A Magyar Nyelv Múzeumáról szóló beszámolóban azt ígértem, hogy a múzeum parkjában található családfára külön visszatérek. Ígéretemet ezúttal teljesítem.

Mielőtt a konkrét művet megvizsgálnánk, érdemes azon elgondolkodni, hogy mit várhatunk egy olyan műtől, mely valamely tudományos elmélethez, modellhez, eredményhez kötődik. Egy műalkotás nem illusztráció, tehát a teljes tudományos pontosságot felesleges elvárni tőle. Az viszont elvárható, hogy az ábrázolás ne menjen szembe a tudományos megállapításokkal. Ha egy olyan szobrot szeretnénk, mely egy vízmolekulát ábrázol, minden művészi szabadság mellett azt azért elvárjuk, hogy egy nagyobb elemből álljon, melyhez V-alakban két kisebb elem kapcsolódik – ellenben nem is vagyunk képesek vízmolekulaként azonosítani, még akkor sem, ha rá van írva, hogy H₂O.

Vízmolekula
(Forrás: Wikimedia Commons / CSCD)

A családfaábrák értelmezése egyébként is gondot okozhat, nem mindenki tudja helyesen értelmezni a velük ábrázolt viszonyokat.

Ennek alapján egy családfa-ábrázolástól is azt várnánk, hogy ha nem is fejti ki teljes részletességgel a tudományos álláspontot, legalább a fő vonalakban feleljen meg neki. A széphalmi családfa nem felel meg ennek az elvárásnak.

A nyelvrokonság fogalmának eleve az a lényege, hogy ezek a nyelvek egy tőről – azaz egy nyelvből, az alapnyelvből – fakadnak. Egységes alapnyelv nélkül nem beszélhetünk nyelvcsaládról, családfáról. Éppen ezért meglepő, hogy a széphalmi családfának nincs töve, eleve különálló ágak indulnak. Feltételezhető, hogy ha tíz képzőművészt minden külön megkötés nélkül azzal bíznánk meg, hogy készítsen egy fát ábrázoló műalkotást, akkor közülük kilenc és fél olyan fát alkotna, melynek van töve.

A megdönthetetlen családfa?
(Forrás: Fejes László)

Úgy tudjuk, hogy a családfa Égerházi László szobrászművész alkotása.

Persze elképzelhető lenne, hogy a művész Pusztay János elképzeléseit követi. Ez sem lenne örvendetes, hiszen Pusztay fejtegetéseit egyébként szakmai berkekben gyakorlatilag senki nem fogadja el, de egy jó szándékú kívülállónak ezt nem kell feltétlenül tudnia. Pusztay szerint a mai uráli nyelvek közös vonásai annak köszönhetőek, hogy három nyelv(csoport) nagyon szoros kapcsolatba került egymással (összeolvadt), majd újból szétfejlődött, és így jöttek létre azok a nyelvek, melyeket ma urálinak nevezünk. Csakhogy egyértelmű, hogy a fa nem Pusztay elképzelését tükrözi. Jól látható, hogy például a permi ág, melyen a komi és a votják feliratú levél található, eleve önállóan indul, és e két nyelven kívül más nem ágazik ki belőle.

A tudományban használt családfa töve az uráli kor, majd ez kettéválik finnugor és szamojéd ágra: az ágak a további szétválásig a finngor és a szamojéd kort jelképezik, majd tovább ágaznak az egyes finnugor, illetve szamojéd nyelvek felé. A finnugor ág például ugor és finn-volgai ágra válik ketté, és amíg újból el nem ágazik, addig tart az ugor, illetve a finnugor kor. Ezek a korok azok az időszakok, amikor az adott ág nyelvei még egységes nyelvet alkottak, az ágszakaszok pedig ezeket a korszakokat jelképezik.

Egy hagyományos családfa: a szamojéd ág furcsa módon itt is külön indul

Helyenként a széphalmi fa ágaira is fel vannak tüntetve bizonyos korok, de például az ugor kor, mely a tudományos terminológiában a finnugor kort követi, a műalkotáson a finn-ugor [sic!] korral egy szinten (időben) és párhuzamosan, egy másik ágon látható; a finn kor – ezt a magyar nyelvtudományban közfinn kor(szak)nak hívják; a fenti, a harmincas évekből származó képeslapon talán azért látunk finn kort, mert a terminológia még nem szilárdult meg  – pedig két külön ágon jelentkezik: igaz, legalább egy időben. A műalkotáson teljesen külön ágakra kerülnek a finnségi nyelvek, melyek egyébként közeli rokonok.

A tudományban használatos családfaábrákon a mai nyelveket az ágak végén ülő „levelek” jelképezik, a korábbi nyelvállapotokat az ágak. A levéllel az ág véget ér: eljutottunk a jelenbe. A levélből nem nő ki sem újabb ág, sem levél.

A fára általában a ma használatos belső elnevezések helyett a korábban használt külsők dominálnak: hanti helyett osztják, manysi helyett vogul, udmurt helyett votják, erza és moksa helyett mordvin. Viszont belső elnevezésével szerepel a komi (zürjén) és a mari (cseremisz). Az egymástól rendkívül különböző szamojéd nyelveket egyetlen levél jelképezi.

A széphalmi fán a levelek nem csupán az ágak végén ülnek, hanem az ágak közepén is. Mivel az egyes ágak a múló időt jelképezik, úgy tűnik, mintha a komiból fejlődött a votják, a vogulból az osztják, a lívből a finn – holott ezek mind közös alapnyelvből fejlődtek.

Külön rejtély, mit kívánt azzal kifejezni a művész, hogy az ugorból egyenesen kifejlődő magyar útját merőlegesen keresztezi a vogul és az osztják ága. Vannak ugyan olyan családfa-ábrázolások – ilyen a fenti képeslap is –, melyek igyekeznek jelölni a nyelvek földrajzi elhelyezkedését is (ez már eleve nehezen összeegyeztethető a tisztán tudományos családfa elveivel, de a nagyközönség számára, a viszonyok komplexitásának bemutatása érdekében még elfogadható). A széphalmi családfán azonban a földrajzi viszonyok nem tükröződnek: az észttől a lív nem délnyugatra, hanem „keletre” látható, az udmurt „északabbra” van, mint a komi, az obi-ugorok „keletebbre” vannak a szamojédoknál stb. Az pedig, hogy az obi-ugor ág nem „kinő” az ugor ágból, hanem a semmiből érkezve keresztezi (ahogy aztán több más ágat is), olyan benyomást kelt, mintha ezek nem ugyanúgy származnának az ugor korból, mint a magyar.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mindezek alapján leszögezhetjük, hogy a műalkotás egyáltalán nem tükrözi a a tudományos családfamodellt, sőt, szinte minden elemében egyenesen szembemegy vele. Egy véletlenszerűen bárhonnan kiválasztott faábrázolás, vagy akár egy élő fa is közelebb áll a tudományos családfamodellhez, mint ez az alkotás – ennek köszönhetően alkalmasabb is a nyelvrokonság elvont ideáljának – értelmezzük az bárhogy – kifejezésére, mint ez a mű.

Fogalmunk sincs, hogy mit szeretett volna a művész ezzel a megoldással kifejezni. Persze lehet, hogy csupán azt, hogy milyen rendkívül zavaros kép él az uráli nyelvcsaládról az átlagmagyar fejében. Ha erre gondolt, a megvalósítás sikeresnek mondható.