Úgy tanítják, hogy nem tanítják
Figyelem, cikkünk bonyolult oktatásfilozófiai kérdéseket feszeget! Ha a tudomány eredményeit úgy tanítják, hogy közben nem is a tudomány eredményeit tanítják, akkor mondhatjuk-e, hogy a tudomány eredményeit tanítják? Túl bonyolult a kérdés? Akkor induljunk egy kis kocsikázásra!
Képzeljük el, hogy kinyitjuk gyerekünk technikatankönyvét, melyben éppen az autó (személygépkocsi) működéséről van szó, és a könyvben ezt olvashatjuk:
A személygépkocsi működését az teszi lehetővé, hogy van:
- kereke,
- motorja,
- kormánya,
- pedálja,
- benzin.
Nos, kétségtelenül csodálkoznánk. Hiszen ha tényleg azt szeretnénk, hogy a gyerek értse, miként működik az autó, akkor el kell magyaráznunk, hogy a motorba kerül az üzemanyag (ami – természetesen – nem csak benzin lehet), ami a motornak az energiát biztosítja: a motor az üzemanyagból nyert energiát mozgássá alakítja, és áttételesen meghajtja a kerekeket – ezt a folyamatot a pedálokkal szabályozzuk, és a kormány segítségével határozzuk meg, merre haladjon az autó. Természetesen a részletekbe mélyebben is bele lehet menni, bizonyos fokig érdemes is, de legalább ezek az általános összefüggések azok, amelyeket feltétlenül el kell mondani ahhoz, hogy a gyerek megértse, miként működik a gépkocsi.
Éppen ezért olvashatjuk csodálkozva Zegernyei kolléga beszámolóját, mely szerint Antalné Szabó Ágnes és Raátz Judit Magyar nyelv és kommunikáció. Tankönyv a 11–12. évfolyam számára című könyve a következőképpen foglalja össze a nyelvrokonság bizonyítékait:
- szabályos hangmegfelelések
- az alapszókincs közös jellege
- a rokon szavak jelentéskörének hasonlósága
- a nyelvtani eszközkészlet hasonlósága
- egyéb segédtudományok (régészet, antropológia, néprajz stb.) bizonyítékai
Arról is értesülhetünk, hogy ezek a „bizonyítékok” ugyanígy vannak felsorolva más kötetekben is (Balázs Géza – Benkes Zsuzsa: Magyar nyelv a gimnáziumok és a szakközépiskolák 12. évfolyama számára; Hajas Zsuzsa: Magyar nyelv középiskolásoknak. 12. osztály) – feltehető, hogy egyik műből a másikba vándorolnak, anélkül, hogy a szerzők egy pillanatra is elgondolkodnának azon, hogy mit is írnak. (Illetve másolnak – az ügy szerzői jogi vonatkozásaira most nem térnénk ki.)
Nos, próbáljuk meg rendezni, hogy ezek a „bizonyítékok” hogyan függenek össze egymással. Kezdjük az első kettő viszonyával!
A szabályos hangmegfelelések valóban a nyelvrokonság legfontosabb bizonyítékai. Nehéz azonban megmondani, hogy mi az alapszókincs „közös jellege”. Alapszókincsnek a szókincs központi részét, a leggyakrabban használt szavakat nevezzük. A történeti nyelvészet szempontjából azért kiemelkedő fontosságú a szókincsnek ez a része, mert ez a legkevésbé hajlamos a változásokra: azaz az ősi szavakat leginkább itt érdemes keresnünk. (Természetesen nem kizárólag itt, hiszen egyes szavak, ősiek is, kikerülhetnek az alapszókincsből. Az is igaz, hogy az alapszókincs nem minden tagja ősi eredetű. Ezzel azonban tényleg nem érdemes a gyerekeket terhelni.) Az alapszókincs természetesen minden nyelvben ugyanazokat a jelentéseket fedi le (bizonyára sokan emlékeznek a felsorolásra: természeti jelenségek, testrésznevek, rokonsági terminusok, alapvető cselekvések nevei stb.), ilyen értelemben természetesen minden nyelv (és nem csak a rokon nyelvek) között közös. Az pedig egyáltalán nem igaz, hogy e nyelvek alapszókincsét összevetve ott csak közös eredetű szavakat találunk. Helyesen tehát azt lehetne mondani, hogy az alapszókincsben megfigyelhető szabályos megfelelések bizonyítják a nyelvrokonságot. (A képen látható „szavakban történt eltérések, [...] különbségek” kifejezést nem tudjuk értelmezni: eltérések és különbségek nem szoktak történni.)
Nehezen tudunk mit kezdeni a harmadik „bizonyíték”-kal is: „a rokon szavak jelentéskörének hasonlósága” vagy arra utal, hogy rokonítható szavakat elsősorban az alapszókincsben találunk, de ez a módszerből következik, hiszen elsősorban ott keressük őket (mivel onnan kevésbé hajlamosak kihalni, illetve oda más szavak kevésbé hajlamosak bekerülni). A másik lehetőség, hogy az állítás arra utal, hogy a rokonított szavak jelentése hasonló: ez nem meglepő, hiszen közös ősből fejlődtek ki. (Ha viszont a sors szeszélye folytán jelentésük nagyon megváltozott, akkor összefüggéseiket sem ismerjük fel, és felismerésük esetén is bizonytalanabbnak tartjuk.) Mindenesetre akármire is gondolt a lista összeállítója, az aligha tekinthető bizonyítéknak.
A negyedik pont „a nyelvtani eszközkészlet hasonlósága”. Ez sem igazán érthető. Ha a szerző olyasmire gondol, hogy mind a magyar, mind a finn, mind a manysi ragozó (agglutináló) nyelv, akkor ez tipológiai vonás, amely egyáltalán nem bizonyítéka a nyelvrokonságnak: ebben az esetben ugyanis a törököt és a sumert is nyugodtan tekinthetnénk a magyar rokonának. A másik lehetőség, hogy a listázó arra gondol, hogy a toldalékok között vannak hasonló alakúak és funkciójúak: ez azonban megint nem igaz, hiszen a toldalékok között éppúgy meg kell lenniük a szabályos hangmegfeleléseknek, és funkciójuk és éppúgy (de bizonyos szabályosságok szerint) megváltozhat, mint a tövek alakja és jelentése.
Az ötödik „bizonyíték” viszont egészen döbbenetes: „egyéb segédtudományok (régészet, antropológia, néprajz stb.) bizonyítékai”. Igen, a 19. században még úgy gondolták, hogy a nyelvrokonság tényét a kultúrában meglevő párhuzamokkal is alá lehet támasztani. Mára azonban ez a feltételezés megdőlt, sőt, sokkal inkább azt fontos hangsúlyozni, hogy a nyelvrokonságnak, a kulturális rokonságnak, illetve a genetikai rokonságnak nincsen egymáshoz köze.
Összefoglalóan tehát elmondhatjuk, hogy a felsorolt öt bizonyíték közül másfél állja meg úgy-ahogy a helyét. Abban egészen biztosak lehetünk, hogy ebből a felsorolásból a diákok a legkevésbé sem fogják megérteni, hogy miként is lehet bebizonyítani a nyelvrokonságot. Joggal mondhatja az olvasó azt is, hogy amiket fentebb leírtunk, azok olyan szakmai ismeretek, amelyeket teljesen felesleges mindenkivel megtaníttatni. Ezzel akár egyet is érthetünk. El kellene dönteni, hogy akarunk-e ilyen szakismereteket tanítani, vagy sem: de ha fontosnak tartjuk ezek ismeretét, akkor azt értelmesen kell elmagyarázni a diákoknak – értelmetlen zagyvaságokkal traktálni őket teljesen felesleges.
Nem látják a fától a nyelvrokonságot
Antalné Szabó Ágnes 2003-ban kiadott tankönyvében találtuk az alábbi ábrát – feltételezhetően ugyanez szerepel a Raátz Judittal közösen kiadott tankönyvében is.
Az első furcsaság, ami feltűnik, hogy a fán szerepel a volgai nyelvek ága. A finnugrisztika azonban mintegy fél évszázada úgy tartja, hogy a mordvin és a mari nem áll egymással közelebbi rokonságban: a finn-volgai ágból először a mari vált ki, majd a mordvin (azaz a mordvin közelebbi rokonságban áll a finnel, mint a marival). Természetesen nem dől össze a világ, ha a diákok nincsenek tisztában az ilyen részletekkel, de az mégis érthetetlen, hogy egy tankönyvnek miért kell rég elavult ismereteket közvetítenie.
A másik hiba viszont ennél sokkal súlyosabb. Bizonyos ágakon azt olvashatjuk, hogy „balti-finn nyelvek”, „permi nyelvek”, „szamojéd nyelvek” stb. Ez rendben is van, hiszen azokról az ágakról (szó szerint!) van szó, amelyeken e nyelvek megtalálhatóak. Csakhogy olvashatunk ilyeneket is: „uráli nyelvek Kr. e. IV. évezredig”, „finnugor nyelvek Kr. e. III. évezredig”, „finn-permi nyelvek Kr. e. II. évezredig”, „ugor nyelvek Kr e. I. évezredig”. A megadott időpontok az alapnyelvek felbomlásának idejét jelzik: tehát pontosan ezek azok az időpontok, ameddig nem beszélhetünk uráli / finnugor / finn-permi / ugor nyelvekről, csupán egyetlen uráli / finnugor / finn-permi / ugor alapnyelvről. A fa tehát teljesen téves képet sugall, ráadásul az ilyen tévedések szolgálhatnak alapjául az olyan megfogalmazásoknak, mint „a magyarok és a finnek ősei együtt éltek”: még ha el is tekintünk attól, hogy ebben keveredik a nép és a nyelv fogalma (az egyszerűség kedvéért fogadjuk el, hogy X nép az, amely X nyelvet beszéli), akkor is azt sugallja, hogy nem egyetlen nép/nyelv volt, amely felbomlott, különvált, hanem ezek már az együttélés idején is külön egységet képeztek. Ez az elképzelés azonban gyökeresen szemben áll mindazzal, amit a nyelvtudomány a nyelvrokonságról gondol.
Könyvekről olvasna?
Ezek után feltehetjük a kérdést, hogy függetlenül attól, hogy az iskolákban nyelvrokonság, illetve finnugor nyelvrokonság címén valamit tanítanak, tanítják-e egyáltalán a (finnugor) nyelvrokonságot.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (17):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
Üdvözlet!
Milyen érdekes...
Én pedig egy most végzős gimnazista vagyok, s mi is ebből a tankönyvből tanulunk. S ez az anyagrész éppenséggel érettségi szóbeli tétel lesz nagy valószínűséggel!
Az alapszókészlettel kapcsolatban nálunk az hangzott el, hogy pl. a 'kéz, három' szavak ugyanazt jelentik minden finnugor nyelvben. Az osztály furcsán nézett a tanárjelöltre (gyakorlógimnáziumba járok), aki pedig láthatóan maga sem értette, miről beszélt nekünk. Úgy jöttünk ki az óra végén, hogy a magyarnak s a finnek köze sincs egymáshoz, egy fikció az egész rokonság-dolog. Viszont délután megrendezésre került éppen ebben a témában egy előadás, az egyetemről jött egy oktató, aki meggyőzően és rendkívül intelligensen, a problémát sok oldalról megközelítve magyarázta el a rokonság kérdéskörébe tartozó tudnivalókat...
... az ő előadása TÉNYLEG tudományos alapokra épült, neki már sokkal inkább elhittem a finnugor nyelvrokonságot. De a magyar nyelvtan tankönyvemnek, s a magyar órának egyáltalán nem.
Nem vagyok nyelvész, mérnök vagyok. Kérem, ne tekintsék szakmai sovinizmusnak, ha úgy vélem, hogy a társadalomtudományok tételeinek bizonytalansága nem mérhető össze a műszaki tudományok tételeinek bizonytalanságával. Az ún. egzakt tudományok állításai sem tekinthetők soha véglegesnek, a társadalomtudományok állításai pedig sokszor eleve bizonygatásnak tűnnek bizonyítás helyett.
@arafuraferi: www.nyest.hu/hirek/letezik-e-szerb-horvat-nyelv
@arafuraferi: "nem hangzik túl tudományosan" Illetve, a másik cikk témáját belevonva, ez inkább társadalomtudományosan hangzik, míg alapvetően a nyelvek megkülönböztetése természettudományos alapú. Ennyi erővel a fordítottját is állíthatná valaki, ha nagy barátság lenne két nép között: "A spanyol és a katalán egy nyelv, mert egy országban beszélik." Erről az oldalról már mindjárt bizarrabb a kép. Tehát az elsőt sem szabadna megengedni.
@arafuraferi: "nem genetikai hasonlóság" még mielőtt félreértené valaki, ezalatt nyelvgenetikait értek, nem biológiai genetikait.:-)
@Roland2: Az biztos, hogy ez a nyelvcsalád szövevényesebb annál, mint ahogy ábrázolni szokták. Mondjuk az érdekes, hogy a manysit régen is a magyar legközelebbi rokonának tartották, holott az ábra szerint "filogenetikailag" a hantinak is ugyanakkora rokonnak kellett volna lennie. Ezt az ellentmondást a biológiában a filogenetikus rendszertan már kiküszöböli, úgy látszik itt még csak most kezdik felismerni ezeket. Mert ha a manysi közelebbi rokonsága onnan ered, hogy később is újra érintkeztek, akkor az már nem genetikai hasonlóság. Feltételezem, hogy ezt felismerve el lehet jutni odáig, hogy esetleg a manysi inkább a magyar közelebbi rokona, mint a hantié, a hanti-manysi hasonlóságok egy része pedig nem genetikai eredetű, hanem későbbi érintkezések következménye.
Az egymásnak ellentmondó vélemények mind az én igazamat bizonyítják, amiket már korábban kifejtettem, hogy minden nyelv kevert, emiatt nem is igazán lehet egy ilyen családfát felállítani.
Hát köszönöm az infokat, talán valamennyire tisztult a kép a rénhíres cikk alapján, mert a wikipédiás két nyelvről beszél. Azért is kérdeztem, mert én magam is hasonlóan ellentmondásos információkat ismertem ezzel kapcsolatban. Amúgy tudom, hogy más nyelveknél is gond ez (horvát-szerb, szlovák-cseh), hogy mit számítunk külön nyelvnek. Amúgy itt is kezdi felütni a fejét az, ami a biológiában, hogy a "fajcsinálással" analóg módon megindul a "nyelvcsinálás" folyamata. Persze a nyelvek nem ismernek határokat, de mondjuk a nyelvi elkülönítés során a politikai szempontokat mindenképp ki kellene zárni, mert az nem hangzik túl tudományosan, hogy azért különböző két nyelv, mert a maguk nyelvét máshogy nevezik.
@arafuraferi: renhirek.blogspot.com/2008/12/hny-urli-np-van-4-mordvinok-erzk-s.htm
@arafuraferi: "ugor alapnyelvről" - Ezt viszont nem lehet rekonstruálni,"
www.nyest.hu/renhirek/vannak-e-ugor-nyelvek?comments
@arafuraferi:
en.wikipedia.org/wiki/Mordvins#Languages
en.wikipedia.org/wiki/Mordvinic_languages
fi.wikipedia.org/wiki/Mordvalaiset_kielet
"nem érthetőek egymás közt" mármint az erza és moksa
Ami még nem tiszta nekem, hogy most a mordvin az egy nyelv vagy két nyelv? Állítólag nem érthetőek egymás közt, ellenben egyes finn nyelvjárások érthetőek az észteknek. Szóval van még hiba ebben az öreg családfában, szerintem a nyelvészek se látják a százötvenéves fájuktól a finnugor erdőket.:-)
"A finnugrisztika azonban mintegy fél évszázada úgy tartja, hogy a mordvin és a mari nem áll egymással közelebbi rokonságban"
Eddig nem nagyon hangoztathatták ezt, mert még én is volgai csoportról tanultam, de ábra szintjén ma is rengeteg ilyen családfával találkozom könyvekben. Bár igaz a szövegek frissebbek, mert ott már nem szoktak volgairól írni. Szóval akkor az illusztrátorokkal lehet a gond.:-)
Amúgy a déli szamojéd is hibás. A kamassz és a szelkup egymástól is annyira távol vannak, mint az északi szamojéd ág nyelveitől.
"ugor alapnyelvről" - Ezt viszont nem lehet rekonstruálni, úgyhogy ebben lehet, hogy (nyelv)tudomány előtt jár a tankönyv azzal, hogy ugor nyelvekről beszél. Nagy területen beszélt, a távoli beszélők számára érthetetlen nyelvek együttese volt az ugor alapnyelv.
@nemtulnehez: Nem olyan erős kijelentés azért az a "nincs köze". :)
Mármint, olyan szempontból nincs köze, hogy ha két nép együtt él, akkor lehet, hogy az egyik átveszi egészben vagy részben a másik kultúráját, életmódját anélkül, hogy a nyelvét átvenné.
Ha két nép egybeolvad, akkor lehetséges, hogy a kisebsség nyelve válik egyeduralkodóvá.
Ha két nép közös nyelvet kezd használni, lehetséges, hogy a kultúrájuk és a genetikai állományuk is élesen elkülönült marad (pl. egy földművelő és egy állattenyésztő nép, akik szoros kereskedelmi kapcsolatban állnak, így az egyik közösség átveszi a másik nyelvét, de az életmód különbözősége miatt nincs kultúrális összemosódás, és mondjuk vallási okokból nem jellemzők a keresztházasságok...
Szóval igen, teljesen jogosan mondhatjuk hogy nincs egymáshoz köze.
Azért ezek után elég rossz véleményem van a magyar tankönyvekkel kapcsolatban. Valakiknek azért lektorálnia kellett, illetve kellett volna ezeket a könyveket is.
Lehet ez a "lektorálási rendszer " is úgy működik, mint kb. Schmitt Pál féle doktori disszertáció "értékelése"??