:

Hang	Betű(kombináció)	Példák
[sz]	c (e, i, y előtt)	cerise [szöriz] ’cseresznye’, cigogne [szigony] ’gólya’, bicyclette [bisziklet] ’bicikli’,
	ç	français [fraⁿsze] ’francia’, garçon [gárszoⁿ] ’fiú’, pincér, aperçu [áperszü] ’áttekintés’
	s	liste [liszt] ’lista’
[k]	c (ha nem e, i, y követi)	carte [kárt] ’kártya’, coq [kok] ’kakas’, coeur [kör] ’szív’.
	k, ck	kilo [kilo] ’kiló’, ticket [tike] ’jegy’.
	q, qu	coq [kok] ’kakas’, qui [ki] ’ki’
	ch (ritkán)	chaos [káosz] ’káosz’.
[s]	ch	chose [soz] ’dolog’, chanson [sanszon]
[zs]	j	jour [zsur] ’nap’, je [zsö] ’én’, Japon [zsápon] ’Japán’
	g (e, i, y előtt)	rouge [rúzs] ’piros’, gilet [zsile] ’mellény’
[g]	g (nem követi e, i, y)	guerre [ger] ’háború’, gant [gan] ’kesztyű’
[ny]	gn	agneau [ányó] ’bárány’, ’gnocchi’ [nyoki] ’galuska’.

A táblázatból látható, hogy a c és a g hasonlóan viselkedik: e, i és y előtt [sz]-nek illetve [zs]-nek ejtendők, egyébként [k]-nak illetve [g]-nek. Ha nem e, i vagy y követi őket, és mégis [sz]-nek illetve [zs]-nek kell őket ejteni, ezt jelöli az írás: a c „farkincát” kap: ç, a g után pedig egy néma e betűt írnak. Érdekes példa a second [zgo ⁿ] ’második’ esete ahol a c kivételesen [g]-nek hangzik, és az [ә] kiesése miatt a szókezdő [s] hasonul a [g]-hez, így [z] lesz belőle.

Az l ejtése [l], az ill betűkapcsolatban viszont általában [j], de van egy pár gyakori kivétel, ahol [l]: mille [mil] ’ezer’, ville [vil] ’város’, village [vilázs] ’falu’, Lille [lil] ’városnév’, tranquille [trankil] ’nyugodt’.

Más nyelvekhez hasonlóan a ph betűkombinációt [f]-nek ejtik, jellemzően a görög eredetű szavakban : philosophie [filozofi] ’filozófia’.

A z betűn kívül az s ejtése is lehet [z], ha két magánhangzó között áll: rose [roz] ’rózsa’.

A t ejtése általában [t], de bizonyos képzőkben (pl. -tion, -tie, -tien) [sz]: nation [nászjoⁿ] ’nemzet’, démocratie [démokrászi] ’demokrácia’, égyptien [ézsipszjeⁿ] ’egyiptomi’.

Az x ejtése mássalhangzó előtt [ksz]: excuse [ekszküz] ’mentség’, magánhangzó előtt [gz] examen [egzámeⁿ] ’vizsga’, ritkábban [ksz]: fixer [fikszé] ’rögzíteni’, vagy [sz]: soixante [szᵘászaⁿt] ’hatvan’, vagy [z]: dixième [dizjem] ’tizedik’.

Írás és ejtés: magánhangzók

A magánhangzók ejtésének alapeseteit a következő táblázat foglalja össze:

Hang	Betűkombináció	Példa
([a])	â, as	pas [(pa)/pá] ’tagadószó’, pâte [(pat)/pát] ’tészta’.
[á]	a, à	il va [vá] ’ő megy’, là [lá] ’ott’
[e]	e, è, ê, ë, ai, ei	nette [net] ’tiszta’, mère [mer] ’anya’, fête [fet] ’ünnep’, Noël [noel] ’karácsony’, laine [len] ’len’, pei•ner [péné] ’elszomorít’
[é]	e, é, ai, ei	nez [né] ’orr’, blé [blé] ’búza’, j’ai [zsé] ’nekem van’, peine [pen] ’fájdalom’
[o]	o	comme [kom] ’mint’
[ó]	o, ô, au, eau	dos [dó] ’hát’, tôt [tó] ’korán’, chaud [só] ’meleg’, eau [ó] ’víz’
[ö]	eu, oeu	peur [pör] ’félelem’, coeur [kör] ’szív’
[ő]		feu [fő] ’tűz’, noeud [nő] ’csomó’
[i]	i, y	ville [vil] ’város’, style [sztil] ’stílus’
[u]	ou	douze [duz] ’tizenkettő’, nous [nu] ’mi’
[ü]	u, û	mur [mür] ’fal’, mûr [mür] ’szeder’ (valamint j’ai eu [zséü] ’nekem lett’)

Az ékezetek néha segítenek a magánhangzók ejtésében. Ha mindenképpen [a]-t szeretnénk ejteni (de inkább ne tegyük), akkor a háztetős ékezetes (accent circonflexe) â betűt ejthetjük így (de néha az ékezet nélküli a-t is).

Az ékezetek segítenek az e ejtésében is: ha balra dől (è), háztetős ékezet (ê), vagy ritkán két pont (ë) van rajta akkor [e]-t, ha jobbra (é), akkor [é]-t ejtünk. Egyébként a már említett szabályt alkalmazzuk: nyílt szótagban [é], zárt szótagban [e] (nette [net] ’tiszta’, de nez [né] ’orr’). Hasonlóan működik az ai és ei betűkapcsolat: laine [len] ’gyapjú’, de j’ai [zsé] ’nekem van’, pei•ner [péné] ’elszomorít’, de peine [pen] ’fájdalom’. Ugyanez figyelhető meg az az o ejtésében is: comme [kom] ’mint’, de dos [dó] ’hát’, és ugyanígy a szótagszerkezeten múlik, hogy [ö]-t vagy [ő]-t ejtünk.

Mielőtt már teljesen kilátástalannak érezzük a francia szavak kiejtését, vegyük hozzá az eddigiekhez a nazális magánhangzókat, azaz honnan ismerhetjük fel, hogy nazális magánhangzót kell ejtenünk? A válasz egyszerű: onnan, ha azt látjuk, hogy a magánhangzók után nazális mássalhangzó betűje (n, m) áll.

Hang	Betűkapcsolat	Példa
([öⁿ])	un, um	(parfum [parföⁿ] ’parfüm’, un [öⁿ] ’egy’)
[eⁿ]	un, um	parfum [parfeⁿ] ’parfüm’, un [e ⁿ] ’egy’
	in, im, ym	fin [fe ⁿ] ’vég’, simple [sze ⁿpl] ’egyszerű’, sympa [sze ⁿpa] ’szimpi’
[a ⁿ]	an, am, en, em	chanson [sa ⁿszon] ’ének’, champ [saⁿ] ’mező’, lent [laⁿ] ’lassú’, emmener [aⁿmöné] ’elvinni’
[oⁿ]	on, om	non [noⁿ] ’nem’, nom [noⁿ] ’név’

Azonban kiejtjük az [n]-t és az [m]-et akkor is, ha utána magánhangzó áll – akkor is, ha a mássalhangzó dupla: immoral [im(m)orál] ’erkölcstelen’, inné [in(n)é] ’vele született’.

A félhangzókkal kapcsolatban már említettük, hogy nem állhatnak egy másik magánhangzó nélkül, és többé-kevésbé szisztematikusan váltakoznak az [u]-val, [ü]-vel és az [i]-vel. Írásban a következő betűkombinációk jelölhetik őket:

Hang	Betű	Példa
[ᵘ]	oi, oê	roi [rᵘá] ’király’, poêle [pᵘál] ’serpenyő’
	ou	oui [ᵘi] ’igen’, ouest [ᵘest] ’nyugat’
[ü]	u	lui [lüi] ’ő’
[ⁱ]	i, ll, y	bien [bⁱen] ’jól’, fille [fij] ’lány’, yeux [jő] ’szemek’.

A következő részben azt a valójában életszerűbb esetet vizsgáljuk, amikor a szavak nagyobb egységeket alkotnak, hiszen akkor történnek az igazán érdekes dolgok a kiejtésben is. A hangsúlyról is a következő részben ejtünk szót.

Források

Jacques Durand-Siptár Péter: Bevezetés a fonológiába

French IPA Symbols

Köszönet Rebrus Péternek és Siptár Péternek a cikk elkészítéséhez nyújtott tanácsaikért.

Hasonló tartalmak:

• Horger sonkája
• A dadogó görögök
• A kehely, a pehely és a teher
• A kérdésben a válasz
• Amit mindenki rosszul tud az angol nyelvről

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)