0:05
Főoldal | Rénhírek

Bloom-nap

Elkészült az Ulysses új magyar nyelvű kiadása, ennek apropóján szombaton felolvasást is tartanak Szombathely főterén a Bloom nap megnyitóján – jelentették be azon a pénteken kezdődött kétnapos irodalmi konferencián, amelynek középpontjában a világhírű mű írója, James Joyce áll.

MTI | 2012. június 16.

A felolvasáson abból az Ithaka fejezetből hangzanak majd el részletek, amelyekben a szombathelyi vonatkozások is szerepelnek mondta el az MTI-nek Takács Ferenc, a Magyarországi James Joyce Társaság elnöke.

Az új kiadást Kappanyos András irodalomtörténész vezetésével gondozta egy szakember fordítókból álló csapat, amely az 1974-ben megjelent Szentkuthy Miklós által egykor végzett fordítást is alapul véve teljesen átalakították a szöveget. Figyelembe vették azokat az információkat és eredményeket is, amelyeket az utóbbi években a Joyce-kutatók feltártak fűzte hozzá.

Köztudomású, hogy az Ulysses egy nehéz szöveg, amely tele van nehezen követhető utalásokkal, maguk az írek, vagy az angol nyelvűek sem mindig birkóznak meg könnyen ezzel a könyvvel, ezért az új kiadás célja az esetleges fordítási hibák kijavítása, a korábbinál talán szerencsésebb fordítói megoldások alkalmazása volt, ami remélhetőleg olvashatóbbá teszi a szöveget hangoztatta Takács Ferenc.

A társaság elnöke szólt arról is, hogy az idei konferencia kiemelten foglalkozik az Ulysses főszereplője, Leopold Bloom alakjával is, aki a regény szerint egy szombathelyi zsidó család sarja, és akinekszülőházán

Dublinban emléktábla is áll, annak ellenére, hogy mindenki tudja, Leopold Bloom, vagyis Virág Lipót valójában egy Joyce által kitalált, irodalmi alak, regényhős.

A Blum-család háza Szombathelyen, a kapu fölött emléktábla
A Blum-család háza Szombathelyen, a kapu fölött emléktábla
(Forrás: Wikimedia Commons / Pan Peter / GNU-FDL 1.2)

A konferencián több Joyce-kutató is beszámolt kutatásainak legfrissebb eredményeiről. A tanácskozás második napján Kappanyos András jelenlétében górcső alá veszik az elkészült új fordítást. A rendezvény résztvevői pénteken délután ellátogatnak Ausztriába is, ahol megtekintik az 1945-ben történt zsidó tömegmészárlásra emlékeztető, nemrég Rohoncon megnyílt szabadtéri múzeumot is.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!