Magánélet a 26. század Egységes Államában
A Soltész Miklós államtitkár által gründolt és nem kevés kritikát kapott „Táncválasztó, párválasztó” elnevezésű program kapcsán azon elmélkedünk, vajon egy 17. századi és egy 20. század eleji utópia milyen képet fest az államilag irányított magánéletről.
Előző cikkünkben láttuk, hogy az államilag irányított párválasztás, sőt: párkijelölés Campanella Napvárosában bőven túlmutat a Soltész Miklós államtitkár által nemrég útjára bocsátott „Táncválasztó, párválasztó” elnevezésű mozgalmon. Az utópia ezért is utópia. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, milyen az államilag szabályozott szexuális élet és gondolkodás Zamjatyin 26. századi Egységes Államában.
Jevgenyij Ivanovics Zamjatyin (1884–1937) író, műfordító – polgári szakmáját tekintve jégtörőhajó-mérnök. Főművét, a Mi című utópisztikus regényt 1920-1921-ben írta meg, de kiadni már csak Angliában tudta, majd a sztálini diktatúra nyomására maga is külföldre távozni volt kénytelen. Párizsban halt meg. A 26. századi Egységes Állam és annak irányítója, az egyszerűen csak Jótevő néven emlegetett kedves vezető a polgárok („számok”) életének csaknem teljes egészét szabályozza. A Mi című kötet voltaképpen nem más, mint a főszereplő, D-503 matematikus saját naplójegyzeteinek összessége. D-503 matematikusként nagyon fontos szerepet tölt be az Egységes Államban: annak az INTEGRÁL nevű űreszköznek az egyik megalkotója, mely arra hivatott, hogy – akár az Egységes Állam a Földgolyót – az egész világegyetemet integrálja a nagy közös eszme egységes egészébe.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Számok matematikailag irányított világa
Ahogy látjuk, a főszereplő D-503 is – akár a többi állampolgár az Egységes Államban – csak egy szám. A számok életét matematikai rend határozza meg. A számok életét a nap 24 órájában, az év 365 napján az úgynevezett Rend-Tábla szabályozza – egyetlen hatalmas szervezetbe egyesítve a számokat. Illetve mégsem: összesen napi két óra viszonylagos szabadidő a számokat is megilleti. D-503 így ír erről:
Teljesen őszinte leszek: a boldogság feladatának abszolút pontos megoldásával még mi sem rendelkezünk: napjában kétszer, 16 órától 17 óráig és 21 órától 22 óráig ez az egységes, hatalmas szervezet sejtjeire bomlik szét: ezek a Rend-Tábla által megszabott Magánórák. Ezekben az órákban láthatják: vannak szobák, ahol erkölcsösen leengedik a függönyt, mások egyenletesen, az Induló rezes ritmusára róják a sugárutat, mások – mint most jómagam – az íróasztalnál ülnek. Én azonban szilárdan hiszem – nevezzenek érte idealistának vagy fantasztának –, hiszem, hogy előbb vagy utóbb, de valamikor ezeknek az óráknak is találunk helyet az általános egyenletben: egyszer majd mind a 86400 másodperc a Rend-Tábla része lesz.
(16. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Jure Grm)
Az állami szerepvállalás a magánéletben – nevezhetjük állami szabályozásnak is – ahogy azt látni fogjuk, minden területre, így a szexualitásra és a párválasztásra is kiterjed. D-503, az INTEGRÁL építője és az Egységes Állam lojális polgára (száma) értetlenkedve morfondírozik az óidők „államának” frivol természetén:
És talán nem abszurd, hogy az állam (képes volt államnak nevezni magát!) minden ellenőrzés nélkül hagyta a szexuális életet? Bárki, bármikor s ahányszor akart... Teljesen tudománytalan, akár az állatok. S akár az állatok, egymás után szülték a gyerekeket. Hát nem nevetséges: ismerték a kertészetet, a baromfitenyésztést, a halgazdálkodást (pontos adataink vannak róla, hogy mindezt ismerték), s képtelenek voltak logikailag eljutni e logikai lépcső utolsó fokáig: a gyermektenyésztésig. Képtelenek voltak eljutni a mi Anyasági és Apasági Normánkig.
(17. oldal)
Szemben Campanella Napállamának azon feltételezésével, hogy tökéletes állampolgárok jórészt tökéletes utódokat nemzenek, az Egységes Állam számai közt – úgy fest – vannak olyanok, akik nem ütik meg a szaporodás mércéjét. Az eugenika itt is tetten érhető.
26. századi eugenika
Ilyen, az Anyasági Normát el nem érő egyik szám – egyébként D-503 egyik államilag kiutalt szexuális partnere – az O-90-es szám:
A kedves O! – mindig úgy éreztem, hogy hasonlít a nevére: vagy 10 centivel alacsonyabb az Anyasági Normánál – ezért olyan gömbölydedre esztergált mindenütt, és rózsaszín O-ja – az ajka – minden egyes szavamra nyitott.
(8. oldal)
Az Apasági és Anyasági Normát el nem érő számok – az Egységes Állam gondoskodásának és a Jótevőnek hála – azért nem kényszerülnek szerzetesi életre: a szexualitás engedélyezett e számok számára is. Persze, ahogy azt D-503 helyesen megfogalmazta, nem úgy, „akár az állatok”, hanem szigorú rend szerint:
Valamelyik antik bölcselő, természetesen véletlenül, okos dolgot mondott: „A szerelem és az éhség uralkodik a világ felett.” Ergo: ha az ember uralkodni akar a világ felett, hatalmába kell kerítenie a világnak ezeket az urait.
(24. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons)
Az éhséget a kőolajalapú élelmiszer-gazdálkodás felfedezése garantálja az Egységes Állam számainak – az igaz, hogy a legutóbbi Nagy Kétszáz éves Háborút csak a Földgolyó 0,2 százaléka élte túl... Nézzük azonban, hogyan küzd meg az Egységes Állam a másik nagy problémával:
Természetes, hogy az Éhséget (matematikailag = a külsődleges javak összege) leküzdvén az Egységes Állam támadást indított a világ másik ura, a Szerelem ellen. Végül ezt az ösztönt is legyőzték, vagyis megszervezték, matematizálták, és körülbelül 300 éve meghirdették a történelmi jelentőségű „Lex sexualis”-unkat: „minden számnak joga van – mint szexuális produktumra – bármely más számra”.
Ami a többit illeti, az már csak technikai kérdés. Gondosan megvizsgálnak a Szexuális Laboratóriumban, véredben pontosan meghatározzák nemi hormonjaid számát, s kidolgozzák számodra a szexuális napok megfelelő Táblázatát. Majd beadod az igényedet, hogy ezeken a napokon ezt vagy azt a számot (vagy számokat) kívánod igénybe venni, és megkapod a megfelelő (rózsaszín) jegytömböt. Nos, ennyi az egész.
(25–26. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons / Bjoertvedt / GNU-FDL 1.2)
A számok rózsaszín élete
Azt is megtudjuk D-503-tól, hogyan is zajlik egy ilyen államilag kiutalt randevú, amelynek során Nagy Testvér már Orwellt messze megelőzve is szemmel tartja az állampolgár számokat:
Egy óra múlva eljön hozzám a kedves O. Kellemesen és hasznosan izgatottnak éreztem magamat. Hazaérve – gyorsan be a házfelügyelői irodába, az ügyeletes orra alá dugtam rózsaszín szexjegyemet, s megkaptam az engedélyt a függönyök összehúzására. Erre csak szexuális napokon van jogunk. Különben mindig szem előtt vagyunk, örökösen fény áraszt el bennünket áttetsző falaink között, melyek mintha csillogó levegőből volnának. Nincs mit titkolnunk egymás előtt. Azonkívül ez megkönnyíti az Őrzők nehéz és magasztos munkáját. Különben ki tudja, mi minden történhetne. Lehetséges, hogy éppen őseink furcsa, nem áttetsző falú lakásai szülték szánalmas ketrecpszichológiájukat. „Az én (sic!) házam az én váram” – ugyan, mit ki nem találtak!
22 órakor összehúzom a függönyt, s még abban a percben kissé pihegve belépett O. Odanyújtotta rózsaszín ajkát és a rózsaszín szextömböt. Leszakítottam róla az igazoló szelvényt, de ajkamat a rózsaszín ajkától egészen az utolsó percig, 22.15-ig képtelen voltam elszakítani.
(22–23. oldal)
Kis kitérőt kell itt tennünk, s meg kell ismerkednünk D-503 barátjával, az állami költő R-13-mal és az ő államilag szabályozott költészetével. Az Egységes Államban a költészet és az próza is állami irányítás alá tartozik – a művészeket az „Állami Költőink és Íróink Intézete” elnevezésű művészeti akadémia fogja össze és irányítja az Egységes Állam és a Jótevő nagyobb dicsőségére.
Matematikai boldogság, államilag irányított művészet
Alább R-13 Boldogság című, a szorzótáblához írt szonettjéből idézünk néhány sort, melynek kapcsán D-503 kifejti költészettel kapcsolatos gondolatait:
Úgy vélem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy szépségét és gondolatainak mélységét tekintve ritka alkotás. Íme az első négy sora:
„Örök szerelmes kétszer kettő
Oly szenvedélyes közös négyetek,
Nincs lángolóbb, mint a ti szerelmetek –
Egymáshoz láncolt kettő meg kettő”
S így tovább, egyre csak erről: a szorzótábla bölcs és örök boldogságáról. [...]
A szorzótábla bölcsebb, abszolútabb, mint az ősi Isten: a szorzótábla sohasem – értik – sohasem téved. S nincsenek boldogabbak a számoknál, melyek a szorzótábla arányos és örök törvényei szerint élnek. Semmi ingadozás, semmi eltévelyedés. Egy az igazság, és egy az igaz út, s ez az igazság a kétszer kettő, s ez az igaz út pedig a négy. Vajon nem lenne abszurd, ha ezek a boldogan, ideálisan összeszorzott kettesek egyszer csak a szabadságon kezdenék el törni a fejüket, vagyis világos, hogy valami hibán? [...] Arra gondoltam, mi lehet az oka, hogy elődeinknek nem tűnt fel irodalmunk és költészetünk haszontalansága? A művészi szó hatalmas és nagyszerű erejét teljesen értelmetlenül pazarolták el. Egyszerűen nevetséges: mindenki arról írt, ami eszébe jutott. [...] Ma a költészet már nem pimasz csalogányszó: a költészet állami szolgálat, a költészet hasznos dolog.
(70–72. oldal)
Mondanunk sem kell, az uniformizált világban, ahol minden szám egyenlő, ahol a költészet is utilitarista célok alá van rendelve, ahol a gondolkodás is uniformizált, ahol a művészet is állami irányítás szerint termeli előre eldöntött irányban haladó értékeit, a különbségek azért mégis nagyon is kézzelfoghatóak. D-503 és O-90 felhőtlen és matematikailag garantált romantikájába az sem rondít bele, hogy O-90-nek alkalmanként D-503 egyik barátjához, az állami költő R-13-hoz is van rózsaszín szexjegye; az már sokkal inkább, hogy felbukkan a színen egy másik nő, az ugyancsak szabadelvű I-330:
Tőlem jobbra – karcsún, markánsan, makacs-rugalmasan, akár egy ostor, I-330 (most látom a számát): balra O, egészen más, mindene gömbölyded, karján gyermeki gödröcskék [...]. Mindnyájan különbözőek vagyunk.
(11. oldal)
A különbözőség megjelenésével a féltékenység és a viszály is felüti a fejét a számok közt; főleg akkor, amikor kiderül, hogy I-330, bizony-bizony, R-13-mal is szokott rózsaszín szexjegyeket váltani. Meg még sok más számmal is.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Van-e utolsó forradalom?
Ennek ellenére a belső ellenálláshoz tartozó I-330 magával ragadja a matematikus gondolkodású D-503-at, s az barátaival és harcostársaival együtt a rendszer, az Egységes Állam és a Jótevő elleni lázadást tervez. A racionális gondolkodású D-503 tiltakozik:
Felpattantam.
– Ez lehetetlen! Képtelenség! Hát nem érted, hogy az, amit kiötöltetek, forradalom?
– Igen, forradalom! Miért lenne képtelenség?
– Azért, mert forradalom nem lehet. Mert – ezt nem te, ezt én mondom – a mi forradalmunk volt az utolsó. S többé semmiféle forradalom nem lehetséges. Ezt mindenki tudja...
Szemöldökének gúnyos, hegyes háromszöge:
– Kedvesem, te matematikus vagy. Sőt, mi több: filozófus – matematikai alapon. Tehát, nevezd meg nekem az utolsó számot!
– Hogyan? Nem értem: miféle utolsót?
– Nos, az utolsót, a legfelsőt, a legnagyobbat.
– De I, hiszen ez képtelenség. Ha a számok sorozata végtelen, hogyan akarhatsz utolsót?
– Akkor te miféle utolsó forradalmat akarsz? Nincs utolsó – a forradalmak soha nem érnek véget. Az utolsó csak a gyerekek számára létezik: őket ijeszti a végtelen, az pedig nagyon fontos, hogy a gyerekek éjszaka nyugodtan aludjanak...
– De mi az értelme, mi ennek az egésznek az értelme, a Jótevő szerelmére kérdem? Mi az értelme, ha már mindenki boldog?
– Tegyük fel... Na, jól van: legyen hát így. De mi lesz tovább?
– Nevetséges! Abszolút gyerekes kérdés. Mesélj el valamit a gyerekeknek az elejétől a végéig, mégis feltétlenül megkérdezik: és utána, és tovább?
– Csak a gyerekek bátor filozófusok. S a bátor filozófusok feltétlenül gyerekek. Éppen azt kell kérdezni, amit a gyerekek, mindig azt kell: hogyan tovább?
(174. oldal)
A regény végét, hogy lesz-e utolsó utáni forradalom, hogy aztán egységes lesz-e az állam, mi lesz a számokkal és a Jótevővel, nem áruljuk el.
Állami lobotómia
Legyen itt és most elég a regény további kimenetét illetően, hogy hamarosan az Állami Újság hasábjain a következő örömteli hírt olvashatják a számok:
Az Állami Tudomány utolsó felfedezése: a fantázia központja szánalmas agygóc a Varoliev-híd tájékán. Ha röntgensugarakkal háromszor kiégetjük ezt a gócot, kigyógyultok a fantáziából – Örökre.
Tökéletesek lesztek, mint a gépek; akadálytalan az út a százszázalékos boldogsághoz. Siessetek hát mindnyájan – öregek és fiatalok – siessetek, hogy alávessétek magatokat a Nagy Műtétnek. [...] Éljen a Nagy Műtét! Éljen az Egységes Állam, éljen a Jótevő!
(180. oldal)
(Forrás: Wikimedia Commons)
A kötelezően önkéntes alapokon működő fantázia-eltávolító lobotómiára elvben minden számnak jelentkeznie kell – természetesen önként és dalolva. Úgy tűnik, Zamjatyin sötét látomásában az államilag irányított művészet és magánélet önmagában még nem zárja ki a fantázia és az egyediség meglétét, mely azonban az Egységes Állam szempontjából betegség, melyet operációval kell megszüntetni. Az igazán jó állampolgár az, aki fantáziátlan számként, felülről diktált sémák szerint éli életét a nap 24 órájában – nem gondolkozik, hiszen odafent, az Őrzők Hivatalában gondolkodnak helyette.
(Forrás: Wikimedia Commons)
Csak Juvenalisszal érthetünk itt egyet: Quis custodiet ipsos custodes? – Ki őrzi magukat az őrzőket? Hogy az ismerkedés és pártalálás (hogy az ezt követő lépésekről már ne is szóljunk) számára a megfelelő közeget tényleg az államilag garantált és megszabott keretek és lehetőségek jelentik-e, nagy kérdés volt már az elmúlt évszázadok szerzői számára is. Elképzelhető, hogy a Napváros vagy éppen az Egységes Állam és annak Jótevője – minden nemes szándékaikkal egyetemben – mégsem az egyedüli és helyes válasz birtokosai? Lehet, hogy a magánéleti sokszínűség és változatosság végtelenségében az állam nem feltétlenül indokolt szereplő? Varietas delectat – A változatosság gyönyörködtet. Szép dolog az állami szerepvállalás – csak kötelező ne legyen, főként ne a magánélet területén. Zamjatyin regénye legalábbis ezt üzeni.
Felhasznált irodalom
T. Campanella: A Napváros. Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2002
Jevgenyij Zamjatyin: Mi. Cartaphilus Könyvkiadó, Budapest, 2008