A szárnyas medvéről
Zergevirág nevű olvasónk kérdezte, hogy mit tudunk a mellékelt képen látható szárnyas medvéről. Lássuk, mit is...
2011. január 8-án, 17 óra 22 perckor érkezett zergevirág nevű olvasónk hozzászólása a finnugor világ hét csodájáról szóló, Fejes László által jegyzett íráshoz. Zergevirág látott egy szárnyas medvét, amely a finnugor természeti környezet legnagyobb csodahelyéről, Barszova Gorából származik. Ő azonban nem ott látta, hanem a Livejournal nevű portál jelképekkel, szimbólumokkal foglalkozó orosz nyelvű fórumán. Ahelyt kérdezte Szergejeva Olga, hogy „Mit jelent ez az ábrázolás?” (Что означает это изображение?), s csatolt hozzá hét képet arról a bronz csüngőről, melyet most itt is bemutatunk:
A képeket feltehetőleg Olga maga készítette, tehát járt a nevezett múzeumban. Zergevirág pedig az interneten barangolva talált Olga szárnyas medvéjére, és szeretne többet megtudni erről a kultikus jellegű tárgyról.
Barszova Gora lelőhelye számtalan korszak, számtalan népesség egymásra rétegezett hagyatékából jött létre. Az ilyen jellegű emlékegyütteseket a régészek tellnek nevezik. Barszova Gora ásatása ma is folyik, a 19. század közepe óta ismert lelőhely jelentőségéről Jurij Csemjakin cikke tájékoztat (letölthető innen, a riport után van a .doc fájlhoz vezető link), de szakirodalmat találunk Fodor István: Az uráli őstörténet és a régészet című tanulmányában is.
Barszova Gora nevét régóta ismerik a magyar régészek is – Barsoff Gorodok néven. Ez a címe ugyanis a svéd T. J. Arne 1935-ben megjelent könyvének, amely a szintén svéd F. R. Martin ásatásának eredményeit közli. Nevezett kötet magyarországi könyvtárakban is föllelhető. A Martin által feltárt anyag Stockholmban található, így a helyszínen őrzött szárnyas medve minden bizonnyal az utóbbi évtizedek ásatásaiból származik.
A szárnyas medve szimbolikájáról az orosz nyelvű fórumon föltett kérdésre nem érkezett hasznosítható válasz. Az egyik válaszadó a tárgy stílusát felismerte, és a kérdezőt a permi állatstílus tanulmányozására biztatta, míg a másik válaszoló azt mondta, hogy nem is medve, hanem griffmadár, és a tárgyat a bizánci művészet köréből eredeztette. Tehát az ábrázolt motívumról egyiküknek sem volt ötlete. Az ugyanis mind a permieknél, mind Bizáncban idegen eredetű.
Mielőtt a motívumra rátérünk, azért emlékezzünk meg arról, hogy az úgynevezett permi állatstílus nagyon erős kapcsolatban van a nyugat-szibériai obi-ugor és/vagy szamojéd lelőhelyekről ismert állatábrázolásokkal. A régészek az innen származó leleteket csak egyszerűen a permi állatstílus Urálon túli vagy másként nyugat-szibériai csoportjának nevezik.
A permi állatstílusról szóló tudnivalók az interneten leginkább oroszul találhatók meg (pl. itt és itt és itt), a komi nyelvű Wikipédia-oldal viszont csak egy képet ad, szöveg nélkül. Letölthető azonban Eero Autio cikke az észt Folklore című elektronikus folyóiratból. Angol nyelvi ismeretekkel ebből érdemes tájékozódni. (Van néhány tárgy a cikkben, amely azonban nem tartozik a permi állatstílus körébe – az úgynevezett láncos-csörgős csüngők.)
A permi állatstílusról meglepően sok képet találtam az interneten, érdemes tanulmányozni őket. (Még akkor is, ha néhány kép és tárgy nyilvánvalóan nem tartozik bele ebbe a körbe – pl. a szkíta aranyszarvasok.) A képeken megtalálhatjuk a Barszova Gorából származó tárgy közvetlen párhuzamait is.
A permiek és az Urálon túli finnugorok intenzív kapcsolatáról még annyit kell tudnunk, hogy az a régészek szerint csak korai ugor áttelepüléssel, és ennek következtében ugor–permi keveredéssel magyarázható. A betelepülés és keveredés több hullámban történt. Az obi-ugorok európai jelenléte a 19. századig kimutatható. Feltehetőleg az orosz krónikákban szereplő jugor/jugra népnév is abból a folyónévből ered, amelyen az obi-ugorok átrándultak zürjén rokonaikhoz. Ugyanitt kelhettek át az első orosz felderítők is Nyugat-Szibériába. Vannak a magyar nyelvnek is másodlagos kapcsolatai a permi nyelvekkel, ami arra utal, hogy valamikor elég közeli szomszédság lehetett az ősmagyarok és a permiek elődei között is.
A bevezető után most már lássuk a medvét! A tárgy egy kiterjesztett szárnyú, ragadozómadár-testű állatot ábrázol, medvefejjel. A tárgyról oldalirányból készített felvétel világosan mutatja, hogy a művész tényleg medvét kívánt ábrázolni.
A medvének nemcsak szárnya van, hanem négy lába is. Két első lábával átkarolja egy ember fejét, s mancsaival ennek az embernek a vállát markolja. Két hátsó lába közrefogja az ember két lábát. A ragadozó madár testtartása azt a pillanatot idézi, amikor éppen elkapja áldozatát. Hasonlóképpen megörökített pillanatot több más régészeti leletről ismerünk. Ebből arra következtethetünk, hogy ez a jelenet jelent valamit, s ezt a jelentést Eurázsia-szerte sok nép ismerte.
A Barszova Gora-i szárnyas medvéhez párhuzamként kínálja magát a nagyszentmiklósi kincs 2. korsója. A korsó ábrázolásait tanulmányozva László Gyula arra gondolt, hogy az úgynevezett „égberagadási jelenet” az őszi napéjegyenlőség jelképe lehetett. (László Gyula: A nagyszentmiklósi kincs. Bp. 1977. 59.) A nagyszentmiklósi kincs a Kárpát-medence területéről származik, feltehetőleg egy avar fejedelem tulajdonában lehetett, de elképzelhető, hogy később a betelepülő magyarok szerezték meg, s csak a honfoglalás után került földbe. A Rénhírekben már bemutattam a László Gyula könyvéből vett fotót, melyhez párhuzamként éppen a permi területekről származó tál (a „cserdini tál”) képét állítottam, a két ábrázolt jelenet azonossága miatt. Akkor azonban nem tértem ki a jelenet mitológiai hátterére.
A nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsójának szimbolikájával foglalkozó tanulmány szerint (szerzője Klima László) a korsón ábrázolt négy jelenet a négy napfordulót jelképezi. Ily módon egy világmagyarázó mítosz ábrázolásaként fogható fel. Azt is lehet tudni, hogy ez a mítosz két egyenlő erő, a jó és a rossz örök küzdelmével magyarázza a világ körforgását, az évszakok változását. A 2. számú korsón ezért van minden jelenetben két szereplő.
Jankovics Marcell nemrég megjelent könyvében Klima Lászlónál részletesebben tárgyalja a nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsóját. Ő is ugyanarra a következtetésre jut, hogy a korsó a „világosság és a sötétség négy évszakos, évenként ismétlődő küzdelmét ábrázolja”. Az most nem tartozik ide, hogy ugyanakkor vitatja a „Győztes fejedelem” című jelenet Klima László-féle értelmezését – ez legyen az ő bajuk. Számunkra most az a lényeg, hogy a Barszova Gora-i szárnyas medve előképének, illetve a medvében rejtező mitológiai mondanivaló magasabb művészi színvonalú megfogalmazásának tekinthető égberagadási jelenetet mindketten az ősz szimbólumának tekintik.
A szárnyas medvét és az általa megragadott embert ábrázoló jelenet tehát egy duális világmagyarázó mítosznak a finnugorizált változatából mutat be egy részletet, éspedig az őszi napfordulóhoz, illetve talán általában az őszhöz kapcsolódó hiedelmeket világítja meg. Azért neveztem finnugorizáltnak ezt az ábrázolást, mert a madárnak medvefeje van. Vagyis feltehetőleg ő Numi-Tórem, az obi-ugor főisten. Már korábban idézett írásomban Fodor Istvánra hivatkozva azt írtam, hogy a finnugor népek azért kedvelték a délről importált fémedényeket, mert azok motívumkincse egyeztethető volt a saját hitvilágukkal. A szaszanida/szogd edények az egykori szent ligetekből kerültek elő, általában nem túl mélyről, más kísérőleletek nélkül. Ezt írtam korábban:
Sámánszertartásaik során azért használták őket, mert hiedelemrendszerük elemeit látták a szaszanida edényeken ábrázolt mitologikus témájú jelenetekben. Az ősiráni eredetű dualisztikus világszemlélet, a Nap és a Hold tisztelete talán már a bronzkorban beépült a finnugor mitológiába, amikor régészetileg bizonyíthatóan erős kapcsolatok alakultak ki az erdőövezetben élő finnugorok és a sztyeppövezetből a finnugorok közé is betelepülő ősiráni csoportok között. (Százéves a „Keleti ezüst”, Rénhírek, 2009. 04. 26.)
A permi állatstílus feltehetőleg éppen a szaszanida fémművesség finnugor tájakra elvetődött példányainak hatására alakult ki. A tálakról, edényekről másolt motívumok a finnugor mitológiából vett más jelenetekkel együtt alapozták meg a semmi mással össze nem keverhető, kecses, hajlékony mitológiai lényeket ábrázoló permi állatstílust.
Az égberagadási jelenet és így a szárnyas medve permi párhuzamaira már utaltam az interneten látható képekről szólván. Befejezésképpen nézzük meg az eredeti mitológiai jelenet leegyszerűsített, ám kevésbé átfogalmazott (nem medvefejű) permi változatát is:
A motívumra rácsodálkozott A. Nyeverov, képzőművész, és ez lett a Komi Köztársaság címere is:
A permi állatstílus mitológiai ábrázolásai, s közte a Barszova Gora-i szárnyas medve a finnugor népeket az eurázsiai kultúrkör értő és alkotó tagjaiként állítja elénk.
Felhasznált irodalom:
Arne, T. J.: Barsoff Gorodok, ein westsibirisches Gräberfeld aus der jüngeren Eisenzeit. Stockholm, 1935.
Fodor István: Az uráli őstörténet és a régészet. In: Ünnepi könyv Keresztes László tiszteletére. Folia Uralica Debreceniensia 8. (2001) 143–162.
Jankovics Marcell: 3+1. A négy évszak szimbolikája. Fejezetek A számok könyvéből. H. n. (Debrecen), 2008. A 2. számú korsót tárgyaló fejezet: 223−253.
Klima László: Fehér és fekete. Duális társadalmi struktúrák a népvándorláskori népeknél. In: Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XXX-XXXI/2. Miskolc, 1993. 115–126.
László Gyula: A nagyszentmiklósi kincs. Bp. 1977.
@Ringelhuth bácsi:
Jó lenne oroszul tudni.
Köszönöm, utána fogok nézni.
Fejes László írja:
From Proto-Uralic *kojra/kojera < Proto-Uralic base *koj(e)- (male, human, compare koiras).
*************************
Erről a székely "konyi", "konye" szó jut eszembe, amit férfiak egymás megszólítására használnak.
@Roland2: Sajnos finn etimológiai szótáram nincs, így azt nem tudom megmondani, hogy foglal állást ebben a szakirodalom, de én inkább úgy képzelem, hogy a szó 'kan' jelentésű lehetett, és ebből szűkült előbb kizárólag a kutya kanjára, majd onnan kiterjedt minden kutyára. Egyébként a finnben jó ok van ezt a szót a 'hím' jelentésre visszavezetni, mivel a vele rokon koiras ma is 'hím'-et jelent.
@zergevirag:
1. Szerintem kb. 7-10. századi, de meg kellene nézni az eredeti publikációt (én nem olvastam).
2. Abban sem vagyok biztos, hogy egy ember csak egy ilyen díszt hordott.
3. Elég általános lehetett. Ezt a vele foglalkozó irodalom nagyságából gondolom.
4. A belinkelt Csemjakin-riport végén van egy 85 oldalas, 989 tételes letölthető bibliográfiai is. A tételek közül a következő sorszámúak címében szerepel a medve: 30., 98., 131., 172., 278., 295., 394., 476., 560., 711., 715., 794., 796., 825., 839., 903.
Számunkra érdekes lehet a 295., 467., 825. és 839., mert a címben áldozati pózban szereplő medvét emlegetnek. Ez a mi medvénk lehet. Különösen izgalmasnak tűnik a 467. tétel, mert balkáni párhuzamokat ígér a medvéhez.
5. A Csemjakin és Satunov szerzőpáros által felsorolt művekről azt sejtem, hogy hozzánk legközelebb a moszkvai könyvtárakban találhatók meg. Ha bármelyik előfordul Magyarországon, kérek értesítést róla.
@Roland2: "Vagy ez a *-ra képző valamiféle társítást,társhatározót fejezett ki ?" Tkp. valami olyasmi,hogy "az emberhez tartozó","az embernél lévő","az ember társa" kifejezés ?
@Fejes László (nyest.hu): A kutya szó is érdekes:a magyar kutya szó egy állathívogató hangból ered ( de más finnugor népek is hasonlóan nevezik a kutyát: kūťuw- manysi,kutsikas- észt,stb),míg a magyar "eb" finnugor eredetű.
A finn koira (kutya) eredetéről viszont ezt találtam:
From Proto-Uralic *kojra/kojera < Proto-Uralic base *koj(e)- (male, human, compare koiras).
en.wiktionary.org/wiki/koira
Ebből a *koje- ember,férfi (hím ?) jelentésű szóból (egyébként egyesek szerint a "húsz" számnév is ebből a szóból származik,mivel egy embernek összesen 20 ujja van) hogyan lett a kutya megnevzésére szolgáló kifejezés a finnben ? Vagy ez a *-ra képző valamiféle társítást,társhatározót fejezett ki ?
@Roland2: A medve, farkas (szarvas, sertés) állatnevek valóban tabuisztikus okokból jöttek létre. Az új elnevezések éppúgy lehetnek idegen szavak, mint belső keletkezésűek.
Az is érdekes téma lenne,hogy vajon a többi finnugor nép milyen megnevezést használ a medvére és a farkasra : a magyar "medve" szláv jövevényszó,míg a "farkas" körülírás (farkas állat).Az Ural környékén mindig éltek medvék és farkasok,mégsem finnugor eredetű szót használunk rájuk (ha egyáltalán a többi nyelvből lehet-e alapnyelvi alakot rekonstruálni): ennek talán 2 oka lehet:
1:A (finn)ugorok totemként,szentként tisztelték a medvét és a farkast,és nem lehetett "nevén nevezni",ezért körülírással vagy jövevényszóval nevezték őket.Az obi-ugorok máig körülírással nevezik meg a medvét ha jól tudom (ugyanakkor a finn karhu és susi nem tűnik laikus szemmel germán szónak).
2:Mindkét állatra volt szó,csak a magyarból kiveszett valamiért.Esetleg a sztyeppei vándorlás hosszú évei alatt,de elvétve szerintem találkozhattak medvével vagy farkassal,de ha nem,akkor is hallani kellett volna róluk,lásd a sztyeppén nem éltek oroszlánok,mégis türk eredetű szó az oroszlán (Arszlán),amelyet a vándorlások idején vehettünk át (tkp. könnyebben találkozhattak medvével vagy farkassal,mint oroszlánnal,így szerintem az sem lenne meglepő,hogy ha török szót használnánk ezen állatok megnevezésére).
Köszönöm a választ, kiváncsiságomat majdnem ki is elégitette.
Szeretném ha arra is tudna választ adni, hogy mikor készülhetett ez a medve és nagyságát tekintve a csörgőn több is lehetett belőle?
Egyedi darab lehetett, vagy általános volt a sámánok részéről?
Amennyiben tudna irodalmat ajánlani, ami el is érhető megköszönném.