Néprokonság = kulturális rokonság?
A nyelvészek nem dönthetik el, hogy kik a mi rokonaink. Kulturális gyökereink legalább olyan fontosak, mint a nyelvünk. Sőt, hiába rokon egy nyelv, ha úgysem értjük, mi hasznunk belőle? A kulturális rokonság viszont tényleg összeköt. – Sokan gondolkoznak hasonlóan. Sorozatunk második részében azt vizsgáljuk, meghatározható-e a népek rokonsága kulturális alapon.
Azokról a kutatókról, akik finnugor nyelvekkel foglalkoztak, általában nyelvészként emlékezünk meg. Valójában nagyon ritka az az eset, hogy egy finnugrista csak nyelvész lett volna. Ez egyrészt abból fakadt, hogy a finnugrisztika történetében a „rokon népek” iránti érdeklődés volt a meghatározó, nem pedig a pusztán nyelvtudományos. De még ha valaki csak a nyelv(ek) iránt érdeklődött volna, akkor is belefutott volna abba a problémába, hogy a rendelkezésre álló szövegek, a szavak, kifejezések úgy érthetőek meg, ha ismerjük az adott népek életkörülményeit, tehát a nyelvésznek néprajzosnak is kell lennie; a kutatni kívánt nyelveken leginkább folklórszövegek elérhetők (és azt is illik gyűjteni, hiszen a kor felfogása szerint azok tükrözik leginkább a nyelv jellemzőit), tehát a folklórkutatásba is bele kell tanulni; a nyelvtörténet kutatásához hasznos volt ismerni e népek történetét (illetve a nyelvtörténeti adatok továbbra is jelentősen hozzájárultak a történelmi kutatásokhoz: a nyelvtörténész történész is volt stb).
(Forrás: Kozmács István)
Az efféle polihisztorság tehát szükséges és hasznos is volt, egészen a huszadik század közepéig, amikor már végképp el kellett döntenie valakinek, hogy elsősorban nyelvész (néprajzos, történész stb.) lesz belőle, vagy egyszerre marad le az összes tudományterületen mindenről.
Eközben a kutatáshoz csatlakoztak olyanok is, akik elsősorban néprajzosok, folkloristák, zenekutatók, régészek stb. voltak. Bennük elsősorban az a vágy élt, hogy saját szakterületükön elérjék azt, amit a nyelvészek: igazolják a rokonságot, rekonstruálják az ősi állapotot. Ők nem voltak sikeresek, de ez nem az ő hibájuk.
(Forrás: Wikimedia commons)
A nyelv történetének kutatását az teszi lehetővé, hogy a nyelv viszonylag zárt rendszer. A szókincsbe ugyan könnyen kerülhetnek be szavak (és ki is veszhetnek onnan), de a szókincs egy része, a leggyakrabban használt megnevezések, azaz az alapszókincs csak lassan, nehezen változik. A nyelvtan, a hangrendszer még ennél is konzervatívabb: csak viszonylag lassan, fokozatosan módosulhat, akkor sem akárhogy. A nyelv lassú változásának oka könnyen érthető: annak igénye, hogy az egymást követő generációk is érthessék egymást, korlátot szab a változás gyorsaságának.
Ezzel szemben a kultúra sokkal könnyebben változik. A kultúra eleve sok, meglehetősen független alrendszerből épül fel. A hitvilág nincs szoros összefüggésben az irodalmi műfajokkal vagy az étkezési kultúrával, a termelési módok nem függenek össze a zenei stílusokkal, a ruházkodás nem függ össze a településszerkezettel stb. Ez tehát azt jelenti, hogy a kultúra egy-egy eleme a többitől függetlenül is megváltozhat. Ez ugyan részben igaz a nyelvre is, de nem ugyanúgy: a nyelvben az egyik alrendszer megváltozása óhatatlanul kihat a másik alrendszerre: pl. egy hangtani változás kiválthat egy alaktanit, ami egy mondattani változáshoz vezethet stb. A kultúrában kevés ilyen összefüggés van, pl. a termelési kultúra változása hathat ki az étkezési kultúrára vagy a településstruktúrára.
A kultúra alrendszerei sem alkotnak szigorú rendszert. Egy nép zenei világában könnyen megjelennek újabb dallamtípusok, azok a régiekkel keverednek, a keveredésből új dallamtípusok születnek stb. A „zenei nyelv”-nek nem kell olyan kommunikációs funkciót betöltenie, mint a beszélt emberi nyelvnek, sokkal több teret ad az újításoknak, a keveredésnek. Ezért nem sikerült rekonstruálni az ősi finnugor dallamtípust sem. Hasonló a helyzet a hitvilággal: az egyes elképzelések könnyen beilleszkednek a régiek közé (szinkretizmus), vagy éppen teljesen kiszorítják azokat – de semmiképpen sincs szó szigorú rendszerről, egy új elképzelés nem feltétlenül érinti az egész rendszert. (Már ha beszélhetünk rendszerről: a hitvilág gyakran igen nagy ellentmondásokat tartalmaz, gyakran még egy ember esetében is.)
(Forrás: Wikimedia commons / Ecsedi István)
Egy közösség kultúrája azonban nem csak azért sokszínű, mert sok alrendszerből épül fel, hanem azért is, mert sok kis kultúrából áll. Elég arra gondolni, hogy akár egy családon belül is mennyire különböző lehet, hogy ki milyen könyveket, újságokat, blogokat olvas, milyen zenét hallgat, milyen filmeket néz, miben hisz, sőt, mit eszik, hogyan közlekedik, milyen az életritmusa stb. Természetes, hogy mai társadalmunkban a változatosság igen nagyfokú, de tévedés lenne azt gondolni, hogy korábban egységes lett volna. Elég arra gondolni, milyen következményekkel jár az, ha egy halász-vadász társadalom egyik fele elsősorban halászatból, másik fele inkább vadászatból él, vagy hogy egy halászközösség egy része a közeli tavaknál, folyóknál felállított halcsapdákat járja be, míg a másik a tengerre jár vonóhálóval halászni. Még a hortobágyi pásztortársadalomban is igencsak eltért a csikósok, gulyások, juhászok és kondások kultúrája (pl. öltözködése). Persze az a nyelvre is igaz, hogy egy társadalmon belül is különböző lehet, de míg igen hasonló kultúrájú népek (mint a magyarok és a szlovákok) tarthatják magukat gyökeresen különbözőnek (sőt, ellenségeknek), addig ez a nyelvre kevéssé igaz. (Talán Svájc tekinthető ebben kivételnek, de még ott is elkülönülnek a különböző nyelvű közösségek.)
Ami azonban végképp döntő különbség a nyelv és a kultúra között, hogy ha két gyökeresen különböző kultúra találkozik, akkor a kettő keveredhet, és tökéletesen elegyítheti a két kiinduló kultúra vonásait (gondoljunk csak a mai dél-amerikai kultúrákra). Még az is elképzelhető, hogy egy terület átellenes végében két gyökeresen eltérő kultúra él, de közöttük olyan átmenet van, hogy sehol sem lehet éles határt húzni. A nyelvek azonban (nagyon különlegesnek számító esetektől eltérően) nem keverednek egymással, legalábbis nem egyenletesen: fokozatosan átvehetnek ugyan egymásból elemeket, és ez végül nagyfokú hasonlósághoz vezethet, de mindig meg lehet mondani, hogy az adott származéknyelv melyik korábbi nyelv folytatója.
(Forrás: Wikimedia commons / Michael Haferkamp / CC BY-SA 3.0)
A mai magyar kultúra a világ minden tájáról tartalmaz elemeket. A kukorica vagy a burgonya fogyasztása összeköt minket azokkal az amerikai kultúrákkal, melyek ezeket termeszteni kezdték (és persze minden kultúrával, amely termeli vagy fogyasztja). Az eszkimóktól kaptuk a kajakot, az észak-amerikai indiánoktól a kenut: első pillantásra nem tűnnek a magyar kultúra fontos részeinek, ám ha arra gondolunk, hogy az egyik legsikeresebb sportágunk (és az egyik sportág, melyben a magyarok az egyik legsikeresebbek), rögtön jelentősebbnek tűnik. A kenguru sem tűnik jelentősnek a magyar kultúra szempontjából, de ha arra gondolunk, hogy minden gyerek találkozik vele, ha olvasta (vagy olvasták neki) a Micimackót (mely Karinthy fordításában már közel jár ahhoz, hogy eredeti magyar műnek tartsuk), akkor ezt a véleményünket is újra kell értékelnünk.
Valamilyen mértékben tehát kultúránk a világ minden népével összeköt bennünket – ráadásul mindegyikkel másként. Nehéz lenne mérni, melyikkel mennyire, ráadásul ez folyamatosan változik: megjelentek az indián zenekarok a pesti utcán, rögtön részeivé váltak a kecsua dallamok mindennapjainknak. Ezzel szemben azt élesen meg tudjuk különböztetni, hogy mely nyelvekkel rokon az anyanyelvünk.
(Forrás: Wikimedia commons)
Azt sem szabad elfelejteni, hogy amíg kulturális rokonságról beszélünk, addig kulturális hasonlóságra gondolunk. A nyelvrokonság azonban nem jelenti, hogy az adott nyelvek hasonlítanak is egymásra, csupán azt, hogy egy közös ősből erednek. Ez a közös ős a nyelv központi elemeinek (alapszókincs, nyelvtan) köszönhetően vezethető le – nem azért, mert ezek állandóak, hanem azért, mert ezek csak lassan, fokozatosan változnak. A kultúrák esetében nem találunk ilyen központi elemet, ezért nem találhatunk „egy közös ős”-t sem: még a kultúrák olyan alrendszereiben sem, mint a zene vagy a vallás. Kulturális rokonságról beszélni tehát abban az értelemben, ahogy nyelvrokonságról beszélhetünk, nem lehet, a kulturális rokonság tehát nem lehet a néprokonság alapja.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (48):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Fejes László (nyest.hu): "Én nem akarom üldözni ezt a kifejezést, csupán rövidítésnek fogom fel: a rokon nép = nyelvrokon nép" Most akkor a nyelv a rokon vagy mi? Döntsd már el, hogy kinek van rokona, ki birtokol kit? Most a nyelvrokonság van bizonyítva, vagy a mi rokonságunk? Egyszer a nyelvről beszélsz másszor rólunk.
"Csakhogy akik bevezették, olyanokra használták, akik rokon nyelven beszéltek." Rossz használat, a nyelvek rokonok, nem a beszélők.
Tehát nem nekünk vannak nyelvrokonaink, hanem a nyelvünknek vannak rokonai (amik szintén nyelvek). És vannak természetesen rokonnyelveket beszélő emberek ennek a helyes rövidítése: rokonnyelvbeszélők, nem pedig nyelvrokonok és akik NEM EGY NÉP, hiszen a magukat valamilyen népnek hívók közül valaki beszéli a nyelvet, valaki pedig nem. Ha már szőrszálat hasogatsz, legyél alapos. Megjegyzem, nekem ezzel addig nincs bajom, amíg nem egyoldalú a dolog. Tehát mi használjuk kényünkre kedvünkre, más meg ne használja.
Szóval vagy következetes vagy és üldözöd a kifejezést, vagy másnak is hagyd használni, ne sajátítsd ki.
Találós kérdés: Egy nyelvészdzsemborira kiket hívsz meg Piál a Földet nótázni? a szakmabeli rokonokat vagy rokonszakmákat űző embereket?
Vegyünk egy konkrét példát.Csatolok egy kis kazáni tatár rity-roty zenét,döntse el mindenki,van-e értelme kulturális rokonságról beszélni.Csak még annyit,hogy az alábbi nótát akár Kacor Feri vagy Lagzi Lajcsi is énekelhetné. Formailag,szerkezetileg,ritmikailag tökéletesen megfelel a magyar új stílusú népdal "követelményeinek".A dallam is ismerösen cseng a magyar fülnek,pedig Kazán nem az Alföld.Talán azt is érdemes megemlíteni,hogy az újstílusú magyar népdal egyik szerkezeti formája,az A B B A.
www.youtube.com/watch?v=JT1X82fFPp8&feature=related
@arafuraferi: „TE pont ezt mondod, csak te leszűkíted a szimpatikus népek kategóriáját a nyelvrokon népekére. ” Ezt meg mire alapozod? Több olyan nép is van, melyért ilyen vagy olyan okokból szinte rajongok, míg a finnugorok közt is van olyan, mely mondhatni hidegen hagy. Jó lenne, ha nem a prekoncepcióidból indulnál ki.
„Vagy csak nem azt akarod mondani, hogy a néprokonság ugyanaz, mint a nyelvrokonság??” Nem tudom, mi értelme van az olyan társalgásnak, ahol olyat adsz a számba és olyan ellen tiltakozol, amit sosem mondtam.
Mindig is azt állítottam, hogy nincs olyan, hogy néprokonság. És nincs olyan sem, mint kulturális rokonság vagy genetikai rokonság (mármint népek között). Nyelvrokonság viszont van.
Azt a kifejezést, hogy „rokon nép”, nem én vezettem be. Általánosan elterjedt. Csakhogy akik bevezették, olyanokra használták, akik rokon nyelven beszéltek. Én nem akarom üldözni ezt a kifejezést, csupán rövidítésnek fogom fel: a rokon nép = nyelvrokon nép. Már csak azért is, mert másmilyen értelemben nincs rokonság. Pont.
"a Hortobágyi pásztortársadalomban": kongratulálok, és celebrálok!
@Fejes László (nyest.hu): A nyelvrokonság alapú néprokonság pedig ugyanolyan szubjektív, mint a más alapú. De ha ilyen egyoldalúan vagy csak képes szemlélni a néprokonságot, akkor oké, legyen. Tehát akkor a te levezetésed alapján nincsenek nyelvrokonaink sem. Csak rokonnyelvet beszélő népek vannak. (Sőt igazából csak néprészek, hiszen a rokonnyelvet beszélő népek azt is a nép tagjainak tartják, akik már nem beszélik a nyelvet). Nem a nép rokon, hanem a nyelv, tehát nem a réntenyésztő nyelvrokonaink mennek szavazni, hanem a rokonnyelvet beszélő réntenyésztők. Mert ugye, ha rokonnyelvet beszélők alapján választanánk rokonokat, akkor ilyen alapon a japán is rokonunk lenne, hiszen ott is beszél pár ember finnugorul.
@Fejes László (nyest.hu): Hát most én micsináljak, ha az elszlovákosodott magyarok nem akarnak magyarok lenni? Legalábbis ezen szlovákok akarnak a legkevésbé. A szlovák-magyar barátságnak sem mi vagyunk a hátráltatói,hanem a szlovákok, aki mind a politika terén, mind a társadalmi közéletben folyton keresztbe tesznek a magyar kisebbségnek.
Egyébként a más népekbe beolvadt eseti szórványmagyarság nem ugyanaz a kategória, minthogy egész néptörzseket olvasztott be a magyar nép. Persze ezt te is tudod, csak szeretsz összemosni dolgokat.
"Jó lenne észrevenni, hogy ez a hátranyilazás is egy a sok kulturális jelenség közül. Semmi nem indokolja, hogy kiragadjuk." Ez jópofa, hiszen azért ragadtam ki, mert ezt korábban pont te hajtogattad többször, ha ez a mániád, akkor kénytelen vagyok én is ezt emlegetni. Én aztán nem nyilazok, gondoltam, te hátha.:-)
Neked meg jó lenne megérteni, hogy a nyelveket emberek beszélik, akik azon kívül, hogy beszélnének még mást is csinálnak. Te kidobsz az ablakon 1500 év történelmet. Megteheted mint magánember, hiszen a néprokonság szubjektív. De mint nyelvész csak arról beszélhetsz, hogy két nyelv közt rokonság van. Semmi többet. És azt is megérthetnéd, hogy én nem vagyok a finnugor (nyelv)rokonság ellen (sőt érdekel ez a téma is), az ilyen alapú néprokonság ellen, de én úgy gondolom, hogy fontos az az 1500 év is, ami a magyar nép kialakulása és a honfoglalás közt eltelt, nemcsak az az előtti, amikor finnugorul beszéltek.
"De azért, mert valaki szimpatikus, még nem lesz a rokonunk" TE pont ezt mondod, csak te leszűkíted a szimpatikus népek kategóriáját a nyelvrokon népekére. Vagy csak nem azt akarod mondani, hogy a néprokonság ugyanaz, mint a nyelvrokonság??
Az a baj, hogy te a nép fogalmával nem vagy tisztában, és ezért nem érted a néprokonság fogalmát sem.
@arafuraferi: Igen, nyilván túlzó vagyok és lusta.
A szlovákok közt ott vannak az elszlovákosodott magyarok, akik igenis nyilaztak hátra, és a magyarok között ott vannak az elmagyarosodott szlovákok, németek stb., akik soha. Már ha egyáltalán érdemes történetileg egységnek tekinteni ezeket a kategóriákat.
Jó lenne észrevenni, hogy ez a hátranyilazás is egy a sok kulturális jelenség közül. Semmi nem indokolja, hogy kiragadjuk.
Jó lenne már megérteni, hogy az, hogy a törökök nem rokonaink, nem jelenti, hogy ne szerethetnénk őket, vagy ne ismernénk el a velük való szoros történelmi kapcsolatokat. De azért, mert valaki szimpatikus, még nem lesz a rokonunk.
@Fejes László (nyest.hu): Te mindig túlzásokba esel. Persze sejtettem én, hogy csak lustaságból nem fogsz íjat, de ha egyszer ráfanyalodsz, akkor a te nyilaidtól kell megmenteni mindenkit.:-)
Szóval senki nem mondta, hogy törökök vagyunk. Azt mondtam, hogy vannak bizonyos török népek, akiknek hasonló a múltjuk, ezért érdemes, hogy rokonnépnek tartsuk őket. (csuvas, baskír, kazah). Ettől még nyelvi alapon rokon a finnugor is. De 1500 évről azért érdemes megemlékezni. Meg amúgy is vannak azért örökségek, pl. azért mert egyes mai nőszemélyek nem festenek hímes tojást a csóró locsolóknak, attól még a nagymami lehet, hogy szép (keleti stílusú) terítőket hímez. Az is lehet, hogy az ismi rámás csizmával veri a néptáncparkettet jó kis csuvasos dallamokra. De ha kimozdulsz Pestről, meglehet hogy (a minden tanyasarkon előforduló lovardákba bekopogtatva) rájössz, azért nem minden ló csíkos ám, mint ahogy az állatkertben láttad.-)
Szlovák nyelvűek pedig tudtommal sose nyilaztak hátra, főleg nem 1500 évig. De a románok is mintha Albánia hegyeit rótták volna még 2000 éve (persze ha lettek volna akkor már). Az íreket meg jó hogy mondod, a 10%-os arányban újratanult (anyanyelvként nem beszélt) kelta nyelvükkel mégis hogy a fenébe tartják magukat keltáknak, vagy hallottál te már írről, aki angolszásznak mondta magát?
De mivel ez szubjektív, hogy ki a néprokon, ezért te nyugodtan hirdetheted, hogy kulturáklisan az egész világ a rokonod, hiszen manapság az ulánbátori kölkök sem a taki hátáról szólítják le a mongol csajokat és tevegelést is hanyagolják, mert rákaptak a városi életre.
Szerintem pedig az egyre kevesebb kulturális különbség, és globális kulturális összhang miatt a régi kultúrák a néptudat szempontjából sokkal markánsabb megkülönböztető elemeket tartalmaznak, ezért emlékeznünk kell rájuk.
@arafuraferi: Jó, ilyen alapon mi törökök vagyunk, de akkor rajttunk keresztül azok a szlovákok is, meg az oroszok is, a szerbekről, albánokról meg a románokról nem is beszélve, és persze kelták is vagyunk, akárcsak az írek, meg persze az angolok, és a csehekről se feledkezzünk meg, meg aztán persze rómaiak is vagyonunk, meg persze görögök, és persze valahol sumerek és egyiptomiak is stb. stb. stb. Ja, meg finnugorok. Igen, lehet ezt játszani. Csak nincs sok értelme.
Mellesleg akkor lenne igazad, ha itt egy olyan nép élne, aki magnóról tanulta el a nyelvet, miután kiirtotta az eredetileg ezt a nyelvet beszélő népet. De mivel nem így történt, ezért 1500 év őstörténeti kapcsolatot a török népekkel nem lehet kitörölni az emlékezetből, főleg úgy, hogy egész török népcsoportok olvadtak bele a magyar népbe.
És van még egy ellentmondás, amit elég nehéz feloldani a te logikáddal. Van egy np, akinek egyik fele udmurtul karattyol, a másik kisebb része ruszkiul. De még az amcsi angolul pofázó rokonaikat is hazahívják népszámlálásra, merhogy egy nép. Te azt mondtod, aki nem beszél udmrtl az nem néprokon. De hogy a francba lehet az, hogy egy nép egyik fele néprokon a másik nem?
@Fejes László (nyest.hu): "A legtöbb magyar nem lát lovat gyakrabban közelről, mint zebrát az állatkertben. " Jaj már, tudom, hogy te utálsz hátrafelé nyilazni, mert bemerevedett a hátad a monitor előtti üléstől, és nehézkes a fordulás.:-)
"Az uráli, finnugor, ugor korból származó szavakat, nyelvtani elemeket a mai napig folyamatosan használjuk, és ezek ma is a leggyakoribbak." Hány szó is egyezik hangra pontosan a finnel? Ha hármat tudsz mondani, akkor sokat mondtam.
Értünk egy büdös szót finnül? Nem. Az őseid értettek? Igen.
Lóval jársz a piacra? Nem. Az őseid azzal jártak a vásárba? Igen.
Elég analógnak hangzik. Ti a nyelvek közös eredetét úgy állapítjátok meg, hogy két ma élő nyelv szavait hangzásra összehasonlítjátok, a kultúrák közös gyökerét pedig úgy állapítják meg a régészek, hogy ásatásokat folytatnak. Más tudomány, más módszerek. Ha közös a gyökér, akkor a két leszármazott rokon. Az egyik tudomány szerint nyelvrokon, a másik szerint kulturális rokon.
De másfelől is megközelíthetjük. Szkítiábul jött ki a magyar? Igen, az első emberek, akik magyar nyelvet beszéltek, Szkítiában éltek, azaz a sztyeppvidéken. Ma is ott élünk, sose hagytuk el a sztyeppvidéket, ma is az eurázsiai sztyeppvidék legnyugatibb részén élünk.
Ott voltak a magyarok a lovasnomád-kultúrák kialakításákor? Igen, maguk is aktívan alakították a kezdetektől. A magyar "Ádám" bizony nyíllal, lóhátról szüretelte az almát. És ilyen szkíta módon éltünk 1500 évig.
Indoeurópai a szkíta? Nem, hiszen a görögök is gyűjtöfogalomnak használták.
Szittyák-e vagyunk? Igen, bizony szittyák, csak már nem lóhátról lövünk az ellenségeinkre, hanem a kocsiablakból anyázunk. Szittya-e Fejes László? Akkora szittya, mint ide Turku, csak jobban szeret popcornt kajálni a moziban, mint rég használt nyilát hátrafordítani.
@arafuraferi: Az uráli, finnugor, ugor korból származó szavakat, nyelvtani elemeket a mai napig folyamatosan használjuk, és ezek ma is a leggyakoribbak. De mi közünk van ma pl. a lovas kultúrához? A legtöbb magyar nem lát lovat gyakrabban közelről, mint zebrát az állatkertben. A honfoglalókéhoz hasonló öltözetet legfeljebb erre specializált boltokban lehet venni, és a legelvetemültebb ősmagyarkodókon kívül senki nem jár ilyenben, legfeljebb kiegészítőként használja. Vagy vegyük a konyhánkat: az igazi „magyaros” konyha rendkívül távol áll a honfoglaláskori konyhától. És folytatható a végtelenségig.
Szóval maradjunk az első mondatnál: "A nyelvészek nem dönthetik el, hogy kik a mi rokonaink."
"a kulturális rokonság tehát nem lehet a néprokonság alapja." Rosszul értelmezitek a kulturális rokonságot. Annak nem az az alapja, hogy a mai kultúrák hasonlóak (nyilván az alapján is van egy európai identitástudatunk), hanem az, hogy a magyar őstörténet 1500 évének a kultúrája hasonló egyes népek őstörténeti kultúrájához. Nagyon igyekeztek csak a nyelvrokonság alapú néprokonságot bebiztosítani.
A nyelvrokonságnak se az az alapja, hogy a mai szavak hasonlók, hanem az, hogy a korábbi szavak azonosak (nyelvjárásmentes közös nyelv), vagy hasonlóak (nyelvjárásos láncnyelv) voltak.
@don B: A legegyszerübb példa a bichord meg a biton.Mindkettö két hang azzal a különbséggel,hogy a bichordban szomszédos hangokról beszélünk pl.DO-RE,a bitonban pedig nem,pl.MI-SZO.De! Ha három hangot veszünk,akkor ezt trichordnak,illetve tritonnak nevezzük.A trichordban ez a három hang szomszédos,a tritonban azonban csak két hang szomszédos,vagy egyik sem.
Trichord pl a :DO-RE-MI
Triton pl. a : MI-SZO-LA.