Oktatás
Lemondtak a MOGYE magyar vezetői
MTI | 2014.04.27.
A MOGYE szenátusának és kari tanácsainak magyar tagjai pedig közös nyilatkozatban tudatták, hogy tiltakozásuk jeléül nem fognak részt venni a testületek munkájában.
40 éves a Rubik-kocka
MTI | 2014.04.26.
Rubik Ernő a Jersey Cityben található Liberty Science Center (LSC) Beyond Rubik’s Cube (Túl a Rubik-kockán) című kiállításának megnyitóján köszönetet mondott a bűvös kockát forgató gyerekek millióinak bátorságukért, s azért, hogy vállalni merik a kih...
Megkezdődött a Szép Magyar Beszéd Verseny döntője
MTI | 2014.04.26.
Kazinczy Ferenc győri mellszobrának megkoszorúzásával kezdetét vette pénteken az íróról, költőről, nyelvújítóról elnevezett Szép Magyar Beszéd Verseny Kárpát-medencei döntője.
„Rovásírástankönyv” a 16. század végéről
Sándor Klára | 2014.04.25.
Ma egyre-másra jelennek meg a „rovástankönyvek”. Tudta-e, hogy már 1598-ban is írtak ilyet? Szerzőjéről a nevén kívül szinte semmit nem tudunk, a könyv nyomtatásban nem jelent meg, de kéziratos másolatban gyorsan terjedt – és új korszakot nyitott a s...
Kirúgták a tanárt a rasszista megjegyzése miatt
nyest.hu | 2014.04.25.
Nem az első botránya volt az ohiói tanárnak, de remélhetőleg az utolsó. Fekete diákjának azt mondta, hogy az amerikaiaknak nincs szükségük még egy olyan elnökre, mint Obama.
Kalinyingrád, a bálnák és Mozart
nyest.hu | 2014.04.25.
Április 25-én, pénteken tartja az Erasmus Kollégium szokásos pénteki szemináriumát. Ezúttal három előadást hallgathatnak meg az érdeklődők.
Nem lehetnek homályos szavak a tesztben
nyest.hu | 2014.04.24.
Változnak az amerikai érettségi-felvételi tesztkérdései. Persze vannak, akik már köszörülik rajta a nyelvüket.
Tejivó lovak almakenyérrel
Wenszky Nóra | 2014.04.24.
Magyarországon is egyre népszerűbb az online nyelvtanulás, egyre többen próbálkoznak meg önállóan, tanári segítség nélkül megtanulni egy idegen nyelvet. A Duolingo immár magyarul tudóknak is kínál angol nyelvtanfolyamot – teljesen ingyen. Emellett az...
Newton első törvénye és a héliumos lufi
nyest.hu | 2014.04.24.
Ha egy autóban fölfüggesztünk egy ingát, az másképp viselkedik, mint ha egy héliumos lufit rögzítünk az autó padlójához. Egy egyszerű videóból azt is megtudhatjuk, miért.
Angol hatás a magyar helyesírásban?
nyest.hu | 2014.04.24.
Olvasónk azt figyelte meg, hogy gyakran írják nagy kezdőbetűvel a nemzetek, nemzetiségek neveit. Azt kérdezi tőlünk mi ennek az oka. Egyértelmű választ persze nehéz adni, de körbejártuk a kérdést.
Fennőtt vagy fenn-nőtt kristály
nyest.hu | 2014.04.23.
Olvasónk egyszerűnek látszó kérdése zavarba ejtett minket. Különböző eredményre vezetett a szabályzat és az írásgyakorlat böngészése.
Kutya nehéz helyesírás!
nyest.hu | 2014.04.22.
Kutya nehéz kérdéseket kaptunk rendszeres olvasónktól, Mokkától. A válaszhoz budapesti helytörténetet böngésztünk, és eljutottunk a Magyar Tudományos Akadémiáig is Budapest XVII. kerületéből.
Tanulmányi kirándulás
a Történelemtanárok Egyletével
MTI | 2014.04.21.
Radnóti Miklós élete, munkája, sorsa különösen alkalmas a haza, a felelősség fogalmának végiggondolására, az egyén cselekvési lehetőségeinek mérlegelésére.
Kötelező kungfu
MTI | 2014.04.19.
A gyerekek egészségének javítása érdekében kötelezővé tették a kungfu oktatását a kelet-kínai Csiangszu tartomány általános- és középiskoláiban.
Kihirdették a Kárpát-medencei középiskolás irodalmi pályázat eredményeit
MTI | 2014.04.19.
Átadták a 37. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat díjait Sárváron.
Öt szólás, amely a húsvéthoz kötődik
nyest.hu | 2014.04.19.
Mi köze a ma született báránynak a húsvéti áldozathoz? Ki volt az első, aki „mosta kezeit”? Miért nem kap piros tojást az árulkodó Júdás? – Néhány, a húsvéthoz kötődő szólásmondásnak jártunk utána.
A semmittevés hatékonyabbá tesz?
nyest.hu | 2014.04.18.
Ha választhatunk aközött, hogy elvégzünk-e valamit vagy sem, akkor sokkal hatékonyabbak leszünk, mintha minden kötelező.
Éssel kezdjük a mondatot?
nyest.hu | 2014.04.18.
Nagy a felháborodás az idei tankönyvlistára került kísérleti tankönyvek tartalma és nyelvi formája miatt. De ez nem indok arra, hogy elveszítsük a fejünket!
Spagetti + western
nyest.hu | 2014.04.16.
Olvasónk az kérdezte, hogyan kell írni a spagettiwestern szót: egybe, külön vagy kötőjellel. Megmondjuk a tutit.
Ma van a hang világnapja
nyest.hu | 2014.04.16.
A világ 2003 óta minden év április 16-án ünnepli a hang világnapját. Országszerte érdekes programokkal várják az érdeklődőket.
Hogyan alakul át az olvasás?
nyest.hu | 2014.04.15.
Az olvasás nem vész el, csak átalakul. Méghozzá súlyosan: úgy tűnik kezdjük elfelejteni a klasszikus, lineáris módszert, és helyette az online hasznos pásztázó, válogató olvasást részesítjük előnyben.
Véget ért a TudásFeltöltés 2.0 vetélkedő
nyest.hu | 2014.04.15.
A budapesti Mechatronikai Szakközépiskola csapata nyerte meg a TudásFeltöltés 2.0 tudományvizualizációs vetélkedő fődíját. A diákok Az elektroncső című kisfilmmel kerültek a döntőbe, ahol egy könnyed, humoros, ugyanakkor tudományos videóval bizonyíto...
Kortárs magyar irodalom – otthon és az iskolában
nyest.hu | 2014.04.15.
2014. április 12-én ismét megtelt a Kossuth Klub magyartanárokkal, akik mind arra voltak kíváncsiak, mit és hogyan lehet tanítani a kortárs magyar irodalomból az iskolában. Sok inspiráló előadást ülhettek végig a résztvevők, és jó néhány ötlettel gaz...
Fiatalok: tévé és internet
nyest.hu | 2014.04.15.
Az iskolai oktatásban megnőtt a médiával foglalkozó ismeretek súlya, ezek azonban döntően csak az internetbiztonsággal kapcsolatos tudnivalókra korlátozódnak. Hiányoznak a közösségi oldalakkal, az online térben való viselkedéskultúrával kapcsolatos k...
Hogyan segíti a nyelvtudás az elhelyezkedést?
nyest.hu | 2014.04.12.
A magyaroknak 65 %-a saját bevallása szerint semmilyen idegen nyelven nem tudna bekapcsolódni egy beszélgetésbe.
Költészet napja – 50 éve
Nedbál Miklós | 2014.04.11.
A legtöbben nagy valószínűséggel tudják, hogy József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját. Azt valószínűleg kevesebben, hogy idén már ötvenedik alkalommal kerül a figyelem középpontjába – remélhetőleg nem csupán egy napr...
Kötött árú kötöttáru
nyest.hu | 2014.04.10.
Kötött árú, kötött áru vagy kötöttáru? – Egy áruházi nyugta nem segít eldönteni a kérdést. A helyesírási szabályzat annál inkább!
Rövidíteni, de hogyan?
nyest.hu | 2014.04.10.
Olvasónk azt kérdezte, hogyan rövidíthető a „kormányrendelet” szó. Nem is olyan könnyű kérdés!
Kortárs magyar irodalom otthon és az iskolában
nyest.hu | 2014.04.09.
2014. április 12-én szombaton újra magyartanári konferencia lesz a budapesti Kossuth Klubban. Most a kortárs magyar irodalom lesz a téma.
A márkanév szent!
nyest.hu | 2014.04.09.
Inkább írjuk következetesen rosszul, mint össze-vissza: Facebook vagy facebook, Twitteren vagy Twitter-en? Olvasónk a webes márkanevek helyesírási problémáira kérdezett rá. Igyekeztünk válaszolni.