0:05
Főoldal | Rénhírek

Lehet-e egy nyelvnek múzeuma?

Berakhatjuk-e a tárlókba a szókincset, a vitrinekbe a névszóragozást? Némi szkepticizmussal kerestük fel a Magyar Nyelv Múzeumát, és gyanúink részben beigazolódtak – ugyanakkor mégis reménykedünk.

Fejes László (felelős szerkesztő) | 2014. június 25.

Amikor először hallottam a Magyar Nyelv Múzeumáról, nem igazán hittem, hogy egy ilyen vállalkozás sikeres lehet. Nem azért, mert ne gondolnám, hogy a nyelv ne érdemelne meg egy múzeumot. Hanem azért, mert a nyelv nem olyan dolog, amelyet egy múzeumban lehet megmutatni. A múzeumokban kiállítási tárgyakat nézegetünk, a nyelv viszont nem tárgyiasul.

Természetesen vannak olyan tárgyak, melyek nyelvi anyagot hordoznak: újságok, könyvek, hangszalagok, hanglemezek, filmek, videokazetták, CD-k, DVD-k stb.; ám ha ezekre ránézünk, nem elsősorban a nyelvet látjuk. Elénk tehetik a Tihanyi Alapítólevél vagy a Halotti Beszéd és Könyörgés eredeti példányát, mi nem az abban megnyilvánuló nyelvet fogjuk látni, hanem a dokumentum formai oldalát: anyagát, formáját, a betűk megformálását, az illusztrációját. Ha jó esetben ki is tudjuk olvasni a betűket, nem fogjuk tudni helyesen kiejteni őket. De ha valahogy minden nehézségen túljutunk, akkor is csak azt érzékeljük, hogy a szöveg másmilyen, mint amilyet megszoktunk: azt, hogy miben, miért másmilyen, már szövegesen kellene megmagyarázni: erre pedig egy könyv vagy weblap sokkal inkább megfelel, mint egy múzeum.

Hasonló a helyzet például a nyelvjárásokkal: persze illusztrálhatjuk a dolgot népviseletekkel, a népi építészet remekeivel, mezőgazdasági eszközökkel, de ettől még a nyelvjárásokról nem tudunk meg többet. Be lehet játszani nyelvjárási szövegeket, de ettől még nem tudunk meg többet a nyelvjárásokról, mint azt, hogy nem úgy hangzanak, mint az anyanyelvünk. Ismét jobban járunk egy honlappal, esetleg egy könyvvel, melyhez CD-melléklet is jár.

A sor még hosszan folytatható. Vannak persze olyan témák, melyek a nyelvhez kapcsolódnak, és könnyebb bemutatni őket. Ilyen például a nyelvoktatás vagy az anyanyelvi nevelés története (tankönyvek, oktatási segédeszközök), a nyelvtudomány története (nyelvészek mellszobrai, íróasztalai, köteteik a tárlókban, fonetikai műszerek, terepmunkán használt hangrögzítő eszközök stb.), és persze ott van az irodalom kimeríthetetlen kincsestára. Ezek azonban magáról a nyelvről nem mondanak semmit. Minden, ami a nyelvhez kapcsolódóan bemutatható, eltereli a figyelmet a nyelvről.

A Sátoraljaújhelyhez tartozó Széphalmon (vagy Széphalomban), a volt Kazinczy-birtok területén található Magyar Nyelv Múzeuma részben visszaigazolta fenntartásaimat. A kellemes parkban található esztétikus modern épület előtt ugyanis azonnal beleütközhetünk egy a nyelvre igencsak erőltetetten utaló műalkotásba, az ly emlékművébe, totemoszlopába – vagy ki tudja, mijébe.

Lehet-e egy nyelvnek múzeuma?
Forrás: Fejes László

Ez persze nem az első műalkotás, melyet egy betűnek (hangnak) szenteltek. A cirill ё például éppen azért kapott emlékművet, mert nem használják. A komi ö azért kapott emlékművet, mert a betű nem szerepel az orosz ábécében, így a komik magukénak, identitásuk részének érzik (persze ez a betű sok más ábécében is előfordul, de a komik környezetében nem). Ha már jellegzetesen magyar betűt keresünk, akkor az ő-re és az ű-re érdemes gondolni: a két vesszőt még hungarumlautnak (magyar umlautnak) is nevezik, mivel a magyar kivételével csak néhány kevésbé jelentős nyelv (feröeri, csuvas, ill. régebben a szlovák) használja. Az ly viszont semmivel sem különösebb, mint a ty vagy a gy (a ny népszerűbb), de a sz betűkapcsolat is a nagyobb nyelvek közül legfeljebb a lengyelre jellemző a magyar mellett, a zs pedig legalább annyira hungarikumnak is tekinthető.

Persze lehet, hogy az ly a magyar mentalitást jelképezi. Amikor arról kell döntenünk, hogy lemondjunk-e erről a hagyományról, vagy az ly használatának tanulására fordított időt fordítsuk a gyakorlatban is hasznos dolgok oktatására (horribile dictu: legyen ennyivel több szabadidejük a gyerekeknek), akkor mi a hagyományőrzés mellett döntünk.

Pereputty

A rokon nyelvek nevének többsége semmit nem mond a legtöbb magyar számára. Amikor róluk van szó, mindig kézenfekvő lenne az őket beszélő népek kultúráját is bemutatni. Ilyesmire a múzeum is kísérletet tesz, de erősen kérdéses, hogy az udmurtokról játszott orosz nyelvű (!) néprajzi film mennyiben járulhat hozzá az udmurtok megismeréséhez.

A kertben található másik műalkotás, az „uráli családfa” annyi kérdést vet fel, hogy inkább külön cikkben foglalkozunk vele. A nyelvrokonsággal kapcsolatban az épületen belül, a magyar nyelv múltját, jelenét és jövőjét bemutató állandó kiállításon is furcsa dolgok szerepelnek. A magyar nyelv rokonításai, már címében is talányos tablón megtaláljuk az A magyar nyelv rokonságának tudományos felfogása című részt. Ez valójában csak a rokon nyelvek felsorolását tartalmazza, aligha valószínű, hogy e nyelvek csoportosítását is képes kiolvasni belőlük az, aki nincs vele eleve tisztában.

Tördelési ló
Tördelési ló
(Forrás: Fejes László)

E tabló közelében találhatunk egy másik családfát is, azon kizárólag a külső elnevezések szerepelnek, a lapp pedig kiválik a finn-volgai ágból, majd egy idő után ebbe az ágba belefolynak a balti-finn nyelvek is... (A volgai ág persze itt is szerepel, a nganaszan végéről viszont hiányzik az n.)

Az már csak a hab a tortán, hogy a votjákok belső elnevezéseként nem az udmurt, hanem az erzák és moksák külső elnevezése, a mordvin szerepel; a lappok pedig, akik nem balti-finnek, kétszer is fel vannak sorolva a balti-finnek körében. Arról már írtunk, miért nincsenek volgai nyelvek: földrajzi értelemben persze beszélhetünk volgai népekről és nyelvekről, de akkor ide kellene vonni a csuvasokat, tatárokat is.

A fenti hibák sajnálatosak, de aligha akad, aki a múzeumban akarja majd bemagolni rokonainkat, így különösebb kárt nem okoznak. Talányos viszont, miért sorolja fel a tabló A magyar nyelv rokonságáról alkotott egyéb elképzeléseket – ráadásul anélkül, hogy eleve tudománytalannak, de legalábbis nem tudományosnak minősítené őket. Ehelyett két csoportot alkot: a lehetséges (török, mongol, ujgur) és az aligha lehetséges [!] (sumer, héber, egyiptomi, etruszk, latin) rokonítások csoportját. Ezek persze tudományos szemszögből nézve egyaránt valószerűtlenek. Az persze nem kizárható, hogy ezek a nyelvek közös ősből fejlődtek, de ez tudományos eszközökkel aligha lesz valaha bizonyítható. A megállapítás azért is zavaros, mert ha a magyar a (törökországi) török rokona, akkor az összes török nyelv rokona; márpedig az ujgur török nyelv, így teljesen értelmetlen megemlíteni.

A tudománytalanság további példája, hogy a nyelvrokonság kérdésébe belekveredik a „hangzó rokonság” kérdése, mely népdalokat vet össze: azonban itt is inkább hasonlóságról, mint közös ősből való eredeztetésről lehet szó. Ráadásul idézet szerepel Czakó Gábortól, akinek „gyöknyelvészeti” fejtegetései a tudományos megállapításokkal egyenrangúan kerülnek a látogatók elé.

A mi nyelvünk

Sajnos a tudománytalanságok nem korlátozódnak a nyelvrokonság kérdésére. Az előbb bemutatott tabló egy másik hasábja azt állítja, hogy a magyarban minden fordítva van. Valójában csak a magyart kizárólag az angollal és a némettel veti össze (azaz elképzelhető lenne, ha lenne ilyen, hogy a germán nyelvek különlegesek, és nem a magyar), ráadásul elhallgatva az olyan elemeket, melyek azonos sorrendben szerepelnek e nyelvekben (pl. a jelző és a jelzett szó). Ezzel nem csupán azt a lehetőséget mulasztja el, hogy a nyelvek strukturális sokszínűségére, illetve az azokban mégis megmutatkozó szabályosságokra, tendenciákra rámutasson; hanem ahelyett, hogy azt hangsúlyozná, hogy a magyar nyelv is az emberi nyelvek egyik lehetséges megvalósulása, azt a téveszmét terjeszti, hogy a magyar rendkívüli nyelv.

Kifordított igazságok
Kifordított igazságok
(Forrás: Fejes László)

Sajnos a múzeumot kifejezetten a Magyar Nyelv Múzeumának nevezték el, pedig a magyar nyelvről is leginkább úgy tudhatunk meg valamit, ha más nyelvekkel vetjük össze. Ez nem csupán a rokon nyelvekkel vagy a  nyelvszerkezeti összehasonlításokkal kapcsolatban igaz. A magyar nyelvújítás folyamatait vagy a magyar helyesírás történetének fordulatait is akkor érthetjük meg leginkább, ha összevetjük a más nyelvek helyzetével. Fájdalom, a kiállításokon csak igen ritkán találkozunk ezzel a lehetőséggel.

Írott szó

A fentiekhez képest a székely írásról korrekt, a tudományos kutatásoknak megfelelő, kiegyensúlyozott és tényszerű adatokat olvashatunk. Sajnos azonban itt is találunk olyan megfogalmazásokat, melyek nem koherensek.

A székely rovásírásban öt betű biztosan türk eredetű, további 10-11 egyezése valószínűsíthető, három görög és kettő glagolita. Ám a székely rovásírás belső fejlődését is figyelembe kell venni. Ilyen például a ligatúra, azaz a betűösszevonás.

Gondolatolvasó legyen a talpán, aki megérti, miért áll ellentétben a betűk eredete a belső fejlődéssel, illetve miért belső fejlődés a ligatúra (mely egyébként a latin betűs írásra is jellemző volt, bizonyos esetekben előfordul ma is.)

A nyelvemlékek természetesen a nyelvtörténet fontos dokumentumai, de nem azonosak a régi korok nyelvével. Ráadásul az újkorig a nyelvhasználók nagy része nem is tudott írni, vagy akár olvasni, a nyelv a szóbeliségben élt.

A nyelvemlékekkel kapcsolatban azt kapjuk, amire számítunk: a nyelvemlékek másolatait. Szerencsére a Halotti Beszédet meg is hallgathatjuk, igaz, akkor is, ha nem akarjuk. A folyamatosan ismétlődő szöveg egy idő után kifejezetten zavaró.

Sajnos nem kapunk magyarázatot arra, hogy miként változott a magyar nyelv, a hangzás egzotikumán túl semmiben sem részesülünk. Éppen az ellenkezőt tapasztaljuk a nyelvjárások esetében, ahol könyvből kiragadott jellemzéseket olvashatunk a különböző változatokról, anélkül, hogy ez bárhogy kapcsolódnak a nyelvjárások élményéhez. (A nyelvjárástanban használt átírást pedig a látogatók többsége nem ismeri.)

A kiállításnak ezen a részén egyébként kifejezetten élvezetes, érdekfeszítő dolgokat is találunk, különösen ilyen például az anyanyelvi tankönyveket bemutató fal, ahol a különböző korszakokra jellemző tankönyvoldalakat láthatunk.

Az anyanyelvi nevelés sosem vált el az ideológiai neveléstől
Az anyanyelvi nevelés sosem vált el az ideológiai neveléstől
(Forrás: Fejes László)

Hasonlóan érdekfeszítő a különböző hangrögzítő és -lejátszó eszközöket, rádiókat, szalagos és kazettás magnókat, lemezjátszókat, tévéket stb. bemutató kis kiállításrészleg. Kár, hogy ezek csak nagyon áttételesen kapcsolódnak a nyelvhez, ráadásul a kiállításon legfeljebb mint formatervezési emlékek funkcionálnak. Pedig rengeteg a kiaknázatlan lehetőség: szólni lehetne arról, miként járult hozzá a rádió és a tévé a nyelvi egységesüléshez, vagy arról, hogy miként használták a nyelvészek a különböző eszközöket a nyelvjárásgyűjtések vagy szociológiai interjúk során. Ennek keretében még arra is ki lehetne térni, hogy műszaki jellemzőik milyen vizsgálatokat tettek lehetségessé, és mik voltak a korlátaik – ennek keretében az emberi beszéd fizikai jellemzőiről is sokat el lehetne árulni.

Számítógépes játékok is megpróbálják lekötni a látogatókat. Ezek stílusukban nem léptek még túl a Commodore 64 idején, de valljuk be őszintén, nem érdemes rengeteg pénzt korszerű programokba ölni, ha egyszer azok néhány éven belül úgyis elavulnak. Az általam kipróbált játék a legmezeibb köntösben is élvezetes lehetne: ritka szavakról kellett kitalálni, mit jelentenek. Ráadásul nem igyekeztek szétpoénkodni a játékot azzal, hogy egyértelműen hülye definíciókat adtak, így nem is volt túl könnyű. Az kissé bosszantott, hogy a hibás válaszoknál nem mutatta a gép, hogy melyik lett volna a helyes megoldás – sőt, az sem derült ki, mikor tippeltem helyesen, mikor nem. Egy idő múlva észrevettem, hogy egy apró számlálót figyelve azt kideríthetem, hogy mikor találtam el a megoldást, mikor nem. Az igazi meglepetés akkor ért, amikor a játék véget ért, és megkaptam, hány százalékot találtam el. Sosem derült ki számomra, hogy az általam nem ismert szavak mit jelentenek.  (Az olyan helyesírási hibák pedig, mint az Idézet kirakó, igen furcsán hatnak egy olyan környezetben, ahol egyébként sok patetikus mondatot olvashatunk a nyelvhelyességről és a helyesírás fontosságáról.)

Ugyanakkor az érdekes részek is megdöbbentően érdektelenekkel váltakoznak. Az egyik falon például a Jeles magyar nyelvészek panteonja felirat olvasható, alatta 51 névvel – a látogató azonban semmit nem tudhat meg róluk. A válogatás egyébként meglehetősen esetleges. Azt nem is kezdenénk sorolni, hogy ki mindenkinek nem lenne helye minden idők legjelentősebb 50 (vagy akár 100) magyar nyelvésze sorában, de mindenképpen hiányzik például Munkácsi Bernát (manysi és udmurt szövegek gyűjtője, szótárak szerkesztője), Kniezsa István (a magyar nyelv szláv jövevényszavainak feldolgozója), Ligeti Lajos (a magyar-török kapcsolatok jeles szakértője), Klemm Antal (a finnugor összehasonlító mondattan jelentős kutatója), Imre Samu (a magyar nyelvjárások kutatója), Rédei Károly (többek közt az Uralisches Etymologishes Wörterbuch, az uráli etimológiai szótár főszerkesztője), Benkő Loránd (több fontos nyelvtörténeti munka, például A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának főszerkesztője) stb.

Sommásan és homályosan

Sajnos akkor sem jobb a helyzet, amikor magyarázatot kapunk. Egy másik kiállításon A nézetek a nyelv fejlődéséről című tablón a finnugrisztikát megalapozó Sajnovics János és Gyarmathi Sámuel neve együtt a délibábos Horvát Istvánéval (ő volt az, aki szerint Stockholm Istókhalma és Koppenhága Kappanhágó).

Vegyes kompánia
Vegyes kompánia
(Forrás: Fejes László)

Ez még nem lenne probléma, ha a továbbiakban szemléletük szembeállítása következne. Ehelyett a tabló Adelungra hivatkozik, akit a látogatók még kisebb valószínűséggel ismernek, mint a fenti hármat, vagy a lejjebb következő Verseghyt és Révait. Az végképp érthetetlen, mit keres egy helyesírási kérdés a nyelvtörténetről szóló tablón. Azt, hogy nem egyedi esetről van szó, mutatja az alábbi, már a Nyelvlesen című kiállításon látható szövegrészlet, mely a helyesírás szabályozásáról minden átmenet nélkül tér át a helyesírás bővítésére.

A rendkívül hosszú sorok még inkább megnehezítik az olvasást
A rendkívül hosszú sorok még inkább megnehezítik az olvasást
(Forrás: Fejes László)

Sajnos a magyarázatok nyelvezete sem kifejezetten látogatóbarát. A Nyelvlesen kifejezetten iskolásoknak készült, ilyen magyarázatokat olvashatunk:

Amikor megszületünk, a két agyfélteke között még nincsenek tökéletesen elosztva az agyi funkciók. A gyermekkorban a féltekék még olyan rugalmasak, hogy egy agyi sérülés esetén az egyik félteke képes átvenni a funkcióit a másiktól. A végleges elosztás a pubertás korában zárul le, amit a nyelvészek a nyelvtanulás kritikus vagy szenzitív részének neveznek. Az anyanyelv elsajátításának időszaka a kisgyerekkor. Ekkor szükség van a megfelelő „nyelvi ingerekre”, vagyis arra, hogy a gyerekkel eleget beszéljenek. Ha idegen nyelvet kezdünk el a kritikus periódus után tanulni, az már nagy valószínűséggel hosszú használat után sem lesz akcentusmenetes.

A harmadik mondat sehogy sem áll össze: a nyelvtanulás kritikus periódusa nem a pubertás kora (pláne nem a végleges elosztás – nem inkább eloszlás?), hanem az azzal záruló teljes gyermekkor.

Vajon hány éves korban várhatjuk a gyerektől, hogy ismerje a félteke, pubertás, szenzitív (vagy akár adott jelentésében a kritikus), periódus, akcentus szavakat, képes legyen értelmezni az agyi funkció, agyi sérülés, végleges elosztás, nyelvi inger stb. szókapcsolatokat, ráadásul ilyen sűrűségben? (Ha vannak iskolában tanító olvasóink, a nyári szünet után tehetnek egy kísérletet.) Szerencsére a gyerekek bizonyára a játékkal vannak elfoglalva, és nem a feliratokat nézegetik.

Erőszakos jeleneteket is tartalmaz
Erőszakos jeleneteket is tartalmaz
(Forrás: Fejes László)

Kiábrándító az is, hogy a miközben a múzeum nem mutatja be azokat a legfontosabb nyelvészeti kiadványokat, melyekhez a nyelv iránt érdeklődő is haszonnal fordulhat, a látogató nem is annyira bujtatott reklámba ütközik.

Vigyázat! A kiállítás termékelhelyezést tartalmaz!
Vigyázat! A kiállítás termékelhelyezést tartalmaz!
(Forrás: Fejes László)

Az irodalom közbevág

Az a várakozásom, hogy a nyelvnek szánt múzeumban az irodalom kap vezető szerepet, tökéletesen beigazolódott. Valamiért sokan természetesnek veszik, hogy a nyelv az tulajdonképpen az irodalom – pedig olyan ez, mintha egy geológiai múzeum kiállításainak középpontjában az állna, hogy miként használhatóak fel a kövek a szobrászatban. Ráadásul a Magyar Nyelv Múzeuma a Petőfi Irodalmi Múzeum alá tartozik, ami szakmai szempontból egyáltalán nem annyira magától értetődő, mint ahogy egy laikusnak tűnhet. (A laikusokat pedig bizonyára a magyar nyelv és irodalom című tantárgy téveszti meg: ez olyan, mintha kémia és rajz vagy fizika és zene lenne.)

Már a múzeumba belépve is feltűnik, hogy mindenütt írók, költők képei lógnak. A kiállítások különböző mértékben ugyan, de előszeretettel idéznek írókat, költőket – sajnos olyan esetekben is, amikor a művészek véleménye tudományos szemmel nézve csöppet sem állja meg a helyét. Az ilyeneket jobb lenne nem idézni (az alkotókat nem ezekért szeretjük), vagy laikus véleményekként idézni őket, és rámutatni arra, hogy az ilyen gondolkodás csapdáiba a legnagyobbak is képesek beleesni.

Lehet-e egy nyelvnek múzeuma?
Forrás: Fejes László

Sajnos az irodalmi témákat sem feltétlenül a kifinomult irodalmi ízlés határozza meg. Wass Albert neve például indokolatlanul sokszor felbukkan – igaz, talán az egy is sok lenne. Fura, hogy költőink közül éppen az ő hangját lehetne meghallgatni (ha működne a számítógép) például Babits Mihály hangja helyett.

Az pedig végképp érthetetlen, hogy a szépirodalmi munkássággal gyakorlatilag nem rendelkező Prohászka Ottokár vagy a mai irodalomkedvelők által legfeljebb Karinthy paródiájának köszönhetően ismert Szabolcska Mihály mit keres a magyar irodalom nagyjainak születési helyét bemutató térképen.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Szabolcska Mihály
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Szabolcska Mihály
(Forrás: Fejes László)

Mégis, a múzeum legjobb részei éppen az idézeteknek, irodalmi szemelvényeknek köszönhetőek. A nyelvi jelenségeket illusztráló vagy azokra reflektáló szövegek rendkívül szórakoztatóak.

Szerelem nulladik látásra
Szerelem nulladik látásra
(Forrás: Fejes László)

Nem csupán nagy írók, költők művei jelennek meg, hanem például a L’art pour Laár Társulat szövegei a mai folklórműfajok, graffitik, szójátékok, viccek is.

A tördelés miatt azért itt is tördelhetjük a kezünket
A tördelés miatt azért itt is tördelhetjük a kezünket
(Forrás: Fejes László)

Sajnos azonban az olvasás nem múzeumi műfaj: a szövegek kiegészíthetik a kiállított – megszemlélhető és jó esetben használatba vehető – tárgyakat, de nem helyettesíthetik azokat. Ráadásul ezekhez az önmagukban vicces szövegekhez a múzeum nem tesz hozzá semmit, pedig érdekes lenne elemezni a nyelvi viccek működési elveit. Persze erre is alkalmasabb egy könyv vagy weblap, mint egy kiállítótér. Szórakozás közben azonban hajlamosak vagyunk minderről elfeledkezni, így a múzeumból vegyes érzésekkel, de nem feltétlenül rossz hangulatban távozunk.

Én kérek elnézést

A kellemes élményhez nagyban hozzájárul a múzeum dolgozóinak kedvessége és elhivatottsága. A kiállítás megtekintése után az egyik múzeumi dolgozó még nyitvatartási időn túl is a legnagyobb természetességgel mutatta meg nekünk Kazinczy mauzóleumát, beszélgetett velünk a birtok és a múzeum történetéről, csöppet sem sürgetve távozásunkat. Ritkán tapasztalunk ilyet múzeumban!

Mint a cikk elején kifejtettem, a Magyar Nyelv Múzeuma szinte a lehetetlenre vállalkozik, amikor a magyar nyelvről a muzeológia eszközeivel próbál ismereteket terjeszteni. A vállalkozás kudarcaival szembesülve ezt is figyelembe kell vennünk. Ugyanakkor a megvalósítás során történtek olyan hibák is, melyekre nincs és nem is lehet mentség. Az áltudományos eszméknek nincs helyük a múzeumban, és a pontatlanságnak az a foka sem engedhető meg, amelyet itt tapasztalhatunk. Sokkal nagyobb figyelmet kellene arra fordítani, hogy az ismeretek valóban eljussanak a látogatókhoz: az érthető fogalmazásra, egyszerű nyelvezetre, a világosan felépített magyarázó szövegekre.

A jól megragadható hibák ellenére mégis látunk reményt arra, hogy a hibák kijavíthatóak, és a múzeum idővel a nyelvi ismeretterjesztés valódi bástyájává válhat. A körülmények ehhez adottak: szép környezet, remek épület, turisztikailag vonzó környék (a látogatás összeköthető zempléni túrával, tiszai kenuzással-kajakozással, tokaji borkóstolóval), lelkes munkatársak. Most már csak a valóban profi kiállítások hiányoznak – és annak kitalálása, mi az a nyelvvel kapcsolatban, melyet valóban leginkább egy kiállítótérben érdemes bemutatni.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (7):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
5 éve 2014. június 26. 11:19
6 Sultanus Constantinus

Az igaz, hogy nem a nyelvhez tartoznak dolgok, hanem a nyelv tartozik valamihez. (Vagy mégsem?) Mindenesetre ez nem egyedi eset, tudtommal a portugál nyelvnek is van múzeuma (hogy miket mutat be, azt nem tudom.) Az ötletet nem tartom rossznak, ha tényleg a nyelvről, annak történetéről, a vele foglalkozó irodalomról stb. szól és sok interaktív lehetőséget is kínál a látogatónak.

5 éve 2014. június 26. 09:05
4 El Vaquero

Ez is csak valami hülyeség, amire felvették az állami pénzt, és a magyartanár-nénik (vagy magyar-tanárnénik?) kialkothatták magukat. Szerintem sem lehet a nyelvet múzeumba zárni, legfeljebb a kivonatát, egy-egy lenyomatát (írások, hangfelvételek). Lehet abban reménykednek, hogy sok hazafias hülye úgyis befizeti magát egy körre.

Tetszett, hogy Ell Kabbe[s]udo hogy kifakad a gyöknyelvészet ellen, ezek szerint ez a leggyengébb pontja.

5 éve 2014. június 26. 07:49
3 Fejes László (nyest.hu)

@siposdr: Én úgy gondolom, a funkciók az agyban eloszlanak, senki nem osztja el őket. Persze lehet, hogy ez valami bevett szakterminus, nem véletlenül kérdőjeleztem meg.

5 éve 2014. június 25. 20:21
2 siposdr

Folytatom...

illeszkedőnek az agyféltekék működésének taglalását.

5 éve 2014. június 25. 20:19
1 siposdr

Nem kívánom védeni a tényleg gyatra megfogalmazásokat, azonban úgy vélem, h. az eloszlás kontra elosztás esetében mégis az elosztás a jó. Merthogy a funkciók elosztásáról van szó.

Az igazi problémát abban làtom,h én nem tartom szorosan a kiàllítás témájához illeszked