0:05
Főoldal | Rénhírek
A nyelvész majd megmondja

Utoljára a bicigliről

Kevés olyan kifejezés létezik, ami ennyire képes felkorbácsolni az indulatokat. Mégis, miért lenne a „bunkóság agresszív terjedésének tünete” a bicigli?

Kálmán László | 2018. március 6.

A minap „a legnagyobb közösségi portálon”, ahogy mondani szokás, megint belefutottam a bicikli – bicigli problémába. Egy ismerősöm az utóbbi változatot használta (nem erről szólt a posztja, hanem egészen másról), és erre egy másik ismerősöm szóvá tette, hogy szerinte ez a szó (legalábbis írásban, de ha jól sejtem, ő a kiejtett változatra is értette) „a bunkóság agresszív terjedésének tünete”. Most úrrá leszek az indulataimon, annak ellenére, hogy azok dúlnak bennem, egyrészt azért, mert óriási illetlenségnek tartom, ha egy közlemény tartalmától teljesen függetlenül annak nyelvi megformálásába köt bele valaki, másrészt azért, mert egy közösségi beszélgetős térben óriási illetlenségnek tartom az akadémiai helyesírási ajánlásokat számonkérni, harmadrészt pedig azért, mert szerintem – azokkal szemben, akik a leírt bicigli szót támadják – egyáltalán nem is helyesírási kérdésről van szó. Szóval félre az indulatokkal, vizsgáljuk meg, hogy milyen jelenségekről van itt szó.

„A bunkóság agresszív terjedésének tünete”
„A bunkóság agresszív terjedésének tünete”
(Forrás: CC0 - Public Domain / Pixabay)

Vegyünk egy másik példát. Annak a szónak, amit leggyakrabban már formában olvashatunk, több változata is van a magyar nyelvben. A leggyakoribb a , ezt szinte mindenki használja, valamivel ritkább a mán, de ezt is sokan mondják. Hogyan jellemezhetnénk ezeknek a változatoknak a státusát? Azt hiszem, nem vitatható, hogy a már az az alak, amit a hagyományok szerint az értekező próza normái megkövetelnek, tehát ezt az alakot olvashatjuk a sajtóban, tudományos értekezésekben, és ezt halljuk ún. „gondozott” beszédben, például hírolvasóknál, politikai beszédekben és így tovább. Ez szerintem senkinek sem okoz gondot, mindenki ismeri ezt a konvenciót, és együtt is tudunk élni vele.

Mit jelent ez a másik két változatra nézve? Semmiképpen sem azt, hogy azok „helytelenek” volnának, akár kimondva, akár írásban. Kimondva semmiképp sem, hiszen ha valaki ezeket „helytelennek” mondaná, akkor vagy azonosítaná a „helyességet” az értekező próza normájával, ami teljes tévedés lenne, vagy abba az abszurd álláspontba kényszerítené bele magát, hogy magyar anyanyelvűek milliói nem tudnak jól magyarul, „helytelenül” beszélnek, és ha megkérdeznék, hogy akkor ki is beszél „helyesen”, akkor kénytelen lenne olyanokra hivatkozni, akik szóban is mindig az értekező próza (írásbeli) normája szerint ejtik ki a szavakat, és akkor az előbb említett tévedésbe esne. Lőrincze Lajos pedig forogna a sírjában.

Fontos még egyszer kimondani, hogy nemcsak kimondva, hanem írásban is „helyesek” ezek a változatok, vagyis nem helyesírási kérdésről van szó. Mármost nagyon könnyű belátni azt, hogy nem a helyesírásnak köszönhető, hogy a már szó végén leggyakrabban -r betűt látunk. Ha ugyanis ez csak helyesírási konvenció lenne, akkor a már említett „gondozott” regiszterben beszélőknél újra és újra azt hallanánk, hogy szóban mondjuk a  vagy a mán változatot használják, éppen csak másképpen jegyzik le ezeket, mint ahogy ejtik. De erről szó sincs, hiszen abban a bizonyos regiszterben kimondva is [már]-nak hangzik ez a szó.

Ha tehát beláttuk, hogy a  és a mán is „helyes”, csak annyi a különleges bennük, hogy az értekező prózában nem használjuk őket (sem szóban, sem írásban), akkor már csak az a kérdés, hogy hogyan tudunk ehhez hasonló ítéleteket általában is meghozni, milyen általános kritériumai vannak az ilyen döntéseknek. (Ismétlem, azzal nem foglalkozom, hogy egy beszélgetős internetes fórumon számon lehet-e valakin kérni, hogy az értekező próza normáihoz igazodjon, ez ízlés és illem kérdése. Szerintem abszurd ilyesmire törekedni.)

Először is tisztázzuk: a helyesírás nem más, mint olyan konvenciók összessége, amelyek a kimondott (vagy legalábbis kimondható) nyelvi megnyilatkozások írásos lejegyzésére vonatkoznak. Meghatározza a hangok szokásos jelölését és a leggyakoribb tipográfiai eszközök (központozás stb.) szokásos használatát. A helyesírási konvenciók között – legalábbis a magyarban – ritka az olyan, ami a kiejtéshez képest a szokásos hangjelöléstől élesen eltérő írásmódot javasol. Nem sorolom fel, milyen esetekben fordul ez elő, hiszen mindannyian jól tudjuk őket az iskolából. Mindenesetre a „másképp mondjuk – másképp írjuk” jelensége csak a beszédhangok lejegyzésére vonatkozhat. Nem találunk olyasmit egy épeszű helyesírási tanácsadóban, hogy ha paszulyt mondunk is, írjunk babot. Ha egy parlamenti képviselő a mezőgazdaságról értekezve paszulyt mond, de az írásbeli beadványában ugyanott babot ír, az nem helyesírási döntés. Ha tényleg úgy gondolja, hogy a paszuly nem fér bele az értekező próza normájába, akkor általában a szóbeli felszólalásaiban is kerüli, és ha mégis azt mondta, akkor csak kicsúszott a száján (vagy szándékosan el akart térni attól, amit ő a normának gondol).

Más a helyzet, ha egy szó különböző változatai nem térnek el annyira egymástól, mint a paszuly és a bab, csak apróbb, egy-két hangbeli (írásban betűbeli) különbség van közöttük. Ilyenek a mármán változatok. De ezek sem szerepelnek a helyesírási szabványokban, ugyanazért, amit feljebb írtam, mert nem az a helyzet, hogy a már szót ejtik többféleképpen, hanem az, hogy a már helyett a  vagy a mán változatot használják. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy akik a  alakot használják, azok nem ejtik ki a szóvégi -r-eket (hiszen azok se mondják a rozmár-t [rozmá]-nak), illetve -n-et ejtenek helyettük (hiszen senki se mondja azt, hogy [rozmán]). Ugyanígy azok, akik a gyerek változatot használják, azok nem az m-et hagyják ki az ilyen szavakból, hiszen az ormány szót ők se mondják [orány]-nak. Összefoglalva: az általános kritérium, ami alapján dönthetünk, az, hogy csak az tekinthető a kiejtéstől való helyesírási eltérésnek, amikor egy beszédhangot valaki rendszeresen, minden szóban másképp ejt, mint ahogy a helyesírási szokás azt szentesítette. Kivételt képeznek persze a hagyomány által szentesített furcsa írásmódok, mint például a vezetéknevek hagyományőrző írásmódja (ld. Széchenyi [szécsényi]), vagy akár az ly-os írásmód, vagy az olyanok, mint amit nemrég még burának vagy árbocnakkellett írni. De ezeket lényegében senki sem ejti betű szerint a szabványos írásképnek megfelelően, és különösen nem találunk olyan pedáns „nyelvművelőket”, akik ragaszkodnának ahhoz, hogy az a „helyes” kiejtésük.

Így például a nyugat-dunántúliak zöngésen ejtik a zár- és réshangokat [v] hang előtt, tehát azt, amit mi úgy mondunk, hogy [futva], azt ők körülbelül úgy mondják, hogy [fudva]. Ugyanakkor ezt a szót jellemzően ők is t betűvel írják, kivéve, ha kifejezetten érzékeltetni akarják, hogy a megszólaló ezt a nyelvjárást beszéli. A [bicigli] kiejtés viszont nem ilyen, mert aki így nevezi azt, amit mások [biciklinek], az nem mondja [ciglon]-nak a ciklont, vagy [raglap]-nak a raklapot. A bicigliegyszerűen egy másik szó, mint a bicikli, persze jól láthatóan ugyanaz az eredete, tehát valamilyen értelemben lehet azt mondani, hogy ugyanannak a szónak egy másik változata (a gyerek – gyermek esetéhez hasonlóan).

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (89):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Az összes hozzászólás megjelenítése
6 hónapja 2018. április 16. 08:01
89 arafuraferi

Mantrázva így reggel a "bicigli" szót (vállalva a furán nézéseket), hogy is szokás ejteni, még az is lehet, hogy se a k se a g írás nem tükrözi a kiejtést (ha nem fonémákba gondolkodunk). A zárhang nehezemre esik kimondva, inkább egy veláris réshangot könnyű kimondani az "l" előtt., abból is inkább a zöngéses változatot. DE ha ragaszkodunk a zárhangokhoz, akkor én mindig is "bicigliztem". Persze néha fontos lehet, a kiejtés, mert nem mindegy hogy egy mugli kuglizik, vagy Pumukli guglizik.

6 hónapja 2018. április 1. 19:27
88 nehazudj

@Ordika: szlávból átvett "lopda" = gömbölyű játék

nincs ilyen szláv szó.

nem létezik. nincs лопда, se lopda.

van olyan, h лопен, ami ökörfarkkóró,

lásd még a tótfalusi -féle lapát: "labdaütő" marhaságot

www.szokincshalo.hu/szotar/?qbetu=l&qsearch=&qdetail=6408

6 hónapja 2018. március 30. 09:55
87 mederi

@mondoga: 86

Aki "Kijevben fogászatot tanult, és a helyi színház színésze, valamint súgója volt" (Wikipédia), majd neves orosz íróvá lett?

Segíts kérlek, érdekel, hogy pontosan melyik könyvében, és mit írt erről a játékról?

6 hónapja 2018. március 29. 18:23
86 mondoga

@mederi: Fölösleges röhejes találgatásokba bocsátkozni, elég pontos leírást ad a játékról több internetes forrás is, a legtöbb Aleksandr Kuprin könyvére hivatkozva. Csak rá kell keresni...

6 hónapja 2018. március 29. 09:01
85 mederi

Ui. : Másképpen is mondhatta az ellenfél:

"Na lop(ja)d el!" Ezért lehetett "lopta" vagy akár "lop(o)da" is a játék/ lapát neve, majd később ez lett a "lócitrom" helyettesítő labda neve.. :)

6 hónapja 2018. március 29. 08:53
84 mederi

@mondoga: 83

Amolyan lapát (szlávosan lopát) lopta labdajáték lehetett, amikor az ellenfél azt mondta "Na lopod e?"

Lehet, hogy azért lapáttal játszották, mert "ló labdával" játszották?

Na így valóban "szituációhelles" az "ütőhöz" kapcsolható a labda elnevezés.. :)

6 hónapja 2018. március 27. 09:53
83 mondoga

@Ordika:

"... a szlávból átvett "lopda" = gömbölyű játék ..."

A szlávból átvett szó lopta, lapta. Az utóbbi alak a korábbi, ez már a 14. sz. ószláv kéziratban olvasható. A jelentése egyfajta játék, amit ütővel és labdával játszanak, de a lapta szó maga nem az utóbbihoz, hanem az előbbihez (ütőhöz) kapcsolódik.

A labda (mint egy gömbölyű eszköz) jelentés csak a környező szláv nyelvekben mutatható ki, ami egyes vélemények szerint azt is jelentheti, hogy ez a jelentésmódosulás a magyar nyelvből "sugárzott" vissza a szomszédokhoz.

"József Attilánál még "Szundít a lapda, meg a síp", ma már senki nem tartja bunkóságnak, hogy labdát írunk"

Ez azt sugallja, hogy korábban egységesen, de legalábbis általában így volt, már mint hogy lapda alak volt elfogadott, holott nem.

A magyarban a szó a 15. sz. elején lapta alakban jelent meg legkorábban, de az írásban rögzített alakok ingadoznak, a szó közepén a mássalhangzók -pt-, -pd-, -bd- már a korai időszakban (1405÷1588 között).

Szóval írtak már labdát a 16. században is...

Engem inkább a korai lapda alak gondolkodtat el, mert abban az időben még nem volt "helyesírás", a hangzásnak megfelelően próbálták megválasztani a megfelelő betűket, akkor viszont vagy lapta, vagy labda alakot várnánk...

6 hónapja 2018. március 26. 10:37
82 szigetva

@Ordika: Ez egészen más helyzet, a [d] előtt mindig zöngésülés van, a [l] előtt meg nem. De ezt már többször, többen elmondtuk itt.

6 hónapja 2018. március 26. 08:32
81 hhgygy

Most olvasom Oravecz Imre trilógiájának várva várt harmadik kötetét, és ő végig biciglit használ. (Miközben ezt írom, a bicigli szó pirossal aláhúzva)

6 hónapja 2018. március 25. 21:13
80 Ordika

Talán a bicikli kontra bicigli kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a szlávból átvett "lopda" = gömbölyű játék József Attilánál még "Szundít a lapda, meg a síp", ma már senki nem tartja bunkóságnak, hogy labdát írunk. Nota bene: már akkor is labdának mondták a "d" hang zöngésítő hatása miatt, ez később írásban rögzült. Hiába, a nyelv él, és változik...

6 hónapja 2018. március 24. 16:56
79 Sultanus Constantinus

@El Vaquero: Vannak nyelvjárások, ahol az -r- is trill, ezekben a szokásosan jelölt /ɾ/—/r/* helyett /r/—/r:/ kontraszt van.

*Bár én ezzel a fonémafelosztással sosem értettem egyet, szerintem sokkal kézenfekvőbb eleve /r/—/r:/ fonémapárt feltételezni.

6 hónapja 2018. március 23. 17:53
78 El Vaquero

@Sultanus Constantinus: szerintem az r-nél is játszik ez a megnyúlás, mert nem minden szóban van kontrasztja, csak pár ilyen minimálpár van. Az egész nyelvfüggő, mert az angolban a magánhangzó nyúlik meg inkább, bár hallottam elszórt példákat mássalhangzó-megnyúlásra is.

A lenis k és a fortis k között leginkább csak kiejtésben lehet érezni a különbséget, hallásra sokkal nehezebb megkülönböztetni, mivel mindkettőt simán k-nak hallja még a fonetikailag edzettebb fül is.

6 hónapja 2018. március 23. 10:11
77 Sultanus Constantinus

@Irgun Baklav: Biztos ilyen is van (ennyire azért nem értek a zenéhez); a példa, amit hoztam, azt én konkrét dalból vettem, de már elég sokszor megfigyeltem ugyanezt az ilyen egyszerű(bb) esetekben, hogy nem a magánhangzót, hanem a mássalhangzót nyújtják meg. (Persze mondjuk r-nél nem, mert akkor az már egy másik fonéma.)

6 hónapja 2018. március 23. 07:22
76 El Vaquero

@Sultanus Constantinus: ez az obstruensmegnyúlás spanyolul érdekes felvetés, a jövőben figyelni fogok rá. Bár szerintem nem ez a bizonyíték lenisesedésre, a megnyúlást csak az angol hehezet kapcsán írtam. A kettő csak nagyon távolról függ össze. Természetesen a fortis zárhangok is megnyújthatók, de szerintem természetesen nem hehezhetők, ennyit akartam kihozni belőle, és csak azért vetettem fel, mert ez a legjobb teszt arra, hogy egy mássalhangzó lenis-e vagy fortis.

7 hónapja 2018. március 22. 09:48
75 Irgun Baklav

@Sultanus Constantinus: "ha egy szót el kell nyújtani a ritmus miatt, inkább a benne lévő mássalhangzók nyúlnak, mint a magánhangzók, és ezt konkrétan hallani; pl. az "azotar" [assottar] lesz és nem [a:so:ta:r]."

Hát ezzel azért az a baj, hogy ha netán a dal olyan, hogy egy szótagon belül két különböző magasságú hangot kéne énekelni, akkor az zörejhangokkal nem oldható meg.

Bár lehet, hogy spanyolul ilyet tényleg nem lehet csinálni, de ezen azért mondjuk erősen csodálkoznék. :-)