Szalehard, télen
Oroszországban, a Jamal-nyenyec Autonóm Körzet fővárosában fél évig karácsonyi hangulat van: sötétség, hó, barátságosan világító fények, mínusz 20-30 fok. A lucskos, latyakos magyar időjárás elől menekülők számára ideális hely a telelésre. Megnéztük közelebbről.
Így, december elején minden gondolatunkat lefoglalja a téli ünnepkör izgalma: csodákat várva nyitogatjuk az adventi kalendárium ablakait, télapós füzeteket színezgetünk, dalokat tanulunk, az óvodai csendes pihenő idején pedig nagy és szép ajándékokról álmodunk.
(Forrás: zegernyei)
Pár évvel ezelőtt ilyen tájt a Rénhírekben a behavazott Usztyug városáról közöltem néhány képet. Most egy másik finnugor (igazából szamojéd) város következik: Szalehard.
(Forrás: zegernyei)
A Jamal–nyenyec Autonóm Körzet fővárosának több mint 40 000 lakosa van. Éppúgy a sarkkörön fekszik, miként a lappföldi Rovaniemi. Szalehard télen csak légi úton közelíthető meg – ha a legfőbb égi forgalomirányító éppen engedélyt ad a leszállásra.
(Forrás: zegernyei)
Az ereszkedő, majd szerencsésen a betonra döccenő vasmadár ablakából repülőket is látunk, de még több a helikop. Vagyis látható, hogy a helyi közlekedés is a levegőben történik. Igazából nem is repülőtér, hanem inkább helikoptér az, ahol szerencsésen leszálltunk.
(Forrás: http://www.calend.ru/travel/791/)
Konferenciára érkeztünk, az uszty-poluji ásatások megkezdésének 80. évfordulója alkalmából rendezett tudósgyűlésre. Szeretünk konferenciára járni: kapunk szép noteszt, golyóstollat, a meleg előadóteremben álomba ringató előadásokat hallgathatunk, vagy a névre szóló mappánkban talált prospektusokat böngészhetjük. Lám, az egyik éppen Szalehard (1933-ig Obdorszk) történetéről szól.
(Forrás: zegernyei)
Obdorszk – regényes, vad idők
1595-ban egy kozák csapat érkezett arra a helyre, ahol az Ob hosszú tölcsértorkolata kezdődik, miután utolsó mellékfolyója, a Poluj vizét is magába fogadta. A kozákok építettek legott egy kis erődöt, melyet Obdorszkij osztrognak neveztek el. Nem először jártak erre hódítók. Siegmund Herberstein Habsburg-diplomatának moszkvai útja alkalmával Kurbszkij herceg mesélt 1499-es szibériai expedíciójáról. Tőle hallotta, hogy „a Zolotaja Baba, vagyis az Arany Öreganyó egy bálvány, amely az Ob torkolatánál, az Obdorai területen áll a másik parton.” A sikeres hadjárat után III. Vaszilij – az első orosz uralkodó, aki cárnak neveztette magát – fölvette az Obdoria fejedelme címet. A helynév második eleme, a dor komi (zürjén) eredetű, jelentése ’part, oldal’. 1499-ben azonban Moszkva még valójában nem vette birtokba ezt a területet, az uralkodói titulus csak a jogigényt jelzi. Nyugat-Szibéria tényleges meghódítása Jermak kozákjainak 1581-ben indított öntevékeny, kalandozó hadjáratával kezdődött.
Az obdorszki erőd az obdorszki járás központjává vált. A járás a Tobolszki razjrad alá tartozott. A terület adminisztratív beosztása a következő évszázadokban ugyan többször változott, de az obdorszki élet nem igen: az erőd álmos kis sár- és hófészek maradt egészen a 19. század elejéig. 1822-ben újabb adminisztratív átszervezés történt. Ekkor a Tobolszki kormányzóság alá tartozó Berjozovi járásban három voloszty jött létre: az Obdorszki szamojéd és osztják, valamint a Kunovati voloszty. Az Obdorszki volosztyokat az osztják (hanti) Tajsin fejedelmi dinasztia irányította. Vaszilij Tajsin Moszkvában keresztelkedett meg az Úr születése utáni 1600. esztendőben. A Tajsinok történetét filmen is megnézhetjük.
(Forrás: Jurij Morozov 2005: 44.)
Modern idők – Obdorszk vásárváros
Viktor Bartyenyev leírása szerint (Viktor Bartyenyev 1896: 8.) a szamojéd (nyenyec) őslakókkal még a 17. században is az ősrégi néma kereskedelem módszere szerint folyt az árucsere. Ennek lényege, hogy az eladók és a vevők nem találkoztak egymással. A módszer leírása már a 12. századból ismert, az arab Abu Hámid al-Garnátitól.
(Forrás: Jurij Morozov 2005: 27.)
Az 1800-as évek közepén Obdorszk kereskedelme fellendült. Az őslakóktól megvásárolható áruk (főleg prémek) orosz kereskedőket vonzottak északra. Az éledező települést a tobolszki kormányzók is rendszeresen fölkeresték. Érkeztek külföldi tudósok is: 1843 őszén a finn Matthias Aleksanteri Castrén, egy év múlva pedig a magyar Reguly Antal.
(Forrás: zegernyei)
A fejlődés motorja az évenként januárban tartott obdorszki vásár volt. Az 1860-as években már 200 állandó lakosa volt Obdorszknak. Ekkor érkeztek az első zürjén kereskedők is. 1865-ben már hatan voltak. A növekvő létszámú lakosságnak iskolát hoztak létre, és föllendült a hitélet is. Ekkoriban kezdtek mozgolódni a szamojédok is. Elégedetlenek voltak azzal, hogy az ő érdekeiket is az osztjákok képviselik.
(Forrás: zegernyei)
Az igazi fellendülés a 19. század végén bontakozott ki: 1891-ben már 876-an éltek a településen – 378 orosz, 290 zürjén, 103 szamojéd, 95 osztják. Az oroszok többsége a berjozovi kozákok leszármazottja volt. 1894-ben Péter és Pál apostoloknak szentelt kőtemplom épült Obdorszkban. Egy évvel később 5 ágyas kórházat nyitottak a településen. A helyi intelligenciát az orvos, a bába, a tanító, az állami hivatalnokok és néhány pap alkotta. Összesen kb. 15-en voltak.
(Forrás: zegernyei)
1898–99 telén harmadik finnugor nyelvészként Pápay József is Obdorszkba érkezett. Tobolszkból indult. 1898 júliusában ért Berjozovba hajóval. Onnan csónakon haladt tovább Obdorszkig. Útközben az osztjákok nyári szállásait kereste föl. Az őszt és a telet Obdorszkban töltötte. A vásárba érkező osztjákok segítségével sikerült megfejtenie és értelmeznie Reguly Antal fél évszázaddal korábban lejegyzett szövegeit. Ezután rénszarvas vontatta szánon a környék osztják téli szállásait látogatta meg.
A fejlődés újabb állomása – Obdorszkba száműzöttek érkeznek
A fejlődésnek köszönhetően Obdorszk híre eljutott a fővárosba is. A cári adminisztráció mind több száműzöttet irányított a településre. Például a Duhobor-szekta vezetőjét, Pjotr Verigint, valamint Viktor Bartyenyev szociáldemokrata forradalmárt. Bartyenyev részletes leírást hagyott ránk Obdorszkról, adatainkat mi is tőle vettük. Pályája hasonlatos volt a svéd Strahlenbergéhez, aki szintén kényszerű szibériai tartózkodása alatt írta alapvető finnugrisztikai munkáját. Bartyenyev részletesen beszámolt Obdorszk és környékének lakóiról – szokásaikról, ruházatukról, életmódjukról stb. Osztják nyelvtant is írt, I. P. Roszljakovval együtt.
Obdorszk, majd Szalehard a szovjet időkben is lágerváros volt. Püspökök, érsekek is raboskodtak itt. A város körüli három táborban 6500 foglyot őriztek. A kikötőben rakodtak, vagy a Szalehard–Igarka vasútvonal építésén dolgoztak (ezt nevezik a „csontok vasútvonalának”).
Szalehard város lesz
1930-ban Obdorszk lett az újonnan megalakult Jamal–nyenyec Nemzetiségi Körzet központja. A települést 1932-ben átkeresztelték Szalehardra. Az elnevezés két nyenyec szóból ered, jelentése ’lakóhely, város a hegyfokon’. Szalehard 1938-ban városi rangot kapott. Utcáin sétálva nyilvánvalóak a dinamikus fejlődés jelei.
(Forrás: zegernyei)
A városközpont az elmúlt másfél évtizedben épült. Szalehardnak új könyvtára, múzeuma és koncertterme is van. Most gondolkodnak egy állandó színtársulat felállításán. A fejlődés alapja a föld alatt található ásványkincs, nevezetesen a földgáz.
(Forrás: zegernyei)
Régészeti konferencia a városi múzeumban
A múzeum Ivan Szemjonovics Semanovszkij – Irinarh atya nevét viseli. A 25 éves pap 1898-ban érkezett Obdorszkba. Rendkívül energikusan látott munkához a misszió iskolájában. Nagy empátiával fordult a település és környéke nyenyec és osztják őslakói felé. Kulturális felvilágosító és térítő tevékenysége keretében cikkeket írt, könyveket adott ki, múzeumot és könyvtárat alapított, meghonosította a zöldségtermesztést stb.
(Forrás: zegernyei)
1910-ig tartózkodott északon, utána áthelyezték. Szép egyházi karrier várt volna rá, de közbejött a forradalom. Irinarh atya kilépett az egyház kötelékéből, buzgó kommunista lett. 1920 utáni sorsa nem ismert, valószínűleg a turkesztáni polgárháború áldozatául esett. Életének kanyarulatai folytán ideális alannyá vált, hogy múzeumot nevezzenek el róla. Hívők és hitetlenek egyaránt tisztelhetik…
(Forrás: Jurij Morozov 2005: 26.)
A konferencián az oroszországi, főként finnugor területekről érkezett kutatók mellett finn, német és magyar régészek is részt vettek. Az egyik plenáris előadást Fodor István tartotta. A Nyugat-Szibériában megfordult magyar kutatókról beszélt. Kiemelte, hogy Reguly Antal, Pápay József és Jankó János nemcsak nyelvi, hanem néprajzi és antropológiai megfigyeléseket is végeztek.
Türk Attila a honfoglaló magyarok régészeti leleteinek keleti párhuzamairól tartott előadást. Prezentációjában bemutatta, hogy a mordvin és cseremisz területekről, Baskíriából és Nyugat-Szibériából származó régészeti leletek közül melyek utalnak a magyarokkal fenntartott kapcsolatokra.
(Forrás: zegernyei)
A konferencia nagy nyilvánosságot kapott a helyi sajtóban és televízióban. Fodor István mint a legtekintélyesebb külföldi kutató nem győzött nyilatkozni (Zegernyeit senki sem kérdezte).
A tudományos ülés résztvevői között heves vita zajlott arról, hogy valójában mit is találtak Uszty-Polujban. Távolabbról érkezett kutatók vitatták, hogy a lelőhely kultikus központ lenne, inkább arra szavaztak, hogy valamiféle ideiglenes szálláshely volt. Az ásatásokat vezető vendéglátónk, Natalja Fjodorova szerint azonban nem valószínű, hogy egy közönséges szálláshelyen egymásra halmozva kutyakoponyákat ássanak el. Mégis csak folyhattak ott valamiféle szertartások… A következő konferencián, három év múlva lehet tovább vitatkozni.
Irodalom
Jurij Morozov 2005: Коренные малочисленные народы севера. Szalehard
Viktor Bartyenyev 1896: На крайнем северо-западе Сибири. Очерки Обдорского края. Szentpétervár