A mari és az újlatin nyelvek
Nem csak Magyarországon virágzik a dilettáns őstörténészkedés. Oroszországi nyelvrokonaink ugyan nem tagadják a finnugor rokonságot, de előkelőbb rokonokkal egészítenék ki.
Vjacseszlav Gromov mari aktivista könyvet jelentetett meg – „persze” oroszul – Марийский язык – старший брат латыни (A mari nyelv a latin bátyja) címen. A kötet júliusban jelent meg ötszáz példányban Joskar-Olában.
Az érdeklődők a művet le is tölthetik.
A mű állítólag a feltételezett uráli–indoeurópai nyelvi kapcsolatokból indul ki, és a történeti-összehasonlító nyelvtudomány módszereivel a szerző olyan széleskörű etimológiai anyaghoz jutott, mely igazolja a mari nyelv és az újlatin nyelvek genetikai kapcsolatát. Gromov a következőket állítja:
Egy tudományos hipotézis szerint a finnugor és az indoeurópai nyelvcsaládok közös, uráli–indoeurópainak nevezett alapnyelvre vezethetők vissza. Ennek több mint 4000 évvel ezelőtt kezdődött szétesését egyes tudósok finnugor, mások indoeurópai jelenségnek tartják. Ma (a régészeknek köszönhetően) a történészek tudják, hogy ennek folyamán egyes indoeurópai törzsek a Balti-tengerhez, mások a Balkán-, illetve az Appennin-félszigetre vándoroltak, megint mások Nyugat-Európába, a maradék pedig más területekre. De a távolodástól függetlenül a nyelveikben megmaradtak a közös alapnyelv nyomai. Éppen ezek teszik lehetővé, hogy megállapítsuk az európai népek, illetve sok más nép nyelvrokonságát, mely egybevág az antropogenetikai kutatások legújabb eredményeivel. Ezt sematikusan egy mátrix mutatja be, mely szerint a marik Európa legősibb népei közé tartoznak.
A szövegben könnyen felismerhetőek az áltudományos hablaty jellegzetességei. Az első mondatban még csak hipotézisként emlegetett uráli–indoeurópai nyelvrokonságot a szöveg további részében tényként kezeli, még időponthoz is köti. Itt a kicsit is hozzáértők (magyar szak, bevezetés a finnugor nyelvtudományba) számára feltűnik, hogy már az uráli nyelvcsalád felbomlását is 6000 évvel ezelőttre szokás tenni, tehát ha feltételezzük is az uráli–indoeurópai nyelvcsalád meglétét, annak hamarabb fel kellett bomlania. A felbomlás azonban egyformán érint minden utódot, nem lehet valamelyiknek tulajdonítani. A kevésbé hozzáértők is könnyen észrevehetik, hogy a nyelvi, régészeti és antropológiai adatokat a szerző egységként kezeli, holott ezek között igen nehéz kapcsolatot teremteni (egy agyagedényről nem lehet megállapítani, milyen nyelven beszélt készítője vagy használója, de még egy csontváz tulajdonosáról sem tudunk ilyesmit kideríteni). Végül pedig egyértelmű, hogy a szerző célja a saját népének dicsőítése, és adatait ennek érdekében válogatja és rendezi. A szerző minden mondata hozzá nem értésról tanúskodik:
Sok éves munkám megmutatta, hogy a rendszeres elemzés nem csupán az alapnyelv nyomainak kimutatását teszi lehetővé, de a ragozás hasonlóságát, a nyelvtani formák és a fonetikai változások hasonlóságát a finnugor és az újlatin nyelvekben.
Mindebből nem igazán világos, mi lenne a ragozás, illetve a nyelvtani formák közötti különbség, illetve hogyan tudja összehozni az egyidejű morfológiai eszközöket az időbeli fonetikai változásokkal. (A változásítpusok ugyanis meglehetősen univerzálisak.)
Az önjelölt nyelvtörténész az Italia szót a finn etelä ’dél (égtáj)’ szóval kapcsolja össze, azt pedig a mari it tele ’nincs tél’ szerkezettel. Gromov szerint ennek alapján nem zárható ki, hogy az Italia szó finnugor eredetű.
A mari, merja és a muroma népneveket a latin meorum (kb. ’enyémeké’) alakból vezeti le, mely szerinte a ’rokonaim’ jelentésű használatból vált népnévvé. Ugyanebből származtatja a mari mer ’társas, társadalmi’ szót is.
Nem Gromov az egyetlen, aki az újlatin és a finnugor nyelveket rokonítani próbálja. Szabédi László hasonló munkája, A magyar nyelv őstörténete. A finnugor és az indoeurópai nyelvek közös eredetének bizonyítékai című műve 1974-ben Bukarestben jelent meg.
Forrás
В Йошкар-Оле вышла книга о старшинстве марийского языка над латынью
Hát igen, ez a tipikus álnyelvészet. Jót szórakoztam a cikken.