Halotti maszkok a Nemzeti Múzeumban

Kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban, a honfoglaló ősök temetkezési szokásainak egyik különös eleméről. A halotti maszkok vagy szemfedők eredetéről folyt némi vita a tudományban, ezért kíváncsian vártuk a kiállítást, vajon finnugor vagy török dresszkód szerint temetkeztek dicső elődeink, midőn selyemkeszkenőt vagy nemesfémből készült farsangi álarcot öltöttek magukra a nagy utazáshoz.

Manapság divatba jött a temetkezés. A Fővárosi Temetkezési Intézet reklámozza szolgáltatásait, túrákat szervez a budapesti temetőkbe, és már azon sem csodálkoznánk, ha benevezne a Múzeumok éjszakája rendezvényre. Az biztos, hogy sokakat érdekelne egy Kripták éjszakája című program: hatalmas tolongás lenne a temetői virágágyások között, és a vámpírok is élveznék a helyzetet.

A kormány érdeklődése szintén föltámadt a téma iránt. A Belügyminisztérium úgy tervezi, hogy a szociálisan rászorulók számára engedélyezné a sírok öntevékeny megásását a temetők egyik félreeső parcellájában, s más módon is a nemzet napszámosainak és napszám nélkül tengődő tagjainak érdekében járna el, hogy legyen könnyű és olcsó számukra a halál.

A tervezetet óriási felháborodás kísérte mind a parlamentben, mind a közélet egyéb fórumain. A vitában a koncepció védelmében elhangzott, hogy régen is minden család maga temetkezett, maga gondoskodott elhunyt tagjairól.

Lehet, hogy visszatérnek a régi szép idők? A gazdagok ismét lóval temetkeznek – vagy esetleg autóval? Netán ősmagyar halotti szemfedővel? Jó, jó, de milyen is volt az? És biztos, hogy ősmagyar?

A halotti maszkok finnugor eredetűek

Az 1960-as években a magyar nyelv finnugor eredetéből arra következtettek a régészek, a folkloristák és a tárgyi néprajz kutatói, hogy nekik is kell találniuk valami ősi finnugor dolgot, akár többet is, mert nem lehet, hogy a magyarságnak csak a nyelve legyen finnugor. Tiszaeszlár-Bashalom temetőjében Dienes István talált is valamit: a 2. temető 10. sírjában a koponyán bőrkendő maradványait, s rajta a szemek és a száj fölé helyezett ezüst lemezeket sikerült megfigyelni. A régebbi ásatások dokumentációját és leleteit átböngészve kiderült, hogy ilyen lemezkéket már korábban is találtak. A tiszaeszlári lelet után már jobban figyeltek a régészek erre a jelenségre, s újabb ásatásokon is megfigyelték azt. Egy-két helyről aranylemezt is jelentettek (pl. Banáról).

Dienes István 1963-ban megjelent tanulmányában bemutatta a honfoglalás kori halotti álarcok ugor párhuzamait, s úgy vélte, hogy az ugor népeknél közös eredetű temetkezési rítus nyomai mutathatók ki. Az egymás mellett élő különböző ősugor csoportok, köztük az ősmagyarok körében is déli eredetű közös kulturális hatás eredményeképpen terjedt el ez a temetkezési szokás.

A finnugor kapcsolatokat Fodor István kutatta tovább. 1972-ben megjelent írásában újabb honfoglalás kori leleteket ismertetett: több temető feltárása során egyes koponyákon bőr vagy textil okozta elszíneződést, valamint a szemgödörben vagy környékén fémlemez maradványait észlelték (pl. Szabadkígyóson és Sóshartyán-Hosszútetőn).

E jelenségekhez Fodor István obi-ugor és szamojéd párhuzamokat sorolt fel. A Barszov Gorodok nevű 8–9. századi obi-ugor lelőhely Szurgut közelében található. A 21. és a 83. sírban az egykori arclepelre varrt bronz, illetve ezüst lemezkéket találtak. Ez a temetkezési rítus a mai Szalehard város környékén feltárt 17-19. századi obi-ugor/szamojéd temetőkben is megfigyelhető volt: a bőrre vagy textíliára a szemek és a száj fölé rézgombokat varrtak, vagy rézüstöt borítottak. Hasonló rítus nyomai kerültek elő a Káma folyó mellékéről, a lomovatovói és a rodanovói kultúra lelőhelyeiről. A 6–11. századra keltezhető temetőkből az egész arcot elfedő, szem- és szájnyílásokkal ellátott fémlemezek, illetve csak a két szemet és külön a szájat takaró, szintén kivágott fémlemezek kerültek elő.

A volgai bolgároknál is kimutatható a halotti arctakarók használata: a tankejevkai temetőben egész arcot elfedő lemezeket találtak. Baskíriában a kusnarenkovói régészeti kultúrához köthető szterlitamaki temetőben találtak olyan szemtakaró lemezeket, amelyek külön-külön fedték be a két szemet, de nyílást is vágtak rájuk.

A magyar honfoglalást megelőző 2-3 évszázadból tehát az obi-ugoroktól, a komi permjákoktól, a volgai bolgároktól és a baskíriai ősbaskír vagy ősmagyar népességtől ismert a halotti arctakaró kendő és rajta különböző típusú és anyagú fémlemezek használata a temetkezési rítusban. A szokás eredetét vizsgálva Fodor István elvetette azt a lehetőséget, hogy a Fekete-tenger melléki területekről származna. Ott ugyanis csak az i. e. 2. – i. sz. 3. századi temetkezések során tettek az elhunytak arcára szem- és szájlemezeket, tehát ezeket a tárgyakat fél évezred választja el az Urál vidékiektől. Nem fogadta el L. R. Kizlaszov elméletét sem, hogy tudniillik a Minuszinszki-medence Tastik-kultúrájának agyag és gipsz halotti maszkjaiból fejlődött volna ki a finnugor népességnél ez a temetkezési szokás. Azzal pedig végképp nem értett egyet, hogy maguk a hantik (osztjákok) is a Minuszinszki-medencéből vándoroltak volna mai lakóhelyükre.

Tanulmányát lezárva Fodor István megállapította, hogy a halotti szemfedők használata a honfoglaló magyar elit körében ősi, ugor eredetű szokás, és mellesleg azt is bizonyítja, hogy a honfoglalók vezető rétege finnugor eredetű volt, nem pedig török.

A finnugor eredeztetést a későbbi leletek is igazolni látszottak. Rakamaz-Strázsadombon 1974-ben olyan típusú, a két szemet együtt takaró „farsangi álarc” és a szájat külön fedő lemez került elő, amelyhez hasonló a Káma vidékéről és Baskíriából ismert. A Kárpát-medence felé vándorló keleti magyarok sírjaiból a halotti arctakaró többféle típusa is előkerült: Szubotcáról az egész fejet, illetve részben a felsőtestet is takaró kendő szegélylemezei, Bolsije Tiganiból és Korobcsinóból a szemeket és a szájat takaró, nyílás nélküli lemezkék, Bolsije Tiganiból ezenkívül egy „szemüveg” vagy „farsangi álarc” is, Manvelovkából pedig az egész arcot takaró maszk ismert (a manvelovkai harcos magyarságában több kutató kételkedik).

Annyi mindenképpen bizonyosnak tekinthető, hogy a honfoglalást megelőző időkben az ősmagyarok környezetében a Volga–Káma találkozásának vidékén, a Felső-Kámánál, a Dél-Urálban és Nyugat-Szibériában is elterjedt volt a temetkezés során az elhunytak arcának letakarása.

A halotti maszkok török eredetűek

Az Antik Tanulmányok 1987/88-as évfolyamában jelent meg Benkő Mihály írása, Halotti maszk és sírobulus címmel. A szerző azt próbálta kideríteni, hogy az Urál vidéki halotti maszkok milyen előzményekből származhatnak. Elsőként Stein Aurél kelet-turkesztáni, turfáni ásatásait idézte. A történeti körülmények bemutatása után megállapította, hogy Stein Aurél 7. századi leletei a Turfáni-medence türk korszakából származnak. Az ásatási megfigyelések szerint az elhunytak arcára selyemkendőt terítettek, amelyre ezüst „szemüveget” erősítettek. Ezek fölött volt még egy ovális alakú selyemkendő. Néhány elhunyt szájába pénzérmét is helyeztek. Benkő Mihály szerint Kelet-Turkesztánban két halottas szokás találkozott: Kína felől érkezett a halotti kendő, a mediterrán kultúrkörből pedig a szájba helyezett pénzérme.

Találtak halotti álarcokat a Turfáni-medencét övező Tien-san hegység nomádjainál is. Ismertek selyem arctakaró kendők és fém álarcok Kirgizisztán különböző kultúráiból is, a 2–5. századból.

A belső-ázsiai párhuzamok mellett a mediterrán–elő-ázsiai leleteket is összegyűjtötte Benkő Mihály. A Földközi-tenger medencéjében és Mezopotámiában már az időszámításunk előtti évezredekben is tettek a sírokba az elhunytak szemének és szájának eltakarására szolgáló lemezeket. Az i. e. 2-1. században a Krím-félsziget szkíta temetkezéseiből ismertek ilyen lemezek, de megtaláljuk ezt a szokást ugyanebben az időszakban Egyiptom területén is. Egy másik tárgytípus, a teljes arcot elfedő nemesfém halotti maszk Egyiptomból terjedhetett el a mediterrán térségekben.

Benkő Mihály egyetértett Fodor Istvánnal abban, hogy az Urál vidéki halotti álarcok nem a Fekete-tenger melléki szkíták hatására jelentek meg. Viszont finnugor közegben való megjelenésüket nem tartotta helyi fejleménynek. Úgy vélte, hogy a Turfáni-medencét és a Tien-san hegység előterét érintő népvándorlási hullámok hozták ezt a temetkezési szokást a Volga–Káma vidékére a 7-8. században. A belső-ázsiai és Urál vidéki leletek közötti kapcsolat pontosabb megrajzolásának érdekében további vizsgálatokat tartott szükségesnek. További tanulmányaiban Benkő Mihály egyrészt az újabb leletek tanulságait is feldolgozta, másrészt pedig mongóliai és kazahsztáni kutatóútján a helyi szokásokról gyűjtött információit is beépítette gondolatmenetébe.

Benkő Mihály eredményeit teljes mértékben elfogadta Makkay János. Úgy fogalmazott, hogy „a fémlemezekkel ellátott szemfedő nagyon is törökös, sőt jóval régebbi szokás, amely nem alakulhatott ki sem a nyugat-szibériai, sem a Káma vidéki finnugorok, protougorok vagy obi-ugorok körében” (Makkay 2007: 67.). Tanulmányában kemény szavakkal sújtotta agyon azt az elképzelést, hogy a honfoglalóknál megtapasztalt halottas szokás, a maszkok használata ugor kori eredetű volna. Merthogy az ugor kor valamikor 3000 évvel ezelőtt volt, ilyen régi halotti maszkok pedig sehonnan sem ismertek. A Makkay János által bírált nézet azonban Dienes Istvánnál nem olvasható. Ő csak azt állította, hogy a különböző ugor csoportoknál (ősmagyaroknál, ősobi-ugoroknál) valami közös eredetű kulturális hatásra honosodott meg a halotti szemfedők használata.

Fodor István szerint „az ezüst szemfedők használata az Urál vidéki finnugor népeknél alakult ki, s nem külső hatás eredményezte e szokás elterjedését az egyes említett népcsoportoknál” (Fodor István 1972: 174.). Makkay János ezzel sem értett egyet. Úgy vélte, ezt a nézetet Benkő Mihály megdöntötte. Saját véleményt is megfogalmazott: szerinte ez az egész szokás indoiráni eredetű.

Amint láttuk, a halotti maszkok alkalmazása a temetkezési rítusban nagyon régi és sokfelé ismert szokás volt. Nem valószínű, hogy a finnugorok önállóan is felfedezték volna, hiszen körülöttük több olyan kultúrában ismerték, amelyekkel szoros kapcsolatokat tartottak fenn.

Maszkok a múzeumban

Június 22-én nyílt meg az Ősi halotti maszkok című időszaki kiállítás a Nemzeti Múzeumban. Kíváncsian vártuk, hogy a múzeumi kiállítás főkurátora és rendezője, Fodor István hogyan foglal állást az évtizedek óta zajló tudományos vitában.

A kiállítóterembe belépve ijesztő arcok tekintenek ránk mindenfelől: agyagból készült halotti maszkok, melyeket még sosem láttunk. Ezek a maszkok az i. sz. 1–5. századból származnak, a Jenyiszej felső folyásvidékéről, a Minuszinszki-medence különböző lelőhelyeiről. A Tastik-kultúra népessége hagyta ránk. Ez az etnikai csoport keleti, feltehetőleg hun és europid népesség keveredéséből jött létre, nyelvüket nem ismerjük. Emlékeztetőül: korábban Fodor István határozottan elvetette Kizlaszov elméletét a Tastik-kultúra és az obi-ugorok kapcsolatáról. A kiállításon és a katalógusban olvasható szöveg szerint most sem ért vele egyet. Így viszont nem értjük a kiállítás koncepcióját.

Miközben végigmegyünk egy folyosószerű, hosszú termen, melynek két oldalán megtekinthetjük a halotti maszkok említett fotóit, úgy gondoljuk, ha majd végre elérkezünk a tulajdonképpeni kiállításhoz, akkor roppant izgalmas dolgokat fogunk látni. Hát annyira nem. Egyetlen terem az egész kiállítás. Van benne egy darab koponya in situ szem- és szájtakaró lemezekkel (Tiszaeszlár-Bashalom), néhány lemezke Hajdúböszörményből, valamint a rakamazi farsangi álarc a hozzá tartozó szájlemezzel. És kész. Na jó, a falon olvasható némi szöveg és tanulmányozható egy térkép. Külföldről nem érkeztek kiállítási tárgyak, sajnos szegény a múzeum…

A szövegből és a térképről kiderül, hogy a kiállítás célja a Kárpát-medence, az Urál–Káma vidék és a Minuszinszki-medence halotti maszkjainak bemutatása. A Turfáni medencében, a Fekete-tenger mellékén és a Közel-Keleten talált takaró selyemkendők, fémlemezkék és maszkok most nem játszanak. De miért?

A kiállítás megtekintése nagyon tanulságos volt, több szempontból is. A kísérő szöveget olvasgatva megtudtuk, hogy az ősi magyaroknak ez a szokása Magna Hungariából származik, amikor még az ősmagyarok szomszédosak voltak az obi-ugorokkal is. Tehát azt a korábbi véleményét, hogy ugor eredetű lenne a halotti maszkok használata, itt nem ismételte meg Fodor István. Arra azonban változatlanul nem kaptunk választ, hogy az ősmagyarokhoz honnan került ez a temetkezési hagyomány.

Más szempontból szemlélődve egyszer csak fölfedeztük a kiállítás posztamensre helyezett katalógusát. Nagyon tetszetős volt, ezért legott kimentünk a múzeumi ajándékboltba és megvásároltuk egy másik példányát. Ezzel kellett volna kezdeni. Sőt, a kiállítás ki is hagyható. A katalógus ugyanis nagyobb vizuális élményt nyújt, mivel nagyon szép fotókon megszemlélhetők benne a meg nem érkezett tárgyak is. Ráadásul olcsóbb, mint a múzeumi belépő.

A halotti maszkok finnugor vagy török eredetűek

A kiállításon látható és a katalógusban is közölt térkép szerint örvendetesen szaporodott az Urál két oldaláról ismert halotti szemfedők és maszkok száma. Természetesen közben más leletek száma is növekedett. Ezzel kapcsolatban kezd kibontakozni a következő felismerés:

Az Urál mindkét oldalán északi irányba egészen a sarkkörig vezettek a kereskedelmi útvonalak. Ugyanakkor a hegység egyáltalán nem választotta el az európai és az ázsiai oldalon élőket, az átkelőforgalom is igen élénk volt. Ebben a mozgásban az obi-ugor (hanti és manysi) csoportoknak volt a legjelentősebb a szerepük. Nyugat-Szibériában eljutottak a mai Szalehard környékéig, az Urál európai oldalán pedig a komi-zürjénekkel és a komi-permjákokkal voltak szoros kapcsolatban, lényegében együtt éltek. A halotti szemfedők, arctakarók alkalmazása is az ő mozgásuk következtében terjedt az Urál mindkét oldalán, ez a rítus hozzájuk köthető (Ősi halotti maszkok 2013: 17–20.). A kérdés az, hogy került ez a szokás az obi-ugorokhoz. Két eset lehetséges: a volgai bolgároktól vagy a magyaroktól. A sarkkörig ható kulturális kapcsolatoknak van egy magyar és egy volgai bolgár vonulata is (lásd Natalja Fjodorova cikkét). A magyarokkal fenntartott kapcsolatot jellemzi, hogy tarsolylemezek is kerültek a sarkkör vidékére, de nem a szaszanida mesterek vagy legjobb tanítványaik kezéből, hanem valamely köztes területen a helyi hagyományok szerint dolgozó iparosoktól.

A távolsági útvonalak másik végén tehát valahol ott voltak a magyarok is. Egy mester, aki ismerte a magyar tarsolylemezeket, megpróbálta utánozni őket. Egyik gyártmánya elkerült a Káma vidékére. Ott már nem tudták, mire való, csináltak hát belőle halotti maszkot. A rendkívüli leletre sírrablók bukkantak. Becsületük csak annyira terjedt, hogy a régészeknek engedélyezték néhány fotó készítését.

Az obi-ugoroknál elterjedt temetkezési rítus inkább magyar, mint volgai bolgár eredetű lehetett. Ez a halottas szokás ugyanis Baskíriában előbb felbukkant, mint ahogy a volgai bulgárok déli irányból megérkeztek volna. Baskíriába pedig ugyanonnan érkezett, ahonnan a középső és az északi Urál két oldalára is eljutott ez a jelenség – a magyar őshazából. Hogy oda miként került, annak útvonala még nem világos. Mellesleg azt is még csak sejdítjük, hogy ez az őshaza talán Nyugat-Szibériában vagy az Urál déli lejtőin volt. Egyelőre úgy tűnik, ennek a temetkezési szokásnak a távolabbi kiinduló állomása ugyanúgy lehetett a Fekete-tenger melléke, mint Belső-Ázsia is.

Irodalom

Belavin, Andrej M. – Krilaszova, Natalja B. 2008-2010: Tarsolylemez Perm környékéről. Folia Archaeologica 54: 243–250.

Benkő Mihály 1987-88/2. (1990): Halotti maszk és sírobulus. Antik Tanulmányok, 169–201.

Benkő Mihály 1992: A halotti arctakaró történetéhez. Antik Tanulmányok, 106–108.

Benkő Mihály 1992-93: Burial masks of Eurasian mounted nomad peoples in the migration period (1st millenium A. D.). Acta Orientalia XLVI/2-3: 113–131.

Benkő Mihály 2003: Aranymaszkos ősmagyar vezérsír. A korobcsinói leletről (a Dnyeper középső folyásánál). Antik Tanulmányok, 111–125.

Dienes István 1963: Honfoglalóink halottas szokásainak egyik ugorkori eleméről. Archaeológiai Értesítő 90: 180–112.

Fodor István 1972: Honfoglaláskori régészetünk néhány őstörténeti vonatkozásáról. Folia Archaeologica 24: 159–174.

Makkay János 2007: Szarvasok, lovak, szemfedők, üstök és tálak. Indoiráni (indoárja) sajátosságok a finnugor és a magyar régiségben, és keltezésük kérdései. Budapest.

Ősi halotti maszkok 2013: Ősi halotti maszkok. A honfoglaló magyarság keleti eredetű halottas szokása. Magyar Nemzeti Múzeum, kiállítási katalógus. Budapest.

Kapcsolódó tartalmak:

• Szalehard, télen
• Ősmagyarok Nyugat-Szibériában
• Ősmagyarok a Dnyeper partján
• A nagy volgai kavarodás
• A turáni dalnok

Hasonló tartalmak:

• Az ugor lovakrul
• A honfoglalás antropológiája
• A meg nem értett szerzetes
• A nagy finnugor dogmapara
• A szárnyas medvéről

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)