0:05
Főoldal | Rénhírek

Ez nálunk lehetetlen

Az ember hajlamos azt hinni, hogy diktatúra csak más országokban valósulhat meg, a sajátjában soha. „Ez nálunk lehetetlen” – mondhatják sokan vélt igazuk teljes tudatában. A diktatúra valószerűtlennek tűnik sokak szemében; olyan rossznak, ami csak máshol történhet meg, másokkal. Az ilyen lehetetlenek megvalósulása igazi negatív utópia.

Horváth Krisztián | 2014. április 4.

Sinclair Lewis (1885–1951) amerikai regény-, novella- és drámaíró. Ő volt az első amerikai író, aki irodalmi Nobel-díjat kapott – erre 1930-ban került sor. Magyarul számos műve olvasható: Wrenn urunk, Fő utca, Babbitt, Arrowsmith, Dodsworth, Anna Vickers, Gideon Planish, Elmer Gantry, A tékozló szülők.

Sinclair Lewisnak 1935-ben jelent meg az Ez nálunk lehetetlen (It Can’t Happen Here) című kötete, melyet nem sokkal később, 1936-ban magyarra is lefordítottak.

Sinclair Lewis (1885–1951)
Sinclair Lewis (1885–1951)
(Forrás: Wikimedia Commons / Arnold Genthe (1869–1942))

Az Athenaeum által 1936-ban megjelentetett magyar fordítás Bálint György (1906–1943) munkája, aki maga is munkaszolgálatosként halt meg Ukrajnában, 1943 elején.

Sinclair Lewis negatív utópiájának keretét az adja, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a gazdasági válságot követően, 1936-ban a választásokat a demokrata Berzelius „Buzz” Windrip nyeri. Ezzel megkezdődik az ország, a demokrácia szülőhazájának fasizálódása. A történetet a rebellis gondolkodású, a fennálló hatalommal mindenkor kritikus, immáron hatvan éves Doremus Jessup újságíró és laptulajdonos szemszögéből ismerhetjük meg.

Sinclair Lewis kötetét Bálint György fordította magyarra – emléktáblája Budapesten a Kresz Géza utcában látható
Sinclair Lewis kötetét Bálint György fordította magyarra – emléktáblája Budapesten a Kresz Géza utcában látható
(Forrás: Wikimedia Commons / Csurla / CC BY-SA 2.5)

Egy elnökjelölt személyiségrajza

A regényből vett részleteket az eredeti helyesírással közöljük.

A demokrata párt színeiben az elnökjelöltségért és az elnökségért induló Berzelius Windripet az 1936-os választási hadjáratban számos fényképen láthatják az amerikaiak, miközben éppen „autóba száll, vagy kilép a repülőgépből, hidat avat, rostélyost és kukoricakenyeret falatoz a déliekkel és kagylólevest kanalaz az északiakkal” – sürög-forog, láttatja magát. Mit tudhatunk róla?

Windrip csaknem törpe volt, de az alacsony törzsön hatalmas fej ült, valóságos verébfej – füle nagy, orcái lelógók, szeme bús. De közvetlen, sugárzó mosolytól […] rútsága megnyerőbbé vált a szép férfiak minden finomkodásánál. […]

Alacsony kis ember volt, de hát nem volt-e alacsony Napoleon is, vagy lord Beaverbrook, Stephen A. Douglas, Nagy Frigyes, no meg doktor Göbbels, akit bizalmasan csak „Wotan Miki egeré”-nek nevez egész Németország.

(71–72. oldal)

 

„Wotan Miki egere” – Doktor Göbbels (1897–1945) beszédet mond 1932-ben – nem a méret e lényeg
„Wotan Miki egere” – Doktor Göbbels (1897–1945) beszédet mond 1932-ben – nem a méret e lényeg
(Forrás: Wikimedia Commons / Bundesarchiv, Bild 119-2406-01 / CC-BY-SA 3.0)

Windrip külsejének enyhén sztereotip mintákat követő leírása után olvashatunk Doremus Jessup aggályairól is, amelyek Windrip külsejénél is komolyabb problémákat láttatnak:

[S]ehogy se tudta megérteni, mivel bűvöli el hallgatóságát ez az ember. Közönséges volt és csaknem analfabéta. Nyílt hazugságait könnyen rá lehetett bizonyítani. „Eszméi” a hülyeségig zavarosak, híres vallásossága olyan, mint egy vándor kegyszerárusé. Még híresebb humora pedig nem haladja meg a falusi szatócs színvonalát. Beszéde – ha csak a szavakat nézi valaki – kietlen, filozófiája semmitmondó, politikai jelszavai, mint a szélmalom vitorlái. […] Hét évvel ezelőtt otthon, a nyomorgó farmerek közt még csak a kövérebb falatot és a bőségesebb dohányt ígérgette a hűséges pártharcosoknak és állást a keresztfiúk, sógorok, komák, üzlettársak és hitelezők lekenyerezésére.

(72–73. oldal)

Miben keresendő tehát egy csúnya, de ami még ennél is nagyobb baj: zavaros politikai hitvallással bíró elnökjelölt hallatlan vonzereje a választók körében?

Két tehetségével tűnik ki az újdonsült Demosthenes – mondották. Először is sem a színpadon, sem filmen, sem szószéken nincs ma nála különb, zseniálisabb színész. […]

És a külső színészkedés alatt istenadta kivételes tehetség lakozik: lángragyúl a közönségétől és a közönségével. És az is lángot fog vele és tőle. Drámaian megjátssza, hogy ő nem náci, nem fasiszta, inkább vérbeli demokrata, a szó ősi, Jefferson-Lincoln-Wilson-i értelmében. Díszlet és jelmez nélkül tökéletes illúziót kelt és elhiteti, hogy ő védi majd meg a barbár hordák ellen a Kapitóliumot és közben angyali ártatlansággal, saját tüzes demokrata szívének szülötteiként tálalja fel Európa minden szabadságellenes, antiszemita eszelősségét.

(73. oldal)

Windrip szenátor ugyanakkor a tökéletes amerikai átlagember megtestesítője:

Drámai nagyságán kívül Buzz Windrip a hivatásos Átlagember. Az amerikai Átlagember minden előítélete, minden ösztöne él benne. […]

Közönséges – hát hogyne lenne közönséges. Közember, de szónoki ereje a húszszorosára nagyítja. A többi közember érzi, hogy minden céljuk, minden vágyakozásuk közös és mégis fent látja maga fölött és imádva emeli feléje kezét.

(73–74. oldal)

Windrip persze hatalomért folytatott harcában nem áll egyedül...

Az elnök embere

A regényben Berzelius Windrip szenátor mögött felbukkan egy szürke eminenciás, bizonyos Lee Sarason, aki egyfajta médiamogulként irányítja a meglehetősen egyszerű, de egyszerűségében is összetett személyiségű Windrip kampányát. Róla keveset tudunk meg még a könyv lapjain is; nem látható, mégis mindenütt ott van:

Még a beavatottak közül se tudta senki pontosan, hogy a szenátor diadalmas pályafutásában mekkora szerep jutott a titkárának, Lee Sarasonnak. Mikor először ragadta magához a hatalmat, Sarason a vidék legelterjedtebb lapjának szerkesztője volt. Hogy kicsoda és honnan jött, azt pedig nem sejtették se azelőtt, se azután. Származását titok fedte.

(32. oldal)

A média császárával szemben Doremus Jessupnak, a kis újságírónak eleve reménytelen harcba szállnia:

Lee Sarason mellett a kis Doremus Jessup, mint újságíró, körülbelül olyan volt, mint a húszemeletes newyorki templom húszezer dollár fizetésű papja, aki rádióeladók előtt szónokol – a falusi lelkész mellett.

(33. oldal)

Sarason, a szürke eminenciás az, aki elköveti a regényben többször is idézett és hivatkozott kötet megírását, mely az elnökjelölt Windrip nézeteinek magvas összefoglalását tartalmazza:

Írói fantáziában sem szűkölködött és tulajdonképpen ő írta meg – nagyrészt a szerző diktálása alapján – Windrip egyetlen könyvét, amelyre hívei esküdtek, az önéletrajz, gazdasági programm és férfierő-fitogtatás érdekes egyvelegét, a Tizenkettedik órát.

Magvas könyv volt és világmegjavító gondolatokban sokkal gazdagabb, mint Karl Marx és H. G. Wells összes művei együttvéve.

(34. oldal)

A mű igazi csemege; ilyen idézetek olvashatóak belőle a regény lapjain:

Igenis, a sarkamra állok és nemcsak állítom, de teli tüdőből ordítom, hogy alaposan meg kell változtatnunk az egész rendszert esetleg magát az Alkotmányt is – törvényes úton, persze és nem erőszakkal – és áthozni a lovaskocsi meg a hepehupás utak világából az automobil és a beton-országutak világába. A végrehajtó hatalomnak manapság szabadabb mozgást kell biztosítanunk, hogy szükség esetén gyorsan is intézkedhessék, ne kelljen kivárnia, míg a törvényhozó zugprókátorok összes szótöltényeiket elsütögetik a vitában. De – és ez a De legalább akkora, mint Deacon Checkerboard gazda csűre odahaza nálunk – minden gazdasági reform csak eszköz a nagyobb célnak. A cél pedig ma nem lehet más, mint Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, amire honalapító őseink törekedtek 1716-ban.

(34–35. oldal)

Az ekhósszekerek országából Windrip elnökkel az automobilok országába csak egy nagy ugrás – C. C. A. Christensen: Átkelés a Mississippi jegén
Az ekhósszekerek országából Windrip elnökkel az automobilok országába csak egy nagy ugrás – C. C. A. Christensen: Átkelés a Mississippi jegén
(Forrás: Wikimedia Commons)

Dübörög a populizmus az 1936-os év választási hajrájában: az ekhós szekérből automobil lesz, Amerika egyetlen nagy ugrással a fényes jövőbe ér. Ehhez azonban választási győzelem kell. A sikerhez olyan egyszerű, mozgósító jelszóra van szükség, amely valahogy így hangzik: „Csak a demokraták!”

A Kihagyottak Ligája

De hogyan lehetséges a győzelem egy olyan kétpólusú közegben, ahol a két nagy és szemben álló párt – republikánusok és demokraták – közt a választók úgyszólván már képtelenek különbséget tenni a külső jegyek alapján?

Az 1936-os politikai kampány legkellemetlenebb vonása az volt, hogy a két ellenséges párt annyira hasonlított egymáshoz. Régivágású republikánusok keservesen panaszkodtak, hogy büszke úri pártjuk tagjai állásokért koldulnak levett kalappal, a jó öreg demokraták meg sehogyse akartak belenyugodni, hogy hagyományos ekhós szekereik orvosokkal, városi gavallérokkal és sportfiúkkal vannak tele.

(35. oldal)

Egyik kutya, másik eb, tehát az elbizonytalanodott választók meggyőzésében szükség van a civil szféra támogatására is. Ebben nyújt nagy segítséget Windrip pártjának az önmagát párton kívüli, semleges mozgalomként feltüntető úgynevezett Kihagyottak Ligája. A regényben ennek a civil szerveződésnek az élén egy bizonyos Peter Prang metodista püspök áll. A szervezetről olyan legendák keringenek, hogy huszonhét milliós tagsággal bír, „köztük megfelelően válogatott állami és szövetségi tisztviselők, városi hivatalnokok és egész sereg zengzetes nevű bizottság, mint például »A munkanélküliség és a szójababiparban alkalmazott és alkalmazható erők számára vonatkozó statisztikai adatok feldolgozására alakult Nemzeti Bizottság«.” A Kihagyottak Ligája saját tagjait állandó hadrendben tartja, s erre minden anyagi eszköze adott, hiszen a „hívek” adományaiból bőségesen futja mindenre:

[Prang püspök a] Kihagyottaknak, a Liga-tagok millióinak sokszorosított propaganda-leveleket küldött, aláírása fakszimiléjével, olyan pompás technikával sokszorosítva, hogy egészen úgy hatott, mint egy kedves, személyes üdvözlet.

(36. oldal)

Az elvben önálló értékrenddel bíró, a demokratáktól és Windriptől független Kihagyottak Ligája a választási véghajrában azonban egyértelműen elkötelezi magát Windrip mellett. Prang így szónokol:

[–] …a Kihagyottak Ligájának egész óriás erejét, tagjainak millióit mozgósítva, ki fogjuk vívni, hogy a demokrata párt elnökjelöltje Berzelius Windrip szenátor legyen! Ami röviden annyit jelent, hogy meg is választják – illetőleg, mi, a Liga tajai megválasztjuk őt az Egyesült Államok elnökévé!

– Programmja nem minden ponton egyezik ugyan a mi programmunkkal, de kötelezte máris magát, hogy tanácsainkat elfogadja, elveinket és szempontjainkat magáévá teszi. Ezért egyelőre – legalább is a választásig föltétlenül támogatjuk őt – pénzzel, tekintélyünkkel, szavazatainkkal… imádságunkkal. Az Úristen vezérelje őt és bennünket az igazságtalan rend és kapzsi tőke sivatagján át az Ígéret dús földjére! Isten áldása legyen veletek!

(47. oldal)

Bernhard Plockhorst: A jó pásztor
Bernhard Plockhorst: A jó pásztor
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ilyen támogatottság mellett nincs vita: ha Isten áldása a demokratákon és Windrup szenátoron van, illetve ha a Kihagyottak Ligája egységes nyájként menetel a jó pásztor mögött, akkor közel a győzelem. Hamarosan elérkezik a pillanat, amikor Doremus Jessup fülébe jut, hogy jó pásztorként népét vezető Windripet hívei és munkatársai Főnök néven emlegetik:

Először hallotta a „Főnök” kifejezést, a vezér jó amerikai változatát. Nemsokára hivatalosan is használták, ez lett Windrip népszerű megnevezése.

(102. oldal)

A Főnök, az amerikai nemzetvezető világosan (vagy inkább homályosan?) az alábbiakban fogalmazza meg téziseit:

[H]adat üzen a bankoknak, – de a bankárokat nem kívánja bántani – kivéve természetesen, a zsidó bankárokat, akiket egészen ki kell zárni a pénzügyekből. Közölte – bár meglehetősen homályos körvonalazásban – a munkabérek tetemes emelésére és a drágább munkabérekkel gyártott árucikkek olcsóbbítására vonatkozó terveit, kijelentette, hogy 100%-ig híve a munkásságnak, de 100%-ban ellenzi a sztrájkok minden fajtáját. Meggyőződése szerint fel kell fegyverkeznünk és be kell rendezkednünk arra, hogy magunk gyártsuk a kávénkat, cukrunkat, illatszereinket, szöveteinket és nikkelünket, ahelyett, hogy importálnánk mindezt és akkor nyugodtan szemébe nézhetünk az egész világnak. Sőt, ha a világ olyan vakmerő lenne, hogy hasonló kihívással válaszol Amerika kihívására, hát ő, Buzz, megmutatja, ki az erősebb.

(60. oldal)

Nemzeti kiválóság, nemzeti önellátás, a kizsákmányoló bankok elleni harc, költségcsökkentés és béremelés – van itt minden, ami szem-szájnak ingere az 1936-os év utópisztikus Amerikájában.

Plakát 1936-ból az „Ez nálunk lehetetlen” színházi adaptációjáról
Plakát 1936-ból az „Ez nálunk lehetetlen” színházi adaptációjáról
(Forrás: Wikimedia Commons / Works Progress Administration)

Mit kíván az amerikai nemzet?

Az írói elképzelés az, hogy a nagy gazdasági világválságot követően – ami az Egyesült Államokat is kedvezőtlenül érintette – társadalmi szinten merül fel az igény a keménykezű államvezetésre. A regény elején ilyen gondolatokat olvashatunk:

[–] Fasizmus – édes istenem – csak szó ez is. Nem is ártana, ha a sok dologtalan, aki most az én jövedelmi adómból él, egy kis regulát tanulna… Egy keménykezű ember, mint mondjuk Hitler, Mussolini, vagy amilyen régi időben Napoleon volt és Bismarck… sokat tehetne kérem, ha aztán tényleg kormányozná is az országot és visszahozná a prosperitást. Úgyis mondhatnám, nem árt néha az olyan doktor, aki feleselést nem tűr és meggyógyítja a beteget, akár tetszik neki, akár nem. […]

– Szóval a demokrácia nyavalyáit fasiszta nyavalyával gyógyítsuk? Elég furcsa gyógymód. Hallottam ugyan, hogy a szifiliszt újabban malária-beoltással gyógyítják. De arról nem szól a krónika, hogy a maláriás betegbe szifiliszt oltottak volna, kúraképpen.

(23. oldal)

Hamarosan azonban (a választási kampány első hetében) Windrip szenátor előáll igazi, 15 pontos programjával. Ez a kötet egyik talán legizgalmasabb dokumentuma. Az alábbiakban az utópisztikus dokumentumból pusztán példálózó jelleggel idézünk. Az első pontban ilyeneket olvashatunk:

Az ország összes pénzügyei, bank, biztosítás, részvények, kötvények és jelzáloglevelek a Szövetségi Központi Bank korlátlan irányítása alá helyezendők.

A Központi Bank állami intézmény, Igazgatótanácsát az elnök nevezi ki.

(63. oldal)

Az első pontban egyebek mellett az energiahordozók és az energiaszolgáltatás államosítása is szóba kerül, de következzék egy kis ízelítő a második pontból, ami igazi fasiszta módon intézkedik a korporatív szervezetek létrehozásáról.

A törvény által elismert szervezetek Kormányhivatalokká alakítva, döntő fórumként fognak ítélkezni a munkaadók és munkások között felmerülő vitás ügyekben.

(63. oldal)

A harmadik pont a kommunisztikus tulajdonfelfogás ellen emel szót, és védelmet ígér a nyugdíjasoknak, a negyedik pedig szűkíti a nemzetfogalmat. Minden polgár egyenlő, azzal a megszorítással, hogy:

[...] sem ateisták, sem agnosztikusok, sem a Fekete Mágia hívői, sem azok a zsidók, akik az Új Szövetségre megesküdni nem hajlandók, sem pedig azok, akik a Lobogó iránti hűségfogalmat megtagadják, ebben az országban közhivatalt nem viselhetnek, tanítói, tanári, ügyvédi, bírói működést ki nem fejthetnek és orvosi gyakorlatot csak az állatgyógyászat körében folytathatnak.

(64. oldal)

Egy az amerikai zászló, egy az amerikai tábor, csak a demokraták!
Egy az amerikai zászló, egy az amerikai tábor, csak a demokraták!
(Forrás: Wikimedia Commons)

Egy amerikai zászló alatt egy amerikai tábor létezhet csupán – és ez vonatkozik a jövedelmekre is. Az ötödik pont így intézkedik:

Senkinek évi tiszta jövedelme fejenként az 500.000 dollárt, senkinek vagyona fejenként a 3,000.000 dollárt meg nem haladhatja.

(64. oldal)

A hatodik és hetedik pont a háborús nyerészkedőket korlátozza, miközben hitet tesz a permanens háború mellett. A nyolcadik pont ismét a pénzügyekről szól:

A pénzkibocsátás az állam kizárólagos joga. Nyomban hatalomba iktatásunk után a hitelpiac könnyítése legalább is kétszeresére fogjuk növelni a pénzforglamat.

(65. oldal)

A kilencedik pont a jó zsidók megvédése érdekében fogalmazódik meg, ha azok az „igaz amerikai” értékeket képviselik. A tizedik pont viszont a páriák totális kategóriáját határozza meg:

Négerfajú ember nem lehet választó, nem viselhet közhivatalt, nem léphet sem jogi, sem orvosi pályára és nem taníthat elemi iskolánál magasabbfokú intézetben.

(65. oldal)

Ezzel a társadalmi csoporttal szemben a tizedik pont számos más korlátozást is megfogalmaz. A tizenegyedik pont utópisztikus alapokon fogalmazza meg az új és meglehetősen eklektikus gazdaságpolitikát, mely minden igaz amerikai családnak mintegy ötezer dollár évi jövedelmet kínál 1936-ot követően.

A tizenkettedik pont a nőket abban segíti, „hogy visszatérhessenek ősi szent kötelességük területére és teljesíthessék azt, mint otthonépítők és mint a Köztársaság eljövendő új, acélos és dicső nemzedékének anyái”.

A tizenharmadik pont nyíltan likvidálásra ítéli a rendszer ellenségeit. A tizennegyedik pont a rendszer támaszát nyújtó fegyveres erők anyagi jutalmazásáról szól, a tizenötödik pedig az Alkotmány módosításáról:

a) a Kongresszus felhatalmazza ez elnököt, hogy a válságos idők folyamán elhatározhasson és végrehajthasson minden szükséges kormányzati intézkedést.

b) a Kongresszus csak tanácsadó testületként működik, felhíván az elnök, valamint annak tanácsosai és a kabinet figyelmét a kívánatos törvényhozói munkára, de maga semmit nem kezd, míg az elnök erre fel nem hívja.

c) A felsőbíróságtól azonnal megvonandó ama jogkör, amelyben eddig az elnök és az ő törvényes tanácsadói vagy a kongresszus tevékenységét megakaszthatta, részint egyes bírói ítéleteket, részint azzal, hogy a rendeleteket vagy törvényeket alkotmányba ütközőnek nyilváníthatta.

(66–67. oldal)

Ilyen program alapján talán nem meglepő, hogy Windrup szenátor elnökké választását követően elszabadul a pokol. Ortega y Gasset-i fordulattal élve: a tömegek lázadását látjuk kibontakozni a regény lapjain. Windrip hatalomra jutásával jön minden, amit 1935-ben Sinclair Lewis még csak sejthetett, és csak részben láthatott: koncentrációs táborok, a kisebbségek elnyomása, a politikai ellenfelek fizikai megsemmisítése, terror és hétköznapi őrület.

De megvalósul az is, amit a választási ígéretében Windrip ígért: 5000 dolláros fizetést kap mindenki – igaz, a hiperinfláció mellett ezt nem nehéz teljesíteni. A bíróságokat, a közigazgatást, a nemzeti bankot, az érdekvédelmi szervezeteket, mindent az új Korporatív Állam ural. S mindezek mellett Windrip állama szabadjára engedi a rohamosztagokat: a társadalom legaljából szervezett paramilitáris szervezet tagjait, a Riadó Rajokat.

José Ortega y Gasset 1930-ban írta meg „A tömegek lázadásá”-t
José Ortega y Gasset 1930-ban írta meg „A tömegek lázadásá”-t
(Forrás: Wikimedia Commons / CC BY-SA 2.5)

José Ortega y Gasset (1883–1955) spanyol filozófus, író 1930-ban megjelent kötetében, melynek címe A tömegek lázadása, egyebek közt így ír: „ Az új tömeg jelentkezésében, véleményem szerint, az a leglényegesebb, hogy az átlagember igényt formál a társadalom vezetésére, anélkül, hogy a vezetőszerepre tehetsége volna”.

Hogy mi történik a hatalomátvétel után, mi lesz Windrip elnökkel, Doremus Jessuppal, Lee Sarasonnal és a többi szereplővel, ennek megtudása legyen annak az olvasónak a jutalma, aki végigrágja magát a regényen. Nyugodt szívvel ajánljuk minden érdeklődő számára a regényt, melynek címe: Ez nálunk lehetetlen.

Felhasznált irodalom

Sinclair Lewis: Ez nálunk lehetetlen. Athenaeum Kiadás, Budapest, é. n.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (7):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
5 éve 2014. április 8. 16:20
7 Molnár Cecília

@Galván Tivadar: Az 1936-os magyar kiadásban Göbbels szerepel. Írtuk, hogy az eredeti helyesírással közöljük a részleteket. (Sok más eltérés van a mai írásszokástól.)

Képünk csak illusztráció, de köszönjük a megjegyzést!

A kiadó nevét elírtuk, elnézést kérünk, javítottam.

5 éve 2014. április 5. 12:57
6 Galván Tivadar
5 éve 2014. április 5. 10:28
5 szigetva
5 éve 2014. április 5. 07:27
4 Sigmoid

@Galván Tivadar: Göbbels oe-vel írta volna a nevét? Bár nem ismerem a világháború előtti német helyesírást, de ezt erőst furcsállom és kétlem.

5 éve 2014. április 5. 07:25
3 Sigmoid

@Buxoro: Tudod, úgy van ez, hogy rossz az, aki rosszra gondol.

Vagy ahogy Ákos mondta a "másik oldalról", csak dúdold ezt a dalt, és aki gyűlöl majd érte, az lesz a bosszú népe. Most épp te vagy az. ;)

5 éve 2014. április 4. 20:53
2 Galván Tivadar

Három apró megjegyzés:

1. nem Göbbels, hanem Goebbels,

2. 1935-36-ban még 48 csillagos volt az amerikai lobogó,

3. Nem Atheneum, hanem Athenaeum.

Azért furcsa, hogy ezt a könyvet utoljára a Horthy-korszakban merték kiadni.

5 éve 2014. április 4. 12:29
1 Buxoro

Ah, mily megdöbbentő párhuzamok sejlenek fel a jelenből, és jóformán pont a választások előestéjén... de vajon a Nyelv vagy a Tudomány az, ami indokolttá teszi ezen könyvismertető megjelenését, pont most?

Politika nincs a portál címében, felhang szintjén sem. A nyelv és a tudomány épp elég tág tér, felesleges közéletiségbe átmenni, függetlenül az irányzattól - arra ott van a "mértékadó" Élet és Irodalom meg a "fakin' laza" 444. A nyest pedig, úgy érzem, kezd elmenni ilyen irányba.