A zsidó Švejk
Ilja Ehrenburg zsidó származású szovjet-orosz író 1928-ban írja meg „Lasik Roitschwantz mozgalmas élete” című művét. E modern pikareszk regényben a 20-as évek Szovjetuniójának, Európájának és Palesztinájának szatirikus kritikája olvasható, és emellett egy kelet-európai zsidó szabó tragikomikus életén át örök igazságokat fogalmaz meg az emberségről és annak hiányáról.
Ilja Ehrenburg (1891–1967) polgári zsidó családba született Kijevben, ennek ellenére részt vesz az 1905-ös forradalomban. Kommunista lesz, börtönbe is kerül. Ezek után Párizsba jut, s bekapcsolódik az ottani művészvilág életébe. Oroszországba csak 1918-ban tér haza, de ezt követően is keresztül-kasul utazza Európát. Többszörös Sztálin- és Lenin-díjas szerző, de megkapta a Francia Köztársaság becsületrendjét is. Az alábbiakban az ő egyik művével foglalkozunk.
Ehrenburgnak számos művel olvasható magyar nyelven. A Lasik Roitschwantz mozgalmas élete című kötete először 1933-ban jelent meg magyarul, bár nem teljes terjedelmében: a magyar kiadó akkori előszava szerint a kötetből kihagyott rész sértheti a keresztény olvasóközönséget. Az általunk használt kiadás a Téka 1988-ban kiadott változata, ami az 1933-as hasonmás kiadása, de ebben már az 1933-ban kihagyott rész is benne van. A kötettel a szerző halálának 47. évfordulója kapcsán foglalkozunk.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Nomen est omen
Lasik Roitschwantz egy kis zsidó szabó a ma Fehéroroszországhoz (Belaruszhoz) tartozó Homel városából. Figurája számos vonatkozásban emlékeztet Hašek Švejkjének alakjára – sajátosan zsidó és szovjetunióbeli színezettel. A történet folyamán a hányattatott sorsú, kis zsidó szabó próbál megfelelni a világnak: hol tiltakozik ellene, hol bátran elébe megy a kihívásoknak, de valahogy mindig balul sül el a dolog.
Történik egyszer, hogy a homeli gazdasági bizottság részéről a vörös hajú Gorbunov elvtárs berendeli magához Lasikot. A modern pikareszk regény hőse, a kis zsidó szabó megpróbál azonosulni a vöröshatalom vörös hajú képviselőjének vörös irányvonalával. De lássuk be, ilyen névvel azért ez nehéz...
(Forrás: Wikimedia Commons)
– Családi neve?
– Roitschwantz.
– Hogyan?
– Roitschwantz. Meg tetszik bocsátani, ez a név meghatározott tulajdonságokra utal. [...] Már a puszta nevemmel félreérthetetlen ujjmutatást nyertem az életre. De, mert látom, hogy egy szót sem ért abból, amit beszélek, megmagyarázom önnek, hogy a „Roit” annyit tesz, mint „Rot”, vagyis vörös.
Gorbunov elvtárs nevetett és unalomból azt kérdezte:
– Úgy, úgy... És mit jelent a „Schwantz”?
Lasik válla kicsinylően rándult meg:
– Nem elég önnek, ha nevemnek egyik fele jelent valamit? A „Schwantz” nem jelent semmit. Üres hang csupán.”
(13–14. oldal)
Még szerencse, hogy Gorbunov elvtárs némettudása némi kívánnivalót hagyott maga után: a Schwanz jelentése ugyanis ’farok’ (a szó vulgáris értelmében is). Innen lenne szép a győzelem, ám Lasiknak nincs szerencséje: hamarosan meggyűlik a baja a szovjethatalommal (is).
Lasik az utcán éppen egy hirdetményt olvas (mely Smurigin elvtársnak, „a homeli proletariátus kipróbált vezérének” haláláról számol be), amikor is hangosan felsóhajtva nyugtázza a hírt. Pechjére egy arra ólálkodó besúgó felnyomja a pártbizottságnál. Itt igazi švejki fordulat következik: Lasik eme apróság miatt hamarosan vizsgálóbizottság elé kerül, valódi hašeki áthallásokkal pedig hiába próbálja bizonygatni ártatlanságát, „szimuláns”-nak minősítik, akárcsak Švejket Hašek regényében.
(Forrás: antikvarium.hu)
– Ön szimulál, mintha csak az égből pottyant volna bele osztályállamunkba, de ez aligha fog magán segíteni.
(20. oldal)
Lasik így – Švejkhez hasonlóan – már rögtön a regény elején fogdába kerül. Miközben jobb sorsra vár, cellatársával – aki szintén zsidó – saját esélyeit latolgatja. Cellatársa szerint a vizsgálóbíró, Kugel elvtárs valóságos zsidófaló. Lasik próbál ellenkezni:
– De hiszen Kugel elvtárs is épp olyan zsidó, mint maga vagy én. Csakhogy ő már régi kipróbált tagja a pártnak.
[...]
– Az mindegy. Ha én mondom magának – százszázalékig antiszemiták.
(42. oldal)
Zsidó zsidónak és kommunista kommunistának farkasa a Szovjetunióban: sajátos társadalomkritika ez Ehrenburg részéről. A sors azonban mégis úgy hozza, hogy Lasik hamarosan kiszabadul. Addigra azonban kiderül, hogy már más lakik ott, ahol egykor ő lakott – egyúttal minden ingósága is odaveszett.
Lasik kalandjai Keleten
A homeli kis zsidó szabócska – miután mindene odalett – kénytelen továbbállni. Előbb a Szovjetunió más vidékein próbálkozik. Homelből Kijevbe megy, ahol – sikertelenül – azzal próbálkozik, hogy jó párttag lesz. Majd itteni kudarca (és újabb fogda) után Tulába utazik. Itt azt a szocialista nemzetgazdaság szempontjából igen fontos feladatot kapja, hogy – szabó létére – honosítsa meg a nyúltenyésztést a városban. Egy probléma van csak: a gondjaira bízott nyulak már rögtön a kísérlet elején holtan érkeznek el Lasikhoz. Hiába jelzi ezt az aprócska problémát a Párt felé, Lasikot „fentről” eredmények felmutatására ösztönzik.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Így Lasik hamis adatokkal cicomázza a szomorú valóságot: áldásos munkája következtében hamarosan Tula – ahol a valóságban egy darab nyúl sincs – a Szovjetunió nyúltenyésztésének élvonalába kerül. Moszkvából bizottság jő, mely előveszi Lasikot:
– Mindenekelőtt fogadja szerencskívánatainkat elvtárs, hogy kormányzósága területén a nyulak száma meghaladja az egész szovjetszövetség nyúlállományának számát. [...] Mivel etette őket?
Lasik szerényen lesütötte szemeit:
– Kizárólag a szolgálatban előírt fantáziával.
A moszkvai urak nem értették meg. Udvariasan mondták.
– [...] Mondja kérem, főleg melyik kerületben találhatók a nyulak?
– Hogy hol találhatók? Nem a kerületben és nem a szekrényben, hanem itt – És Lasik büszkén mutatott kicsinyke fejére.
(108–109. oldal)
Újabb megpróbáltatások várnak Lasikra: a gazdaságban elért kudarca után Tulából Moszkvába kerül, ahol afféle jó Pelikán elvtárs módjára a kultúrában próbálják ki őt. További felsülések és kudarcok után Lasik úgy dönt, búcsút int a Szovjetuniónak és Lengyelország felé veszi az irányt...
Lasik kalandjai Nyugaton
Lasiknak azonban már rögtön a határon meggyűlik a baja a lengyel hatóságokkal (illetve a lengyel hatóságoknak gyűlik meg a bajuk a Szovjetunió felől érkező kis zsidó szabócskával). Az őt a határon kihallgató lengyel tiszt így fogadja:
– Jó napot, te csavargó! Mi vagy te tulajdonképpen? Vörös kém?
– Én? Nem! Valószínűleg szegény ördög vagyok és Roitschwantznak hívnak.
– Ne játszd az ostobát. Miféle terveket akartál elcsórni? Varsót vagy Vilnát? Vagy talán Pilsudszki atyuska ellen akartál merényletet...?
– Nekem nem is atyuskám és senki ellen sem akartam semmit.
(150–151. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Hamarosan azonban végre kiderül, hogy Lasik végül is nem ellenség:
– [...] És honnan jössz?
– Mondtam már, a közismert Homelből.
[...]
– Te lengyel vagy! A homeli földre mi tartunk igényt. [...] Ámbár piszkos zsidócska vagy, de mégis Mózeshitű lengyel, mert ti homeli lakosok tulajdonképpen mindnyájan lengyelek vagytok.
(151–152. oldal)
Így lett a határ lengyel oldalán a szovjet „Mózeshitű” homeli Lasikból lengyel „Mózeshitű” homeli Lasik. A kis zsidó szabócska ellenben – hiába próbál meg azonosulni új, rámért szerepével – helyezetének további tisztázása ügyében csupán celláról cellára vándorol: Grodno, Vilna, Varsó stb. következik útja során, ahol minduntalan lejátszódik a fenti jelenet. Miután nem marad már több lengyel fogda, ahol ne járt volna, Lasikot Németországba toloncolják. Königsbergben, jiddis nyelvismeretének hála, először érzi úgy, hogy sorsa jobbra fordul Nyugaton.
Lasik eleinte nagyon boldog volt, mert úgy tűnt fel neki, mintha egy kissé romlott kiejtéssel itt mindenki zsidóul beszélne. Lelkesedésében még az állomásfőnöknek is odasúgta: „Nű, mit csenál egy zsidó?”, de az állomásfőnök olyan vésztjóslóan mordult rá, hogy Lasik sietve kereket oldott.
(167. oldal)
Látván, hogy a jiddisnek hála a némettel viszonylag könnyen boldogul, Königsbergben Lasik megismerkedik a praktikus Dreckenkopf úrral, akinek felkínálja szolgálatait, mondván: szakértő egy hatalmas nyelvben. Így zajlott Dreckenkopf úr állásinterjúja Lasikkal:
– Filológus? Szanszkrit? Háromszorosan elveszett ember. Tud maláji nyelven? Acztek nyelven? Zulu nyelven? Ez esetben Hamburgba kell mennie. A kereskedelmi relációk felvétele előkészületben. Még öt év és megint vannak kolóniáink.
– [...] Honnan ismerjek én egy ilyen ismeretlen maláji nyelvet, ha egyszer Homelből való vagyok? Nyelvek? Egész halom nyelvet tudok. Értem példádul, ahogy a zsidók Homelben beszélnek, ahogy Gluchovban beszélnek, sőt ahogy Moszkvában beszélnek. Igaz, ez nem szanszkrit, hanem egy államszövetség három magasztos tájszólása. Értek továbbá lengyelül. „Pan Dreckenkopf, mágá ván egy nágy márhá”. Amint tetszik látni, ez nem közönséges nyelv. Tiszta zene. Végül a német nyelvet is értem, és ha e pillanatban nem beszélek is úgy, mint ön, vagy Hindenburg úr, ez csak azért van, mert már gyermekkoromban is példátlan eredetiség voltam.
(172–173. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Bundesarchiv, Bild 183-C06886 / CC-BY-SA)
Végül, ha nem is páratlan nyelvismeretének és „eredetiségének” köszönhetően, de Dreckenkopf alkalmazza Lasikot – annak rendkívül előnytelen külseje miatt. De mondanunk sem kell, Lasiknak hamarosan menekülnie kell állásából.
Berlinben a filmipar figyel fel rá – szintén külseje miatt: „mongol profilja” miatt filmszerepet kínálnak neki. Persze vesztére... Berlin után Stuttgart, Mainz és Frankfurt következik. Lasik Frankfurtban Woody Allen Zeligjéhez hasonlatosan, igazi kaméleonember módjára próbál meg idomulni zsidó környezetéhez: felcsap rabbinak... ugyancsak vesztére. Lasik ezt követően Franciaországban keres menedéket – s miközben megpróbál idomulni mindenhez és mindenkihez, hogy sorsa jobbra váljék, előbb az orosz emigráns körök, majd a párizsi művészvilág áldozatává válik.
Lasik-Švejk anekdotái
Lasik a franciáktól Angliába megy, ahol szinte azonnal politikai természetű vitába keveredik egy lorddal, aki Anglia felsőbbrendűségét bizonygatja neki a Szovjetunióval szemben. Lasik – ahogy az Švejk esetében is teljesen normális – egy anekdotával válaszol, amivel kivívja vendéglátói azonnali haragját:
A Jóistennek egyszer nem tetszett, hogy a zsidók valami Baal előtt hajbókolnak. Kiabálni kezdett: „Miféle fölösleges mellékkiadások ezek? Ez a Baal nem tud semmit. Ez a Baal egy egyszerű fatuskó, de nem egy mindenható Isten. Én azonnal küldhetek rátok véresőt, sáskajárást, kolerát, egyszóval mindent, ami eszembe jut. De mit tud ő? Semmit.” A Jóisten annyira zsémbelt reggeltől estig, hogy a zsidók megunták. És ekkor egy nagyon okos elhatározta, hogy véget vet ennek a nagyon hosszúra nyúlt jelenetnek. Azt mondja hát a Jóistennek:
– Mindjárt megkérem Baalt, hogy adjon nekem kétszázezret, a Ziperovicsot pedig egyetlen egyszer végezze ki úgy, mint ahogyan Egyiptomban szoktak kivégezni.
Isten nevetett s úgy tett, mintha nevetségesnek tartaná az ilyen beszédet.
– Majd meglátjuk, miféle egyiptomi kivégzést talál ki ez a Baal.
– Hát azt hiszed, hogy a Baal még ezt sem tudja?
– Természetes, hogy nem. Semmit sem tud. Hiszen ez nem isten. Ez egy – sürgönypózna.
– Sürgönypózna? Jó. De ha sürgönypózna, miért vagy olyan féltékeny reá? Van olyan zsidó, aki féltékeny a feleségére, mert beleszeretett egy fatuskóba?
A Jóisten erre zavarba jött és lábujjhegyen hazasompolygott.
(287–288. oldal)
Az anekdota természetesen őlordsága szemében felségsértésnek tűnik – Lasiknak távoznia kell Angliából.
(Forrás: proofsheet.com)
Lasik Palesztinában
Az ilyen és ehhez hasonló „példabeszédek”, a hasonulás és a beilleszkedés óhaja, az elfogadás utáni olthatatlan vágy odáig juttatják Lasikot, hogy egész Európa kiveti magából. Elindul hát Palesztinába.
Mikor Lasik Tel-Avivba érkezett, már a pályaudvaron egy tucat gesztikuláló zsidót pillantott meg. Közelebb lépett csoportjukhoz s óhéber szavakat hallott. Csodálkozott:
– Miért tartjátok ti az uccán az istentiszteletet? Talán nincs zsinagógátok, ahol elavult imáitokat elmondhatjátok?
– Óh te együgyű! Ki mondja, hogy imádkozunk? Hát nem hallod, hogy az egyiptomi font árfolyamáról beszélünk?
(305. oldal)
Úgy tűnik, a zsidók „ősújországában” is sikerül Lasiknak egy nem túl kedvező entrée-val nyitnia. Éhesen baktatva az alábbi megállapításra jut:
– Ez az ország éppen olyan, mint más ország. Én például nem érzem, hogy az enyém volna és biztosan nem is az enyém, hanem vagy Rotschildé vagy talán Chamberlainé s ezenkívül is azt sem érzem, hogy szent. Itt is épp úgy viszket, mint egyebütt
(305. oldal)
Ilyen gondolatok közt találkozik egy homeli ismerősével, aki koldusként tengeti palesztinai hétköznapjait. Tőle hallja az alábbi történetet a beilleszkedés nehézségeiről:
Egyszer megfeledkeztem róla, hogy nem Homelben vagyok, hanem Jeruzsálemben s fölemeltem egy cigarettavéget, amelyet egy angol dobott el. Nos és mit gondol, mi történt? Kiderült, hogy szombat van és úgy elvertek, hogy alig tudtam elvánszorogni. Hiába mondtam nekik, hogy ha szombat van, akkor dolgozni sem szabad s ha vernek, az munka. Nem használt semmit. Rám se hallgattak.
(306. oldal)
Lasik hamarosan kénytelen rájönni, hogy Palesztina lakosai semmivel sem különbek, mint bármely más országéi. Munkát nemigen kap, segíteni senki nem segíti, beilleszkedési szándékait (melyek ugyan suták, de szándékok) senki nem értékeli:
Általában pompás élete van a zsidóknak ezen a zsidó földön. Csak azt nem tudom, hol fogok meghalni: itt emellett a kerítés, vagy a másik mellett?
(311. oldal)
Miután pedig a brit gyarmati hatóságokkal is meggyűlik a baja, ismét börtönbe kerül. Innen kiszabadulva, halálosan belefáradva egész életébe, elindul haza, Homelbe. Úton Homel felé összeesik, de hamarosan kiderül, hogy rossz helyet választott a meghaláshoz. Rachel sírjának őre el akarja zavarni Lasikot: haljon meg máshol.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Mi lenne abból, ha minden koldus ilyen szent helyen akarna meghalni? A szemétdombon is meghalhatsz. Rachel sírját nem a te számodra csinálták. Tisztességes emberek számára.
(324–325. oldal)
A tökéletesen felesleges ember, Lasik Roitschwantz azonban már nem tud hova menekülni, csak a halálba. A halál legalábbis az egyetlen, aki nem utasítja el magától Lasik Roitschwantzot.
Felhasznált forrás
Ilja Ehrenburg: Lasik Roitschwantz mozgalmas élete. Téka Könyvek, Budapest, 1988.